Lenyűgöző kerámiakavalkád – a Zsolnay Negyed ékszerdoboza

A pécsi Zsolnay Alkotó és Családi Negyedében álló Sikorski-ház kívülről visszakapta eredeti szépségét  belülről pedig teljesen újjászületett, múzeumi funkciót kapott. Az E24-es számú épület, Zsolnay Júlia és Sikorski Tádé egykori otthona Pintér Tamás János és Laczó Zoltán építészek elképzelése alapján alakult át olyan kiállítótérré, amely autentikus helyen, egykori rajzasztalaik és „szülőkemencéik" közelében mutatja be a gyár historizáló és szecessziós korszakából származó kerámiáit, Gyugyi László magángyűjteményének értékes darabjait.

Előzmények

Pécs városa az Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt keretében a Zsolnay-gyárral  együttműködve a nagy múltú gyárterület racionalizálását (a működő gyárrész optimális és gazdaságos méretre szorítását), továbbá rehabilitációval egybekötött funkcióváltását határozta el.

Így alakult ki a Zsolnay Kulturális Negyed koncepciója, mely az üresen maradó régi, értékes és nagyrészt műemléki védelem alatt álló épületekbe hoz új életet, új funkciót: kiállítótereket, múzeumot, színházat, műtermeket, egyetemi épületeket stb. E koncepció része a Sikorski-ház is. Itt kap helyet Gyugyi László magángyűjteménye, amelyet azzal a feltétellel ajándékozott (részben) a Magyar Államnak, hogy egyben és méltó körülmények közt mutatassák be egy állandó kiállítás formájában. Így esett a választás a negyed egyik legszebb - és épp megfelelő méretű – épületére, a Sikorski-Zsolnay házaspár egykori lakóhelyére, ahol talán annak idején ezen gyönyörű kerámiák egy részének első tervei is megszülettek. Visszatérnek tehát a kerámiák „szülőkemencéik" közelébe.

Építészeti megoldások

A tervezett új funkció biztosítja az értékes műemlékileg védett épület továbbélését. A terv alapja Orosz László, Gere László és Kovács Orsolya művészettörténeti-műemlékvédelmi kutatása és az épületkerámiák felmérése, amely egyértelműen a múlt század során a változatos épülethasználat miatt kialakult, kaotikus és elaprózódott helyiségstruktúra nagyvonalú, nagyobb egybefüggő tereket létrehozó átalakítása mellett foglalt állást. Ez jól egybevágott az új kiállítótér-funkció nagyobb tereket igénylő koncepciójával. Ennek szellemében a legjelentősebb átalakítást a földszinti eredeti műhelycsarnok rehabilitációja és az épület boltív-pillérsoros attraktív terének újbóli előhívása jelentette. Ez a tér a kiállítás legszebb, legérdekesebb tere, mint ahogy az ide kerülő szecessziós kerámiák is talán a Zsolnay-gyár legszebb és legérdekesebb darabjai.

A tervezés legnagyobb nehézsége, hogy az eredeti két  fő funkció (földszinti műhelyek és emeleti lakóház) miatt az épület közlekedési, megközelítési rendszere elfordul egymástól: északról nyílt, nyílik a lakóházrész az építészetileg kiemelt főbejárattal, délről pedig a műhelyek. E kettősség összehangolásához, az egységes közlekedési rendszer létrehozásához az új lift és a földszinti kiállítócsarnokból a magasföldszintre vezető új lépcső ad lehetőséget. A főlépcső megérkezése a vezérszintre eredetileg a régi lakóház igényeihez igazodott, de az új kiállítótér-funkció és a szűkös magasföldszinti belépés miatt nagyobb fogadó teret kívánt az emeleten. Ennek szellemében alakítottuk ki az új fogadóteret, amely a kiállítás halljaként is felfogható: innen indul, innen érhető el minden az épületben.

A nyerstégla architektúrával (lábazat, párkányok, lizénák, nyíláskeretezések) tagolt, pasztellsárgára festett, hódfarkú cserépfedésű ház tömege, külső megjelenése visszakapta eredeti formáját, az épület építészeti minőségéhez méltatlan, későbbi hullámpalás műhelytoldalékot elbontottuk. Tartalék területet jelent az épületen belül a padlástér, a földszinti tároló és a boltíves pincetér.

A felújítandó déli és nyugati homlokzat mintájául a már felújított északi és keleti szolgált. A keleti homlokzat dús futónövényzete értékes, karakteres és hangulatos eleme a háznak, de a károsodás kivédése érdekében a homlokzat elé 15 cm-re kifeszített, horganyzott huzalrendszerre kerültek át,  az ablakoknál pedig formázás, ritkítás volt szükséges.

Belsőépítészeti koncepció

A több építési korszaknak és a díszes épületkerámiáknak köszönhetően karakteres épület a szintén sokszínű és változatos kerámiagyűjteménnyel alázatosan nagyvonalú, semleges és homogén belteret kíván. Ez egybevág az épület lakó- és műhelyépület múltjával, mely egyszerű, néhol középületnek szűkös tereket hozott létre (a későbbi tákolt építésekről nem is szólva). Az átépítés kezdő lépése a megtisztítás volt. Elbontottuk az ipari múlt és a gyakori funkcióváltás (műhely, lakóház, óvoda, sportöltöző, iroda) rárakódott emlékeit: az épülettoldásokat, a (falon kívül szerelt) teljes gépészetet, a földszint utólagos födémbeépítését, és a lakóház emeleti szintjén a tágasság elérése érdekében egy-két válaszfalat. A bontások révén gyakorlatilag a Zsolnay-gyár legszebb korszakának (1800-as évek második fele) épületéhez jutottunk: ekkor a földszinti nagy műhelytérben a gőzgépek dolgoztak, az emeleten pedig a Sikorski-Zsolnay házaspár lakott, a műteremben pedig Zsolnay Júlia alkotott. Az épületet Sikorski Tádé tervezte át az eredeti gőzgépes műhely emeletráépítésével, később pedig Júlia tetőszinti műtermével. Ezek a rétegek a homlokzaton jól láthatóak.

Célok, szándékok:

• A kerámiák sokszínűségének és formagazdagságának hangsúlyozása
• A Sikorski ház eredeti, értékes részeinek bemutatása, kiemelése
• Az adottságokhoz mérten egyértelmű, irányított közlekedési rendszer kialakítása
• Hangulatos, barátságos beltér kialakítása (a Zsolnay-lakóházhoz méltóan)

Az épületbe kerülő színes kerámiakavalkád kiemelésének főbb eszközei:

• Sötét, kellően homogén padlóburkolatok (szecessziónál sötétszürke kőporcelán, historizmusnál sötétre gőzölt svédpadló)
• Mindenütt fehér falak (tértágítás, semlegesség, kontraszt)
• Szabályozható diffúz mennyezeti fénylap világítás (formasemlegesség, térsor-összefogás)
• Síkokból összálló vitrinszerkezetek (könnyed keretezés, filigrán fénysorokkal)

Megérkezés, közlekedő területek

A ház kerámia falburkolatú főlépcsője a Sikorski-Zsolnay házaspár egykori lakásának szintjére, a fogadótérbe vezet. Az eredetileg belső, indirekt megvilágítású hall a déli ablakok felőli válaszfal elbontásával kiszabadult, s a szobával együtt tágas, négyzetes teret ad. Ebből a térből indul és ide tér vissza a kiállítás első körsétája: a historizmus kerámiakiállítása. A kiállításon körbevezet az álmennyezet fénylap-világítása is, amelyek a helyiségek alap, szórt fényű megvilágítását is adják. A fogadótérbe érkezik a meglevő belső ajtótokot használó, szinteket összekötő lift is.

Szecessziós kerámiák kiállítótére

A kiállítás fénypontja a Zsolnay igazi hírnevét adó, szecessziós kerámiákat bemutató Eozin csarnok. A tér fő vonzerejét a lépcsős álmennyzettel indirekt módon megvilágított, fehérre festett kosáríves pillérsor adja. Ezzel a megvilágítással a reflektáló fehér épületrész a hosszúkás tér fő fényforrásává is válik. Itt a historizmushoz képest eltérő a bemutatás módja: egyetlen nagy színfurnérozott, homokfúvott üveggel szakaszolt vitrinasztalon alsó diffúz és LED pálcasoros direkt megvilágítással történik. Ennek oka a kerámiák lenyűgöző színvilága, színgazdagsága, mely nem tűr színt maga mellett, illetve elég semleges és homogén környezetben mutatkozik meg igazán kontrasztosan, illetve a meglehetősen sok ablakkal és ajtóval szabdalt térben egységesebb képet ad. Így kerülnek a tárgyak a tér középpontjába. Az elhelyezés előnye továbbá az így természetes módon kialakuló egyértelmű megtekintési útvonal.

A kiállítócsarnok déli térfelén lehetőségünk nyílik a hosszú kárpitozott, kényelmes (könyöklőkkel taglalt) „mélázó padon" némi szemlélődésre, megpihenésre, a kiállított tárgyak és a tér egyben látására. A padló matt és sötétszürke, a falak és az álmennyezet fehérek, csak a tárgyak színesek. Az információs fénysáv adja itt is a szövegek elhelyezésének lehetőségét, illetve rímel a tér hosszanti vonalaira és a térvégeken befordulva összekapcsolja a két fő térfélen kapcsoltan elhelyezett vitrineket. A tér lineáris lendületét az egymás vonalasságára rímelő pillérsor, álmennyezet él, vitrinsor, információs fénysáv, a burkolat hosszantisága, a tér kivilágosítását lehetővé tevő mennyzeti fénycsík adja. A játékosságot, a túlzott rend megtörését a könnyed, átlátszó, a vitrinsor szakaszolását adó eltérő távolságú homokfúvott üveg elválasztások, a könyöklők tervezett spontán kiosztása, valamint a burkolat hosszanti fugázását finoman oldó, ferde rozsdamentes acél dilatációs vonalsor adja.

A historizmus kerámiáinak kiállítószobái

A tizenkilencedik század második felének, a gyár első korszakának Zsolnay-kerámiáit mutatja be  az emeleti szobákban található kiállítás. A lakás volt szobáinak alapvető belsőépítészeti koncepciója, hogy a 28 eltérő méretű (150x150 cm és 100x150 cm), hagyományos fa-üveg vitrin könnyedén a falra akasztva jelenjen meg a semleges, de a padló fa parkettájával és a díszes ajtó- és ablaktokkal otthonos, meleg hangulatban tartott terekben. Az álmennyezet fénylap-csíkja általános szabályozható szórt fényt adva vezet végig az adott szobán, az ablakokon kitekintve a szép központi kertre, és a kedves hangulatú saját kis udvarra láthatunk ki. A tér alkalmas pontjain elhelyezett vitrinek döntött üvegűek, amely egyrészt a kellemetlen tükröződések biztos elkerülését szolgálja, másrészt lehetőséget biztosít a vitrinek koronájának alján elhelyezett világításnak, hogy kellő szögben világítsa meg az alapvetően inkább figurális és hagyományos díszítőmotívumos fehér kerámiákat a sötétszürke háttér előtt.

Műterem kiállítótér

A ház műterme az épület egyik legattraktívabb tere, mely jelzőt belmagasságával és nagy északi műteremablakával érdemelte ki. Az ablak korábban padlástérbe száműzött (elburkolt) felső negyede is kiszabadult, mely érdekesen mozgatja meg a mennyezetet. Erre a mozdulatra játszik rá az óriási tört fénylap az álmennyezetben, amely a tér szabályozható szórt megvilágítását adja. A körben a pulton kiállított, és a tér közepére helyezett tárgyaknak, valamint a falra helyezett tablóknak az U-vonalban elhelyezett szúrófények adnak komponálható megvilágítást. A térbe „bútorként" került be a stokkolt beton felületű liftakna-doboz. A fa ablakok matt fehér festést, a fém műteremablak a ház külső nyílászáróin már megtalálható zöld színt kapta a felújítás után.

Laczó Zoltán