Nézőpontok/Kritika

Martinkó József: Zöld az isten

1/1

1/1

Martinkó József: Zöld az isten
Nézőpontok/Kritika

Martinkó József: Zöld az isten

2007.08.17. 11:24

”A győztesként kihirdetett Janesch Péter és a japán Kengo Kuma, valamint a fiatal magyar építészekből álló minusplus_architects által jegyzett koncepciónak igen sokan örültek szakmai berkekben, és ez a kijelentés igaz azokra a honi építészekre is, akik ez alkalommal vesztettek. Miért is?”

Martinkó József teljes írása az ÉS-ben olvasható

Zöld az isten

...az öltönyök alá izzadt testekből kiszakadó sóhaj dinamikáján volt érezhető a 2009-re felépítendő új kormányzati negyed tervpályázati eredményének valódi súlya. Végül a győztesként kihirdetett Janesch Péter és a japán Kengo Kuma, valamint a fiatal magyar építészekből álló minusplus_architects által jegyzett koncepciónak igen sokan örültek szakmai berkekben, és ez a kijelentés igaz azokra a honi építészekre is, akik ez alkalommal vesztettek. Miért is?

Egyfelől az általam nemrégiben az ÉS hasábjain is leírt építészeti establishment képviselői örültek annak, hogy magyar építész dolgozatát tartotta legjobbnak az a zsűri, ami Daniel Libeskindet, Hans Stimmant, Berlin egykori főépítészét és Josep A. Acebillo Marint, Barcelona jelenlegi főépítészét is a soraiban tudhatta. Másfelől örültek annak, hogy mindez nyílt, nemzetközi világpályázaton történt, és örömükben kissé sem zavarta őket, hogy személyes véleményem szerint a kiírás annyira bizonytalan, kommunikációja annyira erőtlen lett, hogy a világ több tízezer építésze közül csupán mintegy harmincheten regisztrálták magukat, és végül ezek közül is csak tizenhét pályamű érkezett be.

Ne ködösítsünk! A végeredmény ismeretében nem egy városrész tervezésének roppant feladata hárult volna az indulókra: egyetlen főépület megtervezése is célhoz vezethetett, és a városrendezés válhatott ajánlásszintűvé. Vagyis nem igaz az a kijelentés, miszerint a feladat nagysága rettentette el a potenciális pályázókat, hiszen a zsűri szemrebbenés nélkül rendelte Janeschék terve mellé a Finta-iroda városrendezési koncepcióját, így még az is elképzelhető, hogy végeredményben Finta József irodája, illetve a Westend bevásárlóközpont folytatásában lévő Demján-telkek beépítése dominálja majd a városrész rendezését, míg a kormányzati tömb egyetlen épülete arról leválik...

A hazai építészelit számára még egy örömteli, önigazoló részlet: Janesch és csapata olyan pályázaton győzött, amire a beadott anyagot értékelő zsűri külföldi tagjai azt mondták, összességében ”arctalan”, ám a díjazottak racionális, megépíthető terveket nyújtottak be, tehát egyfajta konszenzusos középérték volt a nyerő...

Janesch azoknak az összefüggéseknek az analízisében alkotott zseniálisat, amitől a hazai elit elfordul. Amikor ugyanis egy Budapesten megrendezett nemzetközi építészkonferencián előadást tartó japán sztárépítész - Kengo Kuma - kapcsolatba került Janeschékkel, létrejött az a multikulturális, globális tér, amiben a progresszív kortárs építészet manapság születik. Ráadásul az 1954-es születésű Janesch akkor már a minus_plus iroda huszonéves építészeivel dolgozott. Tehát eloldotta magát ötvenes, hatvanas éveiben járó nemzedéke óhatatlan gondolati szűkösségétől. Létrehozta azt a fúziós, multikulturális, pluralista modellt, amit magyar építészek közül valószínűleg csak a Kínában dolgozó Bachman Gábor ismer, fogad el. A többiek, kétségbeesetten kapaszkodva a regionalizmus eszméjébe, tudomást sem hajlandóak venni minderről.

Valószínűleg nem árulok el nagy titkot azzal, hogy az építészet, az építés aktusa természeténél fogva minden esetben magában hordozza a hatalom aspektusait. Ennek illusztrálása, megerősítéseképpen talán kapóra is jött egy véletlen, ami révén a kormányzati negyed tervpályázata amolyan segédkönyvféleséggel gazdagodott. Történt ugyanis, hogy szinte a kiírás hetében jelent meg magyarul Deyan Sudjic Épület-komplexus című esszékötete, amiben a kiváló angol művészettörténész, lapszerkesztő, múzeumigazgató időnként igen nyersen és provokatívan ír a mindenkori pénz- vagy politikai hatalmat az építés, a fejlesztés-fejlődés ürügyén kiszolgálni, támogatni, propagálni stb. hajlandó építészgéniuszokról. Lehet persze esztétizálni az építészet és demokrácia viszonyáról, azonban úgy még soha nem raktak egyetlen méter falat sem a világtörténelemben, hogy a kőműves kikérte volna a segédmunkás véleményét a kötésrenddel kapcsolatban, hogy az építész az alaprajzi elrendezés milyenségéről konzultált volna a kőművesével, vagy a beruházó megkérdezte volna az építészt a banki finanszírozás problémáiról. Az építést kísérő döntések nem a demokráciáról szólnak, épp ellenkezőleg. Még a leginkább konzultatív építés során is eljön a pillanat, amikor valakinek igent vagy nemet kell mondani...

A zöld növények, napos, levegős udvarok, a talajszondákkal megoldott épületenergetikai kérdések ecotech stílusú masszája kioltja a lépték problémájának kérdését. Ráadásul azzal, hogy a vasúti terek, a köztes részek és az Eiffel-csarnok rehabilitációját Janeschék a japánokra bízták, a kormányzati épülettömb narratíváját, bátran és igen szimpatikusan a Podmaniczky utca tengelyéből, pontosabban az azon túli, gangos, belsőudvaros bérházvilágból vezették le. A monumentális tömeg szabdaltságát biztosító, a tizenegy minisztérium helyét szervező tizenegy belső udvar kialakításával tehát ritmikailag átkötötték, ráfordították az épülettömböt a Terézváros épületszövetének karakterére...

”A budapesti Nyugati pályaudvar térségének kormányzati negyedként való fejlesztésére vonatkozó városrendezési tervjavaslatok elkészítése és a kormányzati épület[együttes] tervezése.” A KVI-pályázat győztes terve.
Alkotók: Janesch Péter, Kengo Kuma, minus_plus architects

Martinkó József teljes írása az ÉS 2007. augusztus 10-i, 32. számában jelent meg

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk