építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Merengeni melletted drága Tiszám... — harmadszor találkoztak a Vajdasági Magyar Építészek

"A végeláthatatlan Alföld képére formálódott világlátásunkra erőszakosan, impulzívan nyomja rá bélyegét a Balkán földrajzi és temperamentumbeli közelsége."
Rózsa Sára eseménybeszámolója a vajdasági építészek téli találkozójáról.
Merengeni melletted drága Tiszám… *

A Vajdasági Magyar Építészek III. Téli Találkozójára február 14-én került sor a vajdasági Magyarkanizsán. Az immár harmadik alkalommal megrendezett „téli találkozó” az 1996 óta megrendezésre kerülő kishegyesi „Campus – Építészet az Alföldön” c. „nyári építésztalálkozó” párja vagy ha úgy tetszik komplementere, – műfaját inkább meghatározza a tél, a télre jellemző napos órák rövidsége, a szigorúbbság, a kötöttség, a lényeg falak közé zárása (vagy falak közti kibontakoztatása).

 

 

A lassan hagyományossá váló téli találkozó szakmai és baráti fórumot biztosít a vajdasági származású és Vajdaságban élő építészek számára egymás szakmai útjának, útkeresésének megismerésére, véleménycserére, amely mögötti lényeges, nem titkolt tartalomként ott van az emberi út és útkeresés, az emberi lehetőségek és korlátok feltárására tett kísérlet.

Az idei találkozón már a korábbiak kézzelfogható gyümölcse is beért, a Vajdasági Magyar Építészek Vándorkiállításának Katalógusa formájában. Ezen a vándortárlaton tizennyolc vajdasági magyar építész mutatkozik be tizenhét tablón, ami a tavalyi magyarkanizsai debütálása óta már hat-hét kisebb-nagyobb vajdasági települést megjárt. Ez a hódító út a jövőben a tervek szerint határokat nem ismerve folytatódni fog.

E kiállításnak egyik elsődleges célja a laikus vajdasági magyarok körében az építészet, mint művészet(i lehetőség) jelentőségének felismertetése, az értékes, minőségi építészet létjogosultságának köztudatba emelése. A kiállítás – és az ennek inspirációt adó téli találkozók szakmai közege – azonban hozzánk, építészekhez is ugyanolyan hangerővel szól. Hiszen ha egyszer azt állítjuk, hogy az építészet művészet (is lehet(ne)), akkor abban eszközként, mintegy a ceruzát fogó kézként a mi szerepvállalásunk korántsem megkerülhető.

Hogy személyre szabottan megélhessük azt, hogy az én véleményem, érzéseim, gondolataim – a ceruzát fogó kezet irányító láthatatlan idegrendszeri-pszichés-lelki működésem –, és minden egyes meghúzott vonalam hozzátesz valamit ahhoz, amit a mai nap vajdasági magyar építészete jelent.

A téli találkozók szervezői a Magyarkanizsán élő Valkay Zoltán és Tóth Vilmos építészek, de meg kell itt említeni a kishegyesi ifj. Horváth László nevét (aki a „Campus” egyik szellemi atyja is egyben), a Szabadkán élő, műemlékvédelemmel foglalkozó Dömötör Gáborét, aki aktív jelenlétével szintén hozzájárult a téli találkozók ötletéhez, valamint végül, de nem utolsó sorban a szintén Szabadkán élő és oktató Törteli Józsefét.

Ezúttal Jánosi János volt az, aki a gesztusértékkel bíró magyarországi – budapesti – vendégépítész szerepét betöltötte. Munkásságának, épületeinek bemutatásakor többször utalt házainak férfi és női oldalára, az egység ilyen formában – az egyes nemekre jellemző építészeti és szimbolikus formavilág megjelenítésével – való keresésére.

 

Vajdasági Magyar Építészek Vándorkiállításának Katalógusa

 

Mint ez a kiragadott példa is mutatja, a beszélgetések, az egymás megismerése által lassan definiálódó identitáshatárok körvonalazódása során előbukkanó lényegi kettősség érdekes módon sok téren megfigyelhető ebben a szakmai közegben. Az is érdekes viszont – illetve talán mindenekelőtt példaértékű –, hogy a kettősségben nem az Egyik hangsúlyozza (és „kéri számon”) a Másik eltérőségét, hanem a Másik a Másikét. Azonban akkor sem hivalkodó öncélúsággal, hanem hozzátéve ezzel valamit az önmaga határait és tartalmait kereső vajdasági magyar építészethez.

Egyik – Másik. Férfi – Nő. Tél – Nyár.
Szerbia – Vajdaság. Vajdaság – Magyarország. Szerbia – Magyarország.
Ellentétpár – Komplementer.

Önkéntelenül felbukkanó, inspiráló, feszítő pólusok… az emberi lehetőségek és korlátok feltárására tett kísérletek: a vajdasági, a magyar, az építész emberére.

...mi magyarok...
E le nem tagadható kettősség egyik tere és alapélménye pont a térbeliségben keresendő: az Alföldön élés, az otthonmaradás, vagy a Magyarországon (jellemzően Budapesten) élés teremtő dinamikájában. Ez a döntés, a környezeti, szociológiai és – napi szintű – ideológiai hatások különbözősége miatt nyilvánvalóan generál egyfajta, az építészeti nyelvezetben is megfigyelhető gondolkodásbeli különbözőséget.

A szülőföld megélése és megértése ugyanis történhet közvetlen módon, napi szintű érintkezéssel, és a direkt érteni vágyással. Mi az?

Vagy történhet közvetett módon, a gyermekkori álmok eltávolodó újraélésével, az egykori határtalan örömök és fájdalmak – részben a fizikai távolság feloldásának köszönhető – enyhülésével, indirekt érteni vágyással. Mi nem az? Minden, ami nem „nem az”, az „az”.

Elválasztottság és egymáskeresés.

Kettősség...

...mi vajdasági magyarok...
A Hamvas Béla által leírt öt géniusz princípiumából a „Dél géniusza”, a derűs életeszmény jellemez minket, ám a „mihez képest” kérdése intenzíven és napi szinten jelen lévő. A Hamvas Béla által definiált géniuszok ugyanis a magyar népre vonatkozóan, az „egység és rend magas színvonalú” megvalósulására érvényesek. A déli „derűs életeszmény” derűs a Nyugati „kultiváltság és szociális egyensúly” eszményéhez képest, az Északra jellemző „természetközelség és érzékenységhez” képest, a Kelet „szabadságvágyához” képest (bár ez az eszmény feltehetőleg sajátos történelmi-társadalmi és nem utolsó sorban földrajzi helyzetünk miatt minket is nagyban jellemez), valamint Erdély „szövevényes gazdagságához” képest.

Nem az viszont a Balkán harsánysága, harciassága, és önpusztító lángolása árnyékában.

 

Tóth Vilmos

 

Ez a napi hatásoknak ellenállni próbáló, ám azokat semmibe venni nem tudó helyzetkeresés a legjelentéktelenebbnek tűnő szokások, cselekedetek, viselkedésminták szintjén is jelen van. Vegyük például az építészeti szakmagyakorlást, ahol, az első skiccektől elkezdve – pl. a nyelvhasználat gondolkodásra visszaható, ily módon közvetett formaalakító hatásai révén (hiszen Szerbiában építészképzés jellemzően szerb nyelven folyik) –, egészen a kivitelezési megvalósulásig – pl. az eltrérő piac és termékkínálatból fakadó anyaghasználat – az államhatárok determinálnak, befolyásolnak, bezárnak... Vagy: egy sajátos születésének adnak teret.

És feladatot, kihívást adnak, az ily módon többlettartalommal bővült vajdasági magyar identitás körülhatárolása és kifejezése, a magyar identitásba való integrálása.

Megfosztottságérzés és adásvágy.

Kettősség...

...mi vajdasági magyar építészek...
Az észak-vajdasági történelmi-társadalmi hagyományok mentén haladni próbáló, ide minduntalan visszatérő és a gyermekkor tavaszi, virágzó utcáinak illatából ihletet meríteni igyekvő törekvéseinkre, a végeláthatatlan Alföld képére formálódott világlátásunkra, a paraszti földműves mindennapok hagyományaira épülő életmódunkra erőszakosan, agresszíven, impulzívan és nagy robajjal nyomja rá bélyegét a Balkán földrajzi és temperamentumbeli közelsége, az egy – az ottani géniusz által dominált – államhatárok közé zártság.

Kettős mércénk szerint, lehetőségeinkhez képest objektíven szemlélve magunkat, próbáljuk megérteni a helyzetünket – hogy hitelesek lehessünk és felelősségteljes döntéseket hozhassunk. Próbáljuk átlátni a dolgokat – a zavargó, szétszabdalódó és összekuszálódó országunkban. Megérteni minden egyes puskagolyó, elhajított kő és fellobbanó láng értelmét, okát, súlyát.

Ha felénk repül: önvédelemből, ha nem felénk repül: a derűs életeszmény táplálta életigenlésből.

Próbáljuk a soha ott nem lévőt „visszaépíteni”, a magunkban teljessé formált, a csonkaság és megfosztottság érzésének elviselhetetlenségéből fakadóan öntudatlanul „kiegészített” képeket megvalósítani.

Próbáljuk elfeledni a mindannyiunk lelkében – ahogy ez a gyermekmesékben is jól megfigyelhető – ott lappangó gyilkolás-ősképeket, amelyeket békeidőben végre jótékonyan mélyre áshatunk, elsimíthatunk, megszelídíthetünk magunkban. És másképp szerezhetünk területeket: építéssel.

A pusztítás emlékezete és aktív alkotásvágy.

Kettősség...

 

 

...a mi inspirációink...

A mi helyünk az Alföld. Végtelenségével, egyenességével, egyenességre nevelésével: elrejtőzni nem hagyásával. A mi helyeink, a mi tereink, ahol a mi szemünk megnyugvást talál – akár nekünk adottak, akár általunk teremtettek – tágasak, kényelmesek, erősen jelen lévők, a széles, belátható utcákból vagy a puszta rónákról nézve magukat bátran felfedők.

Az Alföld szántóföldjeiből táplálkozó évszázados földműves –paraszti életmód életben és testközelben tartja a népi mesterségeket és eszközöket, a népi életvitelt és kultúrát, a népművészet formavilágát, az építészeti alapmotívumokat is inspiráló archetipikus ősképeket.

Az ezekre az alapokra épülő monarchiabeli, eklektikus parasztpolgári építészet, a szecesszió jellegzetes délvidéki formavilága szintén meghatározó, és a folytonosság lehetőségeinek keresésére ösztönző.

Determináltság és az „itt és most” szubjektív kifejezésének vágya.

Kettősség...

...a mi kettőségünk...

Ahogy Valkay Zoltán az épületek férfi-női szimbólumok alapján való megfogalmazásakor feltette a kérdést, vajon van-e, lehet-e, lehetne-e „androgün” építészet...

...úgy felvetődik a kérdés, hogy vajon van-e, lehet-e, lehetne-e „androgün” kisebbségi lét (és – továbbgondolva – ebből táplálkozó ugyanezt az erőt képviselő építészet)...

A régi görögök elképzelései szerint réges-régen elválaszthatatlan egységet alkotott nő és férfi, egy olyan lényben egyesülve, aki gömbformájú, négy karral és négy lábbal rendelkező. Ő az androgün:

az ún. harmadik nem, amely sem nem nő, sem nem férfi, és mégis mindkettő, de nevezhetjük akár semlegesnek is. Tökéletes harmóniájukat még az istenek is megirigyelték, és egy napon kettéválasztották őket.**

Azóta több kultúra és filozófia emberképe is úgy tartja, hogy bár nemileg határozottan elválasztva, de mégis minden egyes nő és férfi magában hordozza az ellentétes nem egy darabkáját.

Kettősség keresése az egységben és egységkeresés a kettősségben.

Kettősség...

 

Kanizsai utcakép, Törteli Károly munkája

 

...a mi épületeink...

A gyökerek talán azonosak – a hamvas bélai „déli életeszmény” ugyanaz -, csak a választott útjaink mások, a kifejezőeszközeink egyéniek, és ebből az átláthatatlan vonalrengetegből teremtődik meg, ölt kézzelfogható, három dimenzióban értelmezhető testet az Alföldön vagy Budapesten a mai vajdasági magyar építészet.

Az Alföldön való direkt – jó értelemben vett – „földhöz ragadt”, gyökerekhez tapadó útkeresés, és a nagyváros személytelenségében kapaszkodókat vesztett, légiesebb tapogatózásban talán kirajzolódik majd egyfajta tisztuló, karakteres sziluett föld és ég határán... kettévágott gyökerek és szárnyak egybeolvadásával…

Talán az elkövetkező évek téli találkozói nyomán.

Egység...


Rózsa Sára

a fotókat Tóth Péter és Puskás Károly készítette; a kanizsai utcakép Törteli Károly munkája

* Ez a feliratrészlet a 2007-2008-ban Vatai István építész tervei alapján felújított zentai, a szecesszió stílusában, Magyar Ede tervei alapján épült Royal Szálló (eredeti megnyitás éve: 1911) egyik 1967-es Ács-Benes freskóján szerepel. A képek elkészítése nagy valószínűséggel köthető az 1966-os jubileumhoz, amikor a város első említésének 750. évfordulóját ünnepelték. A freskókat a felújítás során műemlékes összefogással sikerült megmenteni. A felújított szállót Vatai István a 2008-as téli építész találkozón mutatta be.

** Platón A lakoma c. művében arról ír, hogy az emberek eredetileg kétneműek voltak. Az androgün (lsd.még androgin vagy androgün) szó jelentése a görög androsz (=férfi) és güné (=nő) szó összetételéből származik.

vélemény írásához jelentkezzen be »