Mesterek Mestere díjat alapított a Mapei Kft.
Mesterek Mestere néven díjat alapított a Mapei Kft. a kiemelkedő színvonalú építőipari szakmunka elismeréséért.
Veronica Squinzi, az olasz családi tulajdonú vállalatcsoport stratégiai igazgatója a tavalyi év egyik kiemelt Mapei referencia-épületében, a Groupama Arénában mutatta be a több mint 8.000 főt számláló nemzetközi építőipari nagyvállalat elmúlt évi eredményeit. A 2 milliárd euro feletti éves bevétel záloga a specializáció, az erőforrások 12%-át használó kutatás-fejlesztés és a nemzetközi terjeszkedés.
Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője ismertette a vállalat eredményeit, és bemutatta az idei terveket. A Mapei Kft. árbevétele 8.327 milliárd forint volt 2014-ben, ami 28,7 százalékpontos növekedés az előző évihez képest. Az eredmény különösen annak tükrében kimagasló, hogy a burkolati piac növekedése 2 százalék volt a múlt évben.
Az eredményeink javulásában fontos szerepet játszott hazai építőipar lendülete, azonban a Mapei Kft. a javuló eredményeket a tudásmegosztáson alapuló stratégiájának, a marketing és értékesítési tevékenység összehangolt működésének, valamint a csapatmunkának tulajdonítja.
A Mapei Kft. 2015. évi stratégiájának fókuszában a fenntarthatóság, környezet- és egészségvédelem áll. Ennek alapja a vállalat 78 éves tapasztalatain alapuló építőipari megoldások, melyek közös ismérve a tartósság.
Ennek keretében a Mapei folytatja tudásmegosztás programját, melyben mintegy hatezer főnek tart szakmai képzést (kivitelezők, tervezők, szakiskolák, építőanyag kereskedők stb.), amelyben központi szerepet kap az ECO környezetbarát technológiáink megismertetése.
Emellett a vállalat szeretné létrehozni a Magyar Burkoló Szakemberek Közösségét, akik segítik egymást. Ehhez illeszkedik szervesen az újonnan alapított Mesterek Mestere Díj.
Mesterek Mestere Díj
"A Mapei Kft. Mesterek Mestere néven díjat alapít, melynek célja elismerni a kiemelkedő színvonalú munkát nyújtó építőipari szakemberek munkáját, ezzel is segítve az építőipar kultúrájának fejlődését Magyarországon" – jelentette be Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője.
Az évente kiosztásra kerülő díjra minden, munkáját mesteri szinten, hivatásként folytató ma is aktív kőműves és burkoló szakember pályázhat. A díjat szakmai zsűri ítéli oda, akik a nevezettek közül kiválasztják Magyarország Mesterek Mestere Díj díjazottját. Ezen kívül a beérkező nevezettek közül a szakmai zsűri közönségszavazásra kiválaszt minden megyében és Budapesten 3-3 szakembert, akik közül közönségszavazás dönti el, hogy az adott megyében ki lesz az adott megye és Budapest Mesterek Mestere. A díjazottak magas erkölcsi és jelentős anyagi elismerésben részesülnek. A pályázatok benyújtásának határideje 2015. szeptember 1. További információk a pályázatról www.mapei.hu/mesterekmestere címen található.
Tiszteletbeli Mesterek Mestere díjat kapott Ratskó István
A díj alapítása alkalmából Markovich Béla Tiszteletbeli Mesterek Mestere Díjat adományozott a Ratskó István, Ratskó-Bau kft. ügyvezetője részére.
Ratskó István mikrovállalkozásból vált egy dinamikusan fejlődő építőipari családi vállalkozássá és Magyarország egyik legkeresettebb hidegburkolati kivitelezőjévé. Kimagasló minőségben végzett munkája miatt kapkodnak érte a kivitelezők és olyan beruházások dicsérik a munkáját, mint a 4-es Metro, a Lukács fürdő vagy a díj átadásának a színhelye, a Groupama Aréna. Munkáját precizitás és körültekintő gondosság jellemzi.
Várakozások
A Mapei kismértékű élénkülést vár erre az évre az építőiparban. Arra számít, hogy fokozódhatnak – ha nem is nagy mértékben – a magánberuházások, az energiafelhasználás csökkentésére irányuló beruházások, ugyanakkor a felújítási piac is lendületesen növekedhet.
A Mapei saját partnerei körében végezett felmérés szerint élesedhet 2015-ben az árverseny, különösen az építőipari alapanyagokat tekintve, ugyanis az árakat erősen befolyásolja az Euró árfolyama. Így a Forint gyengülése miatt összességében 5-8%-os áremelkedésre lehet számítani idén.