építészet : környezet : innováció

Miért éppen magasház?

Sokak szerint Budapestnek is épp itt az ideje, hogy legyenek felhőkarcolói. De hol és mit szolgálnak, szimbolikusan vagy praktikusan fontosak az ilyen típusú épületek? Új sorozatunk első részében a toronyházak korai megjelenésével foglalkozunk. Bán Dávid írása.

Az ezredforduló építészetének markánsan meghatározó darabjai a magasházak, a toronyházak, avagy a felhőkarcolók. Miért is épít egyre több város hatalmas, az égbe törekvő tömböket? Lehet presztízs vagy kényszer, praktikum, lehetőség a fenntarthatóságra, de válaszként az ingatlanárakkal való manipuláció is felmerülhet. Most induló sorozatunkban a világban zajló toronyház építési láz különböző formáira próbálunk példákat mutatni, megvizsgálni a jelenséget, ami az adott területen, településen vagy városrészben szükségessé tette – vagy éppen nem tette – az ilyen jellegű beruházásokat. Kitekintünk a nagyvárosok kontúrjait meghatározó felhőkarcolókra, azok társadalmi és építészeti vitáira. Arra, hogy hol, milyen helyet foglalnak el a városban, vagy épp a városból kiszorulva alkotnak új települést a magasházak. Valóban szükség van rájuk? S ha igen, milyen mértékben? Kérdéseket vetünk fel, hiszen az építészet egyik legvitatottabb területéről van szó.


Beauvais katedrálisa, Franciaország - forrás: Wikipedia


A felhőkarcolók meghatározása aránylag szubjektív. Azt, hogy mit hívunk toronyháznak - vagy mit nem -, bizonyos magasságban határozzák meg: ma a 150 méteresnél nagyobb épületeket szokás így nevezni, de sokszor az is számít, hogy egy-egy épület mennyire emelkedik ki környezetéből. Mindemellett az épületek és magasságok túllicitálása rendületlenül zajlik és újabbnál-újabb rekordokat döntő, nem egyszer leginkább a gazdasági fölényt és az építési technológiai lehetőségek továbbfeszítését bizonyítandó, 300 méternél magasabb szuper-felhőkarcolók nőnek ki a földől. Hogy hol? Az Arab-öböltől Moszkván át Kínáig, túllépve a 800 métert, meg sem állva az új lélektani határig, az 1000 méteres épületig.


Sibám házai a 16. századból, Jemen - forrás: Wikipedia


Az égi magaslatokba való törekvés egyidős az emberiséggel. A bibliai Bábel tornya az emberek archaikus vágyát fogalmazza meg, miközben a figyelmeztetés is benne van: az egek elérése számunkra kockázatos, tiltott feladat. Már az ősidőkben is világszerte próbáltak tornyokat emelni, a gótikus katedrálisok egymást túllicitálva, "szuper-felhőkarcolóként" tűntek ki a föld felszínéből alig kilógó, egyszerű lakóházak közül. Az isteni hatalmat szimbolizáló hatalmas katedrálisok emberfeletti mérnöki teljesítménnyel és erővel, több emberöltőn keresztül épültek, lenyűgözve - vagy épp rémületben tartva - a település lakóit. Az észak-francia Beauvais városának 13. században elkezdett katedrálisépítése épp a túlzott törekvés áldozatává vált. Mindenáron igyekezett túllicitálni kortársait, viszont 48 méteres belmagasságához már nem tudtak megfelelő arányú és méretű tornyot építeni. 1573-ban a túl ambiciózus, 153 méteres torony összedőlt, a katedrális csonkán maradt, melyet a teljes összeomlástól több évszázada belső tartógerendákkal óvnak.

De nem csak az egyház, a polgárok is szívesen kacsintgattak az ég felé. Ismert példa a toszkán városka, San Gimignano, az azóta UNESCO védelem alá került, tornyokban gazdag sziluettje. A város gazdag polgárai egymást licitálva építettek házaikhoz tornyokat a 13. századtól kezdve, ezzel karakteres jelleget adva településüknek. Ha nem is az ég felé való törekvés, de a terület jobb, biztosabb kihasználása vezérelte a 16. században, a jemeni Sibám városának lakóit, akik a beduin támadások elleni védekezésként masszív és magas tömbházakat építettek. A Közel-Kelet Manhattanjének vagy a sivatag Chicagójának is nevezett korabeli városkában sárból tapasztott téglákból építettek 5-9 emeletes "lakótelepeket". A szétszórt építkezéssel szemben a tömör épületegyüttes alapvetően a védekezést szolgálta. Az akár 30 méteres magasságot is elérő tömbházakból álló település a várostervezés egyik legősibb példája. A település ma ugyan az UNESCO világörökség részét képezi, az elmúlt évek polgárháborúja komoly veszéllyel fenyegeti a felbecsülhetetlen épületegyüttest, így ma már a veszélyeztetett örökségek listáján is szerepel.


Home Insurance Building, Chicago - forrás: Wikipedia


A hagyományos értelemben vett magasházak megjelenését a technikai lehetőségek, a mérnöktudomány fejlődése tette lehetővé. Az amerikai polgárháborút követő gazdasági erősödés feljebb srófolta a nagyvárosi ingatlan- és - legfőképpen - a telekárakat. Az 1870-es évek végén a műszaki ismeretek már lehetővé tették a földbe mélyesztett alapokon nyugvó acélváz szerkezet megépítését, amelynek a tűzvédelme is lényegesen jobb volt a korábbi fa struktúrájú épületeknél. Az építéstechnológiai fejődésekkel párhuzamosan megjelent egyéb találmányok, az elektromosság, a liftek, a nagyobb magaslatokat elérő pumpák segítségével megépülhettek a kor ultramodern és egyre magasabb házai. Az első toronyház a chicagói Home Insurance Building, a maga 10 (majd később emeletráépítést kapott) emeletével és 43 méteres magasságával. A William Le Baron Jenney tervezte épület a technika további fejlődésének esett áldozatul 1931-ben: elbontották és helyére, a mára már műemléki védelmet kapott Bank of America Building épült Art Deco stílusban és 163 méteres magassággal. A századfordulóra Chicago üzleti negyedét a 16-20 emeletes felhőkarcolók uralták, ezek építészete iskolateremtő lett. A főleg kereskedelmi céllal épült toronyházak a francia art nouveau stílusjegyeit új formákkal ötvözték, így teremtve meg a jellegzetes amerikai építészeti irányzatot.


A Vasaló ház, New York City - forrás: Wikipedia


Chicago mellett a századfordulóra sűrűn beépített kereskedőváros, New York központjában, Manhattanben is megjelentek az első toronyházak. Az 5. sugárút egyik tompaszögű sarkán több hamvába hullt építkezés – szálloda, majd áruház, a tetején hatalmas elektromos hirdetőtáblával – után, a chicagói Daniel Burnham tervei alapján 1902-ben épült meg a Vasalóház (Flatiron Building) 20 emeletes tömbje. A vertikális reneszánsz palazzónak elképzelt épületet a század első évtizedeiben újabb, egyre gazdagabban díszített, dekorációiban a kor optimizmusát, az iparba és a találmányokba vetett hitet megjelenítő felhőkarcolók követték. Ezt az irányzatot ugyanakkor sokan nem nézték jó szemmel. A városkép elrondítását, a hagyományos épületek elnyomását látták a szaporodó toronyházakban. Egyesek az egymást túllicitáló ingatlan befektetők tömegesen épülő, főleg irodáknak és lakásoknak helyet adó toronyház építési tempót látva már felhőkarcoló mániáról beszéltek. Ez azonban nem zavarta a felhőkarcolók új hullámát, ami az I. világháború után indult meg és a korábbiakhoz képest hatalmas lendületet vett. Az egyre megerősödő gazdasági élet milliószámra igényelte a bérelhető irodáknak, szállodáknak, luxuslakásoknak helyet adó négyzetmétereket. Manhattan - és az egész Egyesült Államok - leginkább ikonikus épülete az 1930-ban átadott Empire State Building lett. A William Frederick Lamb tervezte, Art Deco stílusú, hosszú évtizedekig világrekorder magasságú felhőkarcoló archetípussá vált, a világ számára szimbolizálva az épület adta erőt, a mögötte dübörgő gazdaságot, magát a modernitást. Mindez sokáig csak a hőn áhított Amerika jelképe maradt, ám idővel átterjedt minden kontinensre.

Bán Dávid

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »