építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Molnár Éva: Szubjektív emlékezés Molnár Farkasra

Kiadja: N&n galéria Alapítvány
Kiadja: N&n galéria Alapítvány
45 oldal, fekete-fehér fotókkal, 1750 Ft.

Megvásárolható az N&n Galériában (1065 Budapest, Hajós utca 39.)

"Tizenkét és fél évesen vesztettem el apámat, így csak arról a néhány évről rendelkezem közvetlen emlékekkel, melyet együtt töltött négytagú családunk. De igyekszem feleleveníteni mindazon ismereteimet amiket a háború után anyámtól és apám kortársaitól, barátaitól hallottam.

Apám, Molnár Ferenc Farkas (első keresztnevét később elhagyta) 1897. június 21-én született Pécsett és 1945. január 11-én halt meg Budán. 1915-ben érettségizett Pécsett, a Cisztercita rend gimnáziumában, és még azon az őszön beiratkozott Budapesten a Képzőművészeti Főiskolára. A második félévben azonban már nemigen járt be, melyet a főiskola "fura ura" sietett megírni a nagyapámnak. Így apám végül kimaradt, ám ez művészet iránti vonzalmát nem csorbította, sőt, egy olaszországi tanulmányútra sarkallta.

1917-ben beiratkozott a Műegyetem Építészmérnöki karára, majd 1921-1925-ig a Weimarban alapított Bauhausban építészetet tanult, és Walter Gropius mellett dolgozott. Festett, grafikákat, rézkarcokat készített, különböző szaklapokban számos cikke jelent meg. Weimarba érkezésekor először mint festő jelentkezett, állítólag még a szobrászok közé is beült. A végén mégis - nem véletlenül - Gropius mellett találta magát, és ahogy Bortnyik Sándor mondta: Gropius jobb keze lett.

Walter Gropiusnak nagy tisztelője volt. Mikor a mester Budapestre jött előadást tartani, feleségével együtt meglátogatták szüleimet. Együtt ebédeltek, majd amikor én felébredtem, anyám levitt a nappaliba bemutatni. Én pizsamában, a hajam fiúsan rövid volt, és mivel újságíró meg fotós is kísérte őket, lefényképeztek velük. Ez a kép megjelent Az Estben a cikkel együtt, bár engem a képaláírásban Molnár Farkas fiaként jelöltek meg. 1929-ben vette feleségül anyámat - Heduskámat -, mindig így szólította. Én 1932 nyarán születtem, apám engem Vivinek hívott, Zoli öcsém 1935 decemberében született, őt Totyinak becézték, mert kicsi korában örökké elesett.

Szüleink megismerkedésének történetét most anyám szájába adva mesélhetem el, mivel 1985-ben felkeresett bennünket Kismányoky Károly képzőművész-filmrendező és Antal István újságíró, akik Pécs 20. századi képzőművészeti örökségét kívánták filmen feldolgozni. A film hat weimari művésznek állít emléket: Breuer Marcel, Forbát Alfréd, Johann Hugó, Molnár Farkas, Stefán Henrik, és Weininger Andor alakjának. A film azóta természetesen elkészült, Pécsett nyilvános vetítésen is bemutatták, majd a Pannónia filmstúdióban mi is megnézhettük. Szó esik benne Walter Gropiusról, Moholy Nagy Lászlóról és Oscar Schlemmerről is."

vélemény írásához jelentkezzen be »