építészet : környezet : innováció

Móser Balázs: A víziótól a megvalósulásig — Vízparti fejlesztések Amszterdamban

A mondás úgy tartja, hogy „Isten megteremtette a hollandokat, a hollandok pedig Hollandiát”. Vagyis a holland szárazföld jelentős része nem „Istentől való”, hanem évszázadokon át tartó, fáradságos munka eredménye.
Móser Balázs tanulmánya a Hollandia: táj, város, építészet sorozatban.

Vízparti fejlesztések Amszterdamban

Bevezető
A mondás úgy tartja, hogy „Isten megteremtette a hollandokat, a hollandok pedig Hollandiát”. Vagyis a holland szárazföld jelentős része nem „Istentől való”, hanem évszázadokon át tartó, fáradságos munka eredménye1. A tengertől elhódított lakóterületek gyarapítása napjainkban is tart. Ennek eredményét láthatjuk egyebek mellett Amszterdamban, az egykori kikötők térségében, az Ij folyó mentén.

A világ számos kikötővárosában zajlottak, és zajlanak hasonló jellegű projektek, amelyek hatással voltak az amszterdami elképzelésekre is. A hasonló mai projektek közül Európában a hamburgi HafenCity, valamint Koppenhága kikötőnegyede a legismertebbek. Az Ij mentén létesült, illetve még jelenleg is épülő barnamezős beruházások keretében létrejött új városrészek szinte zarándokhellyé váltak az építészek, urbanisták körében. A nagy érdeklődésre való tekintettel, több kötet is megjelent a témában. Előbb az 1985 és 2001 között megvalósult Keleti kikötői fejlesztések kapták a legnagyobb publicitást, ma azonban eljött az idő egy sokkal tágabb területet érintő fejlesztés-sorozat koncepcióinak és eredményeinek bemutatására. Erre vállalkozik, mégpedig szélesebb közönség számára is, az ALONG AMSTERDAM WATERFRONT című, építészeti kalauz jellegű kiadvány2. Az Ingrid Oosterheerd által jegyzett bevezető tanulmány összefoglalja az utóbbi 30 év viszontagságos eseményeit, ezután a kötet területről területre haladva bemutatja a tervezett, illetve már elkészült épületeket.

Közvetett előzmények, Pampus-terv
A megvalósult vízparti beépítések előzményei egészen 1876-ig nyúlnak vissza. Ekkor készült el az Ijmuiden és Amszterdam között a csatorna. A kikötő fokozatosan kezdett áttelepülni nyugat felé, de a területet egészen az 1970-es évek közepéig használták, és számos óceánjáró hajó jött be Ijmuiden felől a csatornán át egész a belvárosig. A kialakult helyzet tarthatatlanná vált, a növekvő ipari és kikötői tevékenység miatt. A hatvanas évektől kezdődően a kikötő kiszolgáló létesítményeit egyre kevésbé használták, és egyre elhanyagoltabb állapotba kerültek. A város ezután döntött az átköltöztetés mellett.

A háború utáni holland építészet egyik jelentős alakja, Jacob Berend Bakema társával, Van den Broekkal 1964-ban készített egy beépítési javaslatot az Ijmeerre Pampus-terv néven. Bakema nem csak a holland, hanem a nemzetközi szakmai közéletben is jelentős szerepet játszott a CIAM dogmatizmusát felülbíráló Team X. tagjaként. A csoport tagjai arra a kérdésre keresték a választ, hogy hogyan kezelhető a növekvő számú autó és a tömeges lakásépítés problémája úgy, hogy az emberi léptéket ne veszítsék szem elől3. Bakemáék az Unité d’Habitation jellegű egységes lakótömbök helyett különböző léptékű, sorházakból, átriumházakból és sávházakból álló változatosabb beépítéseket javasoltak, s ezt a gyakorlatban is alkalmazták.

 

Vízparti fejlesztések Amszterdamban

 

Ezt láthatjuk a Pampus-város tervezett épületein is. A beépítés jellegén erősen érződik a Kenzo Tange-féle Tokyo-terv hatása4. A helyszíni körülmények meglehetősen hasonlóak. Tange dupla, hurkos közlekedési tengelyre fűzte fel vízben álló, valamint fölötte lebegő fésűs elrendezésű városát. Bakemáék nem rugaszkodtak el annyira a Földtől. Mesterséges szigetek sokaságát sorolták egymás után, a keleti kikötőtől egészen az Ijmeer képezte öböl túlsó partjáig, ahol néhány évvel később, egy más koncepció jegyében egy új alvóvárost hoztak létre Amszterdam tehermentesítésére.5 A grandiózus Pampus-terv a megvalósíthatóság tekintetében a közelmúltig illúziónak tűnt, de a jelenlegi tendenciák tükrében elképzelhető, hogy a nem is oly távoli jövőben beépülhet a terület.

A kikötői negyed revitalizációjára a kilencvenes években több terv is készült. Először egy nagyszabású PPT fejlesztést terveztek, befektetői irányítással. A városépítészeti tervezésre felkért Rem Koolhaas és csapata a főpályaudvar körül kialakított szigetcsoport sűrű városi tömbökkel kialakított beépítésére tett javaslatot. Az ingatlanpiac akkori helyzete, valamint a politikai és gazdasági támogatottság hiánya miatt a projekt kudarcba fulladt. Ezután a városi irányítás alá vont új menedzsment olyan tervvel állt elő, melyben a fejlesztések súlypontja az egykori dokkok területére tevődött át. A több kilométer hosszan elhúzódó akcióterület változatos összképet mutat. Ennek egyik oka, az a tudatos koncepcionális irányelv, mely szerint nem egyetlen nagy fejlesztési tervben gondolkozik, hanem az akcióterületet a Koolhaas-i sziget-elképzelésnek megfelelően, önálló, saját koncepcióval és karakterrel rendelkező fejlesztési területekre bontja. A város, illetve az általa felkért, építészekből, táj- és városépítészből álló szakmai grémium a fejlesztési irányok meghatározásában, illetve a folyamatok irányításában és ellenőrzésében vesz részt. A várossal való kapcsolatot közpénzekből finanszírozott kulturális épületek, illetve közterületi fejlesztések biztosítják. Ezek azok a mágnesek, amelyek az egyes területeknek kijelölik a súlypontját, s ezekhez befektetők által finanszírozott fejlesztések kapcsolódnak. A befektetőket pályázatok, illetve versenyeztetés alapján választják ki. Újabban az eddig elhanyagolt északi vízparton is elindultak a fejlesztések.6

Az alábbiakban a tanulmányúton szerzett személyes tapasztalatok alapján három példát mutatok be a déli part fejlesztései közül. A nyugati Houthavennél lévő diákszállót, a központ közelében fekvő Funenparkot, valamint a keleti részen található Ijburgi nagy lakóterület-fejlesztést.

Vízparti fejlesztések Amszterdamban

 

Houthaven
Az egykori kikötő nyugati részén (a Silodam mellett) található a Houthaven.
Itt korábban faipari tevékenység folyt. A területen néhány éven belül lakó, és kereskedelmi létesítmények fognak épülni. Addig is 715 diák számára alakítottak ki itt szállást. A tervezésre és a kivitelezésre összesen egy év állt rendelkezésre. Az idő rövidsége, valamint az épületek ideiglenes volta miatt is döntöttek a tervezők (hvdn architecten) a konténerek alkalmazása mellett. Az épületegyüttes két különálló csoportba telepítették, a korábban létesített szintén könnyűszerkezetes szállásépületekkel szomszédos területen. A keleti épületcsoportnál három sávba rendeződve találunk közös nappalit és két-két hálószobát tartalmazó apartman jellegű szállásokat. Vegyesen alkalmaztak 9, illetve 13 m hosszúságú konténereket középfolyosóra felfűzve. A rövidebb konténerek alkalmazásából adódott a kis 8 X 6m széles belső udvar. Minden lakásban erre nyílik az egyik szoba. Az emeleti szinten pedig hídként fut keresztül a középfolyosó7.



A másik oldalon egymásra merőleges, különböző hosszúságú sávok három nagyobb udvart fognak közre. Ezek közösségi térként funkcionálnak. Az épület tengerpart felőli végén egy földszintes kávézó is található, mely a szállásépületekhez képest sokkal gyengébb színvonalat képvisel. A homlokzatokon hatféle geometriai kialakítású, poliészter anyagú, ferde kávás ablaknyílásokat körülhatároló burkolati elemeket helyeztek el. Az egyhangúság elkerülése érdekében különböző színű plexi sávok jelennek meg az ablakok előtt. Így a hat alaptípusból rengeteg változat jött létre, izgalmassá téve ezzel a homlokzatok összképét, amelyek így távolról nézve Le Corbusier ronchampi kápolnáját idézik.



De eszünkbe juthat még a leóni auditórium, vagy Breuer Marcell több középülete is. Utóbbi először az IBM franciaországi kutatóközpontjánál alkalmazta ezt a homlokzatképzést, mégpedig elsősorban nem esztétikai, hanem funkcionális megfontolásból. A csaknem egy méter mély kiugratás nem csak a tűző nap ellen nyújt védelmet, hanem a gépészeti, és az elektromos vezetékeket is magában rejti a külső és belső síkok eltéréséből adódó térmélység8. A diákszálló esetében a homlokzatburkolatnak nincs ilyen funkcionális szerepe. A tervezők szándéka szerint a föccsöntött műanyag elemek az ideiglenes épületnek állandó jelleget biztosítanak, és az így létrejött plasztikus, szabályos rendszert alkotó homlokzat egységesebbnek, robosztusnak tűnik. Ez a szándék távolról szemlélve valóban érvényesül, ám közvetlen közelről, az illesztéseket és az anyag felületét látva jelentősen veszt hatásából. Ideiglenes épületekről lévén szó ez nem róható fel kifogásként a tervezőknek, hisz más, hasonló jellegű példákat szemlélve, (mint például az északi parton, az egykori hajóépítő dokknál található, az MVRDV által tervezet szintén ideiglenes kollégiumként szolgáló „konténertelep”) a körülményekhez képest optimális megoldásnak tűnik.



Érdemes itt még megemlíteni az utrechti ideiglenes diákszállót is, amely három egymás mögötti sávba telepített, középfolyosóra felfűzött egységből áll. Itt is egyedi kialakításúak a konténerek, ám külső megjelenésével nem akar állandó épületnek látszani, hanem az elvékonyodó, „monitorablakokban” végződő, különböző színű hasábok a provizórikus jelleget erősítik.

A meglévő épületektől független ideiglenes/mobil épületek tömeges elterjedésére nem lehet egyelőre számítani. Ennek oka valószínűleg a társadalmi igény hiányának tudható be. Jelen esetben, amikor a lakók egyetemisták, akik olcsó lakhatást keresnek általában egy tanév időtartamára, teljes mértékben találkozik a felhasználók igényével a létesítmény jellege, színvonala.



A terület érdekessége, hogy nem csak ideiglenes épületekben, hanem egy hajóban is laknak itt egyetemisták. Az 1977-ben gyártott óceánjárót 2004-ben vásárolták kifejezetten azzal a céllal, hogy diákszállóvá alakítsák át. Közel 200, egyenként 13 m2-es szoba található benne. Nem sokkal az üzembe helyezést követően az un. légionárius betegség ütötte fel fejét. Ezért át kellett alakítani a hajót, egyúttal több más hiányosságát is kiküszöbölve, melyekre elsősorban a tűzrendészeti követelmények kielégítése miatt volt szükség9. A lakóhajókban való lakás nagy múltra tekint vissza Amszterdamban. Városszerte rengeteg úszó otthont láthatunk.



Funenpark
A Funen városrész is ipari terület volt korábban. Viszonylag közel helyezkedik el a történelmi városközponthoz, illetve az újonnan kialakított vízparti kulturális negyedhez. Itt a korábbi, Koolhaas-féle beépítési javaslattal ellentétben, nem irodaházak épültek, hanem a városi lakosságot, és a turistákat is vonzó, egyben a város arculatát is formáló, a művelődés célját szolgáló középületek. Ezek közé tartozik az új hangversenyterem, városi könyvtár, közvetlenül mellette a konzervatórium, az ARCAM nevű kis építészeti központ, valamint a korábban elkészült, Renzo Piano tervezte hajótestet formáló NEMO10.

A Funenpark közvetlen szomszédsága már évtizedekkel ezelőtt beépült a Berlage-féle tervhez hasonló, elnyújtott téglalap alakú tömböket alkotva. A háromszögletű telek kialakítása a tömbtelken létesülő keretes beépítés, valamint a szabadon álló un. városi villák ötvözete11.



A keretező „L” alakú épületszárnyak eltérő megjelenésűek. Ennek a kétarcúságnak koncepcionális oka a vasút, illetve a másik oldalon a csatorna közelségéből adódik.
A vasút felőli nyugati szárny vonala követi az enyhén íves telekhatárt. A vonatközlekedésből adódó zajtól egy egyedi megjelenésű külső üvegfal védi a lakókat, (mintegy épületbe integrált zajvédő fal).



Ennek a homlokzatnak a látványa elsősorban a nagy sebességgel közlekedő vonaton ülők szemszögéből érzékelhető. A változatos színű, a síkból recésen kifordított üvegtáblák a tervező szándéka szerint dinamikus hatást keltenek.



A másik oldal sokkal konvencionálisabb. A lakásonként teljes szélességében üvegezett frontok jó idő esetén felnyithatók illetve szükség esetén árnyékolhatók.
Kétemeletnyi magasságú kapualjon át jutunk a tömbbelsőbe. Itt 16 darab, egyenként 6-12 lakásos társasház létesült, illetve egy része még most épül. Más-más építészt kértek fel az egyes épületek tervezésére, így az önmagában is változatos főépület mellé újabb eltérő karakterek kerültek.



A Funenpark területére készített az NL Architects iroda egy figyelemre méltó városi villa tervet, amely jelentősen különbözik a már megépült házaktól, de sajnos nem valósult meg12.



Ijburg
A hetvenes-nyolcvanas években, részben az Almere létrehozásával kapcsolatban már említett decentralizációs törekvéseknek köszönhetően, felgyorsult az Amszterdam körüli települések irányába a lakosság kiáramlása. Viszonylag rövid idő alatt a 850.000 fő körüli népesség létszáma 640 000-re csökkent13. A városvezetés ekkor döntött, a keleti kikötő beépítéséről.14 A Borneo-Sporenburg, illetve Java-KNSM szigeteken lezajlott folyamat sikere kapcsán világossá vált, hogy a megnövekedtet igények kielégítésére, a rendelkezésre álló építési terület nem elég nagy. Ezért kellett újabb mesterséges szigeteket létrehozni. Az építkezés kezdete előtt nagy társadalmi vita folyt a beruházás szükségességéről, lehetséges következményeiről. Még népszavazást is tartottak az ügyben, 1997 márciusában. A szavazók többsége elutasította ugyan a tervet, de a szavazásra jogosult amszterdami polgárok alacsony részvételi aránya miatt a referendum érvénytelen volt, így megkezdődhetett az Ijburg névre keresztelt szigetvilág felépítése.



A tervezett kilenc szigetből öt már elkészült, de beépítésük jelenleg is zajlik. Több alagút és híd felépítése révén a városközpont gyorsan megközelíthető közúton autóval vagy kerékpárral, ezen kívül egy villamosvonal is létesült a szigetcsoport valamint a főpályaudvar között.



A szigetvilág legnagyobb (összefüggő) egysége a Haveneiland. Itt keretes beépítésű városi tömbökkel találkozunk, viszonylag nagy sűrűséggel, melyeket számos kisebb-nagyobb közpark, valamint csatornák szabdalnak fel. A meglehetősen racionálisan szerkesztett, ortogonális rácsokba rendeződő struktúra változatosabb összképet mutat, s a csatornák felett átívelő hidak sokasága a történelmi városközpontot idézi vissza. Ennek ellenére az új építésű lakótömbök és irodaházak talán túlságosan is fegyelmezetten sorakoznak egymás mellett. Az építészeti minőség legjobb esetben is csak korrektnek nevezhető. Kimagaslóan jó, vagy gyenge épületet nem nagyon találunk itt. Dél-nyugat felé haladva a 4-8 szintes tömböket kisebb (3-4) emelet magas társasházak, városi villák váltják fel.



Ezek után pedig a Rieteilandenen már csak 1-2 szintes sor-, illetve átriumházas beépítések létesültek. Erre a szigetre a BOSCH Architects pációkkal fellazított alacsony, nagy sűrűségű beépítést javasolt15. Ennek alapján száznegyven luxuslakás épült nagyon eltérő színvonalon. Az eredeti elképzelés szerint az utcától és egymástól nem lettek volna szorosan leválasztva az egyes egységek, de végül falakkal, kapualjakkal határolták körül telkeiket az építtetők. A korábbi kikötői projektekkel ellentétben itt a tulajdonosok sokkal nagyobb szabadságot kaptak házaik megvalósításához, ám a végeredményt szemlélve azt mondhatjuk, hogy ez itt kissé kaotikus összképhez vezetett. A sorból messze kiemelkedik a szintén a BOSCH Arcitects által tervezett 8 egységből álló együttes. Szikár megjelenését elsősorban a fekete színű kőzúzalékkal bevont, előregyártott beton homlokzatburkolatnak köszönheti. A zöldtetővel fedett földszintes tömegből lakásonként egy-egy háromszintes tömeg emelkedik ki. Az első emelet körbe üveg, itt található a társalgó, felette pedig a szülői háló, a hozzátartozó fürdőszobával kapott helyet. A fenti hálószobákon enyhén kidudorodó körablakok biztosítják a kilátást, melyek játékossága ellenpontozza a fekete tömeg szigorúságát.



A soron tovább haladva felbukkan még néhány kiváló lakás, de többségében inkább a modernizmus populárisabb megközelítésével találkozunk. Roemer van Toorn ezen házak kapcsán egy általa „Ikea populizmusnak” elnevezett jelenségről beszél (Ikea Populism and the idea of the city16).

Szerinte az egyedi életstílusokat tükröző építészeti pluralizmus effajta megjelenése, a város eszményének eltűnéséhez vezethet. A svéd bútoráruház-lánc labirintusszerű közlekedőin haladókhoz hasonlóan nehéz lesz kiutat találni e jelenség következményeként kialakult helyzetből. A frappánsnak tűnő hasonlat igazságtartalma ellenére kissé túlzó. A Rieteilandenen tapasztalt diverzitás más beépítési módok, például szabadon álló családi házak, vagy többszintes zártsorú beépítés esetén nem okoznának ekkora zavart. Ez a fajta beépítés viszont nem bírja el az összehangolt tervezés hiányát.



Ijburgon kívül több új mesterséges sziget létrehozását is tervbe vették az Ijmeer öblében, elsősorban Almere partjai mellett. Ezek kiépülésével a Pampus-tervben foglalt, korábban utópisztikusnak tűnő elképzelés válhat valóra, még ha nem is teljesen úgy, ahogyan annak idején Bakemáék elképzelték.

 

 

Móser Balázs


1Paul Overy: De Stijl, Corvina, 1969
Zeiler Júlia: Hollandia http://www.valtozovilag.hu/rx/hollandia.htm

2 Sabine Lebesque : Along Amsterdam’s waterfront: Exploring the architecture of Amsterdam’s Southern Ij Bank Valiz, Amsterdam, 2006

3 Gunther Zsolt: A jelen utópiája http://www.epiteszforum.hu/node/457

4 Leonardo Benevolo: History of modern architecture. Volume two: The modern movement. The M.I.T. Press 1971, 813-821. old.
Paul Groenendijk-Piet Vollaard: Architectural Guide to the Netherlands 010 Publisher, 2006, 36. old.
Kósa Zoltán: Kenzo Tange Akadémiai Kiadó, Budapest, 1973, 25-26.old.

5 Almerenek a pamus-terv készítése után 3 évvel épültek első házai. Nyolc évvel később, 1984 ben jött létre a település önkormányzata. Azóta a város dinamikus fejlődésnek indult. Lakóinak száma ez év elején 183 299 volt, és a tervek szerint 2030-ra eléri majd a 350.000 főt.

6 Az egyik legújabb, öntevékeny kezdeményezésre megvalósult projektről, a művészvárosról Kádár Bálint írt összefoglalót.

7 Sabine Lebesque: i.m. 36. old.

8 Arnt Cobbers : Breuer Verlag Taschen/ Vince Kiadó Köln/Budapest 2007 70. old.

9 Sabine Lebesque: i.m. 35. old.

10 Matthias Breitack: Amsterdam: Architecture & Design (And Guide) teNeues, 2004

11 Marlies Buurmann, Marten Kloos: i.m. 46. old. http://www1.cie.nl/projects/architecture/residential/het- funen,-amsterdam.aspx

12 http://www.archious.com/front/php/b/board_read.php?board_no=8&no=948&number=747&offset=360&page=19&search_key=&search

13 http://www.birminghamschoolofarchitecture.co.uk/bsa3/y1_projects/p4_1_06.htm

14 A témával részletesebben Helmle Csaba tanulmánya foglalkozik.

15 A + T. Mozas, Javier, and Aurora Fernandez Per. Density: New Collective Housing. a+t Ediciones, 2004 88. old.
Marlies Buurmann, Marten Kloos: i.m. 72. old.

16 Marlies Buurmann, Marten Kloos: i.m. 12. old.

vélemény írásához jelentkezzen be »