Narancslekvár utcai idill – közösségi lakhatás Cambridge-ben

Nehéz egy olyan világot elképzelni, ahol egy új építésű lakótelep nem csak a befektetők és ingatlanfejlesztők profitorientált érdekeit szolgálja, de az angliai Cambridge-ben megvalósult Marmalade Lane ékes bizonyítéka annak, hogy manapság is születnek példaértékű lakhatási beruházások. A Mole Architects által tervezett sorházas lakótelep az elmúlt évek nemzetközi lakásépítésének iránymutató példája. 

Korunk egyik égető kérdése, hogy a városi lét elidegenítő hatásai miképpen orvosolhatóak. Bár mindennapi interakcióink száma a valóságban és a virtuális térben is rohamosan növekszik, sokan érezzük magunkat elveszettnek a modernitás forgatagában. Szerencsére a gombaszám szaporodó jellegtelen és élettelen lakóparkok mellett egyre többen eszmélnek rá, hogy az építészetnek igenis kulcsfontosságú feladat jut az emberhez méltó és közösségbe integráló lakhatás és lakozás megteremtésében.

Ennek egyik lehetősége a co-housing, azaz közösségi lakótelep. E hazánkban kevéssé ismert lakhatási forma első ismert példáit a 60-as évek Dániájában találjuk. A co-housing röviden megfogalmazva közösen használt terek köré csoportosuló magánházak – vagy lakások – együttese és az ezekben élő családok szándékos közössége. Ez azt jelenti, hogy a lakások teljesen önállóak, azonban a lakosok lakó- vagy lakásszövetkezet tagjai, és aktívan részt vesznek a lakóközösség kialakításában.

A co-housing legismertebb példáit Skandináviában és Nyugat-Európában, főként Németországban és Ausztriában találjuk. A hazai építészeti közegben is gyakran emlegetett példák közé tartozik például a bécsi Sargfabrik „társasház", a freiburgi Vauban lakónegyed vagy a dán Vandkunsten építésziroda gyönyörű közösségi telepei. Hazánkban a demokratikus berendezkedés rövid ideje alatt kevés lehetőség adódott, hogy az alulról jövő, közösségi és civil szerveződések a lakhatás területén is megjelenjenek. Legközelebbi példaként az előző rendszerben alakult miskolci kollektívházat említhetjük meg.

Most azonban irány Anglia, azon belül is Cambridge! Bár az Egyesült Királyság nem tartozik a co-housing nagyhatalmak közé, az ezredforduló óta megnőtt a közösségi lakhatás iránti érdeklődés. Ennek a folyamatnak az egyik legkiemelkedőbb példája a Mole Architects Marmalade Lane névre keresztelt projektje, mely 2019-ben többek között elnyerte az angol Nemzeti Városépítészeti díjat és a RIBA (Brit Királyi Építészkamara) országos díját is.

A Marmalade Lane már kívülről is az elmúlt években fokozatosan magára találó angliai lakásépítés igényes, ízléses, barátságos példájának tűnik, azonban főutcáján járva feltárul előttünk különlegessége. Az autóktól elzárt sétányt gyakorlatilag semmi sem választja le a két oldalt sorakozó téglaburkolatú sorházak előkertjeitől. Az utca közepén gyerekek játszadoznak, szüleik a házak előtti padokon ülve felügyelik őket.

A beruházás részeként 42 lakás, köztük 2-től 5 hálószobás sorházak és 1-2 hálószobás apartmanok épültek. A házakon túl a Marmalade Lane közös használatú terei és közösségi funkciói is a tervezés kiemelten fontos részét képezték. Ezek közé tartozik a telep főtereként is szolgáló, a járókelőktől elzárt közösségi kert, ahol a lakók növényeket termesztenek, nyulakat és csirkéket tartanak, szülinapi zsúrokat szerveznek vagy épp csendben napoznak és a közösségi ház, melyben gyerekszobát, vendégek fogadására fenntartott hálószobákat, mosókonyhát, közösségi étkezőt, edzőtermet és rendezvényteret is találunk. Valamennyi lakos a K1 Lakószövetkezet tagja. A közösségi terek közös tulajdonúak és mindenki részt vesz karbantartásukban. A lakóközösség nagyon heterogén, mindenféle korosztály és nemzetiség képviselteti magát.

A Marmalade Lane a cambridge-i Orchard Park (Gyümölcsös park) területén található, ami a város egy 2000-es évek elején épült külvárosi kerülete. Az Orchard Park elnevezésnek történelmi vonatkozásai vannak, ugyanis a 19. században a terület híres volt gyümölcsöskertjeiről és az itt előállított lekvárról is. Erre a múltra emlékezve választották a lakók a Marmalade Lane (Narancslekvár utca) nevet, a telep új főutcájának és erre utalnak a házak sárga és narancssárga bejárati ajtajai.

A lakóközösség már 2000 óta formálódott, azonban a legtöbb ilyen szerveződéshez hasonlóan az első akadályt a megfelelő helyszín megtalálása jelentette. Az önkormányzati tulajdonban lévő telekre még 2006-ban egy sokkal sűrűbb beépítést terveztek, azonban a 2008-as gazdasági világválságot követően a beruházó kiszállt a projektből. A város ekkor határozta el, hogy a telket közösségi lakhatás céljára szeretné hasznosítani. Ennek érdekében az önkormányzat aktívan támogatta a K1 Lakószövetkezet megalakulását, ahova azok léphettek be, akik elhatározták, hogy a házak megépülte után beköltöznek. 2014-ben két lépcsős, nyílt tervpályázat segítségével választották ki a telep építészeti tervezőit, valamint ingatlanfejlesztőit.

A választás a TOWN ingatlanfejlesztő cégre és a skandináv, környezetbarát favázas építkezésben élen járó Trivselhus angliai leányvállalatára, valamint a cambridge-i Mole Architectsre esett. Az építészek által javasolt beépítés lényege a privát és publikus terek jól kitalált rendszere, az utca városépítészeti szervezőerejének hangsúlyozása és a környező városszövethez való kapcsolódás volt.

A lakások egy része sorházas beépítésben épült. A házsorok egyik oldalt a már meglévő, másik oldalt egy újonnan létrejött utcára, a Marmalade Lane-re néznek. Vannak közöttük háromszintes 4-5 hálószobás házak és hasonló kubuson belül egymás fölé elhelyezett egyszintes lakások is. Utóbbiak esetén az emeleti lakások ajtajaihoz az utcáról induló lépcső vezet fel. További 21 lakás 2 háromszintes tömbben található, melyek a telek északkeleti és délnyugati szélén helyezkednek el. A házsávok körbeveszik a délre néző privát zöldfelületet. A közösségi ház erre a parkra néz, és átjáróként szolgál a főutca félig nyilvános és a közösségi kertek privát terei közt.

A közösségi ház a telep térbeli és szociális középpontja. Építészeti formálása eltér a lakóházakétól, de mégis szervesen illeszkedik hozzájuk. Az épület központja a nagy belmagasságú étkező és rendezvénytér, melyhez követlenül kapcsolódik egy kandalló körül kialakított hangulatos ülősarok és az innen nyíló közösségi konyha. A közösségi ház előtere egyben a társasházi apartmanok bejárata is. Ebben a szárnyban 10 két hálószobás, 2 vagy 3 irányból bevilágított lakás kapott helyet, melyek mindegyike rendelkezik délnyugatra, a közösségi kert irányába néző privát erkéllyel.

A tervezési folyamat során az önkormányzat és a lakásszövetkezet folyamatosan egyeztetett a tervezőkkel. A beköltöző családok mindegyike szabadon választhatott 3 különböző házforma közül, majd ezeket még tovább alakíthatta az alaprajzi elrendezések szintenkénti meghatározásával, a konyha és fürdőszobaberendezések, valamint a homlokzati téglaburkolat megválasztásával.

Ugyan a házak szélessége különböző, mélységük egységesen 7,8 méter, ennek köszönhetően bármilyen sorrendben egymás mellé helyezhetők. Összességében tehát egy olyan rendszert dolgoztak ki az építészek, ami kellő mozgásteret biztosít a lakások testre szabásához, de mégis rendezett összképet mutat. Bár az elemek eltérőek, a változatosságot ellenpontozza az egységes építészeti stílus, a fal- és ablakméretek ismétlődése és a részletek igényes kidolgozottsága.

A házak könnyűszerkezetesek, azonban a vastag hőszigetelés, a kiváló légtömörség és az alkalmazott megújuló energiaforrások (napelemek, hőszivattyúk, hővisszanyerő szellőzés) alacsony közüzemi költségeket biztosítanak. 

A beruházást teljes mértékben a Trivselhus és a TOWN finanszírozta saját tőkéből. A telken az önkormányzat jutányos áron adott túl, és lehetővé tette, hogy az ingatlanfejlesztő az árat később, a lakások eladása után térítse meg. A szerződés kikötötte, hogy mind a beruházóknak, mind az építészeknek szoros együttműködésben kell dolgozniuk a lakószövetkezettel. A tervezési, kivitelezési és értékesítési kockázat áthárult a fejlesztőre, annak biztosítása érdekében, hogy a co-housing program pontjait és a különböző financiális és kereskedelmi szempontokat könnyebben lehessen egy tető alá hozni.

A szövetkezet tagjai szokványos módon vásárolták meg lakásaikat: minden háztartásból egyvalaki tagja lett a lakószövetkezet tanácsának és őt illeti a lakás és a közös részek tulajdonjoga is. A lakosok közös költséget fizetnek, mely fedezi a közösen használt funkciók fenntartását és a telep karbantartásában is részt vesznek. A felmerülő munkák szervezett megvalósítása érdekében különböző munkacsoportokat alakítanak. A közösség mentes bármilyen hierarchiától, a döntések konszenzus alapján születnek.

A Marmalade Lane összetartó kisközösség, egy igazi kis oázis, melynek építészeti kialakítása a financiális megtérülés kívánalma mellett is a lakók érdekeit tartja szem előtt. Bizonyíték arra, hogy a piaci alapú lakásépítés is képes barátságos, otthonos és építészetileg igényes lakókörnyezetek kialakítására, és nem csak az elmúlt 100 év lakóépülettervezési vívmányait elvtelenül sutba dobó lakópark monstrumok építésére. 

A co-housing hazai elterjedésének három alapvető akadálya az állami támogatás, a jogi háttér és a későbbi lakosok kezdőtőkéjének hiánya. Mindazonáltal itthon is találunk kezdeményezéseket ezen lakhatási forma népszerűsítésére és nemrég Zuglóban egy önkormányzat által támogatott co-housing projekt, a Több mint lakóház is elindult. Akit érdekelne a téma, további információkat talál a CoHousing Budapest oldalán, a Közösségben Élni Facebookján, a Periféria Központ tanulmányaiban és Glatz Zsófia DLA értekezésében.

Winkler Márk