Negatív túlélők – Interjú Tamási Miklóssal a Fortepan szerkesztőjével

Ötszáz nappal a nagy tűz után, 2016 nyarán az Uvaterv fotóarchívuma, illetve ami abból megmaradt, a Lechner Tudásközpontba került. A megmaradt negatívok most a Lechnerben várják, hogy elektronikus másolat készüljön róluk. Tamási Miklóssal, a Fortepan szerkesztőjével beszélgettünk az átadás kapcsán.

Ötszáz nappal a nagy tűz után, 2016 nyarán az Uvaterv fotóarchívuma, illetve ami abból megmaradt, a Lechner Tudásközpontba került. Nagyságrendileg 50 ezer fotódokumentum, a tervezővállalat 60 évet felölelő gyűjteményének harmada ment tönkre vagy semmisült meg a tavaly márciusi tűz és az oltás során. A megmaradt százezres léptékű anyag így is monumentális, néhány üvegnegatívot, pár ezer papírképet leszámítva mind fotónegatív. Az elmúlt közel másfél év alatt ebből a gyűjteményből a Fortepan négyezernél is több képet digitalizált és töltött fel weboldalára. A többi képkocka most a Lechnerben várja, hogy elektronikus másolat készüljön róla, majd e nagy munka után az érdeklődők és a kutatók elé kerülhessen. Tamási Miklóssal, a Fortepan szerkesztőjével beszélgettünk az átadás kapcsán.

Tamási Miklós: A 2014-es év második felében az Uvaterv hozzájárulásával a Fortepan hozzáfogott a szocializmus korában fénykorát élő tervezővállalat fotóarchívumának átválogatásához. Sajnos nem értünk a folyamat végére, bár közel álltunk hozzá. A tűz a válogatás befejezése és a digitalizálás megkezdése között tört ki. Az oltás és a mentési munkálatok után az Uvaterv a teljes gyűjteményt a Fortepannak adományozta. Nekünk azonban nincs helyünk a negatívok és képek fizikai tárolására. Ezért kerestünk egy olyan helyet, ahol biztonságos és szakszerű körülmények között, rangjához méltóan őrzik majd az anyagot. Így találtunk rá a Lechner Tudásközpontra, amely már egyébként is kapcsolatban állt a vállalattal, évek óta biztosít ugyanis tárhelyet az Uva tervdokumentációjának.

2016-ot írunk. Miért fontos az eredeti negatívok tárolása, amikor már megvannak a képek digitálisan is?

TM: Az ember általában nem gondol arra, mi lesz 200 év múlva, de bennem felmerül ez a gondolat. Az Uvaterv túlnyomórészt fotónegatívokat tartalmazó hagyatéka, amit mi átválogattunk, ma eredeti analóg formában átkerült a Lechner Tudásközpontba. Kezdettől az volt a célunk, hogy az anyag egy közgyűjteménybe kerüljön, hogy az utókor számára is kereshető legyen. A digitális verziók törékenységét, labilisságát, függőségét az eredeti jó eséllyel túléli, így akár 2200-ban is kezdhet vele valamit egy kutató. A negatívban az a különleges, az egyedi, hogy ott volt, mikor a pillanat rögzült. Ő tanúja volt, megélte, amit látunk rajta, mert ott járt a helyszínen a kép készültekor. Bízom benne, hogy jó sora lesz ennek a hatalmas és értékes anyagnak a Lechnerben. Ahogy láttam, megfelelő tárolásban és kezelésben lesz része.

Kissé Csipkerózsika szerű történet ez, mikor egy birodalom álomba szenderül és elfelejtődik. Aztán jóval később jön valaki, aki megharcol azért, hogy felkutassa az elfeledett várat és rátaláljon a benne rejtőző értékre. Hogyan kezdődött?

TM: A Fortepan már a tűz előtt hónapokon keresztül válogatta a képeket az Uvaterv Dombóvár utcai raktárában, mert sajnos a vállalat nem járult hozzá a negatívok kölcsönadásához. A tervezővállalat ezt a bizonyos alagsori raktárt a kilencvenes évek elején kapta, ahol, bár a gyűjteményt szakszerűen dobozolva, strukturáltan tárolták, mégsem volt igazán jó helye a negatívoknak. A helyszínen dolgozhattunk, de elvinni onnan semmit nem lehetett. A válogatás már készen volt, de még nem került sor arra, hogy a digitalizáláshoz szükséges technikát a helyszínre szállítsuk. A képek elektronikus mentése tehát még nem történt meg. És akkor jött a tűz, 2015. március 12-én. Hatalmas érték veszett oda.

A tűz rengeteg mindent elpusztított. Volt öröm is az ürömben?

TM: Határozottan igen. Ez a rengeteg értékes képkocka a tűz által került a figyelem középpontjába. A Fortepannak szerencse volt a szerencsétlenségben az, hogy a történtek által sok ember szerzett tudomást arról a kincsről, amely addig a pincében nyugodott. Közösségi összefogással próbálták menteni a menthetőt, bárki jelentkezhetett a negatívok átmosására, szárítására és tapasztalhatta meg ezáltal, hogy jót tenni jó.

De hogy a veszteségekről is ejtsünk pár szót, elmondom, hogy a legnagyobb károkat az Uvaterv korai képanyaga szenvedte el. Az 1949-es kezdet és az ötvenes évek vége között viszonylag kevés, ám nagy felbontású, jó minőségű kép született, amely kordokumentumként is értékes lehetett volna. Sajnos már nem lehet az. A hatvanas évek közepétől a rendszerváltásig rengeteg anyag van. Hogy pontosan mekkora, azt nem lehet tudni, de az évtizedek során használt többféle képsorszámozási adatok alapján nagyságrendileg 150 ezer képkockáról beszélhetünk.

Van valami rendszer a gyűjteményben?

TM: 1949-1978 között futósorszámokat használtak, így 100 ezer képet számoztak be. Elkezdték negyvenkilencben az 1. képkockánál és a hetvenes évek végére eljutottak a százezerig. Ezután év per sorszám megoldást használtak, vagyis az adott évben mindig az egyestől indult a számozás egészen az év utolsó kockájáig. Így tehát ennek az évnek az első képe a 78/1 számot viselte. Az Uvaterv elmúlt 60 éve alatt készült képállomány kétharmada maradt meg, ez került most a Lechnerbe.

El kell mondani, hogy az Uvaterv nagyon precízen gondozta a negatívállományt. A korai képek 8x12-es síkfilmre készültek, ezeket egyesével, kockánként tasakolták havannabarna cellulózzacskóban. Ez a precizitás gondot okozott a tűzvésznél, mert a cellulóz film és a cellulóz alapú zacskó az oltóvíztől elázva összeragadt. Nem vizsgáltattuk meg jobban szakemberrel, hogy lehet-e ezen segíteni, nekünk, akik mentettük az anyagot, nem sikerült. A negatívok mellett akad a gyűjteményben néhány üveglemez is, de ezek nem valós helyszíneken készült képek, hanem műhelyben fotózott reprintek. A hatvanas évek közepétől váltottak 6x6-os rollfilmre, melyeket már nem egyenként, hanem hatos csíkokra vágva tasakoltak. Ez akkor történt, amikor az Erzsébet-híd terv elkezdődött, melynek a két hídfőjét és az aluljáróját is az Uvaterv tervezte.

Fontos lenne, hogy a fotókhoz kapcsolódó adatokat tartalmazó fotónaplók, más néven keresőalbumok másolatai is a Lechnerbe kerüljenek, mert ez a kutatók kiszolgálásához tökéletes lehetne. Az Uvaterv anyagból 4000 kép van fenn a Fortepanon, mindegyik adatolva van, de nem fotókönyvek segítségével, hanem a képeket nézegető fortepanozó közönség lelkesedésből fejtette meg a képek múltját, helyszínét, egészen pontos koordinátáit.

Mit lehet tudni az anyagról?

TM: Ez az anyag építészettörténet és hallatlanul izgalmas. Sok benne a vidéki fotó, ami jó, mert a Fortepan Budapest hangsúlyos, így jó, hogy sok fővároson kívüli képpel gazdagodott. Nekünk jól komponált, érdekes, és fontos képek kellenek és itt akadtak szép számmal. Kordokumentumok a Kádár-korszakról, belsőépítészet, kultúratörténet, városképek, a létező szocializmus izgalmas lenyomatai. Ezt mind megtalálhatjuk. Duna-hidak, autópályák, útépítések, a teljes metróépítés és még sorolhatnám. Ahogyan haladunk előre az időben és mindez egyre inkább múlttá válik, egyre csak értékesebb és érdekesebb lesz. Erős benne a közlekedési szál, ez nagyon jó, mert nagyon sokan gyűjtik és keresik a közlekedéshez, közlekedési eszközökhöz köthető képeket, egész komoly tábor érdeklődésére tartanak számot Dombóvár, Szeged, Baja buszállomásai, Ferihegy alapjai, vagy Ferihegy 2 építése. Mi csak 4000 képet válogattunk ki mindebből, a maradék százezer a kutatóké, akik ezért majd felkereshetik a Lechner Dokumentációs Központját az anyag rendszerezése után vagy megvárják a digitalizálás végét, ami nem lesz kis munka.

Az Uvaterv nagyon fontos műhely volt, iszonyatos kapacitással, fénykorában 6000 alkalmazottal, állami intézmény: ez a digitalizálás számukra is emlék. Erzsébet-híd, Engels téri buszállomás, hídépítők képei, minden kocka statikusok, mérnökök, munkások emlékműve. Akár oktatni is lehetne ezekből a képekből.

A ma avittas, sőt, zavaróan bénának ható épületek mellett, melyek sokunk számára az élő múltat, saját emlékeket jelentik, helyszín-tanulmányok, kedves vidéki pályaudvarok is feltűnnek, de megjelennek nyomasztó beavatkozások is, hogy csak egy példát említsek: rút tetőtér-beépítés egy műemlék házon. Érdekes a gyűjtemény politikatörténetileg is, mert sok fotó készült avatásokon, útátadáson, teherpróbán, hídavatáson, ahol a képeken akár Rákosi Mátyással is találkozhatunk.

Mit nyer a Fortepan abból, hogy a Lechner átveszi a fotóarchívumot?

TM: A Fortepan hitvallása szerint a társadalom nyeresége, hogy egy ilyen hatalmas és felbecsülhetetlen értékű anyag közkinccsé válik és egy közpénzen fenntartott intézmény szépen gondoskodik róla. Bízom benne, hogy ez nem elfekvő anyag lesz, hanem beszkennelik és legalább nézőképszerű anyagon elérhetővé válik a kutatók számára. Abban biztos vagyok, hogy az anyagnak lesz közönsége, de ez csak úgy lehetséges, ha szabadon és ingyenesen juthat el a kutatókig, az utána érdeklődőkig. Olyan korban élünk, amikor annak kell örülni, ha egy huszonéves rájön, hogy a világ nem most kezdődött és kívánja megismerni a múltat. Ennek lehetőségét nem szabad pénzhez kötni.

Képek forrása: Fortepan

Építésügyi Dokumentációs és Információs Központ

A Lechner Tudásközpont Dokumentációs Központja több százezres építészeti tervgyűjteményt őriz az államszocializmus időszaka építészetéből, melynek gerincét a megszűnt állami tervező vállalatok, házgyárak felszámolása során átadott tervállományok és a gazdasági társasággá alakult állami tervező vállalatoktól elvont terv- és műszaki dokumentációk adják. Fotótáruk az ehhez az időszakhoz kapcsolódó fotódokumentumokat gyűjti. A fotógyűjtemény teljes körű számbavétele, katalogizálása és kereshetővé tétele jelenleg is folyik. 
Az Uvaterv 1949-es születésétől a kétezres évek elejéig egy élő, tevékeny vállalat volt, amely gondosan ügyelt az általa tervezett és épített építmények fotódokumentálására és a negatívok, esetenként papírképek szakszerű tárolására, katalogizálására. Akkoriban történt, amikor 1993-ban a Vigadó téri központjukból elköltöztek, hogy az analóg fényképezőgépek helyét a digitálisok vették át, így a negatívra rögzített pillanatoknak lassan leáldozott. Nos, ekkor kezdett romlani a helyzet, ami az addig kiemelkedő gondossággal végzett dokumentációt és annak tárolását illette. Raktározási gondjaik voltak és mivel már nem használták a korábbi fotográfiai technikát, kikoptak a szakemberek, akik a fotóarchívumot gondozták, gyarapították, akik tudták, milyen felbecsülhetetlen értéket őriznek.