Pamplona Bilbao nyomába kíván lépni
A spanyol Pamplona városa a Bilbao jelenség megismétlődősében reménykedik, amihez Pritzker-díjas Rafael Moneo tervezett új, a Gehry-féle Guggenheimhez képest lényegesen visszafogottabb, rendezettebb múzeumépületet.
A nagytöbbség számára szinte csak a bikafuttatásáról ismert észak-spanyol kisváros, Pamplona most új múzeumával szeretne felkerülni a kulturális turizmus térképre. A bilbaói Guggenheim hatás megismétlődésében reménykednek a város vezetői, akik a Pritzker-díjas Rafael Moneo kérték fel a Museo Universidad de Navarra megtervezésére. Moneonak a rangos építészeti díjat 1996-ban, a munkáiban fellelhető folyamatos frissességéért és a helyszínekhez alkalmazkodó állandó újításaiért ítélték oda. Számos múzeumtervezéssel, így a madridi Thyssen-Bornemisza és a Prado bővítésével, a mallorcai Miró Alapítvánnyal vagy a Houstoni Szépművészeti Múzeummal a háta mögött vágott bene a navarrai projektbe.
Az egyetemi kampusz területén megépült új, kortárs képzőművészet múzeum kapcsolatot kíván teremteni az egyetem művészeti oktatása és a város lakói között, egy újszerű kulturális központként kíván működni. Az eredetileg jóval kisebbnek szánt múzeum nem titkolt szándéka, hogy egyfajta turisztikai mágnesként, az év minden időszakában vonzóvá tegyék a várost. Moneo épülete nem hivalkodó, nem kíván kilépni környezetéből, mint a modellnek tekintett Gehry-féle bilbaói Guggenheim, annál lényegesen letisztultabb, akár merevebbnek, strukturáltabbnak mondható.
A háromszintes épület inkább alárendelődik a magas színvonalú, különleges gyűjteménynek, amelynek alapját egy rendkívüli fotókollekció adja. A magánkezdeményezésben megvalósuló múzeum mögé kezdetektől fogva odaállt a város és a tartomány is, az itt áthaladó zarándokút egyik állomása lett a kampusz közegébe jól belesimuló, üvegfelületekkel és tölgyberakásokkal tarkított épület. A 12 kiállítótermen, projektszobákon, múzeumpedagógiai műhelyeken, tantermeken, könyvtáron, éttermen és egy 750 férőhelyes előadótermen kívül számos közösségi teret is létrehoztak, ahol a tanárok, diákok, múzeumlátogatók és városlakók rendszeresen találkozhatnak a januárban megnyílt múzeumban.
Bán Dávid
10:56
Minden cikknél, írásbeli vagy szóbeli megnyilatkozásnál fontos a kontextus, a fogalomhasználat, ami nyilván nem független a megfogalmazni kívánt üzenettől, a célközönségtől. Azért jut mindez eszembe, mert nem értem, hogy mi célja lehet a fenti cikknek (a fogalomhasználatának, a hivatkozásainak), milyen megfontolásból alakult úgy a verbális világa, ahogy alakult. Mire gondolok:
„Pamplona Bilbao nyomába kíván lépni” – már a cím erősen pozícionálja az új épületet, ráadásul egy sokszor és sok helyütt cáfolt, vitatott, de legalábbis árnyalt sztereotípiával („Bilbao-hatás”)
Ugyanez a bilbaoizmus megismétlődik a nyitó bekezdésben – az épületről a kétszeres hasonlítgatáson túl még mindig semmit nem tudunk;
A második bekezdés – ha eddig nem lett volna elég – újra megismétli (!) a Bilbao-hatást, azt sugallva amit a cím is: a megépítéssel a városnak a világon semmi más célja nem volt, mint a nyomába lépjen egy másik hasonló beruházásnak;
A harmadikban már néhány szóban felmerül a tárgyi épületünk is – a vége felé viszont újra rákontráz a bilbao-vonalra: itt egyenesen Moneóról jelentetik ki hogy „modellnek tekinti” a Guggenheimet (ami azért elég valószínűtlen).
Az utolsó bekezdés az egyetlen, amiben ez az összeméregetés végre eltűnik – sajnálom, hogy az épületet magát mégsem ismerhettük meg igazán: gondolok egy alaprajzra, vagy a személyesen Moneo által tervezett „Circa” nevű előadótermi ülésekre, hogy itt van egész Spanyolország legnagyobb spanyol kortárs művészeti gyűjteménye…
Elnézést, mindezt csak azért mert egy épület bemutatása, annak kontextusa nagyban befolyásolja hogy az miként épül be a köztudatba – nem gondolom hogy Moneóról és erről az épületéről a fenti kitételek a legfontosabbak (már ha relevánsak egyáltalán) és hogy ezek a vezérfonalak kellene hogy alakítsák az erről való diskurzust. Sőt.