”Piran olyan az építészetben, mint Cannes a filmvilágban”

Ezekkel a – talán túlzó – szavakkal kezdődik a 40 éves Pirani Építészeti Napok (PIDA) ünnepi katalógusa. Mindenesetre az tény, hogy a hosszú múltra visszanyúló konferenciasorozat Közép-Európa legfontosabb építészeti fórumává nőtte ki magát. Gunther Zsolt, a Piranesi-díj magyar jelölőbiztosának beszámolója az idei konferenciáról.

A rendezők állhatatosságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy 40 alkalommal rendezték meg a piráni napokat egymás után úgy, hogy csupán a COVID miatt maradt ki a 2021-es év! És mindeközben az évente, novemberben megrendezett konferenciák nemhogy veszítettek lendületükből, hanem egyre frissebbnek hatnak.

Azonban tekintsünk vissza a kezdetekre! 1983-ban az akkori Jugoszlávia szlovén építészei úgy érezték, hogy nyitni kell a világ felé, meg kell ismerni a nemzetközi irányzatokat és ezzel párhuzamosan meg kell ismertetni a szlovén kortárs építészetet szélesebb körben. Személyes, az akkori vasfüggönyön túlnyúló kapcsolatokon keresztül olyan építészek, mint Boris Podrecca, Eduardo Souto de Moura, Alvaro Siza adtak elő már a szimpózium első éveiben. Az akkori témák a műemlékvédelem köré csoportosultak: Építészet és kontextus, Folytonosság az építészetben, Identitás az építészetben. A téma aktualitását főként az adta, hogy néhány brutális beavatkozás volt készülőben Pirán és Koper történeti belvárosában.

A Piranesi-díj alapítása és odaítélése logikus következménye volt az ezen a fórumon zajló vitáknak, beszélgetéseknek. Az első piráni díjat 1989-ben Bogdan Bogdanovic kapta a jugoszláv területeken megvalósult második világháborús emlékműveiért. Az első díjakat természetesen "nagy neveknek" osztották ki (pl. Gino Valle). Ezután indult az a törekvés, amely szellemében a nagy nevek helyett a zsűri a friss és egyben sokat ígérő építészeti alkotásokat kereste. Ennek következtében gyakorlatilag ismeretlen építészeket díjazott a közép-európai régióban, ezzel is támogatva a térség építészeinek ismertségét.

Az alapító atyák (anyák) közül a legfontosabbak talán Sonja Ana Hoyer, Vojtek Ravnikar, valamint Andrej Hrausky. Utóbbi ma is aktívan alakítja a témák kiválasztását. A konferencia egyik erőssége az építészeti témák és előadóik megválogatása. A másik – talán a folytonosság és az állandóan visszatérő közönség miatt – egy olyan családias légkör, ami teljesen szokatlan az építészeti konferenciák világában. Ritkaságszámba megy, hogy nemzetközi eseményen rengeteg visszatérő ismerőst tudok üdvözölni, velük pár szót váltani, vagy akár az előadásokat megvitatni.

A 2000-es évek kezdetén történt meg az őrségváltás: a rendezők fiatalabb generációja vette át a stafétabotot. A fő csapásirány is megváltozott: már nem elsősorban a sztárok meghívása, hanem a közép-európai léptékhez és környezethez igazodó friss áramlatok felkarolása lett a cél. Mindez meglepő álláspontok felszínre kerülését és egyben a kortárs áramlatok letapogatását eredményezte. A konferencia üdítő különlegességét éppen ez adja. Az építészeti produkció kommersz vonulaton kívül eső, alaposan végiggondolt, gondolati tartalommal feltöltött tervei fölött lehetett elidőzni, mellőzve az internetes kattintgatások gyorsaságát és felületességét. A lépték minden esetben a belátható, az átlátható határán belül mozog, a koncepció viszont sokszor komplexitása miatt nehezen értelmezhető, az előadó magyarázata alapján válik világossá.

Jómagam 2014 óta vagyok aktív tagja ennek a közösségnek, köszönhetően annak is, hogy a magyar épületek válogatása és jelölése az én feladatom. Mivel egyedül nem tudnék jó döntést hozni, ezért kialakult a többtagú zsűrizés gyakorlata, ahol a meghívottak között van egy-két előző évi magyar jelölt, valamint építész publicista. Ez a zsűri mindig célzottan a díjra válogat úgy, hogy a követelményeknek és a látens elvárásoknak leginkább megfelelő épületek kerüljenek a jelöltek közé. A válogatás stratégiája eddig jól bevált, hiszen az elmúlt tíz évben két első díj és egy elismerés jutott magyar épületeknek. Az idei győztesek az ELEMENTARNA és a KOLLEKTIV TEKTONIKA szlovén építészei, akik a ptuji régi üveggyár és környezetének revitalizálásával nyerték meg a díjat. Magyar díjazott ezúttal nem lett, a zsűri azonban a kiemelt projektek közé választotta a Partizan Architecture cserépváraljai templomfelújítását, a hallgatói tervek közül pedig Tihanyi Dóra diplomamunkáját.

A piráni napok másik kísérője a díj mellett 1992-től a Piranesi magazin, amely építész berkekben ismerősen csenghet. A magazin fókusza a közép-európai régió a kiemelkedő épületek analitikus bemutatásával. Természetesen helyet kapnak benne az előző évi díjazottak, a szlovén közelmúlt kevésbé ismert alkotásai, valamint a környező országok néhány épülete az előbb említett mélyreható írással.

Az idei év témája a koncepció / kontextus / konszenzus hármasa volt (concept / context / consensus). Az előadásokból csupán néhányat emelek ki pusztán szubjektív szempontok alapján. Aitor Fuentes (Arquiteqtura – G) zászlóshajó projektje a Nagoya-ba tervezett Acne Studio butikja. A butik érzékenyen egyensúlyoz a hi-tech és a low-tech, a megmunkáltság és a durvaság, a rend és a káosz között. Az építészek így nyúlnak vissza egyrészt a japán kultúra gyökereihez, másrészt fókuszba állítják a svéd divatcég szofisztikált anyagok iránti vonzódását. További kisebb beavatkozások tárgyalták a külső és a belső közötti átmenetet, a régi és az új viszonyát (pl. Casa Costa Barcelonában).

Pedro Domingos Carrilho da Graca irodájában töltött évek után lett önálló építész. Épületei letagadhatatlanul "portugálok". Első látásra talán legyinthettünk volna, hogy az építész egy a sok jó portugál építész közül, azonban a bemutatott koncepciók annyira normateremtők, hogy az épületek teljesen lebilincseltek. A fehér falak, az ablakok helyett nyílások alkalmazása, a tiszta szerkesztésmód mind az országra jellemző attribútumok. Emellett az építész a külsőt és a belsőt rétegszerűen kapcsolja össze, és ezek a rétegek nagyobb épületek esetében a városszövetbe is átszűrődnek. Ez különösen a grandolai könyvtárában érzékelhető.

Niall McLaughlin a konferencia címszavait etimológiai vizsgálat alá vetette:

• con – együtt, valamivel
• Concept   koncepció – con – capere: együtt megragad, egybevesz
• Context   kontextus – con-textere: egybesző
• Consensus   konszenzus – con-sentire: együttérez, az érzések szinkronban vannak

A szavak így idegenül hatottak, azonban az épületeken keresztül bemutatva értelmet nyertek.

Az építész munkáiban keveredik a brit hagyományszeretet és -tisztelet az érzékeny innovációval az anyagok és fények területén. Az oxfordi kápolna egyrészt felidézi a későgótikus (flamboyant) stílust, másrészt a terek rétegzettsége révén transzcendens fényhatások itatják át a kápolnát. A felhasznált anyagok tradicionálisak, a kő, a tégla azonban ki van ragadva a megszokott kontextusból, és szövetszerűen borítja az épület külsejét és belsejét. Különösen érdekes volt az aucklandi hit múzeuma archaikus formájával és anyaghasználatával.

Pirán így nézett ki november végén építész szemmel. Újból fáradtan, de az előadásoktól feltöltődve indultunk haza, hogy belevessük magunkat az itthoni munkába. A piráni napok ugyan nélkülözték a vörös szőnyeget, de legalább annyira inspiratívak voltak építészetileg, mint Cannes a filmesek világában.

Gunther Zsolt