építészet : környezet : innováció

Planning Horizons – Térben gondolkodva

A MUT brit testvérszervezete, a Royal Town Planning Institute gondozásában elektronikusan megjelent a Planning Horizons sorozat első részének magyar nyelvű kiadása, a Térben gondolkodva. A könyv a térbeli tervezés előtt álló legégetőbb kérdéseket mutatja be a fejlett és a fejlődő világból.

Hogy milyen is lesz az a jövőbeni Magyarország úgy 2080-2100 táján, senki sem tudja. Az biztos, hogy nagyon más: a 2013-hoz képest akár 2-3 millió emberrel kevesebben lakják majd1, az össznépesség pedig elöregedik2, az éghajlat nyáron melegebb, vízben szegény és aszályos lesz, míg a hőhullámos, 25°C feletti napok száma 15-20 nappal is több lehet.3 A csapadék nagy része télen esik majd, de ritkán lesz hó, továbbá szélsőséges esőzések és gyors lefolyású, nagy árvizek várhatóak.4 Magyarország különböző térségeinek települései közül a nagyobbak agglomerációja növekszik, míg máshol nemcsak a népsűrűség, de a népesség is csökken majd. A vidék alapvetően megváltozik, mivel a vízhiány okozta változás miatt a természetes és a mezőgazdasági kultúrák növényállománya is átalakul, mely maga után vonja a földhasználat azaz az élőhelyek és a termőterületek átrendeződését, ráadásul nagyobb kiterjedésű térségek néptelenednek el, és csak a legszegényebb rétegek maradnak hátra.5,6 A városokban is sokkal erősebben érzékelhető lesz a hőmérsékletingadozás és a növekvő szennyezőanyag kibocsátás. Változatlan energetikai megoldások mellett a lakóépületekben nyáron megsülünk, a népességfogyás pedig plusz terheket ró majd a főinfrastruktúra hálózatok üzemeltetésére.7,8 A társadalom, a közegészség és a gazdaság fenttarthatóságaról már nem is beszélve.

Térben gondolkodva


Mindezek egy része a hazai társadalom számára is ismerős, más részükről kíváncsian vagy éppen borzongva értesülnek, ha akad rá energiájuk és idejük. Sok a korunkban zajló változásról tudunk, de a mindennapok küzdelme és rutinja ritkán engedi meg, hogy a következő 100 évet szem előtt tartva gondolkozzunk saját jövőnkről, szakemberként pedig az urbanisztikáról, a tervezésről, azaz arról, hogy mit, miért és hogyan csinálnunk majd itthon.

A tervezés masinériája élesen elválasztja a területi és településtervezést. A stratégiai fejlesztést az épített környezetre fókuszáló szabályozást és merev közigazgatási határok közé zárt tervezési gépezetének köszönhetően a magyar urbanista szakma sajátos helyzetben van. Az európai zsargonban térbeli tervezésnek (spatial planning) hívott megközelítés egyes elemei már régóta részei a hazai gyakorlatnak is, ugyanakkor az egész rendszer mögött álló ideák és megfontolások nem váltak szerves részévé a stratégiaalkotás és döntéshozás folyamatainak.

Népességrobbanás a tengerszint emelkedésnek legjobban kitett városokban


Településtervezést, urbanisztikát tanuló diákok, a hivatalok és a magáncégek tervezőasztalai mögött ülő vagy a civil szférában és az oktatásban, az egyetemeken dolgozó kollégák számára alig áll rendelkezésre a térbeli tervezés kortárs elméletét és gyakorlatát taglaló magyar nyelvű, szabadon elérhető szintetizáló kitekintés. A nemzetközi szakmai folyóiratokban publikált tanulmányok, az urbanisztikai témájú könyvek ugyanakkor kettős kihívást jelentenek: egyrészt a beszerzésük még a nagyobb szervezetek, szakmai intézmények, egyetemek számára is sokszor túl költséges, másrészt az angol nyelvű tervezői zsargon magas szintű ismeretét igénylik ahhoz, hogy a különböző tervezési kultúrák gondolatisága között eredményes legyen az átjárás.

A brit Royal Town Planning Institute (RTPI) kiadásában megjelent Planning Horizons sorozat ezekkel a nagy a 21. századi kihívásokkal foglalkozik, gyakorlatilag újragondoltatja, hogy mit, miért és hogyan kell majd csinálnunk – beleértve mind a helyi, mind a nemzeti szintű tervezést és a politkai döntéshozást is. A sorozat elsősorban döntéshozók, stratégiaalkotók és urbaniszikai szakemberek számára készült. Természetesen laikusok számára is érthető – habár talán kicsit száraz – olvasmány, mivel túlmutat Európán, és Afrikába, Indiába vagy épp Kínába, azaz a “globális Délre” is elkalauzolja az olvasót.

Cselekedjünk térben és helyben gondolkodva

A Planning Horizons sorozat első részének magyar nyelvű kiadása a "Térben gondolkodva" címet viseli. “Térben”, mert a 21. század számos kihívása - például az éghajlatváltozás, a népességfogyás/növekedés, urbanizáció és elnéptelenedés, a gazdasági átrendeződés, de a társadalmi különbségek is bírnak térbeli kiterjedéssel, tekintet nélkül település vagy országhatárokra és "gondolkodva", hiszen az adandó válaszok is hasonló szemléletet kell, hogy tükrözzenek.

A könyv a térbeli tervezés előtt álló legégetőbb kérdéseket mutatja be a fejlett és a fejlődő világból. Sok jelenség, mely Magyarországon még várat magára, máshol már erőteljesen érezteti hatását. Három nagy fejezetben – gazdaság, környezet és társadalom – kalauzolja el az olvasót a jövőbe, olyan témák mentén, mint a gazdasági növekedés és a közlekedés, a mezőgazdaság és éghajlatváltozás, a víz és energiaellátás, a demográfiai változások, egészség és társadalmi igazságosság.

Társadalmi igazságtalanságok a térben, szegénység 1889-ben és életmód betegségek 2012-ben Londonban


A könyv utolsó fejezetében a térbeli cselekvés és gondolkodás három legfontosabb aspektusával: az intézményi háttérrel, az információgyűjtéssel és elemzéssel illetve az tervezésben résztvevő emberekkel szemben fogalmaz meg alapvető elvárásokat. A “Térben gondolkodva” arra ösztönöz, hogy mi is lépjünk egyet hátra s a jövő kihívásainak fényében gondoljuk át a szakma távlatait, lényegét és kereteit.

“Alapvető, hogy minden szinten olyan politikai vezetőkre van szükség, akik képesek felnőni a kor kihívásaihoz”

A magyar kiadást a Láposi Roland (Edinburgh), Soóki-Tóth Gábor (Budapest), Zsigmond László (Kecskemét) várostervezők alkotta önkéntes csapat fordította és szerkesztette, de sok más barát és családtag is besegített. A Láposi Roland által kezdeményezett nemzetközi projektet az RTPI támogatta, melynek ez az első idegen nyelvű kiadása, a brit szervezet hazai partnernek a Magyar Urbanisztikai Társaságot (MUT) kérte fel. A költséghatékonyság miatt túlnyomórészt interneten keresztül lebonyolított munka 2015. áprilisától 2016. ferbuárjáig tartott, a résztvevők több mint 200 munkaórát jegyeztek fel, de többször volt szükség személyes külföldi találkozókra is.

A “Térben gondolkodva” könyvet a MUT félcentenáriumi rendezvényén 2016. február 4-én Phil Williams az RTPI elnöke és Láposi Roland az önkéntes csapat vezetője mutatta be. A kiadvány online itt érhető el. 


1 Magyarország népességének változása, Népesség.com. Elérhető: http://nepesseg.com/

2 Monostori J., Őri P., Spéder Zs. (ed.), Demográfiai portré 2015, Jelentés a magyar népesség helyzetéről, Budapest: KSH Népességtudományi Kutatóintézet., 2015. Elérhető itt.

3 Pongrácz R., Bartholy J., Kis A., Estimation of future precipitation conditions for Hungary with special focus on dry periods, Quarterly Journal of the Hungarian Meteorological Service, Vol. 118, No. 4, October – December, 2014, pp. 305–321.

4 Nováky B., Az éghajlatváltozás vizeinkre gyakorlot hatása, 2014. 

5 Ökomet Környezetvédelmi és Kutató Nonprofit Kft (n.d.) Hazánk éghajlatának várható alakulásáról.
 
6 Crop changes, National Geographic, November, 2015.

7 Bartholy J., Bozó L., Haszpra L. (ed.) (2011) Klímaváltozás – 2011, Klímaszcenáriók a Kárpát-medence térségére, Budapest: MTA és ELTE Meterologiai tanszek, Elerheto: 

8 Országos Meteorologiai Szolgálat (n.d.) Idegenek az üvegházban – Klímaváltozás Magyarországon.

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »