Közélet, hírek

Átadták a legjobb kortárs magyar építészetért járó díjakat

2014.11.28. 11:24

Az idei döntősök közül terv kategóriában a 2014-es Média Építészeti Díját Rátkai Anna diplomamunkája, az egri Zárkándy-bástya megújítását aprólékosan részletező alkotás kapta, míg a már megépült épületek közül a győztes Gereben Péter és Marián Balázs közös projektje, az almagyari Borterasz és Venyige Spa lett. 

Megvannak a győztesek - tizedik alkalommal rendezte meg az epiteszforum.hu online napilap Magyarország legfontosabb nyilvános építészeti díjátadó show-ját. A Média Építészeti Díját idén Európa egyik legszebb mozijában, az Uránia Nemzeti Filmszínházban adták át. A gálaest folyamán a nemzetközi szakmai zsűri által előválogatott épületek és tervek közül kerültek ki a győztesek, melyeket a magyarországi vezető médiumok újságíróiból álló zsűri választott ki a szakma és a nagyközönség előtt.

A legrangosabb magyar online építészeti napilap, az Építészfórum tíz évvel ezelőtt azzal a céllal hozta létre a Média Építészeti Díját, hogy a magyar építészek által megépített épületeket és terveket a nagyközönség is megismerhesse egy jó hangulatú gálaest során.

A tíz döntőbe jutott projektet idén is nemzetközi előzsűri válogatta ki. Peter Bogner osztrák művészettörténész, Demir Mensur bosnyák építész és képzőművész és Arpad Zachi román építész 65 épületből és 59 tervből választott ki öt megvalósult épületet és öt tervet, amelyeket rövid prezentációkban mutattak be a jelöltek az Uránia Filmszínházban. Ezt követően a tizenkét tagú magyar újságíró-zsűri és három szakmai bíráló véleményezte a munkákat.

A gála során először köszöntötték egy különdíjjal Rimanóczy Jenő Ybl Miklós-díjas építészt, nem csupán építészeti munkáiért, hanem a szakma népszerűsítésért. Rimanóczy Jenő írta ugyanis a magyar építészettel kapcsolatos Wikipédia-szócikkek jó részét, és a hozzájuk tartozó fotókat is ő készítette.

Az építészek prezentációit az utóbbi idők talán legismertebb építészeti projektje, a 4-es metró zárta. A PALATIUM M4 Projekt Kft-ben dolgozó ötven építész és mérnök által épített állomások bemutatása és a zsűri nyilvános eszmecseréje után először a különdíjakat adták át. Az Austrotherm különdíját a már épülőben lévő zselici Csillagpark, Erdélyi-Gáspár Judit, Erdélyi Róbert építészek és Barna Orsolya, Pucsek Viktor, Balázs Mátyás belsőépítészek nagyszabású terve kapta. Az Europa Design két különdíjat is kiosztott, az elsőt egy egyelőre még meg nem valósult terv kapta: a tarcali kőfejtőbe Máté Tamás álmodott triálpályát. Az Europa Design másik különdíját a már megépült Borterasz és Venyige Spa kapta meg. A Mapei cég Gelesz András munkáját, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út sarkán álló Eiffel Palace-t jutalmazta különdíjjal. Az épület kategória közönségdíjasára a díjátadó napján az Indexen lehetett szavazni, a legtöbb voks pedig a pasaréti Vasas Sporttelep megújítására, Kendik Géza munkájára érkezett, amely a Canon különdíját is elnyerte. A terv kategória közönségdíjasáról a Média Építészeti Díját szervező portál, az epiteszforum.hu olvasói dönthettek, választásuk pedig Kőrösi Emese Edit különleges tervére, a görcsönyi mintafeldolgozó üzemre esett. A zsűri különdíját a Földes László - Sónicz Péter páros tervezte pilisi Hosszú ház kapta.  

Az est zárásaként a 2014-es Média Építészeti Díját és mellé a 300.000 forintot terv kategóriában Rátkai Anna diplomamunkája, az egri Zárkándy-bástya újjáépítését megálmodó terv kapta a MEVA képviselőitől. A 2014-es Média Építészeti Díját és a 300.000 forintot épület kategóriában pedig az almagyari borászatot jegyző Gereben Péter és Marián Balázs vehette át az Assa Abloy magyarországi képviselőitől.



A döntőbe jutott projektekről itt található bővebb információ, a nemzetközi szakmai előzsűri tagjainak névsora itt, a magyar médiazsűri tagjainak listája pedig itt olvasható.