Ráday Mihály: Új városvédőbeszédek

Ráday Mihályt azt hiszem nem kell bemutatni. Ő az a tévés személyiség, akinek munkássága immáron elválaszthatatlanul összeforrott a városvédelemmel.

(Tarsoly Kiadó, 944 oldal, 5950 forint)
(Ennyiért árusítja pl. az Írók boltja és a Litea, ennél olcsóbban is beszerezhető a Budapesti Városvédő Egyesületnél az Eötvös utcában)

Ráday Mihályt azt hiszem nem kell bemutatni. Ő az a tévés személyiség, akinek munkássága immáron elválaszthatatlanul összeforrott a városvédelemmel. Esetleg inkább arra kell emlékeztetni, hogy tévés pályafutását operatőrként kezdte, számos tévéfilm művészi megformálása fűződik a nevéhez. Csak érzékeltetőűl néhány cím ezekből: Mi újság Pesten? (1969), Extázis 7-10-ig (1969), Keménykalap és krumpliorr (1974), Ügyes ügyek (1974), Írott malaszt (1974), Nero, a véres költő (1977), Warrenné mestersége (1977), A király meztelen (1978), Amerikai komédia (1978), Amiről a pesti Broadway mesél (1980), Bánk bán (1985), Csontváry (1986), Az ész bajjal jár (1986). Ezeknél azonban még a kamera túlsó oldalán állt, mintegy a szemét kölcsönözve a nézőnek. Nem elégedve meg ennyivel, nyughatatlan szelleme arra ösztökélte, hogy másképpen is foglalkozzék a "látható világ"-gal. Mégpedig egyszerre a virtuálissal, mely hihetetlenűl kibővült korunk forradalmi - vagy éppen forradalmakat pótló, mindennapivá lett, mégis sokat szidott - találmányával, a televízióval, s a valós világgal, mellyel gyakran mintha kevésbé törődnénk.

1979-ben indult meg az a máig tartó műsorsorozata, melynek címe: Unokáink sem fogják látni� Itt, az Építészfórumon e címhez annyit mindenképpen hozzá kell fűzni, hogy az MTV építészeti műsorfolyamának parafrázisa: előbb volt az Unokáink is látni fogják�, Osskó Judit sorozata. Bizonyára ez utóbbiról is jelenik majd még meg nyomtatásban könyv, ahogy erre már szintén volt példa. S persze rögtön fölmerül a kérdés, hogy mi jön majd át a világhálóra mindezekből? Hogyan lehetne például földolgozni ezt a tekintélyes méretű és súlyú könyvet?

De ne vágjunk a dolgok elébe, próbáljuk előbb egyáltalán fölfogni, magunkévá tenni Ráday Mihály új kötetét, ez sem lesz könnyű: 34x 24 cm méretű, 5 cm vastag, hatalmas könyvről van szó. (Melynek ráadásul még voltak előzményei is: Unokáink sem fogják látni, 1982; Városvédőbeszédek I-II., 1989 - most az új könyvben ez utóbbi mutatóját ismét beleszerkesztették a teljes Mutatóba, tehát az egyes témák valamennnyi elôfordulása követhetô). Összesen 944 oldal, számos fekete-fehér fotóval, s 303 oldalon csak színes képekkel, majd valamennyi a szerző felvétele!. Az biztos, hogy ezt nem lehet ágyból ill. ágyban fekve nézni, szinte kizárólag csak asztalnál ülve. De aki kicsit is pozitívan viszonyul (épített) környezetéhez, környezetünkhöz, annak mindenképpen megéri.

Ekkora könyv szponzorok nélkül nem jelenhet meg, amit Ráday előszavában is említ. "Az állami műemlékvédelem jelenlegi vezetése nem támogatott. Aggódom is. Nem másért, persze, csak az épített örökség miatt. Éppen készül, s rövidesen meg is szavazza a többség az új Örökségvédelmi Törvényt, amely a hatályos Műemlékvédelmi Törvény helyébe lép (azóta az országgyűlés meg is szavazta, V.M.). Ez utóbbira egy évszázadot kellett várnia a műemlékes szakmának, s maguknak az ártatlanul elpusztuló értékeknek, s három évet éppen hogy megért. Az új törvényben összevonják a régészetet és a műtárgyvédelmet a műemlékvédelemmel, s majd egy nagy hivatal kezébe adják az egészet. Több mint húsz éve beszélek a védendő 'örökségről' általában, a műemlékvédelem helyett. Örülhetnék tehát, hogy e szóhasználat állami, hivatalos megfogalmazássá válik. Sajnos azonban ez továbbra sem jelenti a nem műemlék, avagy a jövő potenciális műemlékei, az egyre több helyen alkalmazott 'helyi védelem' hatáskörébe vont értékek, valamint a városkép védelmét. Az új jogszabály továbbra sem tartalmazza az anyagi ösztönzés (az adó, illeték stb. el nem vonásával) elvét, amelyet azokban az államokban, ahol az 'örökség' (heritage) szót használják 'műemlék' helyett, már régen bevezettek, s alkalmaznak az ország örökségének valóságos és hatékony megóvása eszközeként. A mai magyar műemlékvédelem nem partnere az 'örökségvédelem' civil szervezeteinek, s nem barátja a sajtónak. Ezek nélkül elfogadtatni jogszabályt, elveket, beleszólást, jogos bírálatot, esetleg szankciót, hatni, eredményesnek lenni - mindannyiunk érdekében - elég nehéz lesz, illetve lehet. Egyrészt éppen az épített és természeti környezet, az örökség érdekében összefogó, polgári szervezeteket alakító emberek voltak azok, akik elsőként vonták kétségbe nyilvánosan és hangosan az előző társadalmi rendszer által pozícióba juttatott vezetők mindenhatóságát, döntéseik megkérdőjelezhetetlenségét, váltak a rendszerváltás bázisává már a '80-as évek elején. Másrészt éppen a folyamatos felvilágosítás, az elvek és az egyedi döntések gyakori és népszerű közzététele lehet az, amivel valóban el lehet érni Magyarország épített (régészeti, tárgyi) örökségének hatékony szeretetét, védelmét."

"Van tehát mit csinálni", vonja le a konklúziót Ráday Mihály, s ebben feltétlenül csatlakoznunk kell hozzá. A régi értékeket gondozni, becsülni kell, s persze kicsit más módon, de gondozni, értő figyelemmel segíteni kell új értékek születését is.

V.M.