építészet : környezet : innováció

Reprezentatív közterek

Mit árul el a nemzetről főtereinek kialakítása? A reprezentatív közterek milyen építészeti eszközök által válnak azzá? A sorozat utolsó részében Dúll Andrea és Zöldi Anna a Kossuth teret és a Vár környékét járta végig és vizsgálta meg környezetpszichológiai szempontból. 

Dísz tér - Szent György tér

„A budai királyi palota északi előterében ma elterülő L-alakú Szent György tér a Várnegyed egyik legfiatalabb tere. Ezen a helyszínen a középkorban még nem volt tér… A maihoz hasonló, L-alakú térforma csak lassan, a barokk kor végére alakult ki (…) A tér kiépülésének következő nagy korszaka a 18. század vége - 19. század eleje volt, amikor a helyszín a civil - főnemesi - reprezentáció színtere lett. Először a nyugati oldal foghíjtelkén épült fel a Teleki grófok palotája (1790), majd vele szemben, a két kaszárnya épület helyén gróf Sándor Vince palotája (1806) (…) A tér északi oldalán alapvető változást hozott a Magyar Királyi Honvédelmi Minisztérium tömbjének felépítése 1879-1881 között. Ezt később tovább bővítették északi irányban, végül északi oldalán hozzákapcsolták az új honvéd-főparancsnoksági épületet, amelynek fő homlokzata a Dísz térre nézett (…) A 19. század végén - 20. század elején …a nyugati oldalon …Habsburg József főherceg számára átépítették és kibővítették az egykori Teleki-palota épületét. Délen a királyi palota bővítése kapcsán előbb elbontották a Zeughaus épületét, majd helyére két teljesen új palotaszárnyat (a mai "A" és "B" épületet) emeltek. A tér ekkor kialakult összképe fél évszázadig sem maradt fenn változatlanul. Budapest 1944-1945-ös ostroma során a környező épületek súlyos sérüléseket szenvedtek. Közülük a háború után csak kettőt állítottak helyre: a királyi palota "A" épületét az 1960-as években, a Sándor-palotát pedig egy 1980-as évekbeli külső rekonstrukció után 2000-2002-ben (jelenleg a Magyar Köztársaság elnökének rezidenciája). A nyugati oldal épületeit, a Királyi istállót és a Teleki-palotát teljesen lerombolták, míg a volt Honvédelmi Minisztérium tömbjét - eddig - csak részlegesen bontották el.”

Magyar Károly

 

Szent György tér - fotó: Danyi Balázs

 

„…Sokan talán pontosan nem is tudják, hisz' hosszú évtizedek óta nincs tér jellege, inkább kopár fennsík, amit csupán két messzi szélén, keleten és délen határolnak épületek, s északi fókuszában áll egy közel hatvan éve romos maradvány-ház, a valamikori Honvéd Főparancsnokság, amit a tér felől molinóra hordott huszár-képek takarnak. (…) a Szent György tér ma inkább űr, nagy szabad térség, immár a harmadik generáció nő föl azóta, hogy az én nemzedékem így ismerte meg (…) Persze csínján kell bánni a beépítéssel, jelképi erejénél kellene megfogni városunk ezen fontos pontját. (…) A tér neve - Szent György - kötelez a nem kis szellemi teljesítményre, amihez meg kell ragadni a hely múltjának momentumait is. De ugye ebből nem az következik, hogy vissza akarnák építeni az egykori eklektikus épületeket?”

Vargha Mihály, 2004

„…a vár mint „sziget” emelkedik ki a Duna völgyéből, kissé leválva a Budai-hegyek láncolatáról. Ennek a morfológiának a festői drámaiságára épül mint korona a királyi vár… És ennek platója, központi tere áll ma itt „üresen” minden értelemben.”

Részlet a 2017-es ötletpályázat zárójelentéséből

 

Szent György tér - fotó: Danyi Balázs

 

Zöldi Anna: A Dísz tér és Szent György tér – a szimbolikus értelmezés nehézségein túl – mint városi tér is problematikus. A Honvéd Főparancsnokság romja kettévágja a területet, ami a polgárváros és a Palota közötti senkiföldje. Ideiglenesen rendbe hozták ugyan, de még mindig nem találta meg a neki való funkciót. Most a Miniszterelnökség építkezései miatt az építési terület jelleg dominál.

Dúll Andrea: A Várban mindig ambivalens érzésem van. Minden környezetpszichológiai kutatás azt mutatja ki, hogy a nagy látogatottságú turisztikai helyszíneken a turisták számára a többi turista a legzavaróbb tényező. Önmagunkat zavarjuk ezeken a helyeken. A Szent György tér, illetve a Palota azért is érdekes számomra, mert ritkán járok ide, tehát itt fokozottan igaz, ami az eddigi összes helyszínen: a beszélgetéseink felkészülés nélküli, spontán benyomások és reakciók a látottakkal kapcsolatban. Itt most én is olyan vagyok, mint a turista, aki először (vagy legalábbis ritkán) látja ezt a helyet. Ami a Dísz téren állva rögtön kiböki az ember szemét, az a millió autó a Vár kellős közepén. Ezen kívül zavaró, hogy nem igazán lehet eldönteni, merre induljon az ember, merre van a fő látványosság, az eligazodást nem segíti semmi.

ZA: Elvileg a Honvéd Parancsnokság romjában van a turisztikai információ, de most építési irodaként működik.

DA: Ez logikus, hisz a Dísz tér a busz végállomása, sok turista ide érkezik meg. Itt azonban nem egyértelmű a tájékozódás szempontjából, hogy merre kell indulni. Aki ide érkezik, leginkább a Mátyás templom felé indulna, hisz arra lejt az utca, arra nyílik ki a tér, minden arrafelé vezet. Innen még mindig nem látszik a Palota. Bizonyított pszichológiai tény, hogy arra megyünk, amerre a többiek. Most leginkább az új épületek vonzóak, és a terveket bemutató plakátok a palánkon, de arrafelé akadályba ütközünk, hisz az építkezés még nincs befejezve. 

 

Szent György tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: Induljunk a Palota felé. Itt tényleg mindenki bukdácsol a többiek után macskakövön, holott velünk párhuzamosan, a várfal mentén kialakítottak egy kényelmes sétányt kortárs dizájnnal, ahonnan még kilátás is van.

DA: Erre azonban semmi sem utal. Átvergődtünk egy életveszélyes kereszteződésen, egy sorompón, innen kitágul a tér, végre megpillantjuk a Palotát. Feltárul egy széles út, aminek mentén zászlók lobognak, a végén látszik a Palota díszes kapuja, mellettünk viszont végig összefüggő romterület húzódik – nyilván az úton fog mindenki elindulni. Áll ugyan egy kortárs szobor a sarkon, ami érdekes – de miért kerülnénk meg? Nem vonz arra semmi.

ZA: Mivel lehetne elérni, hogy arra induljanak az emberek?

DA: A triviális, de nem túl elegáns megoldás nyilván egy tábla lenne. Sokan tanácstalanul kóvályognak, nekik a tábla is segítség. Ennél jobb megoldás egy látvány elem, ami kedvéért oda megyünk, vagy olyan térfalakat kellene kialakítani, ami arra terel. Lehet, hogy este más a helyzet, amikor világít a lámpasor. De a panorámát, amit onnan látnánk, innen is látjuk, külön ezért nem fog senki arra menni. Arról nem is beszélve, hogy a sétány végén sincs semmi, nem vezet sehová, csak vissza ide, az útra.

 

Szent György tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: Maga a térség tágas előtere a Palotának, ahol potenciálisan bármit ki lehetne alakítani. Több elképzelés volt már, pályázatot is írtak ki a romépület és a tér rendezésére. A koncepció szerint beépítenék a sétány felőli oldalt is valamilyen módon, a tér körül pedig államigazgatási funkciók kapnának helyet – de ha jól tudom, nincs még végleges változat.

DA: Ha ez egy politikailag kiemelt tér lesz, az erősen behatárolja majd a kialakítását. Ha a nemzet főterének szánják, akkor biztos nem egy üldögélős tér lesz, ahová bárki kiülhet piknikezni. Az állami funkciók meg fogják változtatni a térhasználatot. Egyelőre viszont nem történik itt semmi, egyszerűen átsétálnak rajta az emberek a Palota felé. Épp őrségváltás van, de ez a „látványosság” a tér sarkába szorul, csak az a pár turista látja, aki épp arra kószál – jobban rá kellene szervezni az embereket. Egyetemi hallgatókkal is elemeztük ezt a területet, és jellemző, hogy elnevezték a Sándor palotát „Vándor palotának”. Hisz nem nyújt mást, mint hogy odamennek elé, aztán ott hagyják, sőt, el is küldik azt, aki túl sokáig bámészkodik. A jelenlegi építkezés nyilván átmeneti állapot. De egyébként is mit lehetne itt csinálni? Odamehetsz a templomromhoz középen, megnézheted, de nem igazán ad élményt, nem tűnik a tér tartalmának, mintegy mellesleg van itt. Sehol sem lehet leülni, nem marasztal semmi.

ZA: Pedig a tér sarkába érkezik a sikló, az a rész igazán turista csomópont.

DA: Ez igaz, de onnan azonnal elindulnak a Palota felé, nem jönnek be ide. A Szent György tér olyannak tűnik, mintha nem a városfejlődés során keletkezett tér lenne, hanem csak úgy kimaradt volna az épületek között. Egy hiány.

ZA: Építéstörténetileg valóban így is volt. A pályázatoknak éppen az a célja, hogy ebből az üres térségből teret formáljanak. A mostani téri szituációban nekem nagyon úgy tűnik, hogy a romépület útban van, a Miniszterelnökség új épületéhez képest pláne beszorult. Ha elbontanák – ami szintén felmerült, bár a döntéshozók nem ezt támogatják – összefüggő teret lehetne kialakítani a polgárváros és a Palota találkozásánál.

DA: Nem biztos, hogy ez a cél. Nem lehet elvonatkoztatni a tér leendő szerepétől. Ha a nyugati térfal is beépül – ahogy tervezik – akkor a terület végképp zárt térré alakul. Ha az említett állami funkciók ide kerülnek, akkor épp az lehet a kedvező, hogy a romépület lezárja a teret a polgárváros felől. Ebben az esetben nagyon jó helyzet alakul ki egy belátható, tiszta tér számára, ami mentesíthető részben az átmenő gyalogos forgalomtól, és betöltheti egy reprezentatív nemzeti főtér szerepét.

 

Szent György tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: Itt vajon miért nem ül senki a füvön? 

DA: Valószínűleg rájuk szólnának. A hallgatók a bejáráson legalábbis ezt tapasztalták. Pedig a romoknak is lehetne ilyen szerepük, a hely olyan, hogy ellenállna a szemetelésnek. Nem mindenütt igaz ez, például az Amphiteátrum Óbudán szemétgyűjtőként is „működik”, de mutatja, hogy a romterületeken szeretnek az emberek üldögélni.

ZA: Egyelőre nyilvánvaló a helyzet átmeneti jellege.

DA: A politikától elvonatkoztatva: miért nem tesznek ki valamilyen információt a további szándékról? Nagyon sokat számítana. Ha még nem dőlt el a terület sorsa, akkor azt. A rendbe hozott romépület palánkján kint vannak a huszárok – arról is lehetne mondani valamit, hogy velük szemben, a világörökségi helyszín közepén mi ez a kőlerakat. Jelezni kellene valahogy, hogy még hezitálunk, Így az egésznek rossz üzenete van.

ZA: Már a sokadik autó megy el mellettünk a gyalogos sétányon, nem győzzük egymást kikerülni. Ez tényleg nem azt sugallja, hogy egy világörökségi helyszínen sétálgatunk.

DA: Az egész nem azt sugallja. A fő élmény, hogy megyünk, és felfedezünk dolgokat, amik nagyon klasszak lehetnének, de mégsem azok – szerintem egyébként ez az egész Várban igaz. Nincs rendszer, következetes üzenet, kommunikáció. Akik itt laknak, azoknak pedig gyakran szenvedés a sok turista, a mindennapok számára kevéssé élhető tér.

 

Szent György tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: Van olyan hely a világon, ahol az intenzív forgalmú turisztikai területen lehetséges normálisan élni?

DA: Nincs. Mostanában merül fel, hogy a turisztikai haszonszerzést be lehet áldozni, vagy legalább mérsékelni, és hogy oda kell figyelni a helyszínek fenntarthatóságára is. Ezek új gondolatok, és lehet jó folytatásuk. Ha a használatkorlátozás miatt esetleg nem jutsz be valahová rögtön, de amikor bejutsz, negyedannyian vannak, feljavul az élmény. Nem az marad meg, hogy szép, csak ne lenne itt ennyi ember rajtam kívül. Gondolkoznak a virtuális turizmuson is, ami abszurdnak hangzik ugyan, de sok mindent megoldana. Nem gondolom, hogy elsöpör majd mindent, de biztos van olyan turista, aki beéri azzal, ha elmegy egy helyszínre és negyedáron megnézi belülről virtuálisan. 

ZA: Belépve a Palota udvaraiba, kezdjük érezni, hogy történik valami. Kérdés, hogy ha elviszik innen a Nemzeti Galériát és a Széchényi Könyvtárat, akkor miért lesz érdemes ide feljönni?

DA: Ez alapvető kérdés. Volt annak atmoszférája, hogy egyetemista korunkban FEL-jártunk a Várba könyvtárazni. Egy új, korszerű épület nyilván kivált sok üzemeltetési hátrányt, de az üzenet akkor is az, hogy a könyvtár a történeti környezetből eltávozik, ami nagyon nem jó hatású pszichológiailag.

 

Szent György tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: Épül a Lovarda, de a Palota szintjéről nem nagyon lehet belátni az építkezésre, pedig az is látványosság lenne.

DA: Nagyon fontos, hogy megmutassanak egy építkezést, főleg ilyen helyen. Ahogy tették például a négyes metró építésekor. A Keleti Pályaudvaron külön kukkoló nyílások voltak, a Ferenciek terén pedig működött egy információs kunyhó – nem tudom, milyen sikerrel, de ott volt, be lehetett menni naprakész információért. Egy világörökségi helyszínnek pláne járna egy hely, ahol meg lehet nézni a terveket, az eredeti állapotot, érzékelni lehet a változást addig is, míg építési területen botorkálunk. Itt egyetlen eszkábált táblát találunk a Nemzeti Hauszmann Terv – a Jövő felirattal, rajta egy jól kivehető lábnyommal. Nem véletlenül minősítette így az illető, és sokat fáradhatott, mert jómagasra rúgott. Ráadásul ez a tábla még a Várkert Bazár felújításáról szól.

ZA: Délután öt óra van, nyár közepe, és alig van a Palota udvarain ember. Pedig az udvaroknak fantasztikusak az adottságai.

DA: Egész napot el lehetne itt tölteni, ha lenne miért. De most távol áll a vonzótól. Aki ilyenkor jön fel ide sétálni, halott helyekkel, lezárt látványokkal, félig kész megoldásokkal találkozik. A Magyar Nemzeti Galéria felirat mellett közvetlenül szigetelőszalaggal ragasztották meg az ajtót. Minden üveg koszos, és semmi sem látható mögötte, semmi sem vonzó vagy hivogató. A szakirodalomban leírt klasszikus anti-múzeum, ahová eszed ágában sincs bemenni. A Galéria főbejáratához vezető átjáró mellett jópofák a felnagyított festmények az ablakokon, de aztán hirtelen abbamarad ez a gesztus is, az egész félkész benyomást kelt. Egyedül a Mátyás kút körül van pár ember, mert ott van víz és látványosság. Ott mindenki megáll, örül, hogy végre talált valamit, lefotózza, és tovább áll. Fel sem tűnik a barokkos virágágy, pedig az is látványosság lehetne, ha ráerősítenének. Amint felbukkanna egy jó látvány, valami tönkreteszi. Halott az egész. Mintha egyenesen le akarnák szoktatni az embereket arról, hogy ide akarjanak járni.

 

Szent György tér - fotó: Danyi Balázs

 

Kossuth tér

„Ennek az európai összehasonlításban is egyedülálló kiterjedésű területnek a jelentőségét tovább növelte a korabeli városfejlesztés tudatossága, (…) a Parlament építésével szinte egy időben épült fel (…) a Kúria és a Földművelésügyi Minisztérium épülete. (…) A Parlament megépítése után közel száztíz évvel nyílt először lehetőség arra, hogy már a Steindl Imre pályázati tervében felvázolt – az épületet körülvevő – hármas térrendszer egységes arculata megvalósulhasson.”

TIma Zoltán

„Steindl Imre egységes, átfogó jellegű, reprezentatív térről alkotott elképzelései sosem valósultak meg. Az eredeti koncepció (Lechner Jenő, Rerrich Béla) lehelyezett szobrokat használt a hatalmas terület felosztására, szándékosan tagolva azt... A terv átfogó jellegű: az Országházhoz kapcsolódó hármas térrészt fűzi össze, amire a Kossuth tér történetében eddig nem került sor. (…) Az építés minősége vitathatatlan, azonban a tisztító jellegű beavatkozások olyan rétegeket, emlékeket is eltöröltek a térről, amelyek történetének és múltjának meghatározó elemei voltak.”

Tibai Frida összeállítása

 

Kossuth tér - fotó: Danyi Balázs

 

„Az volt a cél, hogy kicsit közelebb hozzuk ezt a korábban erőteljesen elvágott teret az emberekhez. (…) A tér a korábbihoz képest nagyobb perspektívát kapott, olyan összelátszódások nyíltak, amelyek izgalmasabbá teszik ezt a várost. Kétségtelen azonban, hogy mindennek volt ára, és ezt részben az átlátásokat akadályozó és az összképet rontó fák fizették meg. (…) Arról, hogy milyen közel lehet engedni az embereket a Parlament épületéhez, nem volt egységes álláspont, a politikusok körében sem. (…) Úgy gondolom, ami a Kossuth téren született, az vállalható kompromisszum.”

Tima Zoltán, 2014 

„Az átalakítás során az egyik kritérium az volt, hogy autóval erőszakkal se lehessen behajtani a térre. Ezt a legtöbb helyen megemelt zöldszigetekkel vagy gránittömbökkel oldották meg. Az árbócnál, az Alkotmány utca felől azonban egy medencét építettek. A mindössze 6-7 centi mély vízben, a mögötte található árokból – amely az autók behajtását akadályozza – remek képeket lehet csinálni a felújított homlokzat tükröződéséről.”

Horváth Nándor, 2014

„A frissen felújított Országház valósággal arcul csapja az érkezőt. Háromszáz fába került, de Steindl főműve levegős teret kapott a város felől. (…) A látogatóközpont elviselt volna még némi gondoskodást, hogy ne tűnjön annak a jegyirodaként és nyilvános illemhelyként szolgáló aluljárónak, ami egyébként elsődleges funkciója. (…) Az átalakítás legmegdöbbentőbb pozitívuma, hogy (…) - míg 2007-ben még komplett körbekerítést és éjszakai lezárást terveztek - most nem csupán szabad és akadálymentes az átjárás a tér egészén, de olyan közel sétálhatunk a Parlamenthez, hogy csaknem kivehetővé válnak a házelnök homlokán emiatt legördülő verítékcseppek.”

Kovács Dániel, 2014

 

Kossuth tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: A Várban még csak az elképzelés szintjén ábrándoznak építészek és döntéshozók a nemzet főteréről, a Kossuth téren azonban már megvalósult. Az építészeti kritikák egytől egyig dicsérik az új közteret, erénye gyanánt kiváltképp a tiszta térképzést, az átláthatóságot és a minőségi építési megoldásokat sorolják. Bevallom, engem zavar, hogy egyfajta kettősséget érzek a tér üzenetében. A beszélgetés sorozat utolsó állomásán, az eddigi tapasztalatok, a tőled hallottak alapján meg merem kockáztatni, hogy elemezzem kicsit a tér „lelkét”, hangsúlyozva, hogy az én szubjektív érzéseimet foglalom szavakba.

Nyilvánvaló a szándék, hogy az átalakított Kossuth tér nyitott köztérnek kíván látszani, ám a teljes átláthatóság éppenhogy a kontrollálhatóságot juttatja az eszembe. Többször előfordult, hogy átbicikliztem rajta, és látszólag minden ok nélkül kényelmetlenül éreztem magam – túlságosan kitettnek a nagy térség közepén.

A valóban kiemelkedő színvonalon kivitelezett semleges, hivalkodó gesztusoktól mentes kortárs designnal a Parlamentben ülő „Hatalom” feltételezésem szerint azt kívánja üzenni a téren járó-kelő „Népnek”, hogy „Nem tartjuk magunkat különbnek nálatok”. Ez a plebejus egyenlőség azonban nem csak hogy a gyakorlat szintjén nem igaz, de a tér vizuális kompozíciója sem ezt közvetíti. Hisz a tágas és üres térségen az egyértelmű fókusz a Parlament, amely uralja a környezetét – ami egyébként az építés korában egy hatalmi intézmény esetében nyilván természetes volt. Így azonban a téri helyzet egyértelmű hierarchiája feszültséget okoz, sőt ellentmondásban áll a demokratikusnak szánt designnal. A pazar módon felújított, részletgazdag architektúrájú, vízszintesen terjedelmes, tömegképzésével mégis a vertikális dimenziókat hangsúlyozó, méltóságteljes épület áll párban a szürke kő dominálta sík lapállyal, a gondosan síkban tartott zöldfelületekkel, ahol haptákban állnak a fűszálak, és a szélekre húzott, katonás sorokba rendezett padokkal. Ez számomra egyáltalán nem arról beszél, hogy nincs különbség az elit és a hétköznapi polgár között.

 

Kossuth tér - fotó: Danyi Balázs

 

Ebben az összehasonlításban a visszafogott, karakteres részleteket szándékosan kerülő kortárs design az anyagok és a kivitelezés minősége ellenére sem a méltóságteljes téri környezet szimbólumává válik, sokkal inkább azt sugallja, hogy semleges háttérként alá rendelődik a Parlament épületének. Ami építészetileg persze helyeselhető döntés, de az üzenete pont ellentétes a nyitott hatalomgyakorlás eszményével. Ahogy az egyik kritikus találóan megjegyezte: míg a Reichstag esetében az üvegplafon révén a látogatók felülről tekinthetnek le az ülésteremben folyó munkába, addig a magyar Parlamentben mindez fordítva történik: a parlamenti dolgozók nézhetnek le a föld alá süllyesztett látogatóközpontban bóklászókra.

Mindezt megfejeli az épület és a rávezető utca közt húzódó, a sík placcot egyedül megtörő téri gesztus: a medence, amelyet ebben a helyzetben képtelenség nem vizesárokként interpretálni. Mint ahogy valójában az is: biztonsági intézkedés, amelyet az építészet eszközeivel barátságos térelemnek igyekeztek álcázni. Összegezve: miközben értem a törekvést, érzek némi őszintétlenséget a tér kialakításában.

Az előzetesen legnagyobb ellenérzést kiváltó effektus, a képzőművészeti alkotások 1945 előtti állapotának visszaállítása ebben a téri kontextusban teljes mértékben indifferenssé vált, a szobrok eltörpülnek a Parlament árnyékában, helyzetük pedig kifejezetten periferiális. A környezetpszichológusnak mi a benyomása?

DA: Aktuális kérdés – nem csak nálunk, hanem bárhol a demokratikus világban, hogy az ország háza előtti tér, a nemzet főtere mennyire legyen nyitott, hogy nézzen ki, mit üzenjen. Egyértelmű, hogy a vezérszempont a biztonság, amit nem is lehet kritikával illetni – kérdés, hogy ez hogyan ölt testet, mennyire sikerül vizuális és építészeti eszközökkel finomra hangolni, plusz üzenettel megtölteni.

 

Kossuth tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: A téren látható gesztusok estében ez mennyire sikeres pszichológiai szempontból?

DA: A biztonság nagyon hangsúlyosan van jelen. A medence bármilyen sekély, egyértelmű az asszociáció a vizesárokkal, annál is inkább, mivel valóban ez az egyetlen szembetűnő térelem a központi, nagy üres térségen. A másik az országzászló, azonban ennek kialakítása sem kelt szerencsés asszociációkat. Nem érthető, hogy miért van láncos korláttal körülvéve – mit védenek mitől? A láncok ráadásul óriási gömbökhöz csatlakoznak, erről az átlag ember biztos, hogy bombákra, jobb esetben rabláncra asszociál.

ZA: Hogyan teljesít a tér a reprezentatív nemzeti főtér szerepében?

DA: A reprezentatív funkció nyilván megkövetelte a középső térség nagy felületű burkolását. Jó, látogatóbarát gesztus a párásító felület, élnek is vele sokan. De amúgy nem igazán lehet ezen a téren mit csinálni: az emberek idejönnek, lefényképezik a Parlamentet, és tovább állnak. A fűfelületekre nem lehet leülni, ki is van írva, hogy tilos. Kétoldalt vannak ugyan padok, de szabályos sorokba rendezve, és láthatóan nem is használják. Nem kellemes az elhelyezésük, nem szívesen ülnek le az emberek egymással szemben, mert ez egy rituális helyzet, amikor csak egymást nézhetjük, azt is nehezen, hiszen szépen, sorban egymás mellett vannak a padok. Beszélgetni sem könnyű. Nem vonz ez a terület az üldögélésre.

 

Kossuth tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: Kifejezett cél volt a látogatói forgalom kulturált megoldása, ezzel a reprezentatív tér új funkciót is kapott.

DA: Gondolom, a látogatói funkciókat biztonsági okból kellett a föld alá tenni, mégis olyan a kialakításuk, hogy az ember megkönnyebbül, ha kijön. A látogatóközpont bejárata felülről nézve furcsa, idegen test a téren. Ugyanez igaz a másik két lejáratra, amik szűkek, és nem lehet tudni, hová vezetnek, nincs egyértelmű tájékoztatás, sem direkt, sem indirekt módon nem vezetik hozzá a látogatókat. A látogatóközpont előterének van ugyan szintben bejárata a Duna felől, de miért? Ki jön onnan? A Dunával való kapcsolat a hely adottságainál fogva problémás, ezen a rakparti forgalom miatt nem igazán lehet segíteni. Így azonban a Parlament körüljárhatóságának nincs sok értelme.

ZA: Az épület két oldalán oldottabb a térképzés.

DA: Az itt kialakított parkos térségeken, a szobor és a látogatóközpont körül már többen üldögélnek, látogatóbarátabb a kialakítás. A látogatóközpont körüli tér lezárását a rakparti utca felé kőkockákkal oldják meg, előtte a tér felől keresztbe tették a padokat, nyilván, hogy enyhítsék a hatást, mégis elég direkt – az ember gyanakodni kezd. Van egy rés is a burkolatban, talán kordont lehet itt felhúzni. A bicikliút egy kanyarral kikerüli a definiált zónát, furcsa a kanyarban a keresztben álló pad – valószínűleg azért tették oda, hogy ne jusson eszébe senkinek biciklivel egyenesen tovább menni. Nem túl barátságos gesztus.

 

Kossuth tér - fotó: Danyi Balázs

 

ZA: Mi a helyzet a sok vitát kavart szobrokkal és környékükkel?

DA: A szobrok valóban periferiális helyzetbe kerültek. A határozott egyenes vonalban vezetett sétányok miatt középről nem is látszik, hogyan lehet őket megközelíteni, ezért belülről nem hívogatnak. Pedig amúgy itt végre történik valami, jellemzően a turisták inkább a Kossuth szobor talapzatán üldögélnek, mint a padokon. Emberi gesztus a sétány közepén megtartott fa, de nem látok vakvezető sávot körülötte.

ZA: Az átlátható térség üzenete utalhat a hatalomgyakorlás átlátható működésére. Mennyiben segítik ezt a tér gesztusai?

DA: A legérdekesebb kérdés az átláthatóság. Az épület előtti nagy, nyitott tér üzenete egyértelműen az, hogy közelítsd meg a házat, szinte hívogat, hogy gyülekezzenek előtte. Az utcák is mind rávezetnek. Ugyanakkor bentről mindent látnak, a kinti tömeg jól szemmel tartható. A nyílt térnek kettős hatása van: hív, de megfigyelhető vagy. Számomra ez a tér minden gesztusa ellenére nagyon egyértelműen a biztonságról szól. Ha nagyon sarkosan akarok fogalmazni: nem lennék kényelmes lőtávolban…

Zöldi Anna

 

Kossuth tér - fotó: Danyi Balázs

 

„Mindig tegyük fel magunknak a kérdést, hogy egy adott térnek mi is a funkciója? A Kossuth térnek jelesül az, hogy állami ünnepségek, diplomáciai fogadások, rendezvények, tüntetések, demokratikus gyülekezés színtere legyen, a turisták számára pedig látogatható helyszín. Mély meggyőződésem szerint a látogatóközpont miatt nem kellett volna kivágni egy beállt parkot (mert elfért volna a burkolat alatt, parlament alagsorában e két funkció remekül), de amúgy ami a Kossuth téren lett az hihetetlenül minőségi, használható, jó és méltó lett.”

Bardóczi Sándor 

„ (…) egy köztér, s kiváltképpen az ország elsőszámú terének tekintett köztér átépítése korántsem csupán formai vagy „technikai” probléma, mivel bármiféle – látszólag ártatlannak és semlegesnek tűnő – térbeli beavatkozás egyszersmind e tér történeti és szimbolikus terébe való beavatkozásnak is számít.”

Miklósvolgyi Zsolt, 2012 

„Az új arculat garantáltan meghatározó lesz az elkövetkező években, a magyarságtudattal és a magyar emlékezet-kultúra kérdéseivel kapcsolatban. A szobrok, azok helye és egymásutánja, a terület körbejárhatósága, építészeti arculata mind-mind eszköze annak, amit nemzeti reprezentációnak nevezünk…„

Smiló Dávid, 2012

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »