Emberek/Interjú

Kossuth tér: üzenet a látogatóknak

2014.04.15. 14:21

Projektinfó

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Építészek, alkotók:
Tima Zoltán, Mohácsi Sándor

Vélemények:
7

Kossuth Lajos tér Rekonstrukció, Parlamenti Múzeum, Látogatóközpont és mélygarázs

URL:
KÖZTI Zrt.

Tervezés éve:
2012

Építés éve:
2014

Stáblista

építész vezető tervező: Tima Zoltán
tér- és tájépítész: Mohácsi Sándor (s73)
építész tervező: Németh Tamás (1965)
építész munkatársak: Molnár Tibor,Tölgyesi Kaplony, Papp Dóra, Szabó Máté, Ráti Orsolya 
építtető: Országgyűlés Hivatala – Steindl Imre Program
generál tervező: KÖZTI Zrt.
építészet/Belsőépítészet: Tima Stúdió, KÖZTI Zrt. - Parlamenti Múzeum, Látogatóközpont
UVATERV Zrt. - Mélygarázs
tájépítészet: S73 Kft.
tartószerkezetek: 
KÖZTI Zrt. - Parlamenti Múzeum
UVATERV Zrt. - Látogatóközpont és mélygarázs
épületgépészet:
KÖZTI Zrt. - Parlamenti Múzeum, Látogatóközpont
UVATERV Zrt. - Mélygarázs
elektromos rendszerek:
KÖZTI Zrt. - Parlamenti Múzeum, Látogatóközpont
UVATERV Zrt. - Mélygarázs
gyengeáram:
KÖZTI Zrt. - Parlamenti Múzeum, Látogatóközpont
UVATERV Zrt. - Mélygarázs
IQ Kft.
szigetelések: Pataky és Horváth Kft.
tűzvédelem: MÉBARTt Bt., OPTOMM Kft.
akusztika: UNSZOL Bt.
garázstechnológia: UVATERV Zrt.
konyhatechnológia: LIGET Építész és Mérnöki Iroda
felvonók: OTIS Kft.
tér és díszvilágítás: LISYS Zrt.
vízgépészet: TECHNOCONSULT Kft.
közmű tervező: FŐMTERV Zrt.
forgalomtechnika: FŐMTERV Zrt.
generál kivitelező: KÉSZ Építő Zrt.  

Március 14-én adták át a rohamtempóban megújult budapesti Kossuth teret. Az ország egyik legjelentősebb szimbolikus terének átépítési koncepciójáról Tima Zoltán vezető tervezővel (KÖZTI) és Mohácsi Sándor tájépítésszel (s73) beszélgetett Bán Dávid.

ÉF: A Kossuth tér megújításának szándéka nem új keletű. 2007-ben már tervpályázatot írtak ki a tér átépítésére. Mik voltak az akkori célok?

Mohácsi Sándor (MS): A 2006. őszi „kitelepülés" térhasználati mellékhatásai nem nyújtottak kellemes látványt, és ez mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy a tér rendezésre szorul. Kiírtak hát egy tervpályázatot, illetve a megvalósulásra előirányoztak egy meglehetősen alacsony összeget. Ez érezhetően egy hirtelen ötlettől vezérelt pályázat volt, a sorok között azzal a céllal, hogy legyen bekerítve a Kossuth tér. Mi a csodával határos módon egy külső kerítés nélküli tervvel nyertük meg a pályázatot, de vagy két évig húzódott, mire eljuthattunk az engedélyezési tervekig. Magával az alapelvvel nagyon nem értettem egyet, ugyanolyan elképzelhetetlennek tartottam, mint mondjuk a washingtoni Mall körbekerítését. Voltak azonban olyanok – így például Gerő András történész is –, akik úgy vélekedtek, hogy a Kossuth teret kerítéssel kell megóvni a méltatlan használati jellegtől. Az átépítés szándéka idővel vesztett erejéből, és 2009-ben le is került a napirendről. De a gondolat, hogy ez a tér mit is jelent, mi lehetne belőle, onnantól kezdve megragadt a fejekben.

ÉF: Mik voltak a mai pályázat sarokpontjai? Hiszen a közvéleményhez csak az elhíresült „a tér képzőművészeti arculatának az 1944 előtti állapotokat tükröző" visszaállítására vonatkozó passzus jutott el.

Tima Zoltán (TZ): Ha arról beszélünk, hogy miben különbözött a két pályázat, a 2009-es tervben egy lényegesen szorosabb költségvetéssel számoltak. Illetve akkor csak a tér egy – igencsak lehatárolt – része szerepelt a tervekben, így az nem szólt a villamosról, sem az északi és déli térrészről, ami tulajdonképp a tér egyharmada. A mostani munkát egy 2011 őszén keltezett országgyűlési határozat indította el. Ebbe került bele ez az 1944-es évszám a képzőművészeti arculatra vonatkozólag. A meghatározás túl hosszú volt, így sokaknak csak az évszám maradt meg a fejükben, ami számos zavart okozott. Úgy gondolom, nem volt bölcs az 1944-es dátumot behozni a történetbe, mert ez nem éppen egy dicső éve volt a magyar történelemnek. Mindenesetre a határozat megszületett, és az akarat mellett kellő mennyiségű pénz is rendelkezésre állt a tér rendbetételére. 2012 tavaszán lezajlott egy tervezői tender, amit a KÖZTI nyert meg. Számomra a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy mi mint generál tervező cég a térépítészetre Sándorék cégét, az s73-at vonjuk be. Annál is inkább, mert a tervezésre eszméletlenül rövid idő állt rendelkezésre.

MS: Ismertük egymás régről, több munkában dolgoztunk együtt, ismerjük egymás stílusát, ceruzavonását, így kialakult egy nagymértékű bizalom, ami végigkísérte az egész tervezési folyamatot. Sokat vitatkoztunk egymással, voltak olyan kérdések, amelyekben sarkalatosan nem értettünk egyet, mégis úgy gondolom, hogy a Kossuth tér kialakulása, illetve ami oda került, az a két szakma – az építész és a tájépítész – szimbiotikus együtthatásának eredménye lett.

TZ: Sándor már sokszor elmondta korábban, hogy szakmatörténeti pillanat volt, ahogyan építész és tájépítész együtt tudott dolgozni ezen a terven.

ÉF: Mit lehetett bevenni a korábbi tervből? Mi változott?

MS: Fontos megnézni, hogy a felújítás során hová nyúlunk vissza. A tér történetéből kiderül, hogy az 1926-os évben már létezett egy Lechner Jenő és Rerrich Béla által jegyzett megújításai terv. Akkor még olyan békeidőket éltünk, hogy volt főkertésze Budapestnek – Räde Károly személyében –, aki viszont szerintem nem túl szerencsés módon nyúlt bele ebbe a tervezetbe. Mi mind a ketten ezt a pályázati tervet tekintettük szellemi kiindulási alapnak, amely a tér keleti részének rendezését szolgálta a Kossuth-emlékmű és a Rákóczi-szobor elhelyezésével. Szakmai szempontból a térérés folyamata ekkor jutott el egy olyan pontra, ami akkor továbbvihető lehetett volna, és amit most alapnak lehetett tekinteni a jelenlegi felújításhoz.

TZ: Egy fejlődési folyamatot kerestünk. Valami olyasmit akartunk folytatni, amiből kimaradt pár évtized. A tér jól dokumentálhatóan fejlődött és alakult az adott kor képéhez, egészen a II. világháborúig. Utána bekövetkezett egy törés, a tér elkezdett kallódni. Nem csak azért, mert rendezetlenül rakódtak rá a különböző rétegek: szobrok, fák, autóparkoló, a teret átvágó villamossínek. Nem nagyon törődtek a térrel, csak használták, és most lehetőség adódott, hogy ezt a kizökkent időt valahogy visszaállítsuk. Két fő alapelvhez szerettünk volna visszanyúlni: egyrészt magához a Steindl-féle elképzeléshez, másrészt ehhez a bizonyos – a főkertész által ugyan egy kicsit elrontott – 30-as évekbeli állapothoz. Mi erre a megszakadt folytonosságra szerettük volna felfűzni a koncepciónkat.

ÉF: Az idő nagyon sürgette önöket. Ennek ellenére sikerült megvalósítani ezt a folytonosságot? Volt, amiről le kellett mondaniuk?

TZ: Koncepcionális kompromisszumot nem kellett kötnünk. Ha elővesszük azokat a vázlatokat, amelyeket az első két hétben készítettünk, és megnézzük a teret most, a kettő igencsak hasonlít egymásra. Az alapkoncepció változatlan maradt, még néhány részlet is, igazából csak finomodott az elképzelés.

MS: Az alapok adottak voltak, hiszen a tér alapvető vonalai ma is ugyanott vannak, ahol mindig is voltak, a szobroknak pedig mindenképpen az általuk képezett tengelyek metszéspontjaiba kellett kerülniük.

ÉF: Kiknek, milyen funkcióra készült a megújult tér? A politika, a reprezentáció tere, köztér vagy a turisták által látogatandó tér akar-e leginkább lenni?

TZ: Ha korábban kétségünk volt afelől, hogy kiknek építjük a teret, szerintem elég most kimennünk, és látnunk, hogy a teret egyenletesen beterítik az emberek, birtokba veszik, ami számomra hihetetlenül jó érzés. Az volt a cél, hogy kicsit közelebb hozzuk ezt a korábban erőteljesen elvágott teret az emberekhez. Az elképzelés szerint északról és délről egy ligetes, fás részből elindulva közelítünk a tér középpontja, az Országház tengelye felé, ahol az egész tér kisimul. Egy jól áttekinthető, letisztult térré válik, aminek a közepén ott áll a nemzeti lobogó.

MS: Ez a három funkció, amit említett, a kiemelt közterekre jellemző. Ezekből pedig nagyon kevés van – ilyen például az esztergomi Bazilika előtti tér vagy a Szent György tér is. A Kossuth tér köztérként szólni kíván, elsősorban az idelátogató magyar emberekhez: le tudja ültetni a látogatókat, és egy egyre csöndesebb környezetben elmesélni az Országház történetét és üzenetét, címereit és jelentéstartamát. Mindemellett középpontba állítja a lobogót, amely a védelemre szoruló, törékeny egyént szimbolizálja számomra ezen a főleg állami intézmények épületei által kialakított köztéren. Tehát voltaképpen mi, közemberek lennénk ennek a köztérnek a fókuszában.

Természetesen figyelembe kellett vennünk az állami reprezentáció igényeit is. Ezeknek a bonyolult logisztikai elvárásokat figyelembe véve igyekeztünk eleget tenni. Most kulturáltan lehet fogadni a diplomatákat, kényelmesen van hely az autók, de akár a lovak számára is. Ami pedig a turisztikát illeti, sikerült szerves egységbe kapcsolni a teret és a Duna-parti rakpartot, a látogatóközponttal. Míg a keleti térrész egyfajta reprezentatív funkciót kapott, addig a két oldal a támlás padokkal, az árnyas fákkal, a kedvezőbb mikroklimatikus viszonyokkal inkább a tér belakására csábít, arra, hogy az emberek leüljenek, megpihenjenek. Ugyanakkor, a felújítás hatására a tér földszinti üzletei is funkcióváltáson fognak keresztülmenni. Szerintem itt kávézóknak, vendéglőknek kell nyílniuk. És mindehhez még hozzájön a kihagyhatatlan budai panoráma, ami a térépítészet eszközeivel történt kibontás eredményeként a keleti oldal egy jó részéről is remekül látható.

TZ: A tér a korábbihoz képest nagyobb perspektívát kapott, olyan összelátszódások nyíltak, amelyek izgalmasabbá teszik ezt a várost. Kétségtelen azonban, hogy mindennek volt ára, és ezt részben az átlátásokat akadályozó és az összképet rontó fák fizették meg.

ÉF: A ligetesség még nem igazán rajzolódik ki, én éppen a fákat, egyfajta intimitást hiányolok a jelenlegi térből. Magát a fakivágást pedig számtalan kritika érte.

MS: A mostani átépítéstől függetlenül már korábban is végignéztük a téren álló fákat, és úgy találtuk, hogy közülük több száz állapota, fajtája, habitusa, téri helyzete nem méltó az ország főteréhez. Ugyan teljesen megértem a laikusokat, zöldkedvelőket, fákat kivágni nekem sem örömünnep – hiszen tájépítészként is arra tettem fel az életemet, hogy zöldítsem az emberi környezetet –, de bizonyos döntéseket meg kellett hoznunk. Annak idején Steindl Imre úgy kívánta kialakítani a teret, hogy az épület minden irányból jól látható legyen. De, bármilyen hihetetlenül is hangzik, a fajok, amelyeket most elültettünk, s a belőlük kifejlődő lombkoronák nem fognak takarni, miközben lényegesen nagyobb biológiai aktivitást tudnak majd kifejteni kifejlődésük után. Tájépítészeti szempontból a tér még nincs kész, ahhoz szükséges az idő is. A fák a koronájukat még nem bontották ki, de egyértelmű volt, hogy a Magyarországon elérhető legnagyobb fákat hozzuk ide, amelyeknek a lombozata is gyorsabban kifejlődik. De persze ehhez is még szükséges pár év. 133 fát, köztük sok bükköt és tölgyet ültettünk el, amelyek Magyarország, a pannon flóra „csúcsfái", ha lehet ezt mondani. Ezenkívül szintén honos fajokkal pótoltuk a fasorokat.

TZ: Amikor én is megnéztem ezt a Sándorék által készített igen pontos fakatasztert, abból jól kirajzolódott, hogy a térről – az épület közvetlen környezetét leszámítva – nincs rálátás az Országházra. Abban, hogy az épületet láttatni kell, Sándorék is partnernek bizonyultak. A fakivágásokkal járó konfliktust pedig a megrendelő felvállalta, így a kérdés eldőlt.

MS: A 70-es években lezajlott fatelepítés teljesen végiggondolatlan volt, hiszen például a feketefenyő vagy a lucfenyő nem városba, vízpartra szánt fajok, illetve a rettenetesen rossz telepítés miatt számos fa már szerencsétlen, csonkolt élőlény volt. A most telepített fák lényegesen jobb helyet kaptak, a burkolt felületekre telepítettek jobban bírják a városi környezetet, s a tölgy vagy a bükk akár 300 évig is elél. Tudtuk, hogy át lehet úgy strukturálni a fákat és a teret, hogy nagyobb zöldfelületet nyerjünk. A számszaki adatok mellett azonban kell még tíz év, hogy ezek az eredmények mindenki számára láthatóvá váljanak, s kiderüljön, mindez miként áll össze, milyen kapcsolatba kerül a várossal.

TZ: Szerencsére az anyagi lehetőségek azt is lehetővé tették, hogy például a mélygarázs fölé egy jó 3 méteres földréteg kerüljön, ami már lehetőséget ad tisztességes méretű fák gyökereztetésére. Ehhez azonban a garázshoz olyan tartószerkezetet kellett építeni, amely mindezt elbírja, s erről például hosszan kellett győzködni a megrendelőt. A fatelepítést nehezítette az is, hogy a téren vannak olyan területek, amelyek alatt elképesztő mennyiségű közmű húzódik, így oda képtelenség fákat ültetni.

MS: Ha már itt tartunk, a másik értéke ennek a térnek a doboznélküliség. Szerintem a világon nincs még egy tér, ahol ennyire sikerült volna eltüntetni a közművekhez kapcsolódó szekrényeket.

TZ: Azt gondoltuk, hogy amit lehet, azt ki kell szorítani a térről, vagy a föld alá helyezni. A szolgáltatók sokszor értetlenkedtek, de aztán beismerték, hogy létezik más megoldás is, csak azt korábban az egyszerűség miatt senki sem kérte tőlük. Úgy gondoltam, ha építészként meg tudjuk adni azt a tiszteletet a térnek, az Országháznak, hogy nem zavarjuk semmilyen új építmény látványával – az építészeti elemek mind a föld alá kerültek –, akkor ez a fajta alázat a többi partnerünktől is elvárható lehet.

ÉF: Mi az, amit még nem látunk?

TZ: Alapvetően a földalatti dolgokat. Elkészült az a közel 600 férőhelyes, tágas és racionálisan tervezett mélygarázs, ami a Parlament előtti térségben és a környéken megszűnő parkolóhelyeket hivatott kiváltani. Ennek a tetejére került rá a látogatóközpont, ahol az utolsó simításokat végzi a kivitelező, majd a műszaki átadás után megindulhat a használatbavétel és a kiállítás építése. A látogatóközpont alapvető célja, hogy a most még felszínen várakozó tömegek méltó helyen kezdhessék meg az Országház látogatását. Lesz kávézó, ajándékbolt és egy nagyméretű pénztár, recepció, ruhatár és vécék is. Kiállítóhely is kialakításra kerül. A harmadik földalatti elem az épület északi udvara alatt, illetve az Országház pinceszintjén megszüntetett és összenyitott, főként gépészeti terek helyén létesül. Itt épület- és építéstörténeti kiállítás nyílik nagyméretű makettel, számos eredeti szobormodellel. Ezenkívül a használaton kívüli szellőzőalagutak egyikében az 1956. október 25-i sortűz emlékhelye, a másikban egy lapidárium kap helyet.

ÉF: Gondolom, a kiemelt biztonságot is szem előtt kellett tartani.

TZ: Arról, hogy milyen közel lehet engedni az embereket a Parlament épületéhez, nem volt egységes álláspont, a politikusok körében sem. A keményvonalasokat számos európai példával próbáltam meggyőzni, majd azt vettük észre, hogy fél éven belül legalább három helyen, így Berlinben a Reichstagnál is, biztonsági kapukat és kerítéseket szereltek fel, tönkretéve a teret. Sajnos rövid idő alatt is nagyot változott a világ. Úgy gondolom, ami a Kossuth téren született, az vállalható kompromisszum. Nem beszélve arról, hogy a Duna-parton létrejött egy olyan kiszélesített sétány, amellyel körbejárhatóvá vált az egész épület.

ÉF: Mennyire volt beleszólásuk a szobrok elhelyezésébe?

MS: Ez rajtunk kívül álló rendszer volt, amit készen kaptunk. A szobrok a tér fókuszpontjai, így ezekről is szólt ez a térrekonstrukció. De szeretném hozzátenni: azzal, hogy a József Attila-szobor kimozdult korábbi helyéről, szerintem valódi kortárs kötőkapoccsá válhatott, s ezáltal teljes mértékben a helyére került. Azzal, hogy annak idején az Országház tengelyeire szervezett államférfiakból álló csoport egyik alakjának, Andrássynak a helyére tették, talán maga József Attila sem értett volna egyet. Most azonban olyan, csak látszólag félreeső helyre került, ahol az ő drámai belső történetével tekint rá a világ talán egyik legszebb panorámájára, s ezzel mindenképpen egy rendkívül sokrétegű üzenetet hordoz a magyar látogatók számára.

Bán Dávid

 

 

Vélemények (7)
Pákozdi Imre
2014.06.29.
14:50

Megszámoltam: a senyvedés 11 fát érint, a tér északi oldalán: valamennyi olyan fát, amelyet a tömörített murvás telületre telepítettek. Közülük négy valszeg menthetetlen, magyarán, már kiszáradt. A gyep laza talajába ültetett - és ott nyilván rendszeresen öntözővízhez jutó -, azonos fajtájú példányoknak kutyabajuk, akárcsak a tér déli oldalán, a gyepen lévő fáknak. Úgyhogy a hír igaz:  http://mandiner.hu/cikk/20140629_pusztulnak_a_kossuth_teri_fak . A baj elvi okának azt tartom, hogy a fák és a talaj "illesztését" nem a természet kívánalmai sugallták, hanem valamiféle minimal-art bútordivat szín- textúra és hézagolási rendje. A Kossuth-szobor talapzatába kövezett platánokat csak azért nem fenyegeti a kiszáradás közvetlen veszélye, mert gyökérzetük mélyebbre és kiterjedten ágazik, de a látvány itt is hátborzongató. Pedig az élő fa nem szabadtéri bútor.

Félek, hogy adott esetben ehhez hasonló jelenség várható a múzeumokkal megspékelt Városliget jellemző részein is: mert milyen fák maradhatnak életben egy mélygarázs felett? És ott, ahol az építkezések alapozása miatt a talajvíz szintjét le kell majd szállítani, ahogy arra zim nevű hozzászólónk felhívta a figyelmet*? Ott, ahol most évszázados platánok virítanak?

Amúgy továbbra is javaslom, nézzék meg a Budapest c. folyóirat idei júniusi számában Somogyi Krisztina: Anziksz a Kossuth térről c. cikkének első fényképét (18. old.), a Kossuth tér madártávlati képét. Sírni való puzzle, tarvágásos, borotvált műmező.

* ld.: http://epiteszforum.hu/tetelesen-itt-van-hogy-miert-ciki-a-keszulo-varosligeti-epitesi-szabalyzat első hozzászólása

Pákozdi Imre
2014.04.22.
19:14

Ez a spontán - tehát nem a térről szóló vita kapcsán keletkezett -, Budapestet szerető kis film jól mutatja, mit kifogásolok:  http://mandiner.hu/cikk/20140422_gyonyoru_timelapse_videon_budapest Kérem, figyeljék a Kossuth térről szóló részeket.

Pákozdi Imre
2014.04.15.
16:23

Többedszer látva, bejárva, tragikus, ami történt. Tarvágás, kövezés, fák inkvizíciós kősatuba fogása... Tipikusnak mondható barbárság, ami viszaköszön a Baross téren, Keszthelyen, emlékezetem szerint hasonlóan valósulna meg a Blahán és semmi nem garantálja, hogy nem köszön majd vissza a Madách-sétányon és az Orczy-kertben. 

Ezzel nem közparki típusú zöldtelepítést kérek számon a tér áttervezőin. Az Országház előtere nyilván nem közpark. De ez a steril sivárság, az oda nem illő keresztmetszetű országzászló-rúddal, a cserjékkel, a csak mutatóba meghagyott, szoborszerűvé merevített, megalázott fákkal... Szégyelljék magukat a tájépítészet természet iránti elkötelezettségének megcsúfolásáért, ez a véleményem. És nézzék meg a 2007-es pályázat terveit, akár itt, az Építészfórumon. Mind zöldebb, mint ez a herélt és borotvált rendpárti sivatag. 

bardóczi
2014.04.15.
20:31

@Pákozdi Imre: Szerintem ne szégyeljék magukat a tervezők, nem volt nekik egyszerű nyilatkozattól eltiltva (az valami magyar szokássá lett, hogy a tervező első dolga állami és eu-s pályázatok esetében a titoktartási záradékok és a sajtónyilatkozattól való eltiltás aláírása), politikusi és rendőri mentalitású szemellenzős megbízókkal - jobbról-balról - megküzdve létrehozni egy jó teret. Mindig tegyük fel magunknak a kérdést, hogy egy adott térnek mi is a funkciója? A Kossuth térnek jelesül az, hogy állami ünnepségek, diplomáciai fogadások, rendezvények, tüntetések, demokratikus gyülekezés színtere legyen, a turisták számára pedig látogatható helyszín. Nem funkciója, hogy képviselők ott parkoljanak, nem funkciója, hogy nagy átmenő forgalom legyen rajta, nem funkciója, hogy kutyasétáltató legyen és nem funkciója, hogy játszótér legyen és nem funkciója, hogy kordonok vegyék körül, ahol zord biztonságiak masíroznak. Megoldották-e a tér jobb pozícionálását? Meg. Kortárs eszközökkel tették-e, leküzdve mindenféle historizmust és 44 előtti állapotra törekvést? Igen. Letakarították-e azt a közmű és közlekedési guánót, ami a térre rakódott úgy 60-70 év alatt? Igen. A hársfasort szerintem nem szabadott volna kivágni, erre az első 40 fok körüli nyári napon fognak rájönni azok is, akik előbbre valónak gondolták a három homlokzat akadálymentes együtt látását, semmint a városklímatológiai megfontolásokat. Azok a hársfák nagyon fognak hiányozni a remekbeszabott padok, ágyások fölül, és nem: egyetlen fa sem képes kitakarni úgy homlokzatot, ahogy fal takar ki, inkább szerintem csak hozzáad valami sejtelmes fátylat a látványhoz, ami az emberi szemnek kellemes, de soha nem zavaró elem. És igen, a Kossuth szobor fehérsége mögül hiányzik a zöld háttér - ahogy a korábbi zölddé patinásodott Kossuth szobor esetében ugyanez zavaró volt (most fehér mészkő szobor mögött fehér bérház virít), illetve mély meggyőződésem szerint a látogatóközpont miatt nem kellett volna kivágni egy beállt parkot (mert elfért volna a burkolat alatt, parlament alagsorában e két funkció remekül), de amúgy ami a Kossuth téren lett az hihetetlenül minőségi, használható, jó és méltó lett. Nem ez nem "steril sivárság", ez a közel zen, ahol nem mellesleg a magyar építőipar is bebizonyította, hogy tudna ő pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen, ha akar és ha a kirakatban dolgozik, 15 millió minőségellenőr szemei előtt. A növénykazetták és a kőpollerek úgy vonnak kordont a parlament köré, hogy az ember nem érzi kordonnak. A lámpatesteken belülre integrálva a térfigyelők. Sehol egy felesleges zavaró doboz, tábla, kábeldzsungel, az utolsó szögig és illesztésig, színárnyalatig minden komponált, mégis kényelmesen egyszerű, nem akarja túlharsogni a fő attrakciót, kicsiny országocskánk nagy-nagy parlamentjét. Szóval nem kell magukat szégyelniük. Magasra rakták a mércét sok tekintetben. Azt tanultam, hogy minőségi környezetben minőségibb munka tud zajlani. Várom, hogy a honatyák beigazolják a tételt. A téren immár nem múlik. Nincs ínyemre a szobrok körüli kulturkampf, nincs ínyemre az, hogy a három hatalmi ág a Kossuth téren vélhetően nem billen a helyére - a fakivágások ellenére sem: hiszen nem a három épületet, mint homlokzatot kéne itt egybe látni drága jó feleim, hanem az egymástól független (!) törvényhozás, bírói hatalom és végrehajtó hatalom hármasát és nem vizuálisan, hanem szimbólikusan - amiből ugye maximum kettő lesz, így az a bizonyos súlypontba rakott zászló is elbillen (a Vár felé), ahogy ez a montesquieu-i háromlábú szék is inog rendesen - de ami jár, az jár. Csak ennyit akartam itt erről leírni, hogy a helyére billenjen a "vélemény-serpenyő" Imre kemény, de talán túlontúl szigorú értékítélete után. Nem, nem a tervezőknek kell magukat szégyelni. Nekik nem.

Pákozdi Imre
2014.04.16.
04:58

@bardóczi: Le a kalappal Bardóczi Sándor kiegyensúlyozott, hozzáértő, a szakmája és kollégái iránt lojális, érdemi dicséreteket és kifogásokat tartalmazó írása előtt. Körülbelül ilyen színvonalon képzelném el a szakmai párbeszédet, a pályázati bírálatokat.

Ugyanakkor - lojalitás ide vagy oda - látnunk kell, hogy sorozatban születnek parképítészeti szempontból elfogadhatatlan tervek és még szörnyűbb "eredmények". Budapest egy főre jutó zöldfelülete 14,4 nm, ami az európai sereghajtók közé utalja. A német városokban ez általában 25-30 nm körüli, Bécsben pedig ugyanez a szám kb. 120 nm, amit persze - valamelyest ismerve az osztrák fővárost - némi kétkedéssel kell fogadnunk, és valószínűsíthetjük, hogy (a joggal beszámított Belvedere mellett) figyelembe veszik a Schönbrunni Kastély parkját, de talán még a Bécsi erdőt is... Az összehasonlítás alapja inkább a belvárosi zöldek felülete kellene legyen, de a helyzetünk akkor is vigasztalan: az amúgy Zuglóhoz tartozó Városliget mentén elhelyezkedő VI. és VII. kerületben például 0,4 nm lakosonként.

Részben ezért fontos látnunk, hogy a budapesti parkok beépítése és lekövezése, akár már megvalósult, akár csak tervezett (Baross tér, Kossuth tér, Orczy-kert, Városliget, Blaha, Madách sétány) bűn a város és lakói ellen. Való igaz, hogy ezek a merényletek tervezési programok mentén, a demokratikusan megválasztott önkormányzatok vagy a kormány megrendelésére történnek, mélyen antidemokratikus szakmai és társadalmi légkörben. Mégis, szabadjon felhívni a végrehajtók figyelmét a közvetlen elkövető minősített szerepére. A felbújtó is hibás, sőt, még a pszichológiai támogató is visel némi felelősséget. A közvetlen tettes, a végrehajtó azonban mindíg a tervező és a kivitelező, de elsősorban a tervező. Ha ő vagy ők hajlandók szájkosárban úgy táncolni, ahogy a megrendelő előírja, akkor ők lesznek a József Attila-i fürtös, láncos, táncos mackók. Névvel, díjjal, rangos stallumokkal és örökké foltos szakmai hírnévvel egyetemben. 

Kiemelten ajánlom mindezt annak az állítólag másfél ezer (nem csak magyar) építésznek a figyelmébe, akik indultak a Városliget beépítésére kiírt pályázaton. Gondolkodom azon, hogy az ottani győztesek számára kiírok egy "Pláza, anyám sírjára" jeligéjű, meghívásos pályázatot, egy dollár szimbolikus díjazással. Hadd legyen fő díjuk a dicsőség.

FenyvesiHK
2014.04.17.
17:07

@Pákozdi Imre: Úgy szálltam ki a metróból térnézőbe indulván, mint egy első randevú előtti izgalommal. A tér kibomló látványa azonnal örömmel töltött el. Ez talán a legelső (legújabbkori) igazán elegáns városi tere Budapestnek. Végre nem az a megszokott téri katyvasz, amit Sándor is leír, hogy minden van benne, csak éppen tágasságérzetünk nincs egy szál sem. Szívemben előre megfontolt haraggal néztem a fák helyét, de körbesétálva megállapítottam, hogy amennyit csak lehetett (vissza)ültetni, az megtörtént. És igen, kell még egy évtized, hogy fa élményünk is legyen. Lesz.

Mindenért kárpótolt az igényes nagy  terület látványa, a historizmus monstruózus épületei ilyen tereket kívánnak. Meg is lehet csodálni, hogy így, megfelelő perspektívából, milyen szép arányú, jól szerkesztett paloták ezek. És a térben megoldott részletek vannak és részletfinomságok a megoldásokban.(Ebbe az eufóriába még az elveszett hársfák fölött érzett bánat és Kossuth Apánk hófehérre mosdatása is belefért, bár ez utóbbi önmagában a komikusság határát súrolja, mert miért is kell „vadiújjá varázsolni’ egy történelmi szobrot?) 

És ez a tér tele volt élettel ! Késő délutáni órán - zászló levonás ideje - valahonnan a tér sarkából fehér kesztyűs katonák trappoltak elő. Turistaként láttam már mindenféle kicsi és nagy parádékat, nyugtáztam, hogy van már ilyen nekünk is. Hátizsákos diákok, elegáns belvárosi népek, mindenféle nációk sétáltak fel s alá, földön üldögélő turista tinik bámulták a díszlépést, közben nyugdíjas korú biciklisek húztak át keresztben, a víztükör fölött egymást telefonnal fényképező párok, cekkeres nénik a kőkockán üldögélve. És az az eleddig csak nyugateurópai nagyvárosokból ismerős, összetéveszthetetlen városi zsongás, ami nem zaj, csak valami nagyon kellemes életzörej, ami beszédből, lépések neszéből, biciklik kerekének surrogásából,villamosajtó csukódásból és távolabbi városi hangokból tevődik össze, de a téren levés jó érzéséhez tartozik. Ez a fajta akusztikai élmény nincs magától, ez is a tér tervezésének része, mintegy pozitív mellékhatása annak, hogy mindent átgondolt a tervező, ami a térhez tartozik vagy ott történik.

Sokszor, sokféle helyzetben láttam ezt a teret.És mindig szorongással. Minden rárakódott emlékkel.Tüntetés, sortűz, rendőrök, kordonok emlékével és mintha valaki mindig figyelt volna valahonnan. Ez most mind eltűnt. Ezt máshogy, mint teljes tabula rázával, nem lehetett megcsinálni.

Tiszteletem a tervezőknek.Generációk fognak ezentúl úgy felnőni, hogy tudják ezen a téri élményen keresztül is, hogy Miénk itt a tér.

 

Ezért felfoghatatlan, hogy ugyanaz a politikai kurzus, ugyanazzal a szellemi háttérrel miért képtelen felfogni, hogy amit szemben ezzel a téri újjászületéssel a Városligetben készül elkövetni, az semmiben nem társítható a Kossuth tér megújításával.

Miért van az, hogy amit az egyik oldalon épít, azt a másik oldalon gorombán lerombolja és amit ebben a térben - jó értelemben vett - identitás helyreállításban létrehozott, azt gond nélkül beáldozza a másik helyszínen, egy globalizációs ízű gazdasági-kereskedelmi ötletnek.

A hitelességhez szorosan hozzátartozik egy lineáris koncepció. Nincsenek kitérők, elkerülő utak. Ha valóban oly fontos nemzeti öntudatunk zászlófelvonásos tudatosítása, akkor hogy illeszthető ebbe a képbe a meglévő értékek megsemmisítése?

 

Pákozdi Imre
2014.04.18.
08:46

@FenyvesiHK: A tér közepe úgy ahogy van, menthetetlen, a Kossuth szobor és környéke pedig elmosódott mészkő-képletként, halványnál fehérebb árnyként meredezik a murva- és kőbörtönbe zárt platánok között. (Azok szegények honnan kapnak vizet?)

Ahogy zöldülnek a fák, a déli oldal valamelyest elfogadhatóbb lett. Ezen túlmenően - amint már korábban is írtam - a terrorista szándékú gépkocsik elleni védművek humanizálása jól sikerült, valamint József Attila szobrának új helyét Lázár építész úr kiválóan határozta meg. De továbbra is úgy gondolom, hogy a tér egésze elhibázott, különösen a közepe és az északi oldala. 

Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk