RÉT — FUGA

November 9-én a FUGA-ban különleges látvány fogadta a látogatót. A Rajz És Terv kurzus résztvevői által szervezett nyilvános alkotómódszertani akció zajlott. Az est egyik legfontosabb célja a kapcsolatteremtés, a nyílt és őszinte együttműködés lehetőségeinek keresése volt. A programról Balázs Mihály, a tantárgy vezetője számol be.

2010. november 9-én este hat és tíz óra között különleges látvány fogadta a FUGA pincei kiállítótermébe látogatót. Több tucat egyetemista ülte körül az asztalokat és csendben rajzolt, vagy kis csoportokat alkotva modellezett, hogy aztán a frissen született műveket a már fentlévő kiállítás részévé tegye és azokat közösen kiértékelje.

A BME Középülettervezési Tanszékének egyik választható tárgya, a „RÉT" nyílt alkotásmódszertani bemutatója volt az esemény, melyen a műegyetemi építészhallgatókon és fiatal építészeken kívül - a meghívást elfogadva - a MOME építész diákjai is részt vettek. Külön öröm, hogy nem csak építész, hanem pl. pszichológus és közgazdász egyetemista résztvevője is volt a programnak.

 

 

A nyílt est megszervezését sok cél motiválta, melyek közül a legfontosabb a kapcsolatteremtés, a nyílt és őszinte együttműködés lehetőségeinek keresése az egyén és az intézmények szintjén. Az új ismeretségek, barátságok esélyének felkínálásán túl az ilyen  „nem hivatalos" találkozások finomíthatják a sok tekinetetben különböző építész iskolák egymáshoz való viszonyát, feltárhatják további közös programok lehetőségét. Az együttdolgozás során az azonosság is megtapasztalható,  amelyben persze nem egyformaságot kell keresnünk, hanem mélyebben megfogalmazott közös célokat, mindannyiunkat foglalkoztató kérdések meglétét.

Célja volt a programnak az is, hogy az építész szakma és az oktatás közötti  párbeszéd hiányát enyhítse. A BÉK többek között éppen azért hozta létre és működteti a FUGA Budapesti Építészeti Központ intézményét, hogy az ilyen jellegű – örömünkre egyre gyakoribb – eseményeknek helyt adjon. A fiatalok, leendő építészek közösségi megnyilvánulásai az építészeti közélet szempontjából nagyon fontosak. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a diákok az egyetemen kívül, a külvilág előtt is felmutathatják saját értékeiket.

A programban résztvevők mellékelt hozzászólásait és értékeléseit szeretettel ajánlom az érdeklődők figyelmébe.

BM

---

A kurzus állandó résztvevői 2010-ben:
A tantárgy vezetői Balázs Mihály és doktorandusz hallgatói: Meditz Anna, Pál Anna, Török Dávid - BME

A tárgyat felvevő építész hallgatók: Bánsági Dávid, Bartis Katalin Dóra, Biri Balázs, Danyi Balázs, Fábri Attila, Hory Gergely, Hüttl Sarolta, Koválcsik Ágnes, Lajkó Nóra, Magyar Anikó, Major Zoltán, Papp Timea Eszter, Pászti Lilla, Pataki Dániel, Révai Virág, Riesz Abigél, Robitschko Davor, Soltész Judit

Meghívott vendégek:
Nagy Tamás és építész hallgatói – MOME

---

RÉT_vélemények, hozzászólások a FUGA Építészeti Központban 2010. november 9-én tartott nyilvános alkotásmódszertani bemutatóhoz

 

 

     A RÉT kurzus, akárcsak a november 9-i este, számomra két okból (volt) meghatározó. Az egyik az építészeti tervezéssel párhuzamba állítható, illetve annak pontosságát elősegítő metódus (noha a kurzus az én olvasatomban alapvetően nem „építészeti" vagy „építészes" óra). A kurzus másik meghatározó eleme számomra a koncentrált fogalmazásban és annak rajzi reprezentációjában rejlik.

A kurzus egyik alapvetéseként megfogalmazott gondolati szűkítés, fókuszálás és a kifejezés pontosságának finomítása analóg az építészeti tervezés módszertanával. Jóllehet, a kurzusban valamelyest elrugaszkodott, absztrakt témákon keresztül fogalmazunk meg egy-egy gondolatot, a benyomások, érzések a bejövő információkkal (pl. haiku, vagy valakinek egy haikura vonalrajz-átirata) szimbiotikus kapcsolatba kerülnek. Ez az építészeti tervezés során is így van. Ez a párhuzam fontos és automatikus, mindazonáltal nem cél.

Személyesen a haiku-írás, a „haiku-rajzolás", makettezés és animációkészítés, de elsősorban a rajzolásbeli kifejezés folyamata a cél. A frappáns, gyermeki, magasztos, kedves stb. haikuk tartalmának, mondanivalójának, hangulatának, egy benyomásnak, érzésnek, vagy ötletnek (továbbiakban az egyszerűség kedvéért: koncepció) rajzolt vonallá alakításában leltem rá a gyors vonalban rejlő erőre. Nem cél a gyorsaság, mégis a fehér papír, az íróeszköz és a koncepció számomra automatikusan (talán) a zen festők lendületét kívánják meg. Az ilyen ábrázolás során nem engedhetjük meg, hogy figyelmünk elkalandozzon, hogy elbizonytalanodjunk a vonal „helyességében" (és főleg szépségében). Ha elengedem magam, és csupán az ötlet által vezérelve egy perc alatt (de lehet, hogy kevesebb) lerajzolunk valamit, az hordozni fogja a koncepció lényegét. De ami talán még fontosabb, hogy egy ilyen gyermeki siker (hisz eleve nem ronthatjuk el) maradandó inspirációval, más szóval örömmel szolgál.

Az építészeti tervezés része a rajz. Eszköz, mint bármi más, mégis sokat kaphatunk tőle; akárcsak a RÉT kurzustól. Persze a kurzus csupán ízelítő és kóstoló a gyors rajzban való kifejezésben, a szellemes makettkészítésben és a közösségben rejlő alkotó erőből.    

Kohout Dávid  2010. november

     Kedves Balázs Mihály!
Szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy a program részese lehettem. Úgy érzem, mindenki olyan élményekre vágyik, melyek által több lehet,  és én kedden este ilyen élményben részesültem a RÉT kiállítás megnyitóján. Egy vers, egy gondolat, egy érzés... és egy rajz, makett.  Sokszor szoktunk elgondolkozni egy-egy vers- mondat- néhány szó jelentésén magunkban, de az a rendkívüli lehetőség, hogy másokkal egyszerre gondolkodunk, mások nézőpontját megismerhetjük a világ kisebb-nagyobb szeleteiről... nem elégszer adódik meg. Ezért is köszönöm a lehetőséget, hogy megismerkedhettem ezzel az alkotási folyamattal, s a haiku műfajával.

Tisztelettel: Lakatos Ildikó  2010. november

     Néhány óra a rét-en
A csepeli HÉV Boráros téri végállomásának forgalmi épülete mögött bicikliztem el, évekkel ezelőtt. Arra lettem figyelmes, hogy a hátsó bejárat előtti kis burkolt teraszon a forgalmi iroda egyik, feltehetően kínai származású alkalmazottja épp egy keleti, meditatív harc/mozgásművészet mozdulatait gyakorolta. Egy thai chi formagyakorlatot láttam. A gyakorlat végzője egy rendkívül lassú, tanult, koordinált mozgássort végez, melyhez fegyelmezett ki- és belégzés párosul. A nagy koncentrációt igénylő, látszólag egyszerű torna kiszakít a pillanatból, kiemel praktikus ösztönmozdulataink kusza erdejéből, rendet teremt. Bár nem jártam még Kínában, de úgy tudom, hogy ott a városi parkokban egyénileg vagy nagy csapatokban gyakorolják ezt a néma tornát, szabadidőben.

Vajon mit szeret a gondolat? Néha úgy tűnik, hogy a gondolat, olyan, mint egy kisgyerek, aki szeret egy üres, fényes, fehér szoba határtalan terében fel-alá szaladgálni. Ez a ceruza/toll és a papír.

A Fugá-ban tartott RÉT-es  műhely után nehéz, súlyos fáradtságot éreztem a fejemben, mint amikor az ember hónapokig nem dolgozik, nem mozog, nem sportol, és ha ez után egyszer valamilyen intenzív mozgássorban megerőlteti magát: izomláza lesz. Ez azért furcsa, mert a réten látszólag senki semmiféle erőfeszítést nem tesz. Pedig ez tévedés. A könnyedség és lazaság: látszat, vagy inkább: eredmény. Erőfeszítés van: a koncentrációban. Ugyanakkor, ha az ember a (szellemi) munkát „túlzásba viszi": mozgása görcsössé válik, és hamar elfárad.

Eszembe jut, amit Eszterházy Rozi nénije mond a Harmonia Caelestis-ben: „Túlontúl gyorsan kapál, Doktor Úr…
- Lassabban kéne? – Nem az hogy lassabban, hanem állandóan, ahogy a szíve ver."

Lehet, hogy így van ez akkor is, amikor a Teremtő Képzelettel dolgozunk. A réten szabadságot és végtelenséget tanulunk, mely tulajdonságokat mégis – látszólag ellentmondásosan – a koncentráció és fegyelem pillanatnyi, pontszerű erőfeszítésében nyerjük el.

Az igazság az, hogy állandóan kellene a rétre járni, minden nap, egyénileg vagy csoportosan gyakorolni ezt a néma tornát.

Hakkel Márton, 2010. november

     Amikor jelentkeztem Balázs Mihály kurzusára, számos új ismeret elsajátítására számítottam. Arra gondoltam, hogy a Rajz és terv kurzus segít összefoglalni az egyetem alatt tanult módszereket, és egységet teremt az építészeti kifejezésmódok között. Ezek a számításaim valóraváltak, és a kurzus résztvevői nem csak egy egységes reprezentációs eszközt, hanem egy tervezői-művészi folyamatot sajátíthattak el.

A folyamat ciklikus, három eleme a tanulás, a kísérlet, és a létrehozás. Ezek az elemek ismételve elősegítik egy témában való elmélyülést, és a csoport tagjainak egymással és a külvilággal történő párbeszéde által az egymástól tanulást és az új felfedezések elsajátítását. Ugyanakkor a három módszer ismétlése nem egy konkrét mű tökéletesítésére motiválnak, hanem az adott témában születő gondolatok születését segítik elő, és a kifejezés eszköztárát bővítik. A ciklus a szemináriumokon indult útjára. Minden héten más műfajban szereztünk ismereteket, és azok kipróbálása már az órák keretein belül lezajlott, és az ott létrejött művek már helyben kritikát kaptak, újraindítva a tanulás folyamatát. Ez után az alkalmak közötti egy hét szünet következett, ami lehetőséget nyújtott az addig megszerzett tudás rendszerezésére és kibővítésére, és helyet adott a további kísérletezésre. A következő órára létrehozott művek pedig egy letisztultabb, átgondoltabb folyamat eredményeképpen valósultak meg, melynek kritikája és az egymástól ellesett új módszerek tovább inspirálták a kísérletezés és a létrehozás folyamatát. A kurzus fénypontja az alkotómódszertani akcióval egybe kötött kiállítás-megnyitó volt, amin a szeminárium résztvevőin kívül többek között a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjai vettek részt. Itt teljesedett be, vagyis itt érte el addigi legmagasabb szintjét a kurzusban tanult tanulás-kísérlet-létrehozás folyamata.

A rajz és terv féléves témája a fény volt. Ennek verbális és időbeli megfogalmazására a haikuírás módszere bizonyult a legalkalmasabbnak. A kurzus minden résztvevője – a műfaj sajátosságai szerint – verset írt a fényről. Az így keletkezett „definíciók" inspirálták a létrehozás további folyamatát, az egy vonallal történő rajzolást, a modellezést, ami a síkból kilép a térbe, így egy harmadik dimenziót vezet be, és egy animáció készítését, melyben a harmadik dimenzió az idő. Előrelépési lehetőség, ha a film idődimenzióját össze lehet hozni a modell térbeliségével, egy esetleges háromdimenziós vetítés, vagy egy interaktív objektum létrehozása által.

Ha a kurzust három szóval lehet jellemezni, ezek a szavak az absztrakció, a minimalizmus és az egységesség. Az alkotómódszertani folyamat által egyre átgondoltabb és elvonatkoztatottabb művek jöttek létre. A minimalizmus a haiku és a vonalrajz műfajából ered, a kurzus egyik törekvése volt a lehető legkevesebb eszközzel a lehető legtöbbet elmondani, belesűríteni a semmibe a mindenséget. Az egységeség egy korlát volt, az egyszerűség miatt a résztvevők az A4-es formátumú lapból indultak ki, melynek felhasználása térbeli és időbeli korlátot és szabadságot adott.

Az egységesség egyben egy kérdést is felvet: a minimalizmusra és az elvonatkoztatásra törekvés nem jár-e az egyéniség, a személyiség feladásával? Erre a válasz az, hogy jár, és nem jár. A személyiség feladása viszont nem a módszerek és az egységesség miatt következik be, hanem a tanulás folyamatának velejárója. Új ismeretek elsajátításához nyitottságra és befogadóképességre van szükség, ami egyéntől függően az addig vallott tézisekbe és álláspontokba vetett bizalom megkérdőjelezésével jár. Az új ismeretek megszerzése után azok beépülnek a régi személyiségbe és tudatba, ezáltal egy új, egyéni tudásréteg jön a felszínre.

A kurzus további haszna az egyéni megértés és az esztétikai érzék fejlődése. Több emberrel dolgozva egymás alkotófolyamatának megfigyelése és kipróbálása rányomja a bélyegét a keletkezett művekre, ami által a folyamat külső szemlélőknek is érthetővé válik. Emellett a haikuk, rajzok, modellek, animációk esztétikája továbbfejlesztette és egységesebbé tette a résztvevők azon képességét, melyekkel az építészeti arányok különböző módszerekkel történő kifejezése létrejön.

Számomra a legérdekesebb a haiku műfajának megismerése volt, hiszen ezzel a költészet másik, nem olvasói oldalát tapasztalhattam meg. Emellett a haikuról tanultak, és a műfaj keletkezése és sajátosságai által sikerült párhuzamot vonnom a minimalista irodalom és építőművészet illetve a verbalitás és építészet között. A műfaj ismerete tovább inspirált arra, hogy leendő építészként ne csak a vonalakkal és tömegekkel, hanem a szavakkal és az idővel is játszani kezdjek.

Fábry Attila  2010. november

     Fél évvel ezelőtt készítettem egy portfóliót, melyben leírtam, hogy szeretném (építészeti) gondolataimat egyszerűen és érthetően kifejezni. Most túl vagyok a RÉT2010 kiállításán, és úgy érzem hatalmas segítséget kaptam a félév során. Nem rajzolok szebben -nem is ez volt a cél-, viszont új gondolkodásmódokat ismerhettem meg, amit nem csak az oktatóinknak köszönhetek, hanem a csoporttársaimnak is. Éppen ezért tetszett ez a tárgy. Együtt beszélgettünk, rajzoltunk, makettoztunk, véleményeztük egymás alkotásait, közösen raktunk össze egy kiállítást. Úgy hiszem ez is a lényege a rajz és terv kurzusnak (a haiku műfajának megismerésén és megértésén túl), amit mi sem bizonyít jobban, mint a MOME hallgatóival szervezett kiállításmegnyitó utáni közös "rétezés". Izgalmas volt látni az ő rajzaikat, az ő világukat, és a közös makettezés volt a legtanulságosabb. Ha minden jól megy, az ismeretség nem marad abba, mert a kurzus lezárásához tartozik egy közös kirándulás is Balázs Mihály szervezésével.

Robitschko Davor   2010. november

Billentyűzetem
tollamra cserélni
gyermeki öröm.

Üdvözlettel,  Cselovszki Attila  2010. november

     Kedves Balázs Mihály!
tudom, hogy kiszaladtam az időből, de azért úgy gondolom most sem késő elmondani, hogy nagyon-nagyon jól éreztem magam kedden, jó volt kiszakadni a hétköznapi zsongásból. nem letörve, fáradtan, nyúzottan mentem haza éjszaka, hanem örömmel, és sok sok új élménnyel. jó volt együtt dolgozni a BME hallgatóival, remélem erre máskor is sor kerül még:)
köszönöm a meghívást!!!!! 

üdv  dendelniki  2010. november

     Rajz És Terv 
Három évtizeddel ezelőtt, friss diplomás építészként egyre intenzívebben kezdett foglalkoztatni rajz és terv összefüggése. Tíz évvel később -immár egyetemi oktatóként- azzal szembesültem, hogy a kérdés rajtam kívül sokakat érdekel, hallgatóim egyre-másra vetették fel az építészeti gondolat kifejezésével kapcsolatos meglátásaikat. Ekkor született meg a RÉT mint választható tantárgy. Húsz éves története a folyamatosságról, a folytonos változásról szól. Kezdetben vendégeket hívtam, olyan építészeket, akik  rajzi megnyilvánulásaikban és építészeti tevékenységükben egyaránt magas színvonalat képviseltek és -ami még fontosabb- a kettő között szoros megfelelést mutattak. A tárgy egyre összetettebbé vált.  Ma a RÉT keretein belül az építészeti gondolat rövid, tömör, pontos kifejezési formáit keressük. A gondolat mindig fejben születik, de előbb-utóbb a külvilág számára is dekódolható formát ölt. A beszélt vagy írott nyelv, a zene, az anyaggal dolgozó képzőművészetek, a virtuális képi világ mind ide tartoznak és szélesítik a kapcsolatteremtés lehetőségeinek körét.  A forma szempontjából az építészet talán a legöszetettebb, érzékszerveink szinte mindegyikét megdolgoztatni képes nyelv. 

Legbensőbb gondolataink másokkal való megosztása az építészeti tervezés nagyon fontos, magára a tervre is visszaható pillanata. A külvilág felé való első feltárulkozás gyakran kritikus. A párbeszéd mégis megkerülhetetlen, hiszen a személyes véleménynek hamar közösségi értékké kell válnia ahhoz, hogy életképes maradjon. Egyén és közösség viszonya általában is rendkívül árnyalt, összettett megközelítést feltételez, miért lenne ez másként egy alkotó és környezete viszonylatában?

A RÉT keretein belül ennek a viszonynak sajátosságaival foglalkozunk: keresünk egy mottót és arra vállakozunk, hogy azzal kapcsolatos gondolatainkat közreadjuk, megbeszéljük. Ebben a szemeszterben ez a jelszó a „fény" volt. A gondolat bemutatásának első eszközéül a haiku versformát választjuk, mely a leglényegibb elemek megfogalmazása mellett számos nyitott felületet, teret hagy a befogadó érzéseinek beillesztésére. A haiku írása komoly szellemi koncentrációt feltételező személyiségfejlesztő gyakorlat, melyben a látszólagos könnyedség elmélyült munkát feltételez, és amely egységbe rendezi a rációt és az érzéseket. A haiku felkínálja az együttműködés, a párbeszéd, a csatlakozás és folytatás lehetőségét. Ez a forma egyszerre végtelenül zárt és nyitott, kötött és szabad, éppen ezen kettős, ellentétpárokkal jellemezhető belső tulajdonsága állítható párhuzamba az építészetről való elmélkedés és párbeszéd műfajával. A versek közös kiértékelését követően lépünk tovább  a vizuális műfajok (rajz, makett, film) irányába, az önkorlátozás már gyakorolt eszközével élve a síkbeli, térbeli és időbeli „utazás" világába. A kiértékelés minden fázisban nagyon fontos mozzanat, mert egyrészt az ismertetés az alkotót gondolatainak újbóli megfogalmazására, pontosításra készteti, másrészt a felvetés mások általi új és sokféle olvasata további távlatokat nyit.

A gyakorlatok kivitelezése nem feltételez zseniális képességeket, célja a megéltség és hitelesség. Az elmélyült egyéni munka és az őszinte, nyitott,  felszabadult közösségi együttműködés folyamata sokkal fontosabb, mint a végeredmény tökéletessége: igazi jellemépítő tevékenység. 

Balázs Mihály 2010. november