építészet : környezet : innováció

SHARE Budapest építészeti konferencia

A SHARE építészeti konferenciák évek óta hoznak el Közép-Európába nemzetközi hírű tervezőket, hogy személyesen mutassák be legfrissebb díjnyertes projektjeiket. A budapesti konferencián hét európai és négy magyar iroda vezető tervezője tartott előadást. Zöldi Anna eseménybeszámolója.

Viszonylag titokban, viszonylag szerény érdeklődés mellett zajlott Budapesten egy nemzetközi példákat felvonultató építészeti konferencia, ami színvonala miatt joggal tarthatott volna számot nagyobb nyilvánosságra.

A SHARE konferenciát második alkalommal rendezik meg Budapesten; először két éve a Magyar Építész Kamara együttműködésével, idén pedig a Kortárs Építészeti Központ és a Budapesti Építész Kamara partnerségével. A rendezvény szervezője egy román vállalkozás, az ABplus Events Association. Az építészet és az építés terén 20 éves tapasztalattal rendelkező cég utazó konferenciáin a Közép- és Kelet-európai régió jelentős piaci szereplőit köti össze élvonalbeli tervezőkkel. A budapesti rendezvény szponzora az Agrob Buchtal volt, kiemelt partnere a Şişecam Flat Glass török üveggyártó A gyártók kiállításával kísért hasonló rendezvények sorából az eseményt az építészeti előadások színvonala emelte ki. A szervezők ugyanis tudatosan figyelik az építész szakma nemzetközi fórumait és eseményeit, és előadóikat a rangos nemzetközi díjakat frissen elnyert kollégák közül válogatják.

Négy fókusz körül csoportosulnak az előadások, ezeknek az előadók számától függően külön-külön is szentelnek fórumot: az Inglass az építészeti üvegekkel, a Laud a tájépítészettel, a Gis a belsőépítészettel, a Riff a tetők, homlokzatok, padlók, szigetelések témakörével foglalkozik. A SHARE elnevezésű rendezvény pedig mindezen területek aktuális újdonságait osztja meg az érdeklődőkkel egy közös konferencia keretében, ahová egész Európából hívnak díjnyertes projekteket, kiegészítve az otthont adó ország élvonalbeli újdonságaival. Budapesten a nagyágyú a Zaha Hadid iroda volt, de ezen kívül brit, francia, holland,  német, portugál, és román előadó színesítette a magyar palettát. 

Név szerint valószínűleg itthon kevesen ismerik a meghívott előadókat, talán ennek, és a gyors szervezésből adódó hiányos promóciónak is köszönhető, hogy az építészeti színvonalhoz képest meglepően kisszámú közönség előtt szerepeltek. Pedig a látszólag ad hoc módon összeválogatott, viszonylag rövid, azaz még fogyasztható időtartamú, feszes előadásokból álló egyveleg az építészeti eszmecsere új generációját képviseli, ami a rohanó tempójú szakmagyakorlás közepette is lehetőséget ad a szakmai kitekintésre, kapcsolatépítésre, laza eszmecserére, és változatosságával garantálja a szellemi ébrenlétet. Az előadások nem trendek, ideológiák, vagy szigorú tematika mentén kerültek egymás mellé, egyetlen összekötő kapocs a szakmai igényesség és színvonal, a friss és nyitott építészeti megközelítés volt. 

A Zaha Hadid iroda legújabb pályázat-nyertes tervét, a Tamsui folyó felett átívelő Danjiang hídat Maurizio Meossi prezentálta. A taiwani munkát a cég 2015-ben pályázaton nyerte el. Nem elsősorban az elvárt szakmai csúcsteljesítmény és mennyiségi mutatók voltak imponálóak – a világ leghosszabb aszimmetrikus, egypilonos kábelhídjáról van szó – hanem sokkal inkább a profi prezentációval elővezetett tervezői szemlélet, ahogyan a beszédes forma testet öltött a szigorú és aprólékos mérnöki munka segítségével, és ennek nyomán a helyszín élő valóságához hozzáadott értékké vált az építészet: megszületett a világszenzációt jelentő naplementére komponált híd terve. 


A Tamsui folyó felett átívelő Danjiang híd terve

 

A neves iroda mögött nem maradt el színvonalban a többi, hazai fül számára talán kevésbé ismert előadó sem. Hasonlóan áttetsző, finom és mégis nagyon is mérnöki közelítésről tanúskodott a skót Ian Ritchie idegrendszeri kutatóintézete (Sainsbury Wellcome Centre for Neural Circuits and Behaviour). Az agy titokzatos működését, az érzékelés rezdüléseit kutató tudósok otthonát nyilvánvalóan az érzékelés rejtett dimenziói ihlették, melyekről az előadó hosszan beszélt. A hazai építészeti szcéna nem szűkölködik ideologikus alapon létrejövő épületekkel, de sokszor a végeredmény olyannyira redukált, hogy hosszas magyarázat híján a befogadó csak egy lecsupaszított fémkockával szembesül, és nem vethetjük a szemére, ha ezek után fenntartással fogadja a kortárs építészetet.

Egy épület befogadása elsősorban érzéki csatornákon át történik, amelyek sokszor merőben tudattalan impulzusokat jelentenek. Az iroda által tervezett kutatóbázis – amellett, hogy flexibilis, átlátható terei egyszerre adnak lehetőséget a kutatók közti kommunikációra és az elmélyült egyéni munkára – az érzékelés számos csatornáján át támadnak: az érkezőt az árkádok alatt végighaladva Bach zenéjének kottája kíséri a bejárathoz, amely a mozgás során áll össze vizuálisan értelmezhető képpé, hátsó homlokzatán pedig a szél muzsikál. Homlokzata öntött üveg, mely néhol finoman hullámzik, belső oldala írható tábla, bármely zseniális ötlet azonnal lefirkantható és megvitatható. A belső betonfelületek színe a kék olyan hullámhosszú tónusát kapta, amely az agy éberségét leginkább stimulálja. A hatalmas üveg tömb derengő fehérsége éjjel-nappal fénylő sziget a londoni belváros szűk történelmi negyedében. Számtalan gondolat ölt tehát testet érzéki élmények sokaságában, melyeket mind az épület műszaki megoldásai kommunikálnak – akárcsak Zaha hídjának esetében. Ahogyan Ian Ritchie fogalmazta: az agy léptékfüggetlen, akárcsak az épület. 


Ian Ritchie - Sainsbury Wellcome Centre for Neural Circuits and Behaviour

 

A tájépítészeti szekció hasonlóan érzékeny megoldásokat mutatott. Francia, német és holland előadó mellett Eplényi Anna mutatta be a hazai gyakorlatot, többek között a Moszkva tér, az Eiffel tér, az Etele tér és a Teleki tér példájával. Itthon egyelőre a közösségi tervezés és a hazai, őshonos növények preferálása jelenti a trendet, tudatos elhatárolódással a rózsalugas romantikájától, szigorúan egyenes vonalak közé szerkesztett sárguló füvek dominanciájával. A külföldi kitekintés arról győzött meg, hogy az organikus vonalnak és a természeti burjánzás változatosságának is van létjogosultsága az épített városi táj kialakítása során. Előremutató gondolat az épített tájban a productive landscape létrehozása, ami nem feltétlenül búzamezőt, vagy fürtöktől roskadozó szőlőtőkét jelent a város közepén, hanem olyan zöldterületet, ami működésénél, élettani hatásainal fogva pozitívan hat például a városi klimatikus viszonyokra. Nem dísz és nem is csak rekreációs terület, hanem szó szerinti értelmezése a fenntartható városnak: például víztisztító növények telepítésével szerves és hasznos részévé válik a nagyvárosi ökoszisztémának, amely - ha tetszik, ha nem - mára a föld lakossága több, mint ötven százalékának állandó otthona. Rainer Schmidt derékig érő labirintusként kialakított városi parkja már filozofikus metaforája a modern létezésnek: a külön-külön mozgó egyedek mozgása mindenhonnan látható a többiek számára, a közvetlen kontaktus azonban korlátozott – éppen ezért hívogató. Hatalmas léptékű tájtervei a tájépítészet új dimenzióját vetítik előre.

A holland tájépítész, Jana Crepon az amszterdami Inside Outside iroda tájépítészeti részlegének vezetője. Bemutatott munkáiban közös, hogy az épített, mesterségesen kialakított tájelemeket ők is a városi életvitel hasznos, szerves kiegészítőjeként kezelik. Öröm volt viszontlátni munkáikban az íves vonalak, lágy „ecsetkezelés” létjogosultságát – a természet még szabályozott, emberi kéz alkotta formájában is a szerves dinamikáról kell, hogy szóljon, különben könnyen modorossá válik. Az „oktató kertek” vezérgondolatára felfűzött példái megerősítették az előzőekben már említett productive landscape gondolatát: a drága pénzen megvalósított városi természet okos tervezéssel sokszorosan megtérülő befektetés. A katari hagyományos vegetáció tanulságai alapján létrehozott közel-keleti munkájukban vízgyűjtő mélyedésekbe telepítették a szárazság és széltűrő növényeket, ugyanakkor a kompozíció a keleti szőnyegek mintáját is idézi ritmikusan ismétlődő ágyásaival. Az izraeli Rishon LeZion héber iskolájának kertjében a szükségszerű „rosszat”, a vaskerítést változtatták a hajdani lugasok mintájára élő, zöld fallá. Milánói projektjükben a különböző fajú fákat térhatároló elemekként használva hoznak létre intim tereket, természetes pavilonokat egy könyvtár körül. Amszterdami egyetemkertjük a tudás birodalmában tett fizikai és képletes bolyongás metaforája, melynek minden estlegesnek tűnő vonala és szöglete hasznos funkciót is betölt. Alapelvük, hogy a tájépítészet reprezentáció helyett a hasznos terek létrehozására törekedjen. 

Feltűnő volt az emberközpontú szemlélet hangsúlyozása a külföldi előadók esetében, ahogy maga az esemény is a face to face találkozások létjogosultsága és szükségessége mellett érvelt, amely összehasonlíthatatlan előnyöket kínál az interneten elérhető képi információhoz képest. A magyar előadók is egytől egyig színvonalas, mély átgondoltságról tanúskodó munkákat mutattak be, Gunther Zsolt, a 3H iroda vezetője a szegedi Dóm rekonstrukciójával, Z. Halmágyi Judit legújabb terveivel, Hatvani Ádám, a Sporaarchitects alapítója a Gönyűi kikötői épülettel szerepelt. Mégis feltűnt, hogy a fotókon - és ez általánosan is igaz a magyar épületfotózásra - mindig a tiszta építészet jelentkezik, sehol egy ember; mintha a humán keszekuszaság zavaró tényező lenne a tiszta építészeti mondanivaló redukált világában. Jellemző kontrasztként a portugál előadó Manuel Roque prezentációt indító, bemutatkozó képe nem házat, hanem egy épített fal előtt siető idős embert mutatott, amely bár lehet prezentációs fogás, mégis jól jelzi az építészeti gondolkodás fókuszát. Az emberközpontú, személyes tudásmegosztásból a konferencia közönsége mindenestre profitált, a kiváló nemzetközi és magyar anyagot felvonultató konferencia további kiadásaira a jövőben érdemes lesz odafigyelni. 

Zöldi Anna

 

vélemény írásához jelentkezzen be »