Széllel szemben is tartja a kétszámjegyű növekedést a Mapei Kft.
21 százalékkal, 7 milliárd fölé nőtt a Mapei Kft. 2015. harmadik negyedévi árbevétele az előző év hasonló időszakához képest. Az építőipari segédanyagokat, víz- és hőszigetelő rendszereket gyártó vállalat bevétele az év végén átlépheti a 10 milliárd forintot.
Az eredmény azért is figyelemre méltó, mert az építőipar a 2014-es felfutás után megtorpant és az utóbbi négy hónapon belül már harmadik alkalommal mért csökkenést a termelésben a Központi Statisztikai Hivatal.
Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy minden termékvonal kétszámjegyű növekedést mutatott ebben az időszakban. „A hidegburkolati termékvonalunk és a Polyglass (lemezes szigetelések) emelkedtek a legnagyobbat, a teljes növekedésünk több mint felét ezek hozták. Százalékosan a védő és dekorációs bevonatok, valamint a Polyglass növekedett a legtöbbet, mindkettő közel 40 százalékot."
Markovich Béla az eredményeket a vállalat szakemberekre és a partner kereskedőkre is kiterjedő képzési stratégiájának, valamint aktív marketing tevékenységének tulajdonítja.
Jót tenne az áfacsökkentés
A Mapei üdvözli Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter bejelentését, miszerint a szaktárca vizsgálja az áfacsökkentés megvalósításának részleteit. „Teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy a lakásépítések 27%-os áfáját csökkenteni kellene, amely végre lökést adhatna a lakásépítési beruházásoknak és lakásfelújításoknak, azaz összességében minden építési munkálat fehérítése elindulhatna" – mondta a Markovich Béla.
A Mapei Kft. saját felmérése is ezt támasztja alá. A 180 lakossági építtető megkérdezésével szeptemberben készült felmérés alapján, a megkérdezettek 60 százaléka 10 százaléknál kevesebb áfát tartana elfogadhatónak.
forrás: sajtóközlemény