Szombathelyi Agora Művelődési és Sportház

Az 1963-ban Károlyi Antal tervei alapján épült szombathelyi Művelődési- és Sportházon az eltelt 50 év aktív használat otthagyta keze nyomát, szerencsére azonban felújítása mellett döntöttek. A rekonstrukció során négy új funkciónak kellett teret alakítani, így egy multifunkcionális közösségi központ jött létre. Az építész, Károlyi István írása. 

A szombathelyi AGÓRA Művelődési- és Sportház rekonstrukciója - az építész nézőpontjából 

Szombathelyen 1958-ban vetődött fel először egy többcélú rendezvényterem építése. Akkoriban a megyeszékhely 54 ezer lakost számlált, sem sportcsarnoka, sem színháza nem volt. Először a város vezetői csupán egy „központi tornateremre" gondoltak, de hamarosan – a szaporodó európai Stadthallék példájára - városi és megyei támogatást kapott a többcélú épület ötlete. Károlyi Antal építész egyszerű megoldással tette az ezeregyszáz fős nagytermet többfunkcióssá: részben sík, részben lépcsős nézőteret tervezett. A terem síkpadozatú részét küzdőtérként, kézilabda pálya méreteivel alakította ki. A lépcsős lelátó sportesemények esetén 600 nézőt tudott befogadni.

Hagyományos színpaddal és zenekari árokkal kapcsolódva a nagyterem egésze nézőtérként működhetett. Építészettörténetileg az épület formai elemei és a tervezés időpontja (1960) miatt – a városi közvélekedéssel ellentétben - nem tekinthető szocreál épületnek. Ellenkezőleg, a szocreál után újra engedélyezett modernizmus idejében és hangulatában született. A Művelődési- és Sportház – népszerű nevén az „MSH" épületét 1963. augusztus 20-án avatták fel. Öt évtizedes szolgálata alatt számtalan emlékezetes rendezvénynek adott otthont, köztük évente a Savaria táncversenynek. 

Az 52 esztendős - a maga idejében korszerű elvek szerint tervezett - házon a több évtizedes intenzív használat súlyos nyomokat hagyott, gépészeti és villamos rendszerei lepusztult állapotba jutottak, épületszerkezetei energetikailag elavultak. Egyeseknek az épület lebontása is megfordult a fejében, de józan hangok – például Jordán Tamásé – a felújítás mellett érveltek. Az utóbbi nézet győzött, a város az elkerülhetetlen felújítás érdekében támogatást keresett. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlése úgy döntött, hogy részt vesz a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program keretében 2012-ben – városi önkormányzatok számára kiírt „Agora – multifunkcionális közösségi központok és területi közművelődési tanácsadó szolgálat infrastrukturális feltételeinek kialakítása" című pályázaton, a pályázat megvalósítási helyszínének pedig a Művelődési és Sportház épületét jelölte ki. A döntés azért volt helyes, mert ez a pályázat kifejezetten nem új épületek létesítését, hanem meglévők rekonstrukcióját célozta meg.

A város pályázata sikerrel járt, a Bíráló Bizottság meglehetősen jó véleményt alkotott az építési engedélyezési tervről: „Szépek és jól szervezettek az építészeti tervek, megtartja az épület értékeit, de ugyanakkor javaslataival korszerűsíti, megújítja azt, miközben teljesíti a pályázati feltételeket." Az elnyert támogatást - 675 millió Ft-ot - a város vezetői örömmel vegyes kétkedéssel fogadták. „Ebből legfeljebb a nyílászárókat tudod kicserélni" – mondta az illetékes alpolgármester. Ennél azért messzebbre jutottunk, igaz, a városnak menet közben három ízben is saját forrásaiból kellett besegítenie. Végül az épület rekonstrukciójának kétharmada készült el - valamivel több, mint egymilliárd forintért. A színpad és az üzemi szárny felújítása egyelőre elmaradt. Azért nem lebecsülendő, ami megvalósult: nemcsak egyszerű felújításra került sor, hanem a megújult ház új funkcióknak is otthont tud adni. Olyan multifunkcionális közösségi központ jött létre, amely a közösségi-művelődési, oktatási-felnőttképzési és élmény funkciókat integrálja és egész nap nyitva áll a város lakosai számára.

A pályázati kiírás viszonylag szabad kezet adott az építésznek, azzal a megkötéssel, hogy négyfajta funkció ellátásával kapcsolatos új és átalakított terek kialakítását kérte: a./ közösségi funkciók, b./ képzési funkciók, c./ szórakozási és élmény-funkciók, d./ közművelődési tanácsadó funkció.

A közösségi funkciók legfontosabbika, az épület magja, az „agoratér" az MSH két szint magas előcsarnoka lett, amelynek hajdani földszinti alapterületét a nagyterem felőli ruhatárak hátrább helyezésével, a WC csoportok lelátó alá süllyesztésével bővítettük. Az agoratér galériája kiállítótér célját szolgálja. Az agorateret mind a földszinten, mind az emeleten az előírt kisebb közösségi helyiségek gyűrűje veszi körül: így pl. tárgyaló, klub, prezentációs helyiség, környezeti nevelési oktatóterem, ifjúsági klub, színház-, mozgásművészeti és zeneművészeti próbatermek, kézműves műhely, tankonyha, kerámia-modellező műhely, stb. A képzési funkciók részére 2 db 30 fős és 1 db 60 fős tanterem, továbbá egy nyelvi labor áll rendelkezésre.  A szórakozási és élményfunkciók súlypontja természetesen továbbra is a felújított nagyterem maradt. A közművelődési tanácsadó funkció számára iroda- és tárgyaló létesült.

A rekonstrukció teendői öt csoportban foglalhatók össze: a./ a pályázati program teljesítése, b./ a termikus burok feljavítása c./ a nagyterem belső felújítása d./ az agoratér modernizálása e./ az épület akadálymentesítése.

A pályázati program teljesítése azért jelentett gondot, mivel a meglévő épület nem tartalmazott kisebb, tantermi vagy műhely célokra alkalmas tereket. A kisebb funkciók épület-volumenen belüli elhelyezéséhez mindenképpen új területeket kellett létrehozni. Ezért úgy döntöttem, hogy az MSH nagytermének hagyományos funkcióit megőrizve, az alaprajzi kontúrján belüli átalakítással nyerek területet. Az épített lelátó két szélső szektorának elbontása után – egy új födém beépítésével - két szinten a megszüntetett tér dupláját építettük vissza. A belső bővítéshez hozzáadódik mindkét oldalon egy-egy kisebb külső kétszintes bővítés. Ezeket a külső bővítéseket az agoratér felett emeletráépítés köti össze. A nagyterem alaprajzi kontúrja természetesen megváltozott: a legyező formát hatszögűre módosítottam, de befogadóképessége csak kis mértékben csökkent: ezer férőhelyet sikerült megtartani. Az így leírt átalakítás építészetileg nem látszik túl bonyolultnak, statikai megoldása azonban komoly kihívást jelentett mind a tervező, mind a kivitelező számára. Többek között elkerülhetetlenné vált új alaptestek, méghozzá kutak létrehozása a meglévő épület alatt. A feladatot a mélyépítési alvállalkozó – dicséret illeti – bravúrosan oldotta meg: kiütötte a nagyterem hátsó falának egy szakaszát és bevitte a belső térbe a kútalapozáshoz szükséges gépláncot.

Az üzemeltetési költség csökkentéséhez elkerülhetetlen beavatkozás volt a termikus burok feljavítása úgy, hogy megfeleljen a mai követelményeknek. Első lépésként a mintegy 500 m², sok helyen korrodálódott, hőhidas acélszerkezetű nyílászárót kellett kicserélni. A külső falak esetében az volt az álláspontom, hogy a jó állapotú homlokzat-burkolatokat érintetlenül kell hagyni. Ezért az épületgépész kollégával belső hőszigetelésben állapodtunk meg. Sokáig idegenkedtek a tervezők az ilyen megoldástól, de az egyre szaporodó műemlék-felújítási munkák tapasztalatai a módszereket mára már igazolták.

A nagyterem feletti tetőfödém felújítása volt a tervezés legvitatottabb feladata. A maga idejében merész rácsos acél tartószerkezet jó állapotban van, de statikailag nincs benne tartalék. Az új szcenikai és akusztikai követelményeknek pedig nem lehetett eleget tenni pluszterhelések nélkül. Az egyetlen járható út a többlet-terhek fogadására a rácsostartók terheinek csökkentése látszott, a meglévő kőszivacs-palló födém elbontása révén. Részemről nagyon idegenkedtem ettől a megoldástól, de két statikus kollégám is számítással bizonyította, hogy nincs más lehetőség. Csak a kivitelezés időszakában történt részletes feltárás tette lehetővé – többek között a tartók között megbújó gipszrabic világosító helyiség elbontása révén – a másfajta súlycsökkentést. Az építkezés közbeni változtatást – nagy örömömre - maga a kivitelező kezdeményezte, ám meg kellett szerezni a projektet felügyelő szervezet engedélyét. Papírmunkával és izgalommal járt, de megérte: megtarthattuk az eredeti födémet. 

A többcélú terem az évtizedek során rendeltetéséhez méltatlan állapotba jutott, ami különösen akkor tűnt szomorúnak, ha az 1963-ban készült fényképekkel hasonlítottam össze. Ugyanakkor az elmúlt ötven évben az akusztikai, szcenikai, fény- és hangtechnikai eszközök is jelentősen fejlődtek, mindezeken a területeken korábban elképzelhetetlen korszerű rendszerek állnak rendelkezésre. A rekonstrukció során megnyílt a lehetőség modern akusztikai belső köpeny kialakítására. A vizuális és akusztikai megújulást nyújtó köpeny hullámzó gipszkarton álmennyezetből és faanyagú, térgörbe oldalfal-palástból áll. A fafelületet négyféle akusztikus táblából állítottuk össze. Mindkét szerkezet az akusztikus, belsőépítész és statikus kollégák szoros együttműködéséből született. Nagy reményeket fűztünk ehhez a számítógéppel modellezett köpenyhez, bár már tervezés közben sejtettük, hogy a térgörbe felületek valóságba átültetése nem lesz zökkenőmentes. A megvalósítás azonban a vártnál is több problémával járt. A gond nélküli építéshez arra lett volna szükség, hogy az oldalfal-palást minden tartó-komponense – beleértve a függőleges acéltartókat, a vízszintes csőpályákat, valamint az akusztikus táblákat függesztő acélfüleket – a tér három irányában működő toleranciával kapcsolódjon egymáshoz. A belsőépítészetet kivitelező alvállalkozó – a győri LINEA – profizmusa és kreativitása nem kis mértékben járult hozzá, hogy az oldalfal burkolatot végül is sikerült megvalósítani. 

A színház-technológiai berendezések is új elemekkel bővültek: süllyedő zenekari árok, oldalról kihúzható tribünök, világítási tartók nyújtanak tágabb teret a rendezők fantáziájának. A szcenikus kolléga szellemes megoldást adott a nagytermen belül egy kamaraterem mobil válaszfalakkal történő lehatárolására is. Természetesen az épületgépészeti és villamos rendszerek teljes cseréje is megtörtént a rekonstrukció során. A szellőző rendszer alapjaiban változott meg: központja a pincéből a tetőszintre került, és bármikor a jövőben hűtésre is alkalmassá tehető. A hűtőgépek helye a tetőteraszokon biztosított. További jövőbeli lehetőséget jelent a megújuló energiaforrások hasznosítása: ezért jelöltük ki napelemek telepítési helyét az agoratetőn.

Az agoratér lényeges tulajdonságán nem változtattunk: továbbra is könnyű benne tájékozódni. A süttői kemény mészkő padlóburkolatot megtartottuk, a tér bővítésére is kiterjesztve. Minden egyéb burkolatot lecseréltünk: az oszlopok rozsdamentes acélburkolatot, a korlátok a födémnél befogott biztonsági üvegezést, a belső ajtók tölgy fólia borítást kaptak, némi harc után még a tűzgátló ajtók is. Az akadálymentes használatot új üveglift, vezetősávok, továbbá beépített és mobil indukciós hurkok biztosítják.

A külső bővítések és az emeletráépítés lehetőséget nyújtottak a délnyugati oldalon az előcsarnok, ill. agoratér hátterét adó új homlokzati felületre. Ez a felület - az esti díszvilágítással - az épület szignáljaként szolgál, nappal pedig ellátja az égtáj szerint szükséges árnyékolást. Szerkezete acélvázra feszített, szinterezett, terpesztett acéllemez. Ezzel a homlokzattal kifelé is demonstrálni kívántam, mi az új és mi a régi az épületben. Erőteljes horizontális lezárásával nem mellékes városképi szerepe van: az eredeti tervezői szándékot, az MSH vízszintes és az SZTK függőleges tömegeinek összjátékát erősíti.

Végezetül néhány szubjektív gondolat a tervezés és kivitelezés folyamatáról. Ne higgyük, hogy az ilyen, az EU és az állam által támogatott projektek a tervezőkről és a kivitelezőkről szólnak. Ha a ráfordítható időt nézzük, valójában a jogászok játsszák a főszerepet. Kényelmesen jut idő a pályázatok, közbeszerzések kiírására és elbírálására, a műszaki munkákra fordítható időt viszont keményen korlátozzák. Különösen dühített a közbeszerzési folyamatba épített „kiegészítő tájékoztatás", amely jelen jogszabályi formájában nem tartalmaz határidő kötelezettséget, azaz a vállalkozó mindaddig kérdezhet, ameddig csak el akarja húzni az ajánlatkészítés idejét. Engem heteken át bombáztak kérdéseikkel a kivitelezők, persze azok kérdezték a legtöbbet, akik aztán be sem adták az ajánlatukat. A későbbi nyertes, a ZÁÉV-FÉSZ konzorcium jól mutatkozott be, mert keveset, de lényegre törőt kérdezett. A folytatás azonban másképpen sikerült. Az építkezés kilenc hónapja nem volt mentes vitáktól, sőt veszekedésektől sem. Megértettem, hogy az utólag nem módosítható ajánlata miatt a kivitelezőnek mindent el kellett követnie, hogy munkát és költséget takarítson meg. De amikor olyasmit indítványoztak, ami az épület integritását veszélyeztette volna, soha nem álltam kötélnek. Így történt, hogy ez a sokadik épületem lett az első, ahol a kivitelezővel mindvégig feszült maradt a viszonyom. Sajnos, nemcsak emberi tényezőkön múlik ez a kapcsolat. A jelenlegi gazdasági, jogszabályi környezet hordozza magában a feszültségek forrását. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy mindezek ellenére a kivitelezői oldalon is voltak kollégák, akikkel sikerült a közös alkotás örömét megtalálni.

Még egy apróság: az átadási ünnepség szónokai meg sem említették a tervezőket. Egyetlen egyet sem a húszból.

Károlyi István 

A cikk megjelent a Színpad című folyóirat 2015 decemberi számában.

Egy szubjektív kiegészítés

Itt és most, és főleg nálunk nem áll a zászló a ´60-as és ´70-es évek középületeinek. Nem tudom, miért alakul így, mert azt az építészetet a jelen kor esztétikai minőségében nem haladja meg, szakmagyakorló minőségében pedig alulmúlja. Akkor gondolkodtak utoljára építészek strukturálisan, vagy elvszerűen, ha úgy jobban tetszik. Létezhet olyan megokolás, hogy a jelen kor ezzel miért nem tud mit kezdeni, de erre itt nem akarnék bővebben kitérni. Csak jelezném, hogy baj van a fel nem vállalt kontinuitással. Mikolás Tibor lebontott debreceni művelődési házáról beszélek, vagy Pintér Béla METESZ székházáról, vagy Virág Csaba vári elektromos elosztójáról. (Lebontják az üvegszörnyet.) Vagy még száz másik házról. De ez nem egy elvszerű kor, és megokolásai sem elvszerűek, ezért aztán nem lehet mit kezdeni azokkal a megokolásokkal sem, hogy egy 60-as, 70-es évekbeli középületnek mikor kellett volna épülnie, ha nem akkor, viszont nem is most. Kérdés, hogy ez ügyben hova menjenek az építészek a maradék (rejtegetett) elvszerűségükkel.

Nagyjából ilyen előtörténettel terhelt a szombathelyi Sportház épülete (Károlyi Antal, 1963), pusztán építési dátuma által, minőségétől függetlenül. Felmerült a lebontása, megmenekülésének esélye az volt, hogy az Agora programban pénzt lehetett pályázni a felújítására. Ezt Károlyi István ismertetőjében olvasom, viszonylag szenvtelen megállapításban, holott itt a fiú beszél az apja házának megmeneküléséről. (Kerestem az írásban a rokoni fokra utaló megjegyzést, de nem találtam. Noha nem lehet ettől szabadulni.) Károlyi István tehát népmesei személy e történetben: alkukat köt és alkukat teljesít a küldetés során, hogy Apa Házát átvigye a túloldalra. Ennek ismeretében viszont nem is lehet tárgyilagos recenziót írni: vajon milyen alkut ne lehetne megkötni ez ügyben.

Alkut köt a pályázati kiíróval, a bürokráciával, a szűkös anyagi kerettel, az anyagi keret kitolásával, a megrendelővel, a lebonyolítóval és a kivitelezővel. Ezek ugyan borítékoltak, de építészek erről nem szoktak beszélni. Itt viszont más fényt kapnak: népmesei jelentőségűvé válnak (részei a próbának), és ebben a minőségben bekerülnek az építészeti műleírásába is. Alkut kell kötni továbbá a programmal, mert az nem konform az épület alapvetésével. És alkut kell kötnie saját magával, hogy ezen túllépjen. Ez lehet a legnehezebb, mert ehhez éppen attól a bizonyos strukturális gondolkodásról kell lemondania, ami neki még megadatott a ´60-as, ´70-es évekbeli iskolázottsággal. (Ezt történetesen állíthatom: Károlyi műtermében kezdtem a szakmát 1979-ben.) Strukturális alapon nehéz azonosulni egy 1000 fős sportcsarnok (vagy előadóterem) aulája köré elhelyezendő szakköri vagy hobbi tevékenységi körű additív helyiségcsoport létrehozásával, mert annyira más a felhasználás köre, hogy szétcsúsztatja a protokollt. (Strukturális alapon éppen az ellenkezőjének kellene történnie.) Viszont strukturális alapon nem is lehetne aula helyzetű előcsarnoka egy sportcsarnoknak (vagy előadóteremnek), de Károlyi Antal eredeti épületében már így volt. Ezt lehet különös szerencsének tartani, de ebben a történetben inkább tekintsük különös előrelátásnak a részéről, ami most történik, azt pedig beigazolásnak. (Beteljesülésnek, ha mese szerint haladunk.) Az aula egyfajta kulturális bevásárlóközponttá válik, a nagyterem pedig egyikévé az onnan ajtóval elérhető funkcióknak, és az ezt összetartó kohézióhoz elegendő, hogy minden jelenlévő szombathelyi.

Azért kelt mégis hiányérzetet mindez, mert így nem lehet a színház ígéretével érkezni, de még az előcsarnokban sem találkozni. Egy olyan színháztér ígéretével, amely professzionálisan, majdnem tökéletesre átépített, és megjelenésében revelatív. Ez viszont az én személyes hiányérzetem az ügyben: voltaképpen nem is tartozik ide, mert a kulturális bevásárlóközpont (ha már így neveztem) minden további nélkül jól működik enélkül is a képek tanulsága szerint. Akiknek tudni kell, azok tudják, hogy ott van. Mindenki kapott valamit: a város egy korszerű művelődési központot, Károlyi Antal megkapta a tiszteletet, Károlyi István pedig azt az elégtételt, amit a jól elvégzett munka felett érezhet.

Csernyánszky Gábor