Tardos Tibor: „Tiszteld a kort!”

"Az opponensek másról beszéltek, mint amiről Janáky. Figyelmen kívül hagyták, hogy ez a merőben személyes, levélformájú szöveg nem tudományos értekezés, hanem egy idős mester segélykiáltása". Janáky István Levelek Árkádiából című előadása először Debrecenben hangzott el, majd a FUGA Akadémia sorozatában Budapesten is hallható-látható volt, ahol Tardos Tibor is hozzászólt a témához. Alábbiakban az élőszóban, illetve a Masznyik Csabával folytatott személyes levelezésben kifejtett véleménye olvasható szerkesztett formában.

Janáky István Levelek Árkádiából című előadása először Debrecenben hangzott el, majd a FUGA Akadémia sorozatában Budapesten is hallható-látható volt, ahol Tardos Tibor is hozzászólt a témához. Alábbiakban az élőszóban, illetve a Masznyik Csabával folytatott személyes levelezésben kifejtett véleménye olvasható szerkesztett formában.

1. A november 24-i FUGA-beli esemény végén ilyesféleképpen szóltam hozzá:

"Az opponensek másról beszéltek, mint amiről Janáky. Figyelmen kívül hagyták, hogy ez a merőben személyes, levélformájú szöveg nem tudományos értekezés, hanem egy idős mester segélykiáltása. Ez a szenvedélyes levél mindnyájunk számára létfontosságú, tarthatatlan állapotokra hívja föl a figyelmet. Elszomorító, hogy mint ilyen, visszhang nélkül maradt."

1/1
tardos Tibor hozzászólása - FUGA , 2011. november 24.

2. Erről Masznyik Csabával  leveleket váltottunk, az enyéimből idézek:

„Természetesen tudom, hogy Janáky István évtizedek óta következetesen folytatott polgár- (és értelmiség- és kolléga-) pukkasztó lényével nehéz (nem lehet) azonosulni – többnyire nekem sem megy. De tudomást kell venni róla végre, habár természetesen őtőle erre sem érkeznék semmi reakció, csak az aktuális rögeszméit hajtogatná egyre…. Magunknak viszont tartozunk annyival, hogy komolyan vegyük őt valahára.

Nekem az ő szövege talán azért hangzik személyesnek, és azért érzem a húsomba vágónak, mert én is szenvedek az övéhez strukturálisan hasonló hiány- és túlzásérzettől, lsd. Kandeláber Zrt., nagyzási mánia stb. Amellett egyetértek vele abban, hogy a tekintélyt (ami neki akkor is van, ha nem tiszteljük őt megfelelően) és a kort jobb kényelmetlen őszinteségre használni, mint simulékonyan várni szebb, eleve szókimondóbb időkre.

Tehát az oké, hogy Janáky István szövegében kimutatod a hülyeségeket (és persze Kós Károlyt senki sem sajátíthatja ki, ő sem – el a kezekkel Kós Károlytól!), és általában is minden szövegelemzés helyes. Csak az nem helyes (vagyis nem mutat előre: sehová sem mutat), hogy ennek az idős, még-éppen-jelenlévő mesternek a személye nulla rezonanciát és érdeklődést kelt benned (bennünk). Éppen ezt panaszolja fel ő, szerintem mintegy éppen ezt megelőlegezve (és ki is provokálva). – Ha engem kérdezett volna júliusban, talán nem mondok neki nemet. És talán épültem volna abból, amit ő nyersanyagként szállít magából és a világából.

Nekem a mai este Janáky István tudomásul-nem-vételéről szólt, mert valamiért azt éreztem, hogy szokott exhibicionizmusán túlnőve, mintha egészen belülről fakadt volna ez a filippikának álcázott segélykiáltása. Talán – a Janáky István iránt általában nem tanúsított, általa általában nem is igényelt, de esetleg kivételesen magunkban felébreszthető – együttérzésből (és innen: egy együttgondolkodásból) kikeveredhetett volna egy szomorkás, de katartikus társalgás építészetünk valóságának és ábrándképének különbségéről. Hiszen Árkádia: Ábránd-Óhaza. És Janáky István Ábránd-Magyarországa: a valóság egy lehetséges, mégsem megvalósult, meg-nem-valósuló olvasata.

Én nagyra becsülöm a hűséget, ezért Sulyok Miklós fellépése nem keltett bennem rossz szájízt. Csak teljesen helyén-nem-való volt, mint Attila nyilatkozata is. Éppen ezek a reakciók állítják szembe irányzatként azt, amiről Janáky István csak annyit állít: az egyik felkapható, és felkapott is, a másik (a többi?) némán szól hozzád, és hallatlanná van téve.

Tiszteld a kort!"

3. Én a semleges szövegelemzéshez e kérdésekben képtelen volnék elég higgadt maradni. Annyit szeretnék leszögezni: ha van kultúrharc, azt nem Janáky István találta ki, nem ő kezdte, nem neki van benne fegyvere. Nem áll mögötte-mellette senki, ha olykor kiáll egy lejtős pástra. És semmiképpen sem igaz, hogy Makovecz Imre visszaküldése az erdőbe valamiféle csatakiáltás, harci rianás lett volna.

Makovecz Imre totálisan összeférhetetlen volt egy olyan korral, amellyel a túlnyomó többség megtanult összeférni. (Szemerey Samu mintha pendítette volna ezt.) Bátran, szembenézve, konok elszántsággal és gyakorlatiasan harcolt a fennállóság ellen, új járatokat vágott egy járhatatlan bozótban, és oda számosan követték. De senki ne mondja, hogy Makovecz Imre valaha is kesztyűt vett volna föl, mert mindig is kesztyűhajító volt, annak született. Ha itt lenne, ő is ezt mondaná, meg vagyok róla győződve. Ennélfogva a vele szembeni kritika elfojtására irányuló bármi kísérlet fennhéjázó ostobák jól ismert, pökhendi, gondolatgyilkos reakciója, amit tudnunk kell felismerni és kipécézni.

Tardos Tibor