építészet : környezet : innováció

Temesvár és Arad emlékezete az Osztrák-Magyar Monarchia korszakában - urbs, textus, imago 1890

Bogoly József Ágoston irodalom- és művelődéstörténész tanulmányában Tábori Róbert Temesvár, illetve Méray-Horváth Károly Arad városának építészeti-társadalmi arculatát bemutató, 1890-ből származó két tárcacikkét tekinti át, elemzi és hasonlítja össze a történelmi és irodalmi antropológia eszközeivel.

1. Történeti városképkutatások az Európai Unióban. Két tárcacikk tér- és időmetszete a városarculatról. A látványképződés irodalmi-művelődési távlata. A textuális konstrukció és nézőpontjai

Az európai urbanisztikai örökség kutatása közben az Osztrák-Magyar Monarchia korszakából a 19. század végi városemlékezetekben megnyilvánuló elbeszélésekre és tárcacikkekre is figyelmet fordítunk. A történeti térhez kötődő narratív városarculat konstrukciókat, városjelenség-leírásokat történeti, irodalmi-művelődési forrásértékük miatt érdemes feltárni. 1890-ben Tábori Róbert Temesvárt, Méray-Horváth Károly Aradot mutatta be a Magyar Salon című budapesti irodalmi-művelődési képes folyóirat lapjain. A Temesvárral és Araddal foglalkozó két tárcaszöveg a történeti tértudomány, a városépítészet és az architektúra mikrotörténeti környezetének szellemi és társadalmi változásait az irodalom- és művelődéstudomány vetületében elemző kutatási irány számára tartalmaz mentalitástörténeti és kultúraszociológiai nézőpontokat.

Arad várostérképe a XIX. század végéről (forrás: A Pallas Nagylexikona. I. kötet. A-Aradvármegye. Bp.,1893.)

Az 1890-ből származó két tárca tér- és időmetszete, két textuális konstrukciót mutat be a szerves fejlődésű két város, Temesvár és Arad összképéről. Tábori Róbert és Méray-Horváth Károly tárcájában számos hasonló tematikus összefüggés található. Felvillan a többnyelvű Temesvár és Arad történelme, a többnemzetiségű együtt élés nézőpontrendszere. Rálátást kapunk a frissen kialakuló nagyvárosias jelenségekre, a városi kultúra rétegeire. A 19. század végi tendenciákról, a városfejlődésről, a polgárosodásról kapunk közelképet.

Az urbánus retorika és a kozmopolita univerzáliák együttes említése mellett a nemzeti, nemzetiségi nyelvi önmeghatározás szerepét mindkét szerző kiemeli. A temesvári társadalmat ismerő Tábori Róbert és az aradi viszonyokat feltáró Méray-Horváth Károly a kulturális térszerkezeten belüli áramlásokat, a társadalmi és nyelvi integráció jelenségeit, a hibriditást, az identitásokat ötvöző kulturális mimikrit, a kultúraváltás és kétnyelvűség jelenségeit sorra érzékelteti. A városi szegregáció történelmi jelenségéről, a nyelvi és nemzeti kultúrák közötti kommunikáció hullámzásáról mentalitástörténeti forrásértéket képviselő kis életképet és miniatűr életmódmetszetet tartalmaz Tábori Róbert Temesvárral foglalkozó írása. Méray-Horváth Károly Arad nagyvárosiasságát úgy mutatja be, hogy ott az együtt élés szabályainak tiszteletben tartása, az elvárási horizontok rekonstrukciója és kölcsönös megértése, az együtt élő népek kánonjainak (pl. osztrák-német, magyar, román, szerb, zsidó, örmény, stb.) elismerése a jellemző.    

A Temesvár és Arad arculatát bemutató két írás eltérő fejlődésfázisú történelmi-művelődési fedvény rétegeket (Historical-Cultural-Overlay) és horizontszerkezeteket tár fel. Ha a művelődési értékeket lokalizáló temesvári és aradi múlt mentális-kognitív térképein az egymástól eltérő nézőpontokból kibontakozó történeti térben tájékozódunk, akkor az együtt élő nemzetiségek száma szerint legalább öt vagy hat különböző optikára van szükségünk. Történelmi síkon Temesvár és Arad és a hozzájuk tartozó vonzáskörök története a posztmonarchikus (The Memory of Dual Monarchy) vonatkoztatási rendszerben is értelmezhető. A történettudomány, a művelődéstudomány és az irodalomtudomány hasznosítja a „Spatial Turn” és a „Topographical Turn” névvel jelölt kutatási irányok újabb eredményeit.        

2. Urbs. Narratív városarculat-konstrukciók

Idő és tér 19. század végi emlékezetrögzülése a sajtó történeti forrásaiban, a folyóiratok tárca- és esszéirodalmában a történelmi és irodalmi antropológia elemző szempontjai szerint is feltárható. A kultúra rétegeit kutató történelem-orientált művelődéstudomány érdeklődési körében a 19. század végi folyóiratok irodalmi határműfajba tartozó szövegeit az emlékezet külső tárházaként értelmezem. Tábori Róbert Temesvárt, Méray-Horváth Károly Aradot mutatta be 1890-ben a Magyar Salon című budapesti irodalmi-művelődési képes folyóirat lapjain.

Arad. A belváros épületei az Osztrák-Magyar Monarchia korszakában.

A hírlapíróként, színikritikusként, dráma- és regényíróként ismertté vált Tábori Róbert (1855-1906) nemzetközi látókörrel, bécsi és berlini újságírói gyakorlattal rendelkezett. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte, majd 1876-tól a Monarchia fővárosában a Fremdenblatt, majd a Morgenpost című lapok munkatársaként dolgozott. Közben külföldi tudósítóként levelezője volt a Fővárosi Lapoknak és a Pesti Hírlapnak (1881-1882). Németországban 1883-tól egy éven át a Berliner Zeitung újságírója. Temesváron élt 1887-től 1890-ig, a tekintélyesnek számító Délmagyarországi Közlöny című politikai napilapot szerkesztette. Budapesten újságírói és prózaírói tevékenységet folytatott. Német nyelven később is írt tárcákat, ezek a berlini Deutsches Heim és a prágai Politik című lapokban jelentek meg.

Méray-Horváth Károly (1859-1938) Münchenben és Párizsban természettudományos és képzőművészeti képzettséget szerzett és érdeklődése a pozitivista szemléletű társadalomtudományok felé fordult, majd irodalomkritikai, publicisztikai, szépirodalmi és szociológiai munkásságot fejtett ki. Herbert Spencer fejlődéselméleti bölcseletét ismertette a Huszadik Század című folyóiratban. Társadalomtudomány mint természettudomány című főműve 1912-ben jelent meg. Méray-Horváth organikus szemléletű „kultúrfiziológiájáról” Madzsar Imre és Somló Bódog írt értékelő bírálatot. Méray-Horváth Károly 1887-től 1893-ig az Arad és Vidéke című lap szerkesztője volt, az 1880-as években színművei, regényei jelentek meg Aradon.     

Tábori Róbert és Méray-Horváth Károly városbemutató tárcájában az egyedi hatást kiváltó épített tér szöveges reprezentációja Temesvár és Arad architektúráját követve nyilvánul meg. A Temesvárral és Araddal foglalkozó tárcaszöveg a történeti tértudomány, az irodalom- és művelődéstudomány vetületében elemezhető. A történelmi, művelődési összképet konstruáló tárcaírók nem merülnek el a topográfiai és történeti statisztikai adatgyűjtés részleteiben, hanem inkább átfogó irodalmi-városantropológiai értelmezést nyújtanak. Nézőpontjuk szubjektivitása a tárcairodalom emlékezetkultúrájára jellemző. A tárcairodalom térhez kötődő narratív alakzatait, a publicisztikai jellegű város- és térleírásokat történeti és irodalmi-művelődési forrásértékük miatt érdemes feltárni. Az esztétikai kommunikáció határán születő művelődési tárcát (feuilleton) az irodalom kiterjesztését igénylő olvasók kulturális emlékezet iránti fogékonysága teszi közérdeklődés tárgyává. A városimázs-képzés retorikája is elemezhető Tábori Róbert és Méray-Horváth Károly írása alapján. A két tárca történelmi propozíciót feltáró tematikus sémája a szerves fejlődésű város összképhatásának textuális megalkotását teszi lehetővé. A városfejlődés organikus időfolyamatát és a térbeli érintkezési világot érzékelő és közvetítő szerzők véleményformálása a 19. század végi magyar nemzeti paradigma mentális térleképezése és a kultúra történetisége mentén bontakozik ki. Tábori Róbert az egykori Temesi Bánság berendezkedését és külön igazgatását utólagosan bírálta.

Tábori Róbert és Méray-Horváth Károly tárcájában számos hasonló tematikus összefüggést, közeli értékvonatkozáson alapuló megállapítást fedezhetünk fel. Felvillan a többnyelvű Temesvár múltja és Arad történelme, a többnemzetiségű együttélés nézőpontrendszere. Ráláthatunk a világvárosi jelleg frissen kialakuló jelenségeire, a városi kultúra rétegeire. A magyarosodás 19. század végi tendenciáiról, a városfejlődésről, a polgárosodásról kapunk közelképet.

A Temesvárról és Aradról szóló két írás tematikájának és narrációs eljárásának párhuzamba állításával az egymást keresztező értékek ismétlődő tüneteire is felfigyelhetünk. Az urbánus retorika és a kozmopolita univerzáliák együttes említése mellett a nemzeti, nemzetiségi nyelvi önmeghatározás szerepét mindkét szerző kiemeli. A temesvári társadalmat ismerő Tábori Róbert és az aradi viszonyokat feltáró Méray-Horváth Károly a kulturális térszerkezeten belüli áramlásokat, a társadalmi és nyelvi integráció jelenségeit, a hibriditást, az identitásokat ötvöző kulturális mimikrit, a kultúraváltás és kétnyelvűség jelenségeit sorra érzékelteti. A másik ember idegenként való megtapasztalása, a szomszédsági kapcsolatok leépülését kísérő szegregáció jelensége a kultúraközi kommunikáció kutatására ösztönzi a történelmi források elemzőjét. A temesvári és aradi városi élet tárgyi, technikai feltételei, a város belső térbeli szerkezete, a szuburb és a belvárosi életforma közötti határvonalak megléte pontosan kifejezi a két város polgárosulásának környezeti sajátosságait. Az együttélés szabályainak tiszteletben tartása, az elvárási horizontok rekonstrukciója és kölcsönös megértése, az együtt élő népek kánonjainak nagyvonalú elismerése jellemző a nagyvárosok szellemi életére. Az értékrendszerek területi elkülönülései, a jólét és a szegénység dimenzióinak térbelisége, a nyelvi-kulturális integráció egymásba átalakuló folyamatai, az asszimiláció és disszimiláció dinamizmusai a történelem során hullámmozgást mutatnak. A temesvári és aradi humán ökológiai egységek, a városi természeti övezetek (natural areas), parkok, ligetek, folyópartok, a kertes pavilontelepek, a növényekkel benépesített, díszes belvárosi promenádok fokozzák az urbanizmust, a kozmopolita gazdasági-pénzügyi-művelődési transzfer biztosította polgári életmód minőségét. Az emberi interakciók kulturális meghatározottsága, művelődési rétegek szerinti történelmi önszabályozódása, a középpolgárság számára szerkesztett Magyar Salon című folyóirat cikkeinek véleményformálásában nyomon követhető. Temesvár és Arad a kultúra mozgástereként is értelmezhető, a két város történetére, kultúrájára és modernizációjára vonatkozóan több 19. század végi, 20. század eleji történeti forrással is rendelkezünk. 

3. Textus. Tábori Róbert és Méray-Horváth Károly városbemutató írásai    

A többnyelvű Temesvárról, a Hunyadiak régi városáról, a Magyar Királyság egykori székhelyéről írja 1890-ben Tábori Róbert:„Temesvár, a Hunyadiak hajdani városa, Losonczy hősies önfeláldozásának színhelye, jelenleg átalakulóban van. Megmagyarosodik. Hogy erre nagy szüksége van, egy baleset okozta, mely negyven év előtt érte. Akkor nevezték ki ugyanis a „Temeser Banat” fővárosának. A kinevezési áldás tette tönkre hosszú időre. Intéző köreit megszállotta a nagyravágyás ördöge s mint a bábeli torony építői – soknyelvűség dolgában is megáll a hasonlat – körülbelül így szólottak:„Építsünk egy várost, mely egyfelől Romániát, másfelől Szerbiát érintse, keletről bolgárok határolják, nyugaton pedig örmények lakják: közepén legyen a németség mentsvára”.”

A több nemzetiségű városban együtt élők identitásából fakadó történelmi versengést és dominanciaküzdelmet érzékelteti a tárcaíró:„…Magyarországra, a magyarságra ki gondolt volna akkor? Hisz naponta hivatalos hangon zengték el azt a csábdalt, hogy Magyarország volt, de nem lesz; hogy a Temeser Banatnak önállósága örökre biztosítva. Iskolákban előadták, hogy a temesváriak historikus büszkesége, a Hunyady-család oláh származású; hogy Corvin Mátyás, az igazságos, „Statthalter” volt Budán Habsburgi Frigyes német császár kegyelméből stb. A kinek még ez sem volt elég, annak megmutatták azt a szobrot a belváros közepén, a hol egy Szent György-féle alak lesújtja, lábbal tapodja a forradalmi hydrát. Az oszlop ma is megvan, de a hydrát eltávolították a talapzatról, mivel feltűnően hasonlított honvédhez. Attól tartottak ugyanis, hogy a temesváriak hazafias érzése mellett megeshetik az a csoda, hogy a „hydra” kerül csak egyszerre felől, a derék lovag pedig alól: ami nyilván úgy eshetnék meg, ha az egész oszlopot fölfordítják!”

A mintaadó osztrák fővárost és Temesvárt, mint „Kis-Bécs”-et jellemzi Tábori Róbert: „Mikor a „Temeser Banat” néhány utopikus politikus agyában megszületett, metropolist akartak teremteni ennek az új „országnak”. Világos, hogy csak egy minta-úton indulhattak: Bécs módjára tervezték „Kis-Bécset”; a mint még itt-ott fennmaradt magyarfalók most is előszeretettel nevezik Temesvárt. Az akkori időkben az osztrák főváros különös alkotás volt: külvárosokkal, melyeket bástyák és sánczfalak választanak el a belvárostól; kaszárnyákkal, melyek körülgyürüzik a belvárost; primitiv csatornázás, élvezhetlen víz, rossz levegő, de sok, nagyon sok sétány, liget és fasor. Szakasztott ilyen lett az új Temesvár.”

A temesvári városrészek egymáshoz való viszonyáról megtudjuk:„Sajátképen nem egy, hanem négy város, a melyet alig füzött egybe valami közös érdek. A kapocs nagyon laza volt az egyes városrészek között, mert a közeledésnek mindig útját állotta a sok bástya és sáncz.” Egy elbeszélői fordulattal Tábori Róbert egy vélhetően a városi folklórból származó temesvár-józsefvárosi adomát elevenít fel:„Valamint mutattak Budán adomába való embert, a ki még soha sem volt Pesten, úgy Temesvárnak is van egy specziális adomája annak jellemzésére, milyen volt a viszony az egyes városrészek közt alig nehány év előtt.

Elmondom itt példaképen: Még nincs egy évtizede, hogy a belvárosban volt egy vendéglő, melyben a budai „Politische Greisler” mintájára a városi atyák előértekezletet szoktak sör- és pipaszó mellett tartani fontosabb városi ügyekben. Ide jött egy januári napon egy temesvár-józsefkülvárosi polgár is. Jelesen ízlett neki a Gambrinus itala, s már a negyedik kriglinél volt, mikor a belvárosban lakó komája izgatottan belép és melléje ül.

- Mi a baj, koma? - kérdi tőle a szokásos üdvözlések után.
- Hát nem tudod még? Gambetta ma éjjel meghalt.
A józsefvárosi spiszburger elgondolkozik, aztán így szól:
- Gambetta? Das muss a Fabriker sein! Den hab i net gekannt. (Gambetta? az csak gyárkülvárosi lehet, mert én nem ismertem.)”

Tábori Róbert Temesvárral foglalkozó írásában a magyarosodás 19. század végi állapotáról is tudósít. Megemlíti, sokan élnek a városban olyan jó magyar hazafiak, akik csak németül beszélnek, magyarul nem értenek:„Temesvár jelenleg a magyarosodás útján van. Az igaz, hogy még mindig német szóval hirdetik itt a magyar érzelmet az öregek ajkairól, de a fiatalok már Árpád nyelvén udvarolnak és vallanak egymásnak szerelmet. Az iskolákban a tannyelv a magyar, a hat és fél hónapra terjedő színházi saisonból négy és fél hónap jut a magyar szinészetnek, kettő a németnek; az utczákon legalább is annyiszor hallani a magyar szót, mint a románt, szerbet vagy bolgárt. De a városi közgyűléseken még mindig a német nyelv az uralkodó s ha buzgó városi atyák törni kezdik a magyar nyelvet, annak a veszélynek teszik ki magukat, hogy a többség nem érti meg őket. Úgy-e furcsa egy állapot? Nem hiszem, hogy volna még ország kerek e földön, a hol valaki jó hazafi hírébe keveredhetnék, ha nem érti a honi nyelvet: nálunk megáll ez az abnormitás, különösen a délvidéken. S a nevezetes a dologban az, hogy van itt mindennek daczára sok jó magyar hazafi, a ki nem ért egy szót sem magyarul.” A vármegye közönsége és a magyarosodás összefüggésében Tábori kifejti:„Az a phalanx, mely évtizedek óta zárt sorokban tör útat a magyarosodásnak, először is „a vármegye közönsége”. Értem ez alatt a vármegye hivatalnoki karát és számos a vidéken lakó, de megyei ügyekben gyakran beránduló földbirtokost. Csatlakozik ezekhez több fiatal ügyvéd, orvos, tanár és a papság. Különösen az utóbbi. Az itteni szemináriumból kikerülő fiatal papok kiváló buzgalommal terjesztik a magyarságot a délvidéken.”

Az aradi Maros-part. Képeslap az Osztrák-Magyar Monarchia korszakából.

A Magyar Salon szerkesztőihez írt tárcalevelében Tábori Róbert utal a nemzetiségi aspirációktól távolságot tartó magatartásra és említést tesz a temesvári „schwarz-gelb” katonai körökről:„Kiegészítésül még annyit, hogy e németbe ojtott magyaroknak köszönhető, ha Temesvár mindig távol tudta magát tartani a nemzetiségi aspiráczióktól. Dakoromania, Nagy-Szerbia és Schulverein sokszor próbáltak itt szerencsét, de mindig kudarcz volt a vége. Megelégelték a temesváriak az önállóságot a „Temeser Banat” idejéből s az óta egész lélekkel csüngnek a közös hazán – a mely kollektiv fogalomba azonban néha a „közös birodalom” is beleértendő. Mert hiába, Temesvár katona-város. S ahol egy pár ezred gyalogság, tüzérség és lovasság tanyázik – csupa közös hadseregbeli: honvédség nincs itt - ott a politikai nézet is különféleképen van befolyásolva. Ámbár az itteni katonai körök dicséretére legyen mondva, hogy az utolsó két évtized alatt soha sem volt köztük észlelhető a legkisebb magyar-ellenesség. De a társadalmi életben még is erős nyomokat hagy a katonaság nagy száma. Német szinház nem állhatna fenn, ha nem volna a tiszti karban erős törzsközönsége. Sok családban gyorsabban menne végbe a magyarosodás átalakulási proczesszusa, ha nem fűzné rokoni kötelék tisztekhez, s ennek folytán nem volna abban a kényszerhelyzetben, hogy a német nyelvet és szellemet kultiválja. S végre is, a katonatiszt mindig jó „epouseur”, a kinek kedvéért még a fiatal leányok is a „deutsche Culturt” magasztalják!”

A kultúra rétegeiről és a temesvári társadalmi életről írja Tábori :„A temesvári, különben sem túlságosan élénk társadalmi élet az által is meggyöngül, hogy egynél több mederben ágazik el. Vannak itt arisztokratikus és polgári körök, s végre olyanok, melyek a nemzetiségeké. Noha ezen körök közt soha sem megy annyira az elkülönítés, hogy egyáltalában nem érintkeznének, ez az érintkezés, a kulturális haladásnak gyakran nagy kárára, mégis csak fagyos. Néha a könyörület egy műve alkalmából lehull a válaszfal, s ilyenkor láthatni mit tehetnének a különféle körök egyesült erővel; de ha valaki ebből bátorságot merítene a határvonal átlépésére, felé dörögnék kicsinylő hangon: „Noli tangere…” Klubok, egyesületek, egyletek stb. nagy számmal vannak, de a mondott okból nem működhetnek nagy eredménynyel. Egyáltalában számok és statisztikai adatok dolgában nagyon jól állunk: Hol van például még egy vidéki város, a hol négy napilap (három német), négy társalgó kör, ennyi meg ennyi számu gyár, szálloda, kávéház stb. lelhető? Mégis, a legnagyobb számmal a kaszárnyák vannak képviselve…”

Tábori Róbert egy szellemes fordulattal Temesvár-Józsefváros „kurucai”-ként mutatja be az itt élő németeket és a magyar nyelv tanulásában utal interregionális kapcsolataikra :„A mi Temesvár külalakját illeti, kedvező benyomást tesz az idegenre. A megérkezőt a pályaudvaron túl széles utcza fogadja, mely a Józsefkülvárosba vezeti. Itt laknak Temesvár kuruczai: - kár, hogy németek! – a kik minden ellen opponálnak, a mi felölről jön. Mikor azelőtt a német szót propagálták felül, ezek a nyakas burgerek Szegedre és Kecskemétre küldték gyermekeiket magyar szóra; most, hogy a magyar szót terjesztik, „jusztament” a németet dícsérik. De csak dícsérik és fiaikat mégis magyarul taníttatják.

A tárcaíró érzékletes összképben érzékelteti a jellegzetes temesvári városképi elemeket és külön szól a délvidéki ősz hangulatáról:„Egy nagy és gyönyörű fasor vezet a belváros felé. Útközben azonban álljunk meg egy perczre és látogassunk el az úgynevezett majorokba. Két részre oszlanak: német és oláh majorokra. Szorgalmas nép lakja mind a kettőt, mely a világtól elvonulva, egy szép svájczi tehenet nem adna oda – hat diplomatáért. …Már  messziről valami földemelkedést vesz észre a szem, melyet fák és cserjék erdeje borít.
Ezek a temesvári sánczok, a mai hadászat szempontjából értéktelen valami, melyet csak azért nem hordatnak le, mivel e munka nagyon sokba kerülne, régente azonban a délvidék refugiuma, a hova veszély idejében elmenekült a környék népe. Ódon bolthajtáson át jutunk a belvárosba, s az első épület, melylyel szemben állunk: a magyar szinház. …Jól van ez így! A kapu fölött, mely aeráris tulajdon, a feketesárga zászló leng, jobbról egy sétány, melynek kerítésfái feketesárgára vannak meszelve… ha nem vigasztalna az a tudat, hogy ebben a szinházban magyar a muzsa szava, azt kellene hinni, hogy még mindig a „Temeser Banat” idejét éljük, - a melynek czímét egy bús magyar egykor imigyen fordította le: temesi bánat. A belvárosban nem sok a látnivaló. Házak egymás tetején, szűkre szoruló utczák, rossz kövezet és néhány ódon épület, melyeknek valami historikus emléke is akad. De kaszárnya az bőven van, s ezek gyürüzik körül a várost, mint az anakonda prédáját. Mindig attól tartok, hogy valamikor megöli a várost ez az ölelés. Ki a másik kapun! Üde levegő csap felénk, melyet nem ront el a kaszárnyaszag. A nagy liget terül el előttünk, Temesvárnak méltó büszkesége. S túl rajta a hangyaszorgalom, a munka fészke: a Gyárváros. Itt nyüzsög - sürög az élet. S ha Temesvárt rossz nyelvek „Kis- Bécsnek” keresztelték el, a Gyárváros több joggal érdemli a „Kis-Manchester” nevet.”

A tárca befejező részében Tábori Róbert a romantika poétikájának toposzaival lírai atmoszférikusságot teremt. Temesvár őszi hangulatát idézi:„A ki a Délvidékre utazik, nem kerülheti el Temesvárt. Tanácsolom neki, jőjjön őszkor. Ha itt egy őszi estét élvezett, kineveti a poétát, a ki a tavasz szépsége mellett száll síkra csengő rímekben. Üdébbet, fenségesbet a délvidéki ősznél alig képzelhetek. Mikor leszáll az éj és feljön a hold, a messze táj ezüstárban uszik, a fákban fény, a földön ragyogás, a magasban csillogás. Van itt éjféli délibáb, mert a hold a délvidéken a nappal vetélkedik a fantázia minden varázsművészetében.

Méray-Horváth Károly: Arad című írásának megközelítésmódja és tematikai spektruma több ponton rokonságot mutat Tábori Róbert Temesvárt bemutató tárcájával. Méray-Horváth rövid bevezetésként Arad történelmét vázolja:„A forradalom előtt Arad még egy német kis város volt. (Arad históriáját 1002-ig viszik fel a történészek, mikortul kezdve is Orod szerepel, bár nem egészen ugyanazon helyt, hol a későbbi Arad épült, de alig 3000 lépésnyire tőle, a mai Glogovácz helyén. Az Orod név jelentéséről legvalószinűbb, hogy az a régi magyar vár, oar, uar, ar, or szónak felelt meg, a mi körülárkolt, erődített helyet jelentett, s ugyanazon szóképzésre alakult, mint Várad, Uarad, Oarad, Orod, Arad sőt épen az Erdély felől torkolló kijáratok elé eső három vár megkülömböztető elnevezésével is igazolják e feltevést, a mennyiben az egyik várt Nagy-Váradnak, a másikat (Váradnak) Aradnak, a harmadikat Temes-várnak nevezték el. E várakat a besenyők ellen tartogatták a magyarok. Az 1132-iki mészárló országgyűlés vak Béla király alatt Arad nevéhez füződik – 1242-ben és 1285-ben a tatárjárás pusztította Aradot, míg 1521-ben aztán a régi Orodot a török egészen elpusztította. A birtok - óriási terjedelemben – az orodi prépostsági káptalané volt 1554-ig, mikor a török ezt is megsemmisíté. Ekkor kezdett a török Orod előtt, a mai aradi ráczváros helyén várat építeni s ehez csatolják történetíróink a mai Arad keletkezését. 1699-ben a marosi katonai határőrség tanyája Arad; a határőrség nagyrészt ráczság volt, mely különvált a magyar és idetelepült német elemtől s közöttük folyton viszálykodás forrongott. A Rákóczy-forradalom alatt az aradi ráczság sok galibát okozott a kurucznak. Az 1848-49-iki Aradnak a szomorú történetét nem kell részleteznünk: a nagy tragédia utolsó felvonása október 6-án itt játszódott le, a tizenhárom vértanú halálával.) A délről felhuzódott ráczok, kik még Rákóczynak okoztak sok bajt, meg az oláhok, örmények, magyarok közt a német elem adta meg a város színét. Jóféle purgerek voltak ezek leginkább, - erősen töményítve a zsidók németségével – a kiknek az életmódjából ered a mai Arad társadalma, a mai polgárias tónus, ez az egymásra utaltságból kifolyó élénkség mindenben, gondolatokban, üzletben, közügyek apró-cseprő bajaiban, rokonszenv és ellenszenv elaprózottságában, úgy, hogy Arad ezek folytán ma sajátságosan egy egész más társasági konglomeráczió, mint bármely más vidéki város.”

A történeti-szociológiai megközelítésben jártas Méray-Horváth Károly bemutatja Arad társadalmát:„Itt nem a gentry volt a vezérlő elem, mely bizonyos széles modorban tünteti fel a magyar faj jó és rossz tulajdonait s uralja az emberek összetömörülésében az apróbb jellemvonásokat, mik a szorosabb együttélésben a városi fajnak psychologiáját képezik. Itt a gentry sokkal újabb és sokkal idegenebb elem, nagyrészt a Szepességből, Sárosból jött ide, semhogy lényegesen hozzá tudott volna járulni ennek a városi typusnak az alakításához. De másrészt ez a városi nép mégis más szövetkezetű volt, mint a felsőmagyarországi német városi polgárság, mert jellegének megalakulása itt nem volt annyira egy fajnak a magába zárkózott érintkezésére utalva, hanem a mindenféle külön nemzetiségek egymásba bonyolódása bizonyos cosmopolitikus színezetet lehelt Aradra, elnyomva mindegyik fajnak a gyengeségeit s azt engedve leginkább kidomborodni mindegyikben, mi az életrevalósággal jár s ezzel egymást csiszolva fejlődött ki természetszerűleg az, hogy bárha Arad a vidéki nagyobb városok között legkevésbé mondható valamiképp typikus magyar városnak, mégis Arad a leghívebb kifejezője a modern Magyarország vidéki város-typusának.

Méray-Horváth Károly a nemzetiségi keveredés, az identitás, a hazafiság, a magyarosodás kérdésköreit aradi társadalmi tapasztalatával szembesítve jellemzi:„Mert ebben a fajkeverékben az egyes elemek bár mennyire a saját nemzetiségük szerint húztak is külön, de azért talán épen itt, mihelyst a szélesebb értelemben vett közös fogalma, az állameszme került bármi részben elő, a lakosság összetartozandósága mégis a magyarban nyilvánult. Így történt a forradalom idejében, hogy az a domináló német purgerség, az egész zsidóság a leglelkesebb magyar érzelmű nép volt. Mikor a nemzetőrség alakításánál a törsgyökeres német hausherreket ki akarták a magyarok hagyni, azok egyike felugrott a tanácskozó asztalra és protestálva követelte, hogy tekintsék őket ép oly jó hazafiaknak. Sőt ugyanez a cosmopolitizált érzelem, mely inkább az állameszmét, mint a nemzeti hevet táplálja, még az akkor támadólag fellépett déli szerbek iránt is némileg hidegen hagyta az aradi ráczságot, legalább annyira, hogy megbénította ezekben a kitörőbb cselekvést. Az állameszméhez való czivilizált ragaszkodást látjuk Aradon azóta is. A mint az új Magyarország fellendült, a német polgárság is magyarosodott, a tökéletesen német zsidóság meg annyira, hogy nem is oly ritka dolog, hogy mig az apák azelőtt csakis németül értettek, ma már a fiukat elküldik valamely német vidékre, hogy ragadjon rájuk egy kis német szó, annyira csakis magyarul tanult beszélni az ifjabb generáczió.”

Temesvár belvárosa. Képeslap az Osztrák-Magyar Monarchia korszakából.

Aradról, mint a tolerancia városáról beszél Méray-Horváth: „(…) ma Arad egészen magyar város, de a modern czivilizált értelemben, azaz mely nem türelmetlen, intoleráns az egyes fajok gyengesége, hibája iránt mint a törsgyökeres magyar helyek, hol mindjárt kész a csufondároskodás, gúny szóval a türelmetlenség a német, a zsidó, az oláh, a rácz iránt. Még az oláh elem, mely legmakacsabbul szivós és mint társadalmi tényező számot tesz, sem zavarja meg a lassú egybeolvadást, csak ne bizgassa őket senki.”

Az aradi nagyvilágias szellemről, a globalizációs jellegről, „a nagy nemzetközi civilizáció”-val való érintkezésről, a városi társaséletről, a városi társadalom rétegeiről írja Méray-Horváth Károly:„Szóval Arad ilyen viszonyok között annak a cosmopolita áramnak a medrében áll, mely a nyugati élénkebb czivilizácziónak a csatornája kelet felé, s mely feloldja az egyes nemzetek faji csökönyösségeit, hogy beleolvadjanak a haladás nagy nemzetközi czivilizácziójába; és ennek az áramnak a szellőjét érzi jótékonyan, kellemesen az idegen ha Aradra jő; érzi társaséletében, intelligencziájában, az eleven, nagyvilágias szellemben, a napi élet mozgalmában s különösen az üzleti forgalom élénkségében. A kulturának nyugatról jövő áramában Budapest-Bukarest közt Arad a legjelentékenyebb pont. A cosmopolita áram azzal az életmóddal egyesülten, mely a tevékeny polgári foglalkozással jár, a legerősebb megölője az arisztokracziának, a nevek nymbusának. Aradnak nincs is szereplő arisztokrácziája, s a kik szerepelnek is, csakis polgári foglalkozásuknál fogva birnak súlylyal. A földmívelő osztály amalgamizálódik a kereskedőnéppel, az iparos osztály a bürokrácziával, a szellemi munkás a realis foglalkozásúval, és előáll az a bizonyos városi demokráczia, mely a polgárságot akarja az arisztokracziához juttatni – épúgy mint a nagy városok demokrácziája. Aztán Arad gazdasági helyzete is olyan, hogy a legélénkebb városi életet fejti ki. Köröskörül a buja, bő termésü Alföld és a közelben a – fájdalom ma már pusztuló – hires bortermő hegyalja, melynek legközvetlenebb kereskedelmi pontja Arad, a pénz-czirkuláció főere az egész Alföldről itt van, kilencz helybeli pénzintézet 111 millió összforgalommal dolgozik s az osztrák-magyar bank legnagyobb vidéki forgalma Aradon van. Az iparos testületnek 2000-nél több a tagja. A forgalom oly élénk, hogy az arad-csanád-körösvölgyi vasutat, mely már egész hálózat, ez teremtette meg s tartja oly virágzásban, hogy – a mi ritka dolog – a vasuti részvények igen szép osztalékot adnak. Ezekből a viszonyokból ered, hogy az idegen ma meglepetten úgy észleli, mikép daczára, hogy Arad lakosságának száma szerint csak a hatodik vidéki városa az országnak (39.000 lakosa van, Szeged, Szabadka, Debreczen, Pozsony, Kecskemét megelőzik) mégis van az aradi életben valami világvárosias.”

Az aradi polgár néhány életmód-elemét, az urbanizáció 19. század végi helyi folyamatát a tapasztalati alapú társadalomtudományban szakavatott Méray-Horváth Károly átfogóan, az Aradra utazó idegenek meglepetését rekonstruáló módon mutatja be:„Meglepi a város fokozatos fejlődést mutató építkezése, melyen látszik, hogy nem úgy hirtelen bujtatták a városszépítés köntösébe, hanem természetes folytonossággal fejlődött harmonikus építkezéssé az egész. Az új városrészen a Maros partja már-már egész palotasora a középületeknek, parkozott térséggel előttök. Meglepik a nyilvános helyiségek, melyeknek luxusa nem üt el az emberek nagyvárosias tonusától; meglepi szinháza, melynek közönsége a legkapósabb a vidéki szinigazgatók előtt; ha a kávéházban ujságot kér, négy aradi napilapot is tesznek eléje; ha betekint a város kimutatásaiba, meglepetten látja, mennyi iskola van; 16 tanintézet van Aradon, zenede is. Délelőtt egy egész kis börze zümmög az egyik kávéházban, mely a budapesti gabonatőzsdének főere. A szeszt plane jóformán Arad diktálja azokból a nagy gyár-kürtőkből, mik a főtér távlatában öt-hat helyt is meredeznek. A szarvasmarha-árakat is Arad hizlalói a leglényegesebben befolyásolják. Gőzmalmai pedig a liszt-üzletben tényezők. Telefon, lóvasut sem hiányzik, s most már a vízvezeték is készül.”

Az Aradot jellemző tárca záró részében összbenyomásait sűrítő írói optikájával a lényeges, előremutató jegyeket emeli ki Méray-Horváth Károly:„Ha tudakozódik a város adminisztrácziója felől, nem hall egyebet, mint hogy az mintaszerű. A vagyonosodás is meglehetősen nivellált; nincsen sok gazdag ember, de viszont a szegénység sem oly nagyszámú. És a mi legkellemesebben hat Aradon, hogy látja az ember, mikép itt minden a fejlődés, a haladásnak erősen az útján van. Maga a fekvése is Aradnak igen kedvező; tágan, szabadon épülhet a város. Széles utczák, befásított térségek, utczai fasorok előkelő várossá teszik Aradot. Látszik külömben, hogy Arad kiépülése, fejlődése nagy gond alatt áll.”

Végezetül, Méray-Horváth Károly a történeti szociálpszichológia vetületében, gender-elemeket tartalmazó röpke vázlatot készít az aradi nőkről:„És most végül Aradnak egyik hírességéről kell megemlékezni: Arad szép nőiről. Erről híre van Aradnak, hogy a nők milyen szépek. Ugylátszik ez a vér-, a fajkeverék hatása egyrészt, másrészt pedig onnan van, hogy Arad a keleti szépség-typusnak talán a legszélsőbb nyugoti telepe. Az oláh, örmény, zsidó szépség bizonyos szelidült árnyalattal tünik fel. Társaságilag is az élénk érintkezés folytán, mely az emberek között fenforog, eleven szellem fejlődött ki a szalonéletben, mely távolról sem parlagi s a nőknek megvan a főváros dandys társaságai fölött az az előnye, hogy Aradon csakugyan nem a dandy a nőtársaságok legelőkelőbb személye. Egyátalján ficsurkodás, gavalléria, dandység nem is nagyon grasszál az aradi fiatalságban s a társaság az embereket átlag mégis csak a szerint taksálja, a mik valósággal s nem a látszat, vagy név szerint.”

Tábori Róbert és Méray-Horváth Károly tárcája a 19. század végi gazdasági fejlettségi szintet, a nagyvilágias versenyképességet, a jövőformáló dinamizmust, az interregionális és globalizálódó távlatot érzékeltetve mutatja be.  

4. Imago. Tér- és kultúrakutatás. Városmorfológia. Historical-Cultural-Studies

Topographical Turn. Historical-Cultural Studies. Historical-Cultural Overlay. Regional Science. New Spatial Researches. A területre, Temesvárra és Aradra vonatkozó történelmi vizsgálat integrált áttekintése az előbbiekben felsorolt kutatásmetodológiai és szemléleti formák mentén valósulhat meg. Különböző mentális szcénákkal, az identitás eltérő területi leképeződéseivel találkozhatunk. Többnyelvűség és multikulturalitás: ezek többszörös kölcsönös determinációkban jutnak érvényre. Minden egyes együtt élő nemzetiségnek a hozzá tartozó nyelvi kultúrával külön világa van. Az értelmezés a másiktól eltérő, a sajátnak elismert nemzeti paradigma keretén belül mozog. Nem ritka jelenség, ugyanazt a történelmi időszakot az együtt élő nemzetiségek a saját szempontjaik szerint, egymástól eltérően értelmezik. Ezeket az eltérő értelmezéseket érdemes együttesen, egymásra rétegzett módon összehasonlítani, szemlélni, elemezni és megérteni. A történések fenomenológiájában az elkülönülő értelmezések ugyanarra a térre és időre vonatkozóan egymástól eltérő fejlődésű és fázisú történelmi-művelődési fedvény rétegeket (Historical-Cultural-Overlay) és horizontszerkezeteket képeznek. A városemlékezetek térre vonatkozó textusait vizsgáló archeológia a különböző, egymásra rakódott, feltárható értelmezéseket, szövegeket, a tárgyi elemek köré csoportosítja, jellegük szerint elkülöníti, majd integratív térpoétikai módszerrel elemzi. Ha a művelődési értékeket lokalizáló temesvári és aradi múlt mentális-kognitív térképein az egymástól eltérő nézőpontokból kibontakozó történeti térben tájékozódunk, akkor az együttélő nemzetiségek száma szerint legalább öt különböző optikára van szükségünk. A művelődési-nemzetiségi megoszlásnak megfelelően különböző nézőpontokat tartalmazó szociotopográfiai térképek és történeti-kulturális tératlaszok a „Wachstumsphasenkarte”, és a több nemzetiség együttélését reprezentáló kronológiák mintáját követve konstruálhatók.     

Történelmi síkon Temesvár és Arad és a hozzájuk tartozó vonzáskörök befogadástörténete a posztmonarchikus diskurzus vonatkoztatási rendszerében is értelmezhető. A kulturális látványképződés képfelbontásának és beszédmódjának jellegét, az egykori osztrák-magyar sztereólátás és térmodell maradványait, az Osztrák-Magyar Monarchia centrális projekcióinak nyomelemeit tárolja a temesvári és aradi kulturális emlékezet. A városfejlődési sajátosságok és párhuzamok a nyugat-európai mintákhoz viszonyítva tűnnek fel igazán. Temesvár és Arad önelvű városevolúciójában sok az egybeesés, de a részletekben jól láthatók az elkülönböződés történelmi törésvonalai. A 19. század végén polgárosult viselkedéskultúra jellemezte a két várost. Ebből a külső városképi környezetben sok minden megőrződött.

A hely, a város külső és belső arculatának kivetülését, a nemzeti narratíva szerint szóródó nézőpontok alapján elbeszélhető kaleidoszkópszerű látványt az átmeneti műfajú szöveg, a tárca, az esszé kitűnően képes közvetíteni. A 19. század végi hangnem-novellák szövegképző struktúrájában és a művelődési tárcairodalomban a múlthordozó térpoétikai architektúráknak kitüntetett szerepe van. A forráselemzés során a történelmi térben érvényes városi területre reflektálva  bontakozik ki a régi utcákat, útvonalakat, sétányokat, városfalakat, városi övezeteket szegélyező épületeket, a jellegzetes iránypontokat bemutató szövegmozaikokból az „újraolvasható” város . Emlékrom-területek? A településszerkezetet kondicionáló társadalmi és történeti viszonyok organikus világában olvasni tudó értelmező számára a diszfunkciós városmozaikok megmutatkoznak. Sokszor nehéz eldönteni, az emlékromok létszintjén a romban a jelenbéli hiányt vagy inkább a múlt értéktelítettségét érzékeljük? A romantika poétikájában a rom az örök ideák eszmeisége felé átmutató jelértéket képviseli a magát emberléptékűként mutató városi táj szerves terében.

A terület és kontextus vizsgálatánál az emlékezettörténeti rekonstrukciók esetében az arányosított viszonyítási pontokat és az értelmezési tartományt és az imágót felépítő tematikai sémát fontos megjelölni. A városimágó történeti-elemzési keretébe tartoznak a koreszmék, az értékrendek, az életmódelemek, a gazdasági-társadalmi karaktervonások, az épített és természeti környezet meghatározó jegyei. A többarcúságok és uralmi változások nyomon követése során, a tradíció mentális tagozódásának történelmi útját az integráló metaforák és a differenciáló szimbólumok jelvilága szegélyezi. Vallási, származási és kulturális kötelékek lazulnak, majd erősödnek, a kultúra rétegeinek egymásra épülését az interkulturalitás, az identitás, a gender, az idő- és téremlékezet és a Trianon utáni változás olvasatai befolyásolják. Az emlékezet szétesésével és utólagos sűrűsödésével számolhatunk. A kultúra textúráját sértő térfelosztások megszakításokat idéznek elő, a régebbi közösségek elvesztése, elfelejtése traumát okoz.

Temesvári Színház. Városarculat az Osztrák-Magyar Monarchia korszakából.

Platón Phaidrosz című műve (275a-278a) az írást a felejtés ellenszereként, az emlékeztetés szellemi eszközeként tünteti fel. Wittgenstein Filozófiai vizsgálódások című munkájában olvasható, a nyelv szerepe az eltérő időpontokban keletkezett kulturális térelemek halmazában felértékelődik. A többnyelvűségen alapuló múlt emlékeivel találkozunk. Temesvár és Arad dialogicitást hordozó kultúraközi térdimenziója többnemzetiségű, többnyelvű. Az Osztrák-Magyar Monarchia területén, Magyarországon a 19. század végén a tradíciók, a nemzeti megújulási trendek és modernizációs törekvések közepette már a történelmi változások globalizációt előkészítő városmorfológiai karakterelemei is körvonalazódnak

Bogoly József Ágoston C.Sc.
irodalom- és művelődéstörténész

Az írás megjelent: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve Történeti Tanulmányok Studia Historica 13.,Szeged, 2010. p. 59-72.


Irodalomjegyzék

ASSMANN, Aleida: Erinnerungsräume. Formen und Wandlungen des kulturellen Gedächtnisses. München, 1999.; JAUSS, Hans Robert: Horizontszerkezet és dialogicitás . Ford.: KULCSÁR-SZABÓ Zoltán. In: JAUSS, Hans Robert: Recepcióelmélet – esztétikai tapasztalat – irodalmi hermeneutika. Irodalomelméleti tanulmányok. Vál. szerk.: KULCSÁR-SZABÓ Zoltán. Bp., 1997. 271-319.
ASSMANN, Jan: A kulturális emlékezet. Írás, emlékezés és politikai identitás a korai magaskultúrákban. Bp., 2004. 43-49.; N. KOVÁCS Tímea: Kultúra-szöveg-reprezentáció: kulturális antropológia és irodalomtudomány. Helikon, 1999. 4. 479- 493.
BACHELARD, Gaston: The Poetics of  Space. Boston, 1994., Uő: Az irodalmi tér. Ford.: NÉMETH Marcell, HORVÁTH Gyöngyi, KICSÁK Lóránt. Bp., 2005.
BELUSZKY Pál – GYŐRI Róbert: „A város a láz, a nyugtalanság, a munka és a fejlődés.” Magyarország városhálózata a 20. század elején. Korall, 2003. 11-12. 199-238.
BERKES Tamás (szerk.): Keresztirányok. Közép- és kelet-európai összehasonlító kultúrtörténet. Bp., 2000.
BERKESZI István: A temesvári könyvnyomdászat és hírlapirodalom története. Temesvár, 1900.; GEML József (szerk.): Temesvár szabad királyi város közállapotai az 1910. évben. Temesvár, 1910. ; MÁRKI Sándor: Aradvármegye és Arad szabad királyi város története. I-II. köt. Arad, 1892.
BODÓ Barna: A mi Temesvárunk. régi(j)óvilág, 2009. szept. 3.
BOGOLY József Ágoston: Les ideàls français de Zoltán Ambrus et le journalisme de la fin de siècle. Zoltán Ambrus: Les journalistes et le public. Hungarian Studies, 1993. 2. 195-203.
BOGOLY József Ágoston: Történelem, ökomuzealitás, kultúratudomány. In: FORGÓ Géza (szerk.): Szirbik Miklós léptein…Tanulmányok Halmágyi Pál 60. születésnapjára. Makó, 2008. 169-173.
FRAMPTON, Kenneth: Studies in Tectonic Culture. The Poetics of Construction in Nineteenth and Twentieth Century Architecture. Cambridge, 1995.
GYÁNI Gábor: Forgetting the diversity of the national past: contrasting memories of the Hungarian Millenium. In: FEICHTINGER, J. – PRUTSCH, U. – CSÁKY M. M. (szerk.): Habsburg postkolonial Machtstrukturen und kollektives Gedächtnis. Innsbruck –Wien – München – Bozen, 2003. 209-221.,Uő: Történetírói nézőpont és narratív igazság. Magyar Tudomány, 2003. 1. 16-26.
KISS Gy. Csaba (szerk.): Fiume és a magyar kultúra. Művelődéstörténeti tanulmányok. Bp., 2004.  
LYNCH, Kevin: A város szemléletének struktúrája. Ford.: MÁNDY Stefánia. In: VIDOR Ferenc (szerk.): Urbanisztika. Válogatott tanulmányok. Bp., 1979. 537-558.
MARJANUCZ László: Szeged és Temesvár. A Délvidék regionális centrumai. In: Történeti Tanulmányok. Studia Historica 8. Szerk.: ZOMBORI István. Szeged, 2005. 5-21.
MÉRAY-HORVÁTH Károly: Arad. Magyar Salon, 12. köt. 1890. 13-15.
NÉMETH G. Béla: A keresés korszakának nemzedékei, csoportjai és irányai. In: Uő.: A magyar irodalomkritikai gondolkodás a pozitivizmus korában. Bp., 1983. 21-160.
NEUBER, Wolfgang: Die vergessene Stadt. Zum Verschwinden des Urbanen in der ars memorativa der Frühen Neuzeit. In: BERNS, Jörg Jochen - NEUBER, Wolfgang (szerk.):Seelenmaschinen .Gattungstraditionen, Funktionen und Leistungsgrenzen der Mnemotechniken vom späten Mittelalter bis zum Beginn der Moderne. Wien-Köln-Weimar, 2000. 91-105.
SCHORSKE, Carl E.: The Idea of  the City in European Thought: Voltaire to Spengler. In: HANDLIN, Oscar – BURCHARD, Johns (szerk.): The Historian and the City. Cambridge (Mass.) -London, 1963. 94-114.
SIMMEL, Georg: A nagyváros és a szellemi élet. In: Uő.: Válogatott társadalomelméleti tanulmányok. Össz., bev.: SOMLAI Péter. Ford.: BERÉNYI Gábor. Bp., 1973., 543-560.
SZABÓ Pál Csaba: Városok és várostérképek a történelmi Magyarországon az 1900-as évek elején. Bp., 2005.
SZEGEDY-MASZÁK Mihály: „The Reevaluated” Past. The Memory of Dual Monarchy in Hungarian Literature. Hungarian Studies, 2009. 247-266.
SZENDE Katalin: Magyarország városainak történeti atlasza. Részvétel egy európai kutatási programban. Műemlékvédelem, 2006. 4. 228-232.
TÁBORI Róbert: Temesvár. Levél a szerkesztőhöz. Magyar Salon, 12. köt. 1890. 49-51.
Térpoétika c. tematikus szám. Helikon, 2010. 1-2.
VAJDA György Mihály: Keletre nyílik Bécs kapuja. Közép Európa kulturális képeskönyve, 1740-1919. Bp., 1994.
WITTGENSTEIN, Ludwig: Filozófiai vizsgálódások. Ford.: NEUMER Katalin. Bp., 1992.

A szerzőről

Bogoly József Ágoston irodalomtörténész, tudományos kutató, tanár. Csornán született 1958-ban. Sopronban, a Széchenyi István Gimnáziumban érettségizett 1976-ban. Az ELTE-n az irodalomtudomány, a filozófiatörténet, a művelődéstörténet és a kultúrakutatás területeit tanulmányozta. Magyar nyelv- és irodalom szakos középiskolai tanári diplomát kapott 1984-ben. Tudományos munkatárs az Országos Széchényi Könyvtárban és a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Az irodalomtudomány kandidátusa (C.Sc.) tudományos fokozatot 1993-ban az irodalomtudományi pozitivizmussal foglalkozó értekezése alapján szerezte meg. Ars Philologiae c. könyvét 1994-ben adták ki. 1993-tól az ELTE-n oktatott, 1995-től egyetemi docens. A 19. század második felének irodalmával és a 20. század magyar- és világirodalmával foglalkozik, az irodalomtudomány történetét kutatja. Eredményes oktatómunkájáért (ELTE) témavezető mestertanár címmel tüntetik ki (1995). Az ELTE Eötvös-Collegium Magyar Műhelyének szakvezető tanára (1995-96). Oktatott a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Semmelweis Egyetemen is. Tanulmányai az MTA Irodalomtörténeti Közlemények, Magyar Tudomány, Magyar Nyelv, Magyar Könyvszemle c. szakfolyóirataiban jelentek meg. Idegen nyelven a Hungarian Studies c. folyóirat közölte írásait. Az irodalom- és a kultúratudományok köréből az Irodalomtörténet, a Holmi, a Medicina et Linguistica, az Iskolakultúra, a Dunatáj, a Szeged, a Marosvidék, a Makói História, valamint a Kultúra és Közösség című folyóiratokban olvashatók írásai. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyvei (Studia Historica), (Historiae Literarum et Artium) és a Múzeumi kutatások Csongrád megyében c. kötetek és más többszerzős tanulmánykötetek tartalmazzák még tanulmányait. A kulturális regionalisztika területein is publikál. Az irodalomtörténészi, tudományos kutatói főtevékenység mellett foglalkozik még esszéírással és versírással is. Versei jelentek meg a Liget c. folyóirat és a Szegedtől Szegedig Antológia köteteiben.

1 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »