építészet : környezet : innováció

Tisztelet Ybl Miklósnak, a Mesternek

Yblről idén igen sokat beszélünk. De vajon végiggondoljuk, hogy milyen környezetben és körülmények között született meg az életmű? Vajon látjuk az az alkotó embert a velünk élő házai mögött? Hanusovszky Katalin megemlékező írása a bicentenáriumát ünneplő mesterről.

„Sei du froh, dass du nicht Architekt bist…”*

Ezt a mondatot a visszaemlékezések szerint Ybl Miklós, minden idők legtekintélyesebb magyar építésze mondta fiának, Félixnek, talán egy olyan alkalommal, amikor – mint előtte is sokszor - haragtól vöröslő arccal tért haza a Mérnök- és Építész-Egylet üléséről.

200 éve Székesfehérváron, osztrák bevándorlók gyermekeként született egy ember, aki az építész mesterséget a művészet rangjára emelte Magyarországon. A Bicentenárium alkalmat ad arra, hogy a történeti értelemben vett közelmúlt nagy mesterének Ybl Miklósnak pályáját közelebbről szemügyre vegyük. Füzetet megtöltő események sora emel kalapot a Mester előtt, aki tizenegy éves korától haláláig, tehát hatvanhat éven keresztül foglalkozott az építés mesterségével és művészetével, annak minden grádicsát végigjárva.

Most, amikor a szemünk látára omlik össze szakmai tisztességünk építménye, jó alkalom megemlékezni arról az emberről, aki ennek a szakmai tisztességnek a felépítésében 150 évvel ezelőtt a legtevékenyebben résztvett. Egy életmű feldolgozása önmagában egy absztrakció. Bizonyos szempontok szerinti mérlegelés, összehasonlítás, ami fontos, de szinte mindig eltakarja az életmű hordozóját, magát az embert. Pedig azok az emberi dolgok amelyekről nem szólnak általában a krónikák, segítenek megérteni az absztrakciót. Mert ezek a minden emberrel előforduló események, történések a mindnyájunk által átélhető mozzanatok engednek közel kerülni a különlegeshez, a zsenialitás egyediségéhez.

Naplók, építészelméleti írások, szakirodalmi művek és oktatói tevékenység archívumai - mivel ilyesmivel nem foglalkozott tevékenységben gazdag élete során - nem segítenek ennek a kivételesen unverzális művésznek a megismerésében, aki a mesterség minden ágát művelte, a tervezést, a kivitelezést és a belsőépítész-dizájneri működést egyaránt és bár oktató a hagyományos értelemben nem volt, irodájában (műtermében) sok leendő építész szívta azt az építészettel telt levegőt, amely a Mestert körülvette.
A képet a kortársak visszemlékezéseiből, monográfiákból és mindenekelőtt művei megismeréséből kell összeállítanunk.

A nagy előd márványszoborrá merevedett alakja mögött engem az izgatott, hogy vajon mi volt az, ami olyan kiemelkedővé tette ezt az életművet, milyen alkotó ember lehetett Ybl Miklós?

Minél jobban igyekeztem utánajárni, annál több, még mára is csak többé-kevésbé megválaszolt kérdés került elő, amire ritkán gondolunk. Mióta van magyar építészet? Mit értünk ez alatt? Mióta van magyarországi vagy magyar mesterek építészete? Mióta van építészeti igényű polgárság? Mióta van a mai értelemben vett, tudatosan épített város? Mióta van gazdasági háttere az építészetnek, ami már több mint építés? Ady Ende szülőházát nem építész tervezte. Az építés ősi tudás, a „műépítés” - amit ma építészetnek nevezünk - egyaránt kell tartalmazza ezt, de a művészetet és a mérnöki tudományokat is.

Ybl bicentenárium van.

Az embernek az az érzése az események, épületlátogatások, ünnepségek sorát látva, mintha Ybl előtt nem történt volna semmi említésre méltó a magyar építészetben. Történni történt, de ilyen nagyívű építész életmű nem született előtte.

A XIX. század még szinte tegnap volt. Itt járunk a ház-tanuk között. A magyar polgári társadalom megszületésének tanúi, amely már tudva és akarva magyarnak érezhette magát. Egy ilyen társadalmi folyamat szükségképpen társul egy gazdasági expanzióval. A gazdaság erős fellendülése pedig együtt jár az építéssel.

Mert építeni csak pénzből, többnyire sok pénzből lehet. Ráadásul ez a pénz a mindenkori megrendelőé, míg az elköltés felelőssége az építész-építőé. Ebben a korban élt és alkotott Ybl Miklós, a Mester.

A nagy monográfiák jó esetben ott sorakoznak a könyvespolcunkon. (Ybl Miklósé is szerencsénkre, Ybl Ervin, a távoli rokon művészettörténész jóvoltából.)
Még jobb esetben néha belelapozunk, de akkor is inkább mint képeskönyvbe.
Az épületek pedig azóta is egyre csak épülnek, új és még újabb nagy építész egyéniségek lépnek színpadra, lenyűgöző művekkel. A fogódzót ebben az áramlásban, a minket körülvevő, szüntelenül változó épített környezetünkben, az értéket, amivel mérjük újabb korok teljesítményét, a múlt alkotásai jelentik. Ezért fontos, hogy újra felidézzük korábbi korok nagy életműveit és egyéniségeit.

A művészettörténet és benne az építészettörténet korszakai nem köthetők szorosan össze a történelmi korszakhatárokkal. Az Ybl-életmű három építészettöréneti korszakot is átível. A klasszicizmusból átvezet a romantikába és csaknem a historizmus végéig tart.Ezt, az egymásba is átfonódó három korszakot az építészetttörténet mai tudásunk szerint az 1800-tól 1900-ig tartó intervallumban jegyzi, amely időszak alatt a magyar történelem egyik legdrámaibb eseménye a 48-as szabadságharc, majd a mindent lemerevítő, elnyomó, büntető Bach-korszak és egy azt követő politikai és gazdasági konszolidáció is megtörtént.

Az építészeti divatokon túllépő, saját meggyőződését megjelenítő építész művei egyedül a maradandóak. Ybl ilyen mester volt. Jó korba született, az építés korába. De ki is volt Ybl Miklós? Milyen közegből érkezett és lépett az magyar építészet legfelső lépcsőfokára? 

Az építés itt az európai középkeleten német mesterség volt. Ha végigtekintünk az építőmesterek, építészek névsorán, csaknem kizárólag német neveket találunk. A német kultúra fennhatósága alól elemi erővel tört felszínre a magyarság önrendelkezési vágya. Ez a törekvés olyan erős vákuumot képezett, ami egész Európából magához vonzotta a tehetséges, valamit cselekedni vágyó embereket. Szükség is volt erre, hiszen egész sor mesterség örökös importként volt jelen az addigi időkig. Az itt munkát vállalókra nemcsak a gazdasági felemelkedés, de az egyre erősödő nemzeti szellem olyan hatással volt, hogy megtanulva az ország nyelvét, végleg letelepedve, magyarként élték életüket.

A kereskedő családfővel az Ybl család is Ausztriából települt Székesfehérvárra, és hogy miért pont oda? A Dunántúlon, a Monarchia kebelén belül biztonságot élvező, nagy építési kedvet kapott főnemesi réteg hatalmas kastélyépítésbe fogott az 1848 utáni időkben. Ezek a kastélyok nem mérhetők egy Pemberley vagy Balmoral méretű főúri lakhelyhez, de sajátosságaik szerint máig ható erejű építészeti értékek hordozói, a mögöttük lévő birtok, gazdagság, rang és kultúra arányos megjelenítői, Magyarország biztos ízléssel kiválasztott, szép tájaiban elhelyezve. Itt tehát pezsgett az élet.

A polgárosodás kezdetén a reformkorban, majd az Osztrák-Magyar Monarchiában még németül beszélt a városok népe, mellette dacosan magyarul és/vagy latinul a vidéki Magyarország, passzív rezisztenciás megkülönböztetésül. De német ajkú kereskedő, mesterember, építő könnyen talált munkát. Ezért választhatta az Ybl-család feje az építőmesterséget fiának, az ifjabb Miklósnak és küldte Bécsbe a 11 éves fiút, az akkori idők legjobbjai közé számító német építőiskolába, a bécsi Polytechnikumba, ahol a két alsó osztály elvégzése után a négy felsőt is kitűnő eredménnyel abszolválta.

Építeni minden korokban kétféle módon építettek. Egyfelől praktikus okokból, hogy fedél legyen a fej fölött, másrészről szakrális vagy reprezentációs célból.
A reprezentáció a politikai életet uralók - ezidőtájt a főnemesség - számára volt fontos. Ybl korában az élet változásával, Európa robbanásszerű polgári fejlődésével és a reformkor nemzeti éledésével egyidőben, a polgári közélet épületei is megjelentek megkülönböztető külsejükkel, majd a kibontakozó kapitalizmus megteremtette a szintén reprezentációs igénnyel fellépő gazdag polgárt is, aki lakni és szórakozni legalább úgy szeretett volna, mint a mágnások. És változatlanul ott voltak még nagy megrendelőként a templomépítő egyházak, főrendek. Ez mind építési feladatot jelentett az akkori építészeknek.

Ybl korában ha valaki építésszé akart lenni, akkor olyan családba kellett születnie vagy olyan támogatót kellett találnia, aki finanszírozni tudta a három-ötéves külföldi tanulmányok költségeit. Magyarországon a külföldi iskolákkal azonos rangú, egyetemi szintű építészképzés csak 1871-ben indult el és csak a századfordulón vált azokkal azonos értékűvé.

Ez előtt a Magyarországon élő, építész ambíciójú fiatalok többnyire Bécsbe és/vagy Münchenbe, Berlinbe mentek, néhányan Svájcba, de Amerikát megjárt építész is akadt. Elsősorban művészeti akadémiákat, de mérnöki tudást adó polytechnikumokat is látogattak. Elnézve a korabeli „tanuló” rajzokat, egy akkori diák bizony éjt-nappallá téve görnyedhetett a rajztáblája fölött, hogy pókháló vékony tusvonalakkal rajzpapírra, tuskihúzóval(!) bonyolult felmérési terveket készítsen, finom akvarell festéssel hangsúlyozva-árnyékolva, gazdagon díszített gótikus templomtornyokról, reneszánsz palotákról és ez „csak” a művészeti része volt a szigorúan vett és tanított, mérnöki tudománynak is számító, építészeti tanulmányoknak. A magasan képzett építőművész csíra, aki tanulmányait még kiegészítette európai tanulmányutakkal - nem ritkán neves mesterek irodáiban dolgozva menetközben - hazatérve mégis egy zárkózott monstrummal találta szembe magát, az építőmesterek céhével, ahová bejutni csak a merev, szinte középkorias szabályok szerint lehetett.

Az intézmény 1875-ig fennállt. Nem volt az olyan régen.

Ybl is így tért vissza a bécsi Polytechnikum után fiatalemberként, telve ambíciókkal. De bárkit bármilyen ambíció feszít, megélni akkor is meg kellett. Elszegődött hát az akkori Pest legjobb építészének irodájába, Pollack Mihály mellé „inas”-nak. Ez volt a céhes karrier kezdő lépcsője. Elmúlt már 26 éves, mikor folytathatta tanulmányait a müncheni Képzőművészeti Akadémián, a bécsi Heinrich Koch építésznél, egy jelentős palota építkezésen végzett pallérmunka után. Vélhetően ez a feladat egész későbbi munkásságát meghatározta.

A jó és gyakorlott mester mellett való tanulás és a gyakorlatban szerzett tapasztalat ebben a szakmában elengedhetetlen mind a mai napig. Az építés óriási felelősség, csaknem a sebészi hivatással rokonítható, emberek élete függ tőle, és egy egész társadalom „egészsége” az épített környezet függvénye, ráadásul Ybl korában nem egy nemzedéknek készültek az épületek. Hogy miért éppen művészeti akadémiákon folyt a felsőbb építész képzés? Az 1800-as évek polgárosodó társadalmai felismerték az épületek kultúrahordozó tulajdonságát. A funkcionális építés nem tartozott ebbe a körbe, azt bármilyen céhes tanodát végigjárt, közepes képességű pallér képes volt megvalósítani. A céh szigorú szabályai garantálták, hogy az épület használható lesz, ami a technikai kivitelt illeti, de a kultúra értéktöbbletet adó jegyei nem jelentek meg szükségképpen.

A táblabíró Magyarország főnemesi építkezéseiből tovagördülő ízlés és reprezentációs vágy a köznemességet is arra sarrkalta, hogy ezt a kultúrréteget a funkcionalitás szerepén túl megjelenítse lakóházaiban, amely épületfajta tömegesen jelenik meg minden korban. Emellett a vendéglátás, a közélet épületei is kilépetek pragmatikus igénytelenségükből, a racionális funkció szerinti építést meghagyva az éledő ipar építményeinek, mint pusztán mérnöki produktumoknak.

állnak: Wechselmann Ignác,Unger Emil,Faváry József,Ney Béla,ifj.Koch Henrik, ülnek: Anton Baumgarten,Ybl Miklós,Weber Antal

Ez volt hát az a lehetőség amelyet Ybl és kortársai a kiváló intézményekben megszerzett tudásukkal és egyre növekvő társdalmi presztízsükkel képesek voltak kibontani egy máig ható, nagy és rangos építészet megvalósításával. A magyarországi építészet azon kevés korszakainak egyikét valósítva meg, amely Európa mértékadó építészetével egyenrangúként és egy időben fejlődött.

Említem a társadalmi presztízst. Ez a tényező nagyon fontos, hiszen az építész a láthatatlan gondolat szobrásza. Az építtetőnek nemcsak pénzt, de hatalmas bizalmi tőkét is biztosítania kell egy magán vagy társadalmi létet formáló építéshez. Erre a korabeli építészek rá is szolgáltak. Építésznek lenni életformát jelentett. A tervezőasztali munka mellett, a születendő házzal való együttélés a teljes felépítésig, kötelező penzum volt. Ilyen módon teljesítve ennek a szakmának azt az alapkövetelményét, miszerint ez egy mindvégig tanulásra kötelezett tevékenység. Önmagában a tervben megjelenő nagy szellemi koncentráció leginkább csak a vezérfonal a megvalósításhoz. Az építéshez téglapillér-kötegek pontos mérete, fém- és faszerkezetek szerkesztési elvei, oszloprendek, áthidalások statikai szabályai kellettek, a legfinomabb befejező épületdíszek beépítéséig.

Ybl Miklós elveszettnek hitt terveit egy szerencsés véletlen hozta napvilágra a II. világháború után, tudatosan vagy sem, egyik utolsó művében, a Bazilika egy félreeső helyiségében befalazva találták meg az ötvenes években.
A bicentenárium kiállításai során láthatjuk ezeket a terveket. Műveinek csodás pontosságú, finom 0,1-es vonalvastagságú, akvarellezett tusrajzai, ma is kiváló minőségben létező mappái pontos téglaméretekben közlik elképzeléseit. Tévedés, elnagyolás, meg nem oldott részletek kizárva.

Ybl volt az is, aki Hild után rendet csinált a magyar városban, abban az értelemben, hogy megteremtette a város hangsúlyait. Nemcsak épületet tervezett, de teret is formált hozzá, épületét beillesztette az egészbe, bár nagyobb léptékű várostervezési ambíciói nem voltak.

A Magyar Tudományos Akadémián és a Fővárosi Levéltárban megtartott, A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézete, Budapest Főváros Levéltára, a Budapesti Műszaki Egyetem Építészettörténeti és Műemléki Tanszék, a Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ–Építészeti Múzeum, valamint a Hild–Ybl Alapítvány által rendezett emlékünnep az „Életformája: építész” címet adta a megemlékezésnek. Ha valakire, úgy Ybl Miklósra igazán ráillik ez a meghatározás. Hihetetlenül gazdag életműve azért különleges, mert az idő nem fog rajta. Az épületek végtelen sorozataiban a jelentős mű a kultúra és technika metszéspontjában jön létre. A XIX. század igazán forradalmi technikai újítással az építésben csak a század vége felé rukkolt elő a vasszerkezetekkel, majd a vasbeton megjelenésével. Ybl ismert és alkalmazott minden új anyagot és technikát.

A kor stílusa minden építész életművében jelen van, hiszen építeni más pénzén kell, a megbízó korhoz kötődő igénye, ízlése szerint. Amellett az építés az egyik legnagyobb befektetést igénylő tevékenység. A jó épület megszületése így szükségképpen kettőn múlik, a megbízó műveltsége, innovatív készsége éppúgy szerepet játszik, mint a tervező ugyanilyen tanult tudása.

Eredetit alkotni és mégis az adott kor művészi identitásában maradni - itt az eredeti alatt nem a megszokott formáktól, világtrendektől eltérő önmegvalósító produktumot kell érteni - igazi teljesítmény. Egy olyan építészeti alkotókorban, amikor az építés alapképleteit mintarajzokon és mintaépületeken keresztül emelte művébe az építész tervező. Ybl-nek ez sikerült.

Segítette a kor építési szokása is, mely szerint a nagy közmegbízások pályázatos elnyerése nem jelentette a bekért pályázatok közötti átjárás szerzői tilalmát. A megbízók bírálata után a pályázók megismerve egymás műveit, felhatalmazást kaphattak a beérkezett tervekből egy második fordulóban a pályatársak jó ötleteit is felhasználva csiszolni a végső, megépíteni kívánt terv építészeti értékeit.

A mindenkori zsűri, például a Budából és Pestből fővárossá érlelődő települések építészeti főhatósága, a József nádor fennhatósága alatt működő Szépítő Bizottmány, majd az ezt felváltó Fővárosi Közmunkák Tanácsa, a jó korszakaiban szinte minden esetben helyesen döntött, akár az Országház vagy a Magyar Tudományos Akadémia pályázatait vagy egyéb, a kiépülő fővárost érintő döntéseit nézzük.

Helyesen döntött, mert soraiban ott ültek olyanok, mint Hild János, Pollack Mihály, Reitter Ferenc. Azonkívül egy olyan igényes és minden szempontból művelt, várostervezési és vezetési talentummal egyaránt rendelkező miniszterelnököt tudhatott magáénak az ország a főváros jövőjét eldöntő években, mint gróf Andrássy Gyula.

Pályázni mindenre, minden jelentősebb közpénzből építenivalóra kellett és pályázott is minden magát valamire tartó építész. Ybl ott volt az élen. Pályázóként, bírálóként, kiíróként egyaránt. Nem volt számára „kis” feladat, a Nereidák kútjának tervét éppoly pontosan cizellálta végső formájára, mint a Várbazár összetett feladatát. Hogy a pályázó társak tervötleteinek beépítése, felhasználása milyen lelki törést okozott az alkotótársaknál, nem tudhatjuk, de az biztosnak mondható, hogy Ybl számára egyetlen dolog képviselte az igazi tétet: a végeredmény. Azt kell mondjuk az idő távlatából, de akár ma is, hogy a dolog lényegét tekintve a nagyközönség és az utókor számára is, egyedül a tökéletes végeredmény érdekes egy épített mű, alkotás kapcsán.

Ybl Miklóst a kor leghíresebb építészét végtelen szerény, egyszersmind nagyvonalú emberként jellemzik kortársai. A mai értelemben megfogalmazható sztárság nem érdekelte. Építeni szeretett. Ezért mindent megtett, amit szakmailag fontosnak és az építészet helyzetét jobbítónak gondolt. És ami személyiségét jól jellemzi, hagyott másokat is érvényesülni. Félelmetes munkabírásának talán ez lehetett az alapja, sokat idézett mondása szerint:  „amíg megmagyarázom megcsinálom”.

Nem is lehet elképzelni, milyen időbeosztással volt képes megfelelni a kor technikai lehetőségei mellett ilyen sokféle feladatnak. Önreklám, politikai elköteleződés nélkül és a hatalommal való szigorúan megbízó-megbizotti viszonyt ápoló, magának szigorú mércét alkalmazó, alkotó emberként. Ez a legutóbbi időkig mélységes tiszteletet kiváltó és igen ritka magatartás élete végéig elkísérte.

Egy alkalommal üzent a Mesternek az egri érsek, hogy a gyönyörűséges érseki palota kápolnájának homlokzata romlásnak indult és mivel csak Ybl Miklós véleményében bízik meg, aszerint végeztetné a helyreállítást. Lenne oly szíves felkeresni Herr Ybl megtekintés céljából a rezidenciát. Az akkor 75 éves, díjakkal, lovagi címmel és felsőházi tagsággal kitüntetett mester, országa legtekintélyesebb építésze, nem röstellt vonatra ülni és elutazni Egerbe. Felmászott a padlásra, megvizsgálta az esővíz elvezetés minden hibás részletét, majd pontos rajzokkal kiegészített felújítási előírást - ma úgy mondanánk szakvéleményt - készített a bádogosok számára munkaleírással, anyaghasználattal, mesterségbeli követelményekkel, hozzácsatolva természetesen a precíz költségvetést is.

Akkoriban építette egyszerre,és sokszor átfedésekkel, egy időben, utolsó jelentős műveit a budai Királyi Palota átalakítását és a Szent István Bazilika befejezését.

Végül álljon itt a magyar építészetet támogató tevékenységeinek listája, ami mellett ma sem mehetünk el tisztelet és csodálat nélkül:

Magyar Mérnök- és Épitész-Egylet egyik alapítója, alelnöke, építész-szakosztályainak elnöke

tagja 

A Fővárosi Közmunkák Tanácsának
A Fővárosi Közgyűlésnek
A Tanács Középítési Bizottmányának
Hetes Albizottmányának
Képzőművészeti Bizottságának
Az Országos Képzőművészeti Tanácsnak

Résztvevője minden olyan testületnek, mely építészeti kérdésekkel foglalkozik

Tiszteletére 1953-ban építészeti Ybl díjat alapítottak, mely évenként kerül kiosztásra.

Hanusovszky Katalin

Forrás:
- A magyar művészet a 19.században
Építészet és iparművészet(Sisa József szerkesztésében)
-Vadas Ferenc: Ybl Miklós (Magyar Géniusz)
-„Életmódja :építész” Tudományos konferencia
YM születésének 200. évford. alkalmából
előadások
*”légy boldog,hogy nem vagy építész…”

 

3 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »