építészet : környezet : innováció

Több mint 17 milliárd forint építésügyi informatikára

Csaknem 17,5 milliárd forintos támogatást kapott informatikai fejlesztésekre a Lechner Tudásközpont. Az e-építés program és 3D alapú adatinfrastruktúra-projekt keretein belül az építésügyi és térségi tervezési folyamatokat elektronizálják, valamint olyan informatikai rendszereket hoznak létre, amelyek az előkészítésétől a kivitelezés lezárásáig lefedik az építési folyamatokat.

A programok megvalósításával az e-közigazgatás néhány éven belül kiterjedhet az építési-beruházási folyamatokra is. A Lechner Tudásközpont keddi közleménye szerint az e-építés program 7,762 milliárd, a 3D alapú adatinfrastruktúra-projekt 9,75 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kapott az Európai Unió Európai Szociális Alapjától, illetve magyar költségvetési forrásból. A tudásközpont konzorciumvezetőként pályázott a Közigazgatás- és közszolgáltatás fejlesztés operatív program (Köfop) felhívására, a szerződéseket december 21-én írták alá.

Az e-építés projektben megvalósul a hatósági eljárások elektronizálása az Országos Építésügyi Nyilvántartás továbbfejlesztésével, a 3D alapú adatinfrastruktúra-projektben pedig egyablakos elektronikus felület jön létre: a kérelmezők ezen keresztül érhetik el a közműszolgáltatókat, ami által egyszerűsödik a közműegyeztetés. A projekt másik eredménye a területi és települési tervezést támogató rendszer, amely az építési lehetőségeket meghatározó területi és települési tervezési szabályokat, építési előírásokat, helyi védettségeket tartalmazza majd - írták.

A Lechner Tudásközpont szerint a projekteknek köszönhetően néhány éven belül csökkennek az ügyfelek adminisztrációs terhei, gyorsabbá és hatékonyabbá válik az ügyintézés, rövidülnek és olcsóbbá válnak az építésügyi hatósági eljárások. A fejlesztések a magyar gazdaság versenyképességét is javítják - áll a közleményben.

forrás: MTI

 

Lechner Tudásközpont

1 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »