Több szálon futó történet – Bagatelle Gardenhouse, avagy az egykori Semler-villa

Wirtz Ágnes és Albrecht, a Villa Bagatelle bisztró és pékség sikeres működtetésének első évtizede után egy újabb nagyszabású ötlet megvalósításába fogott a Németvölgyi úton. A házaspár ezúttal a szomszéd telek 1936-ban épült villáját újíttatta fel, amely Bagatelle Gardenhouse néven boutique home-hotelként nyílt meg.  A Szivessy Tibor tervezte villaépület rehabilitációjára a Benczúr-Weichinger stúdiót kérték fel, míg a belsőépítészetet Móder Editre bízták.

Benczúr László és Weichinger Miklós a feladat legnagyobb értékét elsősorban annak történeti jelentőségében látta meg. Elmondásuk alapján hamar felismerték, hogy építészként az értékmegőrzés- és közvetítés volt a legfontosabb feladatuk: ennek megfelelően maradéktalanul tiszteletben kívánták tartani az eredeti épülettömeget és a homlokzatot. Ahogy azt a későbbiekben látni fogjuk, a tervezői attitűd, amely végigkísérte munkájukat, tökéletes összhangban áll azzal a szellemiséggel, amelyet a tulajdonosok maguk is közvetíteni szándékoznak a megújuló villával.

Az egykori Semler-villa kétségtelenül azon budapesti lakóépületek közé sorolható, amelyek az elmúlt közel 100 év csaknem valamennyi markáns fordulatát őrzik. E villa esetében ez egyrészt megmutatkozik a harmincas évek hazai építészetének szabadon kísérletezgető szépségében, amely helyenként még historizálásra hajlamos, de közben a lechneri iskolát is kijárta, és a modernizmus szele is megcsapta már. Ezen túl a ház hordozza az eredeti építtető, posztókereskedő zsidó család kétszeres kilakoltatásának súlyát is, amely először 1944-ben, majd a kommunizmus államosító intézkedései során következett be. Később pedig az épület évtizedekig (értsd: napjainkig), a múltjától megfosztva, a lepusztulás felé vezető úton bérházként vegetált tovább  – amely a méltatlan állagromlás mellett azonban individuális szinten további családi történeteket kapcsolt be a ház emlékébe.

Ritkán nyílik alkalom az ilyen építészeti hagyaték megmentésére, és a Benczúr-Weichinger tervezőcsapat ebben a folyamatban a múlt és a jelen megfelelő szintetizálása mellett köteleződött el. Finoman jelezték, hol változtattak a homlokzaton, például az eredetitől eltérő, fém nyílászárókkal. Az alagsorban a vendégház háttérmunkáinak biztosításához kapcsolódó új igény, azaz egy irodarész megkövetelte az ablaknövelést.

Az egyedüli teljesen új elem, amely valamiképp mégis a Benczúr-Weichinger kézjeggyel egészíti ki Szivessy elképzeléseit, a hátsó terasszal kölcsönhatásban kialakított nappalitérben figyelhető meg. A fentebb említett építészeti pluralizmus egyik ékes mozzanata önmagában az a tény, hogy Szivessy az udvar felé nyitott teraszt, és nem az utcafrontra: a múlt század elejének elitjére még olyannyira jellemző, reprezentatív “kifelé élés" fokozatos elhagyása, és helyette a privát visszavonulás előnyben részesítése már modern igény. Így maga a kiindulási helyzet is meglepő, amihez Benczúr László és Weichinger Miklós kortárs gesztusként a jó értelemben vett bizonytalanság tovább növelésével csatlakozott. A villa érintetlenül hagyott tömege alapján várt szimmetriát itt újrarajzolták, és eltérő ív-átmérőjű, szabad árkádosztást alakítottak ki. E mögött sejlik fel a könnyed acélszerkezetű üvegfallal határolt közös étkező-nappalitér, amelynek padlóburkolatát is túlfuttaták a kültérre, ezzel is folyamatos interakcióra késztetve a házbelsőt, a teraszt és a kertet.

A hátsó bejárat felőli folyosón a villa bekeretezett archív fotója lóg a falon: a tulajdonos Wirtz-házaspár a jövőbeli szállóvendégeket is a ház történetének megismerésére invitálja, a Semler-család leszármazottaira egyébként rá is bukkantak Londonban. A tulajdonosok arra törekedtek, hogy a vendégház saját ízlésük és szemléletük megosztása által teremtse meg az otthonosság érzését. Ennek megfelelően a Móder Edit vezette belsőépítészeti tervezésben is aktívan részt vettek, és a sokszereplős megvalósítást szintén különböző narratívák találkozására fűzték fel, amit a végeredmény maga is jól tükröz, és komplex egészet alkot.

Valamennyi lefoglalható szobát egy-egy személyes kötődésű központi elem köré építették fel: néhány példával élve, a Rivalda szoba Ágnes színész nagyszüleire utal, míg a Betű szobába saját többnyelvű könyvtáruk egy szeletét csempészték be, a Paletta szoba berendezését pedig egyenesen a családi barát Vojnich Erzsébet festőművész ott látható képeinek színvilágához válogatták.

Mindezeken túl, az itthoni formatervezés is fontos szerephez jutott: Albert Virág és Pongrácz Farkas lámpái, Vándor Krisztina kézzel szőtt gyapjúszőnyegei és takarói, illetve Somoskői Gábor egyedileg ide tervezett kerámiaedényei a közös étkezőben, újabb és újabb rétegeket adnak a villa sok szálon futó, újraindított történetéhez. Az enteriőröket ilyen mértékben meghatározó aprólékos kidolgozottság, illetve a nagyon is aktuális kihívásoknak való megfelelés igénye éppen olyan ritmusban rezonál a történeti örökség tiszteletével és a friss szellemiség megcsillanásával, mint a Benczúr-Weichinger stúdió építészeti elképzelései. Ez a fajta összhang pedig pontosan megmutatja, milyen nagy szükség van ma (is) a különböző területek szorosabb együttműködésére, és az azonos irányba mutató elképzelések érvényesítésének.

Kőrösi Boglárka

Szerk.: Pleskovics Viola

Az Építészfórum megjelenő kritikák elkészítését a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.