építészet : környezet : innováció

Többgenerációs családi ház egy fiatal tervező szemével

Újpest kertvárosának egyik legszebb utcájában állt egy üres telek. Hargitai Márk Máté pályakezdő tervező, egyetemista ide álmodott egy minden igényt kielégítő kortárs épületet. A ház tömegformálásában összhangban vannak a hagyományos és a modern építészeti megoldások. A terv a Stílus és Otthon, „Jövő Otthonai” elnevezésű ötletpályázatán is az élvonalban volt.

Az épület méretének meghatározásánál fontos szempont volt, hogy a jelenlegi budapesti albérlet, illetve lakásárak mellett előnyösebb egy nagyobb, többgeneráció együttélésére alkalmas házat építeni. Ennek okán a fiatal tervező egy nagyobb, közös konyhával, illetve étkezővel számolt, és az átlagosnál nagyobb a hálószobák száma is. A hagyományosnak mondható, félnyeregtetős részben lett kialakítva a „szülői blokk” – szimbolizálva az idősebb generációt. A modern épületszárny pedig az újgeneráció lakóterülete. Az épületgépészeti berendezések – napelemhez tartozó akkumulátor, hő-visszanyerős szellőző, közüzemi csatlakozók, kondenzációs kazán, bojler, mosógépek – egységesen, egy nagyobb méretű gépészeti szobában kaptak helyet.


Családi ház - építész: Hargitai Márk Máté

 

A pályázat épület-szerkezettani része is aprólékosan kidolgozott. A tervek szerint a falazat téglás, a födém vasbetonból készült, a kétszintes épületszárnyban lévő épületkonzolok miatt. A beépítetlen tetőtér fölé viszont lehetőség van előre-gyártott födémrendszer alkalmazására. Az ablakok a hőszigetelés síkjában helyezkednek el, a lehető legkedvezőbb energetikai kialakításért. Az épület kialakításánál fontos szempont volt, hogy lehetőleg ne legyen túl sok üvegfelület, a kedvező hő-átbocsátás érdekében. Az egyetlen nagyobb méretű üvegfelület a ház déli oldalán helyezkedik el, biztosítja a megfelelő fényt a konyhába és az étkezőbe. A déli fekvés télen is kedvező, a nap fűtő hatása miatt. A közös használatú helyiségek hő-visszanyerő szellőztetésűek.


Családi ház - építész: Hargitai Márk Máté


Garázsajtó tekintetében a ház homlokzatával harmonikus megjelenésű Hörmann hőszigetelt, szekcionált garázskapu kínálta az ideális megoldást, így a garázs közvetlenül a házból közelíthető meg. Bejárati ajtót is a Hörmann palettáról választott a tervező, mégpedig a magasfokú biztonsági igényeket kielégítő acélajtót. Természetesen itt is fontos szempont volt a kiváló hőszigetelés.

 

vélemény írásához jelentkezzen be »