Kévés György, Ybl- és Kossuth-díjas építész, a Nemzet Művésze búcsúztatása

1959-ben kapott építészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen. Kis kitérővel, 1961-től az Iparterv tagja lett. Különleges kollégák közé került, első irodavezetője a kétszeres Kossuth díjas statikus mérnök Mátrai Gottwald Gyula, de ott volt a szintén Kossuth díjas dr. Szendrői Jenő építész-statikus is. Utóbbival egy életre szóló barátságot kötöttek. Érzékelte a hely kisugárzását, de azt is, hogy egy ilyen nagy irodában a karakteresebb építészet felé vezető út elég göröngyös, és megélni sem könnyű belőle. Az 1960-as évek közepétől ̶ amikor ez még nem volt általános, és nem volt feltétlenül cél ilyen minőség létrehozása ̶ feleségével Földvári Évával megnyitotta magánpraxisát. Így jelentősen szabadabbá tudott válni, viszont a feladatokat maguknak kellett megszerezniük. Munkái ettől kezdve egyéni hangon és erőteljesebben szólalhattak meg. Sorra születtek lakó- és társasházaik, köztük az 1966-ban, nagyon fiatalon 31 éves korában tervezett Meredek utcai teraszházak, amik mai napig ismert, emblematikus épületek. Geometriájuk egzaktabbá, a vonalak és a formák határozottabbá, ezzel együtt a fények és az árnyékok hangsúlyosabbá váltak. Ez meg is hozta az első nagy sikert, a Magyar Építőművészet 1971/1. számában címlapra került. Ezt követte az 1969-ben Tokár Györggyel tervezett esztergomi kultúrterem, étterem, ahol már megjelentek az íves, oldottabb formák is. A különleges megjelenésű épület, amelyet „Tökháznak” is neveztek, az Építőművészetben nemsokára szintén címlapos volt. Ekkor már Kévés György kezdett országosan ismertté válni. 1973-ban végzésem után el kellett döntenem, hol kezdhetnék dolgozni? Hamarosan az Ipartervre esett a választásom. Pár hét múlva a cég Könnyűszerkezetes osztályán ültem, és vártam a meghallgatásomra. A falon nézegettem egy fotót. A kép naplementében ábrázolt egy elegáns, épületet, ami nekem akkor szokatlannak, nagyon frissnek tűnt. Rákérdeztem: Kévés György iskolája Zuglóban – válaszolták. Izgalmas hely volt, frissen odakerülve kiváltképpen. Janákyékhoz benyitva éppen gombfoci meccs zajlott. Máskor az egyik emeleten nyitva találtam egy szoba ajtaját, ahol előttem állt egy látszólag spontánul elhelyezett, gipszkarton fal, amire egy szokatlan épület nagyméretű fekete-fehér fotója volt felkasírozva. Ennek eredetisége sokkoló volt! Nem volt beazonosítható a nemzetközi modernnél, vagy a korábbi építészeti törekvéseknél alkalmazott és stílusjegyekkel rendelkező kategóriák közé. Körformákra szerkesztett, váratlan, de végül is logikusan összeálló épületelemek, tömegek, formák, a finoman rétegződő falszerkezet ̶ és mindez vasbetonból kiöntve. Egy épületszobor, egy remekmű előtt álltam. Korábban is, de itt az Ipartervben is láttam már ezt-azt, de ez más volt. Mint kiderült, Kévés György kortalan munkája, a „Mátyás hegyi nyaraló”, amit 1969-ben, még mindig nagyon fiatalon, Losonczi Imre szabómester számára teljes tervezői szabadsággal és elképesztő műgonddal készített. A kivitelezés nagy részét feleségével együtt végezték. A „Csigaház" ̶ ahogy akkor hívták ̶ átadása, 1972-ben a hazatérő olimpiai bajnokokkal és más hírességekkel, színészekkel, szinte társadalmi eseménnyé vált. Voltak Iparterves kötelezettségei is. Csoportjában elsősorban könnyűszerkezetes épületek tervezésével foglalkoztak, főleg iskolákkal, irodaházakkal, de volt óvoda is. Meg kellett tervezni a megvalósításukhoz szükséges alaprendszereket is. Ez akkor Magyarországon újdonság volt, Kévés nevéhez társult. Ezekkel az épületekkel is sikereket ért el, hiszen amikor 1973-ban megkapta az Ybl díjat, a Meredek utcai teraszházak mellett feltüntették, pontosabban ̶ szocializmus lévén ̶ fel kellett tüntetni az állami keretek között született zuglói iskolát is. Tíz éven keresztül oktatott a Mesteriskolán. Akkor alakult ki közöttünk közelebbi kapcsolat, amikor engem is felvettek az 1978-ban induló V. ciklusba, és ő lett a mesterem. Így bekerültem Iparterves csoportjába is, ahol ott volt Varga Lea, Kovács Imre, Kapitány József, Wagner Péter és mások. Kévés akkor egy negyvenes, fiatalos, energikus, jól öltözött, jó kedélyű, fekete hajú úr, aki az ottani szokásokkal ellentétben soha nem hordott fehér köpenyt. Én a Mesteriskola mellett kaptam tőle egy plusz képzést is. Az elkövetkezendő években sokszor a munkahelyi ebédlő helyett, amit nem nagyon szeretett, ketten nyakunkba vettük a belvárost, amit viszont jól ismert, sétáltunk, beszélgettünk az aktualitásokról, esetleg egy kávé mellett az Annában. Kévés György széles látókörű gondolkodó, inspiráló, barátságos és nagyon népszerű ember volt. 1983-ban, 22 év után elhagyta az Ipartervet. Hívott engem is, de akkoriban sikerült szereznem pár munkát, végül is maradtam. (1986 elején megalapítottuk a Matervet.) Ő kezdetben új cégeiben jelentős rehabilitációs és rekonstrukciós munkákkal foglalkozott a főváros több kerületében néhány fiatal, tehetséges építésszel, köztük Kőnig Tamással és Wagner Péterrel. Később létrehozta a Kévés és Építésztársai Rt-t. Azután szembe jött a nagy feladat, ami 1990-ben egy Orczy téri szállodára vonatkozó svájci megbízással indult, ez azonban hamarosan kútba esett. Ekkor Kévés György nem adta fel, úgy döntött, hogy a társaság még nagyobb léptékben folytatja, megtervezi, kiteljesíti, finanszírozza, kivitelezi az immár Orczy Fórumnak nevezett beruházást. Egy zseniális, nagyon eltalált városrendezési tervet készítettek a helyszínre, aminek alapján az elhanyagolt területen 1994 és 2006 között kilenc remek, igényes, nagyméretű épület valósult meg izgalmas tömegekkel, lakó- és irodaházakkal, parkolóházzal, nagy közparkkal. Ezekben már évek óta felesége mellett társa volt Kovács András építész is. Itt kapott helyet az Építészet és Művészet Kévés Stúdió Galéria, ami rendszeres, színvonalas bemutatkozási lehetőséget jelentett az építészet, a képző- és a zeneművészet alkotóinak. A nagy munka azzal vált teljessé, hogy a Fórum központjában megépült a részben földbe süllyesztett Kokárda Kápolna, ami az 1956-os forradalom 50. évfordulóján megnyílt. Felidézi az ókeresztények üldöztetését, katakombáikat, az 1848-as szabadságharcot, melyben dédapja is részt vett, az 1956-os forradalmat. Az új Városközpont és személyesen Kévés György több nemzetközi- és magyar elismerésben részesült. Ebben az időszakban már hosszabb időt töltött az Egyesült Államokban, ahol oktatott egyetemen és irodát is fenntartott. Megalapította az Építészek Mérnökök Képzőművészek Egyesületét (ÉMKE). Ez évente 2-3 fő részére életmű díjat adott ki, az Építészet, Művészet Kévés Stúdió Galéria Díját, Gulyás Gyula szobrászművész különleges vörösréz-fekete gránit kisplasztikáját. Ezt 2010-ben Deim Pál festőművésszel és Szőnyi Zsuzsa íróval együtt én is megkaptam. Ugyanekkor kiállítást rendezett Galériájában Kapy Jenő és Német András, egykori mesteriskolásainak munkáiból is. Az utóbbi mintegy 20-25 évben több évtizedes barátságunkból adódóan számtalan hosszú beszélgetést folytattunk. Felölelték a szakmát érintő aktualitásokat és szinte az élet minden területét. Sok értékes gondolata hangzott el. Javasoltam, hogy ezeket szükséges lenne az utókor számára könyvben összefoglalni és átmenteni (akkoriban már én is írogattam). Pár hét múlva azzal hívott vissza, hogy „Újra élem az ifjúságomat!”, és nagy kedvvel folytatta az írást. Ez 2020 és 2023 között nem egy, de hat(!) önéletrajzi kötetet eredményezett! Ezekhez mindig annyit fűzött hozzá: „Palackposta!”.