építészet : környezet : innováció

Tüskecsarnok - háromfelvonásos építészeti népopera

Elkészült a lágymányosi Tüskecsarnok, ezzel eltűnt Budapest egyik befejezetlen épülete. Egy életpálya felét is jelenti az a két évtized, amelyen át végigkísért(ett)e az épület sorsa a tervezőét. Lázár Antal most ezzel az írásával is búcsúzik a húsz évig húzódott projekttől.

I. felvonás: 1993-1996

Szín: műtermek, lágymányosi dűlő
Szereplők:

  • fehér köpenyesek, köztük sok fiatal, kezükben ceruza, keveset beszélnek
  • kétkezű munkások, sürögnek-forognak

Számokkal foglalkozók azt állítják, hogy egy alkotó ember átlagosan 4 évtizedig alkot, 25 évesen diplomát szerez, 65 évesen nyugdíjba vonul. Ha az építészet alkotó tevékenység – már pedig az –, akkor ez a szám itt is érvényes. Persze, ha az illető folyamatosan tervezéssel tölti a rohanó éveket és, ha a Mindenható engedélyezi ezt, az emelkedő életkort. Szerencsére vannak és voltak kivételezettek, például Oscar Niemayer (1907-2012), aki 105 évet élt és haláláig tervezett, pályája kezdetekor nevét Gropius, Le Courbusier és Mies van der Rohe nevével együtt emlegették. De sajnos sok építésznek rövid élet jutott. Így a nagytehetségű Zrumeczky Dezsőnek (1883-1917), aki Kós Károly társa volt az Állatkert tervezésében, ő csak 34 évet élhetett.

Az én 4 évtizedem felét a Tüskecsarnok töltötte ki.

Az elkészült épülettel emlékezem vissza életpályám felére, amely tele volt örömmel, bizakodással, majd a váratlan és érthetetlen leállítási döntéssel szembeni erőlködő próbálkozásokkal és végül az örömteli újrakezdéssel.
1993 őszén nagy reményekkel néztünk a Budapest és Bécs által közösen megrendezendő világkiállítás elé. „Híd a jövőbe” jelszóval a két ország mutatta volna meg a világnak a közösen elképzelt jövőt, látta volna vendégül a földkerekség legjavát. Magyarországon lázba hozta az építésztársadalmat a sok, kiemelkedő pályázat, reménykedve a Milleneumi Világkiállításhoz csak megközelítően hasonlatos fejlődésben. A pályázatok sorába tartozott az Egyetemi Sport- és Kulturális Központ terveinek beszerzése is. E pályázat során különleges együttműködés alakult ki Magyar Péterrel. Ő tőlünk 8000 km távolságra élt, de ezt a nehézséget a telefon, a távmásoló (fax) és a kölcsönös megértés nullára csökkentette. A távközlési technika szinte percnyi együttdolgozást tett lehetővé, csak azt kellett figyelnem, hogy Amerikában nappal vagy éjszaka van-e.

A gondolatok jelentősé részét a faxpapír megőrizte, mintegy 1000 db A/4 méretű rajz árulkodik erről. Néhányat bemutatok az együttműködés jellemzésére.

Viszonylag hamar kialakult az a célunk, hogy ne a hagyományos értelemben vett épületeket, hanem építészeti tájat hozzunk létre. Ebben növényekkel borított lejtők, dombok és sík felületek váltják egymást, melyeken a szabadban sétáló, pihenő hallgatók, városlakók és vendégek találnak felüdülést. Ez persze azzal jár, hogy a kötelező funkciók jelentős része az általunk létrehozott zöld felület alá kell, hogy kerüljön. Számos előképet vizsgáltunk meg az ókori barlangoktól a magyar kunhalmokig.

A Sportközpont tervezését 1994-ben kezdtük el. Építész munkatársaink éveken keresztül szívvel-lélekkel részt vettek az alkotó és megvalósítható munkában. Ezúton is köszönjük segítségüket, név szerint: Bánsági Szilviának, Kulcsár Zoltánnak, Molnár Attilának, Ruppenthal Juditnak, Stocker Györgynek, Szécsi Zoltánnak, Sükösd Zoltánnak, Szűcsné Horváth Ágnesnek és B.Tóth Jánosnak.

A tervezői szándék egy különleges atmoszférájú építészeti környezet létrehozása volt, mely a városban elhelyezkedő zöld szigetként nyújt lehetőséget sportolásra, mind az egyetemi polgároknak, mind a lakosságnak. Az építészeti kötöttségek (beépítési százalék, homlokzatmagasság, zöldterületi arány) különleges megoldásra inspiráltak. Az egyes létesítményeket nem a szó szoros értelmében vett épületekként kezeltük, hanem a területbe simuló lágy dombok alá helyeztük el a különböző funkcionális egységeket.

E dombok előtt létesülő előterek a belső tér kitárulkozásai, melyek egyben gyülekező, várakozó terek is. A dombok között vezetett utak és lejtők a pihenés, kikapcsolódás helyei. A sportlétesítmények fő egységei a sportcsarnok, az uszoda, az edzőtermek, öltözők és a szabadtéri sportpályák. A kivitelezés a szabadtéri sportpályák építésével, illetőleg a sportcsarnok és az edzőtermek-mélygarázs épületének szerkezetépítésével kezdődött. Leggyorsabban a sportpályák együttese épült meg, s azt az egyetemek hallgatói 1995-ben birtokba vehették. Az uszoda alapozása elkészült, az épület munkagödre szabadon állt. Az edzőtermek-mélygarázs épülete szerkezetkész volt. A sportcsarnok épületének kivitelezése bizonytalan időre leállt.

Színpadon gyorsan kirajzolódik a tüske kontúrja.
Függöny, taps.


fotó: Zsitva Tibor


II. felvonás 1997-2012

Szín: Főhivatal, Lágymányosi torzó
Szereplők:

  • kövér földesurak, lassan mozognak, többször jelmezt cserélnek, nem döntenek
  • szomorú fehérköpenyesek
  • örző-védők kutyákkal

A színpadon nem történik semmi.
Függöny, gyér taps a földszinten, a karzaton fütty.

A 20-ik századvégi kunhalom – benne 70x100 méteres alátámasztás nélküli ellipszis alakú tér – kívülről befejezett állapotot mutatott. Neves építész személyiségek összefogása sürgette a befejezést, de ez sem vezetett eredményre. (Makovecz Imre, Finta József, Callmeyer Ferenc, Kerényi József, Török Ferenc, Patonai Dénes, Petró Bálint, Dr.Kollár Lajos). Késett a felelős vezetők támogató döntése. Nem így a természeté. Lassan gaz nőtte be az épített tájat, eluralkodott az enyészet a több milliárd beépített forint felett.

Az építészeti és mérnöki alkotás pedig egyre jobban hasonlított az ősi magyar kunhalmokhoz, amelyekben belül valószínűleg semmi sem volt. A mi épületünkben még meg volt a befejezés előtt álló TÉR.

Akkor így írtam: „Gondolataim 1997 őszén kalandoznak egy TÉR körül, amely éltet és foglalkoztat, kifáraszt és felüdít, hívogat és aggaszt, reményt kelt és letör, de azért mindig boldoggá tesz. Napjaimat és éveimet a családom, az építészeti tervezés, az oktatás, a szűk körű, de szoros baráti kör, a lovaim töltik ki, és sok esetben keveslik a napi 24 órát. Bárhol vagyok, bármit teszek, nem tudok a TÉR-től szabadulni, de nem is akarok. Ez a tér egy megfoghatatlan semmi, a nagy világmindenség parányi – de számomra nagy – része, mely teljesen üres, semmi nincs benne, csak levegő. De van lehatároló felülete, van sejtelmes dombja, szikrázó koronája. Ez a tér hosszú ideje születik, már látszik a tagoltsága, de a szülés húzódik, mert a sors jó szíve szűkmarkúvá változott. Boldog reményeim hosszú távú várakozássá merevedtek. De a bizalmam töretlen és remélem, a TÉR egyszer végérvényesen megszületik a kézzelfogható fizikai valóságában is, elhagyva torzó jellegét.”

1999 októberében „Vadonatúj magyar kínhalom” címmel keseregtem.


fotó: Zsitva Tibor


III. felvonás 2013-2014

Szín: műtermek, Lágymányos
Szereplők:

  • régi és új fehérköpenyesek és fiatalok, kezükben egér
  • új döntnökök, nagyon gyorsak
  • új kétkezi munkások

A színpadon mindenki tesz-vesz.

Nemcsak sok év, hanem közel 2 évtized telt el, amikor 2012-ben végre elhangzott a folytatást jelző csengő. A porosodni látszó faxok, telefonok, számítógépek és persze ceruzák újra mozogtak Magyarországon és Amerikában. Régi és új szaktervezők, újonnan kiválasztott fiatal építészek hada kereste a megoldást a helyenként jelentkező új funkcionális igényekre, a megváltozott elvárásokra. Egy valami nem változott: az eredeti kiinduló alapgondolat, az óriási építészeti domb, a kevés anyaghasználat, a laposan hullámzó terep és a föld alatti „sportvilág”.

Magyar Péterrel a kapcsolatom napi sűrűségűre fokozódott, az előző évtizedekben kialakult bizalommal erősödve. Tőle sokat tanultam: a nagy és kis formák egyenrangú szeretetét, a töretlen hitet és reményt, és a nem várt építészeti és művészeti mély helyzetekből való felemelkedést. Az átadás utáni években, évtizedekben már senkit nem érdekel az építészeti fanyalgás a vélt külvilági (megbízói, kivitelezői, hatósági, költség, stb.) nehézségekről. Ma Ybl Miklós, Lechner Ödön, Kós Károly épületei szemünkben olyanok, amilyeneknek a valóságban látjuk, semmi magyarázkodásnak helye itt nincs.
A tervezést újabb fiatal építészek segítették: Álmos Csaba, Lázár Veronika, Sill László, Vavrik Ferenc és sokan mások. A régi fiatalok idősebbek lettek, saját céget alapítottak, vagy az egyetem vezető oktatói lettek. Köszönettel tartozunk minden építész társunknak, az összes szaktervezőnek, köztük Dr.Kollár Lajos professzor úrnak (1926-2004.), a Tüskecsarnok befejezését eldöntőknek, megbízóknak, kivitelezőknek.

Abban reménykedünk, hogy a 2 évtized nem csak a mi életünkben volt jelentős, hanem a Lágymányos arculatában is.

Zárókép: színpad elsötétül, tüskék több színben villognak.
Függöny, taps.

fotó: Zsitva Tibor

20 évig jegyzetelt:

Lázár Antal

 

vélemény írásához jelentkezzen be »