Újjáéledés, feszültséggel telve

Izgalmas kettősséget teremtettek az MMA új székházának együttesében, amelyben a két századfordulós villaépület között a kortárs elemekkel kereste meg a kapcsolatot Fazakas György építész. Az eredmény egy sajátos és feszültséggel teli épület lett. Lovra Éva írása.

Az épület szubjektív befogadásának élménye ott kezdődik, mikor a homlokzati elemeket magunk mögött hagyva belépünk a fogadótérbe. Köztes tér, ami többet elárul a szándékról, mint maga a homlokzat. A két századfordulós épület egybefonódása, eggyé válása, rekonstrukciója és funkcióváltása már 2016-tól a köztudat részévé vált. Azonban elvonatkoztatva mindettől, a Spiegel Frigyes tervezte Schanzer-villa (Andrássy út 101.) és a szerves részévé vált, Freud Vilmos tervei alapján készült lakóház (Bajza utca 31.) a Magyar Művészeti Akadémia székházaként szerepet váltott, s műemléki és kortárs értelemben is újjáéledt.

Az épületegyüttesről ennek ellenére sem beszélhetünk funkcionális és szerkezeti egységként, hiszen a hármas, vertikális külső homlokzati tagolás a Bajza utca vonalán a belső térképzésben is erősen visszaköszön.

A fogadótér transzparenciája, a vertikális és a horizontális üvegfelületekkel tagolt előtér nem csak összefogja a két épület oldalsó homlokzatát, de függőfolyosó érzetet kelt, különösen a felső emeletek összekötési pontjainál. A Bajza utca 31. homlokzatának horizontális és vertikális tagolása visszaköszön a rétegelt üvegtáblákon, amelyek erős kontraszttal emelik ki a századfordulós épület játékos, fehér-terrakotta homlokzati burkolatát, mégsem dominálják túl azt. A központi elem, a két épületet több ponton is összekötő átmeneti tér kialakítása figyelembe veszi a Freud-féle épület gazdag homlokzati dekorációját és az üvegfelületeken keresztül nem csak a földszintről, hanem a többi emeletről is teljes rálátást ad arra. Ezáltal még kézzelfoghatóbbá téve az ovális (poszt)modern fényforrások fekete-fehér kontrasztját - a mai kor metaforája és a letűnt, századfordulós elegancia közötti különbséget.

Ez a kettősség, a kortárs geometria és a századfordulós építészeti elemek közötti feszültség mindenhol jelen van: a homlokzat és a belső tér kialakításban egyaránt, amely a Schanzer-villa belső terében és lakberendezési tárgyakon is visszaköszön. A tervezők nem törekedtek arra, hogy teljesen megváltoztassák, felülírják az eredeti alaprajzi kialakítást, így az egybenyíló szalonok, társalgók irodákká és tárgyalókká alakultak, eldugott teakonyhákkal.
Az épületek legimpozánsabb és legizgalmasabb része a hall és lépcsőház, amelyeknek összenyíló terei, hófehér falai, tejüveg mennyezeti és falba süllyesztett ablakai még természetes fényben is vibrálóvá teszik a teret, amit csak fokoz az a néhány elhelyezett, esetlen szimmetriát adó bútordarab és a műemléki épület ólomüvegablakainak színvilágát visszatükröző szőnyeg.

A villa földszintje a századforduló úri klubjainak világát idézi, túlerőltetett modernség nélkül, tisztaságra törekvő formában, amit annak tudata tompít, hogy a bejárás alkalmával a munkálatok még folyamatban voltak, s talán néhány hét vagy hónap múlva ezek a terek is átalakulnak - átrendeződtek az arányok, s megszűnik a légiessége a ránehezülő berendezési tárgyaktól, amelyek elnyomják a nemes anyagok, a márvány, ólomüveg, bronz felületek dominanciáját.

Belső lépcsősor kapcsolja össze a tereket, s a változó belmagasság érdekes optikai játékot űz az itt közlekedővel, egy-egy ablak, félemelet töri meg az áttekinthető tereket, amelyeket az üvegtáblák is többszörösen tagolnak.

Az Andrássy út 101-ből egy valamikori erkélyablakon keresztül lépünk át a Bajza utca 31-be. A két épületet a ’köztes tér’ és egy üveghíd köti össze, amelyen áthaladva elénk tárul egy teljességében rekonstruált színpompás ólomüveg ablak, míg alattunk a légüres tér és az épület eredeti bejárata feletti a kovácsoltvas előtető bizonytalanít el. A félig áttetsző rétegek alattunk és felettünk is reflektálnak az irodaépület belső terére, arra a steril, fehér labirintusra, amit csak egy-egy szám és névtábla tör meg. A visszatükröződő felületek reflexiója hideg és idegen hatást kelt, amely teljes ellentmondásban áll az épület homlokzati kiképzésével, annak meleg terrakottájával és díszítő elemeivel.

Szinte megkönnyebbülés újra a szabad tér, a két épület között kialakított tetőterasz: abban a pillanatban ér véget az objektív, csak a formákra és esztétikai összefüggésekre alapozó szemlélődés, amikor a szinte megsemmisítően zárt, ám természetellenesen világos folyosók után kilépünk ide.

A felújítás során olyan épületelem is került a Freud-féle lakóépületre, amely eddig csak a terveken létezett: az utcafrontról is észrevehető kis torony a tetőkert intim környezetében látható igazán. A kis kert és a kilátás a környező épületekre, valamint az összekötő üveghídon át az alsó rétegekre a teljesség érzetét kelti, amivel sikerült egy kis csendes oázist létrehozni Budapest közepén.

Lovra Éva PhD