Vadregényes lejtők verandás villája

A Sopron feletti korábbi nyaraló-negyed, az idilli gyümölcsöskertekben gazdag Lőver monarchikus építészeti hagyományait elevenítette fel, és fogalmazta meg mai formában Takács Tamás nemrég elkészült családi házával. Bán Dávid írása.

Az építészeti gondolkodás egyik alappillére a környezethez való igazodás. Ez mindenki számára ismert. Vannak azonban olyan területek, ahol mindez lényegesen komplexebb: nem csak az építészeti hagyományokat, a vizuális kultúrát, hanem az adott térség kulturális, építészeti identitását is magába fogadja, ahol a tájba való építkezés szinte az egész közösség számára kiható esemény. Valahogy így lehet a Sopron fölött elnyúló, kellemes, erdőségbe hajló, kertes városrésszel, a Lőverrel is (a városrész írásmódja többféle módon elfogadott, mi az építészek számára is iránymutató, Kubinszky Mihály-féle monográfiában használt Lőver verziót vesszük alapul), amely meghatározó a város identitása számára.

A város délnyugati részén elhelyezkedő kellemes kertváros, a lankás domboldalra települt kertek régóta fontos részét képezik Sopronnak. Már az 1225. évi határjárás említést tesz róla, mint a „nyilazók földjéről", de Lövér falu neve először egy 1265. évi oklevélben tűnt csak föl. Míg korábban vadászterület volt, idővel pompás gyümölcsöskertek kezdték meghatározni a hegyoldal arculatát, amely a 19. század közepén a városlakók hűsülését szolgáló kellemes erdőség volt. Az 1869-es utcajegyzék szerint a területen ekkor csak két kőből épült ház volt, majd a század végére már számos, pompás nyaralóépületet húztak fel a soproni polgárok. Az I. világháborúig alapvetően nyaralóterületnek számított a Lőver, ahol ekkor még az állandó lakosok száma elenyésző volt, de a 20. században már megindult a kitelepülés a domboldalra.

Ahogy a soproni építészet egyik legjelesebb ismerője, a magát is „lőverlakónak" aposztrofáló Kubinszky Mihály Lőver monográfiájában is kiemeli, a területre a leghangsúlyosabban a 19. század végi nyaralóépítészet nyomta rá a bélyegét, és ezt a hagyományt a mai tervezők is igyekeznek a maguk eszközeikkel folytatni. A korabeli villákat a „festői megjelenésre törekvő építészeti stílus jellemzi" markáns tetőidommal, sok helyen tornyocskákkal, kellemes árnyékot nyújtó eresszel és az épület összhatását, de leginkább a főhomlokzatot uraló, mívesen kidolgozott, fából ácsolt verandával. Megemlíti a gazdasági megfontolások által eltűnőben levő, a városi panorámára néző emeleti verandákat, melyek szintén szívesen alkalmazott része volt az épületek kompozíciójának. A természetes anyagok, színek használata megfigyelhető a vakolatlan homlokzati téglafalak megjelenésén is.

Ezt a hagyományt követte és fogalmazta meg kortárs módon a soproni születésű, Bernben dolgozó Takács Tamás építész, amikor megrendelője számára családi házat tervezett a Lőver egyik még beépítetlen, lejtősen elnyúló telkére. A magas sövénnyel körbevett, számos fával, gyümölcsfával gazdagított, jó panorámájú, hangulatos telken, a szomszédos, elszórtan szabadon álló épületek tömegéhez és struktúrájához jól igazodó házat tervezett az építész. A kétszintes, alápincézett ház kihasználja a telek ideális fekvését: a jó benapozású, nyugati tájolású előkert és déli oldalkert összhatását. Fontos elem a ház aktív kapcsolata a kerttel, az épület nagy üvegfelületeivel és verandáival, több ponton szinte egybefolyik környezetével.

Kellemes kialakítású, fából ácsolt verandákat találunk nem csak a földszinten, hanem az emeleten is, egyértelmű visszautalásként a Lőver építészeti hagyományaira, jellegzetes épületkialakításaira. Az emeleti verandakialakítás a helyi építészet korábban szívesen használt jellegzetes eleme, amely egy ideje eltűnt az újabb épületekről, ezt a tradíciót kívánta Takács Tamás visszahozni. Mindezt úgy, hogy míg korábban ez egyértelműen csak az ormos nyeregtetős házakon jelent meg, a mostani családi ház a lapostetős megoldásban is felvállalta ezt a klasszikus kialakítást. Szintén a hagyományokhoz fordul vissza az anyaghasználatban is, amelyben leginkább a nyers, vakolatlan tégla és a faszerkezet dominál. A homogén téglafelületeket egyes pontokon, így például a bejárati ajtó mellett vagy az emeleti ablakok között egy csipkézett, különleges téglamintázat finom játéka töri meg.

A földszinten L-alakot formáló tér egyértelműen a verandák köré rendeződik, illetve szintén kiemelt a kerttel való aktív kapcsolat. Ugyan a szint néhány lépcsőfokkal elemelkedik a kerttől, mégis egy szellős kapcsolódás jött létre a két tér között. A Petheő Tímea tervezte belső terek követik a külsőben megfogalmazott szellemiséget. Visszafogott formák mellett részletgazdag, helyenként egy-egy játékos elemet rejtő megoldások dominálnak. A lakótérben is a természetes anyagok, az egyszerűen vakolt, fehérre festett falak és a minőségi asztalosmunkával elkészített faszerkezetek jelennek meg. Az általános színhasználat itt már inkább a világosba hajlik, nem úgy, mint a külsőben. A belső térben ugyanis az egyedileg elkészített bútorozás fehér homlokfalai beleolvadnak a falak fehérjébe szinte mimikriként bújnak meg a lakás különböző részeiben. A beépített bútorok, a rejtett szekrények komoly tárolókapacitással bírnak, egyben a gépészeti elemeket is bújtatják, ezért a ház belső tere is megmaradhatott szellősnek.

A főleg fehér uralta belső teret a nyers faparketták oldják fel, ugyanakkor a házban következetesen vonul végig a zöldes színvilág is. A fehér bútorfelületeket a gyerekszobák színes falfülkéi, valamint a beépített bútorzat fülkebetéteinek zöldje töri meg. Emellett a fürdő különböző zöld árnyalatokból kirakott mozaikja szépen rímel az ablak előtt magasodó fenyőfára. A belsőépítészeti letisztult gondolatvilágból talán csak egy helyiség ugrik ki látványosabban, az úgynevezett hobbiszoba. A tulajdonos mint nagy James Bond rajongó, szeretett volna egy stílszerű moziszobát kialakítani. A pinceszinten egyfajta mozi klub létesült, amelynek hangulatát meghatározza a hátsó fal Bond poszter sorozata, valamint a felújított hagyományos moziszékek, amelyek új, a filmvilágot szimbolizáló kárpitozást kaptak.

A kert – és természetesen a ház alaprajzának – kialakításánál fontos szempont volt a meglévő fák minél nagyobb arányú megtartása. A kert nem városi díszkert, hanem meghagyva a Lőver nyaralóvilágából örökölt kerthasználatot, inkább egy vadregényes, gyümölcsfákkal tűzdelt, a természetbe illeszkedő kis oázis, amelyben megbújnak a kiépített burkolatok. A ház pozicionálásánál hangsúlyos szerep jutott a kilátásnak: a kertből, de még inkább a szülői hálószoba elzárható, védelmet nyújtó üvegezett verandájáról remek panoráma tárul a városra, az étkezőből pedig Sopron jelképére, a Tűztoronyra.

Az építtető igényes, nagyvonalú hozzáállása a házhoz, az építészekbe vetett nagyfokú bizalom, valamint a jól működő csapatmunka összességében egy jó hangulatú építkezést eredményezett, amely mindenki számára örömmunkát jelentett. Ez pedig érződik a végeredményen, a részleteiben is szépen kidolgozott, a Lőverek hagyományát maivá adaptáló családi házon.

Bán Dávid