Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers Az építész és az egója Call For Papers
Nézőpontok/Vélemény

Város a faluban: Kiszombor uradalmi műemlékegyüttese

1/16

A 3700 fős település központi útkereszteződése körül amőbaként nyújtózik a névtelen főtér, alig kétszáz méteren belül hét értékes műemlékkel. Legrégebbi épülete az 1830-as években épült magtár, ami portikuszos homlokzatával országosan is egyedülálló.

Az út túloldalán áll a 900 éves körtemplom. Csupán három hasonló maradt az országban, amiket az évszázadok alatt mind hozzákapcsoltak a melléjük épült nagyobb templomhajókhoz, szentélyként. A kiszomborit azonban az 1980-as években leválasztották róla, így ismét eredeti formájában látható.  

A település életét meghatározó Rónay-család első reprezentatív épülete és otthona az 1835-ben épült kúria, ami 1995-ös felújítása óta látható mai formájában. Falai közt 130 fős rendezvénytér és étterem működik.

A szomszédos Rónay Tibor kúria 1855-ben épült, és egészen az 1945 utáni államosításig laktak falai közt a család tagjai. Később volt rendőrség, tsz-iroda, és bisztró is; ma magántulajdon, aminek felújítása, jelentős közösségi munkával, az elmúlt évben ért látványos fázisába.

Az utca mögötti homlokzat 2024-re nyerte vissza eredeti képét, miközben a felújítás hírére a falu padlásairól is elveszettnek hitt eredeti bútorok és használati tárgyak érkeztek. 2023-ban egy véletlenül felfedezett derítő három méternyi feltöltésének aljáról az angliai John Davenport üzeméből származó, több mint 200 éves, különleges festésű porcelánedények is előkerültek.

A kúria északi sarkán cukrászda működik, belső tere esküvők és rendezvények helyszíne.

A két kúriát a bő 180 éves, egykori magtár választja el egymástól, mint a Rónay-kúria eredeti gazdasági épületeggyüttesének egyetlen fennmaradt tagja. Ma helytörténeti gyűjtemény működik benne.

Az út túloldalán áll a Rónay Nina -féle kúria, ami két társával ellentétben már nem kerülte el a háború utáni teljes átépítést. Az egykori hétszobás épületből magtár lett, csupán homlokzatának kiosztása, és elfalazott boltívei emlékeztetnek a korábbi állapotára. Szintén műemlék.  

A település legnagyobb Rónay -féle épülete az 1850-es évek végére befejezett kastély, szintén a központi épületegyüttes tagja. A világháború után ipari épületként használták, és mire 1995-ben az önkormányzathoz került, már igen rossz állapotban volt.

A kastély tornyát már a 20. század elején építtette Rónay Jenő; tetejéről tiszta időben állítólag Temesvár tornyai is kivehetők.  

A kastély pompás udvari homlokzata, az 1949-ben kiirtott kastélypark felől. Az épület állapota szempontjából legfontosabb tetőzetet még 2000-ben sikerült újra cserélni, az elmúlt időszakban pedig lelkes civilek folytatták a kastély gondozását, egyelőre csak a legfontosabb, kisebb munkákkal.

A portikuszos magtár előtti teresedés kiváló rendezvényhelyszín, bár maga az épület még szintén felújításra vár.

A Rónay-kúria teraszának fénye díszkivilágításnak is beillik. Az 1955-ben Gólya Vendéglőként új életre kelt épület itteni homlokzatát egy-egy földszinti helységgel toldották meg, amit a negyven évvel későbbi felújítás során megtartottak.

A főutcán továbbhaladva alig pár méter után különleges kakukktojás határozza meg az utcaképet. A település művelődési háza a klasszicizmust idéző szocreál építészet autentikus példája az 1950-es évekből.

A falu határán túl áll a Rónai család sírkertje, aminek megmentése az elmúlt évek egyik sikertörténete. Elsőként 1873-ban Rónay Jánosné Karácson Emília építtetett itt lapos tetős kálvária épületet, hátsó részében családi kriptával.

A sírkert másik műemléke az 1906-ban épült neoromán sírkápolna, mellette a Borzeczky család 1930-as évekből származó, kisebb síremléke. Az erősen romos állapotból megmentett épületek a temető szélén, elkerítve állnak.

?>

2024.05.11. 14:18

Cikkinfó

Szerzők:
Fotók: Gulyás Attila

Projektinfó

Földrajzi hely:
Kiszombor

Nézőpontok/Történet

PRATO DELLA VALLE / Egy Hely + Építészfórum

2025.04.08. 17:06
10:33

Lovaskocsi versenypálya, piac és vásártér, rekreációs park, tűzijáték háttere, mesterséges csatorna, a közepén szigettel, körülötte a város hírességeiről mintázott szobrok. Az Egy hely Padova 90.000 négyzetméteres ovális formájú terét látogatta meg, mely a Vörös tér után a legnagyobb európai városi tér.

VILLA LA ROTONDA // Egy Hely + Építészfórum

2025.04.08. 17:05
9:26

Az Egy hely újra külföldön járt, hogy Andrea Palladio leghíresebb villáját, a Vicenza dombvidékén épült Villa La Rotondát mutassa be. A 16. században alkotó reneszánsz építész Veneto tartományban 30 villát tervezett nemesi családoknak. Palladio stílusa a brit építészetre és Thomas Jefferson amerikai nemzeti építészetére is nagy hatással volt.