„Városépítészeti játszótér” - Drezda újjáépítési fázisai 1945-től napjainkig
Mit tesz egy város, mikor elpusztul csaknem a teljes belvárosa? Mennyi idő alatt és hogyan gyógyul be egy ilyen „urbanisztikai lyuk"? Milyen különös anakronizmusok és idősík eltolódások munkálnak az újjáépítésben? Szende András hallgató TDK dolgozatában ennek a nem mindennapi történetnek a fonalát kívánta felgöngyölíteni.
Drezdát, az Elba-parti Firenzét a második világháború vége előtt pár hónappal, 1945. február 13-án pusztító erejű angolszász légitámadás érte. A bombázásban a több tízezer civil áldozat mellett elpusztult Európa egyik legszebb városa, egyik legkülönlegesebb barokk építészeti együttese. Az azóta eltelt hatvanöt évben a város egyfajta „városépítészeti játszótérré" vált: a barokkizáló szocreáltól a hatvanas évek minden múltbéli jelet eltüntetni kívánó építészetén át az ezredforduló óta zajló, sokak által kritizált „teljes újjáépítésig" terjed a skála.
„Drezda második pusztulása"
Feltétlenül meg kell említeni, hogy bár a város rendkívüli mértékben elpusztult, ez Németországban nem volt egyedülálló eset. Lübeck, Würzburg vagy éppen Nürnberg óvárosai hasonló károkat szenvedtek, mégis ezekben a városokban a látogató helyreállított épületek között sétálhat a középkori nyomvonalon újjáépített utcákban. Azonban a régi, királyi Drezdát, főleg ideológiai okokból, eltüntették. Az egyik legszebb barokk utca, a Rampische Strasse kiégett, de még álló épületeit lebontották (2005 után újra felépítették), a város legrégibb templomához, a gótikus Sophienkirchéhez, vagy a Neustadt (újváros) megannyi barokk polgárházához hasonlóan.
Első fázis: „szocialista neobarokk"
Az újjáépítési tervpályázatban megjelenő, Le Corbusier hatását mutató újjáépítési tervek a sztálinista NDK-ban ideológiai és pénzügyi okokból nem készülhettek el, ugyanakkor a régi város újjáépítését is egyértelműen elvetették. A régi főtér újjáépítésének megbízását a Herbert Schneider vezette team nyerte, de a háttérben, „megbízóként" jelentős szerepet játszott Walter Ulbricht és Kelet-Berlin főépítésze, Hermann Henselmann. Az ő utasításukra formálták az egyébként modern felfogású építészek az új Altmarktot „szocialista neobarokká": barokkos huszártornyok, szegmensíves ablakok, Elba-völgyi homokkőből faragott szemöldökpárkányok és pilaszterek tagolják a homlokzatokat – míg az épületek belsejére a „swinging fifties" légköre jellemző.
Második fázis: a későmodern
Az Altmarkt 1958-as átadásakor a szocialista realizmus már hivatalosan is elvetendő volt. A következő évtizedekben a belvárost későmodern stílusban építették tovább. Ekkor épült ki a 61 méter széles felvonulási útvonal, a Wilsdruffer Strasse, rajta a máig élénk vitákat kiváltó Kulturpalasttal. A rendkívüli utcaszélesség – amit forgalmi igények nem indokolnak – nem kedvez az urbánus életnek: az úton alig van sétáló, és itt találhatók a belváros „centes" boltjai. A városvezetés felismerte ezt a problémát, és hosszú távon az utca beszűkítését írta elő. A korszak jobban sikerült alkotása a Kreuzkirchenviertel a Weisse Gasséval, ami ma a város egyik legkedveltebb utcája teraszokkal, éttermekkel. Ezzel egyidejűleg újjáépítették a Theaterplatz épületeit, többek között a Semperopert és a Zwingert.
Harmadik fázis: újjászületés az egyesítés után
Németország egyesítése után Szászország (Türingiával együtt) a legsikeresebb „új tartománnyá" vált, nagymennyiségű tőke áramlott a városba, jelentős részben az egykor elmenekült drezdai polgárok, illetve leszármazottaik tértek haza, és kapták vissza villáikat, házaikat. Ekkor kezdődött meg több barokk palota rekonstrukciója (Taschenbergpalais), illetve rekonstruálása (Coselpalais), ami kinevelte azt a szakembergárdát (kőfaragókat, ácsokat), akik az ezredforduló után a Frauenkirchét és a Neumarktot újjáépítették, illetve építik.
Negyedik fázis: kritikai rekonstrukció
1998-ban kezdték el az Altmarkt és a körút (Ring) közötti terület újjáépítését. Itt az úgynevezett kritikai rekonstrukciót alkalmazták, vagyis helyreállították az eredeti – középkori eredetű – utcahálózatot, de kortárs beépítés készült. Nagy vitát váltott ki, hogy a kisebb méretű telkek helyett az egyes épületek az egész tömböt elfoglalják. A terület első épületét, az Altmarktra néző üzlet-és irodaházat a hamburgi Gerkan&Partner iroda tervezte, a hanzavárosra jellemző szikár architektúrát átcsempészve a barokk építészetéről híres szász fővárosba. A város lakói ezt a folyamatot nem fogadták örömmel-az épületet csak „legóházként" emlegetik.
Ötödik fázis: Frauenkirche-Neumarkt
A városban 2005 óta tartó folyamatok különlegesnek számítanak. A háborúban elpusztult városokat már a hatvanas évekre újjáépítették, a Drezda közepén tátongó „urbanisztikai lyuk" egyedülálló volt. A korábbi évtizedekben különböző tervek születtek a Neumarkt beépítésére, amikben egy közös pont volt: a barokk Frauenkirche romjellegének megőrzése. A templomot a város polgársága építette (amelyik a legtöbb fejedelmi székhely polgárságához hasonlóan folyamatosan demonstrálni akarta saját jelenlétét), és pusztulása után azonnal gyűjtést kezdeményezett az újjáépítés érdekében. Az NDK párvezetése azonban hallani sem akart újjáépítésről, így nem csoda, hogy a '89-es tüntetések egyik állandó színhelye volt a rom, ami hivatalosan a háború pusztítására emlékeztetett. A rendszerváltozás után újraindult a gyűjtés, és 1994-ben megkezdődött az építkezés. A Szász Evangélikus Egyház főtemplomát 2005-ben avatták újra.
Az ezredforduló táján indultak meg – az igen éles – viták a templom körüli Neumarkt újjáépítéséről. Többnyire a konzervatív városi polgárok alkotta Történelmi Neumarkt Egyesület „csatázott" a városi önkormányzattal a rendezési terv témájában. Végül (aláírásgyűjtések és nyílt levelek után) megszületett a kompromisszum: a területen nyolc tömböt jelöltek ki, ahol három kategóriába sorolták az épületeket:
I.kategória: teljesen helyreállítandó épületek
II.kategória: homlokzat-helyreállítás
III.kategória: kortárs homlokzatok, régi kubatúra
Az újjáépítések ma is tartanak, hiszen a nyolc tömbből csak egy készült el teljesen. Izgalmas látni a napról napra növekvő „reneszánsz", vagy éppen „historizáló" épületeket. Jelenleg ez a növekedés a szintén helyreállítás alatt lévő Residenzschloß, vagyis a királyi palota mellett figyelhető meg.
A jövő fázisai
Drezda újjáépítése még évtizedekig eltart majd. A belváros peremén, az egykori Ring mentén egész háztömbök hiányoznak, messzire el lehet látni. Az egyik jövendőbeli nagy projekt a belváros és a városi park, a Großer Garten közötti összeköttetés helyreállítása – a korábbi sétány szintén elpusztult a bombázásban, jelenleg panelházak közötti „senkiföldje" választja el a parkot a Ringtől. Szintén a jövő egyik nagy kihívása a Postplatz rendezése: az egykori városkapu előtti tér térfalainak fele hiányzik, az egyik oldalon panelházak, a másikon a Zwinger található. Az új szabadtér-építészeti kialakítás már elkészült, és a cikk írásának idején alapozzák az új irodaházakat.
Szende András
04:46
Nagyon örülök ennek a kis írásnak. Gyerekkorom óta járok Drezdába, ahol már 1964-ben feltűnt a város üressége, a belváros hiánya: ha jól emlékszem, a Hauptbanhof melletti Prager Strassét is éppen csak hogy építeni kezdték. Bár nagyon sok minden történt azóta, ez az üresség még ma is kísért. A Frauenkirche körüli városnegyed inkább kisvárosi meghíttséget, semmint nagyvárosi teljességet ad. Drezda ma is tele van széles, széteső utcákkal, nehezen értelmezhető parkokkal, amelyeknek a közepén árván szalad a villamos. Berlin ma már sokkal kevésbé szenved ettől a szakadozott patchwork-léttől (hangsűly a szakadozotton). Szorítok a drezdaiaknak, hogy újjáépíthessék a maguk városát. Ebben talán segít nekik a dac, az 1945 februárjában végrehajtott, két éjszakán át tartó bombázás hadászati értelmetlenségének tudata.