építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Véget ért a 2013-as Hello Wood alkotótábor

Lezárult az idei Hello Wood alkotótábor, amelyen 120 fiatal építész és designer dolgozott együtt a szakma markáns - hazai és nemzetközi - alkotóival, hogy újra felfedezzék az elhalványuló emberi kapcsolatok jelentőségét. A Hello Wood legújabb küldetése ugyanis az volt, hogy kísérletet tegyen a természetes emberi kötelékek megragadására és megerősítésére, és építményeivel finoman alakítsa újra a közösségi érintkezési formákat. Képriportunk a zárónapról.

Ezzel ismét a társadalmilag tudatos gondolkodás és cselekvés magját igyekeztek elhinteni a fiatal alkotógenerációban, amelynek az életében fontos szerepet tölt be ez a tábor. A résztvevők 11 fából épült objektumot hoztak létre egy hét alatt, amelyeket az utolsó napon illusztris zsűri értékelt.


Hello Wood 2013

A szombati zárónapon a hazai építész és design közélet legjava érkezett a csórompusztai Hello Wood táborba, hogy díjazza az alkotásokat. A héttagú zsűri - Ács Zoltán, a Design Terminál kreatív igazgatója, Bálint Imre, a Budapesti Építész Kamara elnöke, Csákány István, nemzetközi hírű képzőművész, Kopek Gábor, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, Nagy Tamás, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem építész tanszékének vezetője, Szemerey Samu, a Design Hét nyitó kiállításának kurátora és Winkler Nóra, újságíró - az alapos körbevezetés után úgy döntött, hogy a lengyel Moomoo Architects által megépített Polifóniát tünteti ki elismerésével, akik a hallás, a látás, a szaglás és a tapintás élményét szőtték össze.


Hello Wood 2013 - Poliphony (a Moomoo Architects által vezetett csapat munkája) - fotó: perika

A Csórompusztát és Kapolcsot összekötő ösvényen álló folyosó az “érzékelés kapuja”, amelyen belépve a hangok, az anyagok, a látvány és az illatok egyetlen élménnyé olvadnak össze. Miközben áthaladunk a szerkezet tetejéről lelógó, sűrű falécek között, azok szélcsengő módra zenélnek, a kezünkkel átérezhetjük a fa finomságát, és mindennek természetesen a látványa és illata is csodálatos. Az alkotás a csórompusztai házigazdák különdíját is elvitte, mint a hely szellemét leginkább megragadó kreáció.


Hello Wood 2013 - szomszédság, fotó: perika

A Hello Wood idei Step closer!, azaz Lépj közelebb! mottója egyszerre két célkitűzést is magában foglal: az emberek, a természet és az épített környezet közötti viszony szorosabbra fűzését a design és az építészet eszközeivel (és persze rengeteg fával!), valamint a fiatal kreatív elmék ösztönzését, hogy kilépjenek városi, modern, digitális alkotókörnyezetükből, és valós, kézzel fogható problémákra közös erőfeszítéssel és kétkezi munkával igyekezzenek megoldást keresni.


Hello Wood 2013 - BigO (a barcelonai CODA által vezetett csapat munkája)- fotó: perika

Amennyire szociális, annyira nemzetközi is volt az idei Hello Wood. A részvevőknek közel 40%-a érkezett külföldről, míg a tizenegy installációból öt készült külföldi - lengyel, osztrák, német, angol, spanyol és holland - csoportvezetők irányításával. Személyükben ráadásul olyan alkotókat tisztelhetünk, mint a barcelonai CODA iroda építészei, akik BigO (NagyO) nevű - vagy ahogy sokan becézik: a fánk - installációjukkal a fa rugalmasságát hangsúlyozták ki, vagy a berlini Holger Alpermann, aki egy hatalmas, szél-lengette égbetekintő tölcsért épített. A brit Oliver Sales és az osztrák Pap Bence sátor-szerű Tom Dom-jához digitális tervezési technika és a természetben megtalálható formák azonos mértékben nyújtottak inspirációt.


Hello Wood 2013 - Tölcsér (a berlini Holger Alpermann által vezetett csapat munkája) - fotó: perika


Hello Wood 2013 - Tom Dom (az Oliver Sales és Pap Bence által vezetett csapat munkája) - fotó: perika

A magyar workshpovezetők között pedig idén először volt ott a nemzetközileg elismert, FIABCI- és Ybl-díjas Zoboki Gábor alkotótársával Csiszér Andrással, akik csapatukkal egy közel 20 méter hosszú, 3 méter magas, dinamikus kaput alkottak, e-motion TRACK (Érzések Ösvénye) elnevezéssel, amelynek szerkezete sárkányszerűen mozgatható.


Hello Wood 2013 - e-motion TRACK (Zoboki Gábor és Csiszér András által vezetett csapat munkája) - fotó: perika

Valamennyi alkotó a hétköznapi interakcióknak azokat a formáit vette górcső alá, amelyeket az emberek készen kapnak, ezért aztán nehezen bírálják felül. Ilyen például a tábortűz, amelyet Cseh András és Veres Bálint munkájának, a TűzFÉSZEK-nek hála most már azok is közvetlen közelről élvezhetnek, akik nem kaptak helyet az első sorban. A mobil padrendszerben ugyanis a hátsó sorok az első fölé magasodnak, akár egy amfiteátrumban, rálátást nyújtva a középen lobogó tűzre.


Hello Wood 2013 - TűzFÉSZEK (a Cseh András és Veres Bálint által vezetett csapat munkája) - fotó: perika


Hello Wood 2013 - Panorama Peep Hole (a Losonczi Áron és Turányi Bence által vezetett csapat munkája) - fotó: perika

Losonczi Áron és Turányi Bence, iWood nevű zenemegosztó szerkezetükkel arra a ma már teljesen szokványos helyzetre reagált, amikor egy társaságban mindenki a telefonjával van elfoglalva. Anélkül, hogy elvetné ennek a modern idillnek a digitális elemét, összeköti a részvevőket egy analóg technikával: egy fából készült zenemegosztó eszközzel. Ezzel lehetővé teszi, hogy a közösség együtt élvezze a modern technika nyújtotta kényelmet (adott esetben a zenehallgatást), elszigetelődés nélkül.


Hello Wood 2013 - Panorama Peep Hole (a Suzana Milinovic és Rufus van den Ban által vezetett csapat munkája) - fotó: perika

A közönség-díjat is elnyerő Panorama Peep Hole (Panoráma Kukucskáló), Suzana Milinovic és Rufus van den Ban projektje, pedig nem más, mint valószínűleg a világ legapróbb kocsmája, ami a résztvevők körében Body Barként vált ismertté. Arra tettek kísérletet, hogy 1,44 négyzetméteren minél több vendég és kocsmafunkció kapjon helyet úgy, hogy mégis kényelmes és működőképes legyen, és a túlzott közelséggel újfajta interakciókat ösztönözzön az emberek között.


Hello Wood 2013 - Mordor Malma szélerőmű (a Nagy Nándor és Szabó Bulcsú által vezetett csapat munkája) - fotó: perika

Mordor Malma szélerőmű egy monumentális 6m magas szélmalom, amely a táj egyik szélcsatornájába lett tervezve és 24 lapát forog központi tengelyén. Alkotóit Nagy Nándort és Szabó Bulcsút az égiek és egy traktor segítették, amint a monumentális mérnöki csoda fekvő helyzetből felemelkedett, hogy megkezdje örök forgását.


Hello Wood 2013 - Asztal (a Harcsa Dia és Dékány Tibor által vezetett csapa munkája) - fotó: perika


Hello Wood 2013 - Kapo_cs (a Vass-Eysen Áron, Frikker Zsolt és Gál Béla által vezetett csapat munkája) - fotó: perika

Harcsa Dia és Dékány Tibor az egyszerűségre helyezték a hangsúlyt és egy 43 méteres design asztalt építettek, ezzel segítve a közös étkezés és beszélgetések közösség-formáló szerepét.

Vass-Eysen Áron, Frikker Zsolt és Gál Béla a kapolcsi kocsma egy kihasználatlan részére építették fel a Kapo_cs teret, amely összeköt két utcát, és a kocsmát használó helyi és vendég közönség ismerkedését is segíti.

 

 

A Csórompuszta gyönyörű, természetes környezetében megépült installációk egytől egyig bizonyítják, milyen komolyan vették a feladatot a részvevők, és hogy az értékes alkotói munka az érzékeny kérdésfeltevésen és a közös válaszkeresésen alapul. Az alkotások egy része legközelebb a Sziget fesztiválon lesz látható. Az Asztal a Design Héten, a Design Terminál előtt lesz felállítva Budapesten.

(szöveg: sajtóanyag)

 

vélemény írásához jelentkezzen be »