Viktória sincs már többé - közöttünk

Viktória búcsúztatása 2012. április 14-én szombaton, 14 órakor az Újköztemetőben, az 53-as szóróparcellánál lesz. 

A szavak, amelyekkel beszélni akartam, megint csak elhagytak, ezért rövid leszek: Nyugodj békében!

Kedves Erika, Sándor, Cili, Anett és sokan, akik ismerték és szerették Viktóriát, osztozom a gyászotokban.

Sokáig csak egy szigorú, de segítőkész hang volt a vonal másik végén. Türelmesen fogadta gyakori és aprólékos kéréseinket. Aztán eljött velünk. Megismerhettük személyesen. Söröztünk, beszélgettünk, kicsit világot láttunk. Barát lett. Tudtuk hogy itt a baj. Hiányzik. Szendrei Zsolt - Építész Továbbképző

Megint egyel többen lettek a kedves halottak... Viktória olyan kolléga volt, akit az ember soha nem felejt el. A felcsattanások, az érdes modor mögött valódi jóindulat, bátorság és kitartás rejtőzött, és ezt nem is volt nehéz felfedezni - akinek szeme volt rá, azonnal láthatta. Abban az egy évben, ameddig együtt dolgoztunk - de bizonyára így volt ez korábban és később is - az Építészfórum működtetésének mindennapos terhéből ő vállalta magára a legnagyobb részt. A fárasztó aprómunkát, amiről az olvasók nem tudnak, de ami nélkül a portál nem létezhetett volna.

Kemény fából faragták, józan volt és keserű. A józanságát nagyon szerettem, a keserűségét nem, mert éreztem, hogy veszélyt hoz rá. Sötéten látta a jövőt, és nem táplált illúziókat. Talán ma is köztünk lenne, ha nem ilyen kíméletlen önmagával.

Kedves Viktória! Remélem abban a kertben vagy, ahová egész életedben vágytál! Nyugodj békében! Sanyi

... részvétem ... ...

Viktóriával szinte napra pontosan két évig voltunk kollégák.2010 március 16-án tértem vissza az Építészfórumhoz, a lap indulásának napra pontosan tizedik évfordulóján. A Mihály távozását követő űrből, a döbbenetből ocsúdva csak egyet tudott a csapat: folytatni kell. Egyedül talán Viktória arca maradt rezzenéstelen, dolgozotttovább, megfeszített tempóban, szó nélkül vállalva a túlórázásokat azért, hogy napról-napra lap legyen. Legfeljebb néha mondott valami cifrát - a cukormázas habosság mindig is messze állt tőle. Kemény csaj volt, nehezen is hajlott.

Néha szinkronban morogtunk egymásra - mi ketten, a két gizda. Ebben hasonlítottunk. És hogy aztán együtt cigarettáztunk az udvaron a fügefa alatt.Ma Erika megnézte, mikor kezdett anno Viktória a szerkesztőségben. Megállt bennem az ütő a dátumot hallva: épp az én születésnapomon.Félelemetes hurkokat tud vetni az idő, félelmetesen furcsa és kegyetlen loop-okat a halál és az Élet, mostantól immár nélküled, Viktória. Szívből kívánom, hogy örök béke kísérjen odaát.Isten Veled!Cili

Viktóriát a Városligetben, kutyasétáltatás közben ismertem meg 2005-ben. A közelben lakott, kiderült, hogy korábban dolgozott már - ha jól emlékszem - a BÉK vagy a MÉK titkárságán, és mivel nekünk éppen szükségünk volt egy web-szerkesztőre, hívtam, próbálja ki, bírja-e ezt a mindennapos, rettenetesen aprólékos, nagy odafigyelést igénylő, fárasztó munkát. Nagyon hamar beletanult és pillanatok alatt ő lett Mihály jobb keze. Liza kutyája és Január Lajos kutyám pedig „dolgozókutyák” lettek, ahogy Bardóczi Sanyi négyéves Bencéje elnevezte őket. Sokáig minden nap együtt jártunk kutyát sétáltatni a Ligetbe vagy a város széli mezőkre. Barát is volt, nem csak munkatárs. Viktória volt az, aki megérezte, hogy valami nincs rendben Mihállyal azon a bizonyos hétfői napon, 2010. március 8-án többször is említette, hogy „Mihály vajon hol van? Csak nincs valami baj? Ilyen még soha nem volt, hogy nem jelentkezett...” Mihály halála után hősként vette a vállára a teendőket, nélküle nem tudtunk volna a nehéz időkön túljutni. Egy-két hónap múlva azonban kiderült, hogy megtámadta a rák. Tavaly, Mihály halálának évfordulóján mindannyian reménykedtünk, tervei voltak és az Építész Továbbképzővel kirándulni ment... de csak 2012. március 17-én szombat reggel hét óráig tartottak egy mindvégig reményteljes küzdelem stációi. Ötvenkét évesen ment el közülünk. Nyugodj békében, Viktória!

Erika