Programok

Vonalak és felületek

1/1

Hirdetés
?>
1/1

Vonalak és felületek
Programok

Vonalak és felületek

2016.06.08. 09:59

Eseményinfó

Földrajzi hely:
Debrecen

Építészek, alkotók:
Polónyi István

Esemény kezdete:
2016.06.16. 12:30
Esemény vége:
2016.06.08. 16:00

Vonalak és felületek címmel rendkívüli kiállítás nyílik június 16-án a debreceni MODEM-ben, Polónyi István munkásságát, különböző építészeti formákra és problémákra adott konstrukciós megoldásait bemutatva a nagyközönség számára.

A június 16-án nyíló, Polónyi István munkásságát bemutató Vonalak és felületek kiállítás másnapján nemzetközi, Építéstudomány - építőművészet címmel konferenciát rendeznek, amelyre a szervezők szintén szeretettel várják az érdeklődőket.

Ugyancsak június 16-án nyílik mintegy kísérő kiállításként a Tartószerkezetek művészete című tárlat, amely pedig Polónyi úgynevezett követői, a hazai és környező országok statikus konstruktőreinek leglátványosabb munkáit mutatja be.

A kiállításokat június 16-án 14.30-kor nyitják meg. 

A vendégeket üdvözli: Liska András, a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara elnöke
Köszöntőt mond: Papp László, Debrecen polgármestere; Barsiné Pataky Etelka, a Magyar Mérnöki Kamara elnöke; prof. Polónyi István, a Kasseli Egyetem, a BME és a Berlini Műegyetem díszdoktora, a Német Művészeti Akadémia és az MTA tagja; prof. Orosz Árpád mérnök, Lakner Lajos, a Déri Múzeum tudományos igazgatóhelyettese
A kiállítást megnyitja: Finta József, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja
Közreműködik: a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara

A megnyitót követő program

15.30 - Polónyi István tárlatvezetése
17.00 - Eugene Freyssinet 75 éves feszített gerendatörési kísérletének megismétlése (Baltazár Dezső tér)

A megnyitót megelőzően a Hajdú-Bihar Megyei Mérnöki Kamara stadionlátogatást szervez, amelyre szeretettel várja az érdeklődőket. Indulás: 12 órakor a MODEM elől városnéző kisvonattal, vagy találkozás
12.30 órakor a helyszínen, a Nagyerdei Stadion VIP-bejáratánál (nyugati földszinti fobejárat).

A megnyitón és a konferencián részt vesz többek között Polónyi István, Klaus Bollinger, Mathias Kutterer, Kiss Zoltán, Finta József, Orosz Árpád, Polgár László, Dezső Zsigmond, Bordás Péter.

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

A Hilton szálló // Egy hely + Építészfórum

2024.06.05. 14:37
9:40

Az Egy hely soron következő részében a Budai Várnegyed egyik legelutasítottabb épületének, a Hilton szálló építésének történetét mutatja be. A közel fél évszázados hotel mégis a budai látkép fontos részévé vált, különleges architektúrájával egyszerre különül el és illeszkedik a középkori romok, és a szomszédos épületek sokszínűségéhez.

A Tóth Árpád sétány // Egy hely + Építészfórum

2024.06.05. 14:34
9:25

Hadászati célokat szolgáló sikátorból gesztenyesorral és japán cseresznyefákkal tűzdelt gáláns sétány, a Budapestre nyíló egyik legszebb kilátással. A sétány sokszínű, rétegzett történetét az Egy hely csapata mutatja be.