építészet : környezet : innováció
Bán Ferenc rajza

Ybl Miklós-díj 2014

A díj 1953-as alapítása óta először, 2014-ben Ybl Miklós egyik legjelentősebb épületében, az Operaházban tüntették ki Ybl-díjjal az építészeket: Jánosi Jánost, Kováts András Miklóst, Pottyondy Pétert, Potzner Ferencet, Szalay Tihamért, Szegő Györgyöt, Szente-Vargáné Gerencsér Judit Annát, Szuromi Imrét és Szűcs Endrét. Az Ybl 2014 programsorozat és benne ezen esemény létrejöttét kezdeményező és szervező Szmodits Júlia (Ybl Egyesület) miniszteri elismerést kapott.

"Nemcsak az emlékezés és örökségünk megőrzése, megmutatása a dolgunk, hanem mai korunk, mai kiváló alkotóink ünneplése is, akik munkája és tehetsége Ybl Miklóshoz hasonlóan fővárosunkat és hazánkat az egész világon elismertté teszi" - mondta Réthelyi Miklós, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete(UNESCO) Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke az Ybl Miklós születésének 200. évfordulóján rendezett ünnepségen.

Réthelyi Miklós emlékeztetett rá, hogy Ybl Miklós születésének 200. és Lechner Ödön halálának 100. évfordulója az UNESCO védnökségét is élvezi, ezért az építészekről az ENSZ összes tagállamában megemlékeznek.

Pintér Sándor belügyminiszter kimagasló egyéni építészeti tevékenységéért Ybl-díjat adományozott Jánosi János építésznek, valamint Kováts András Miklósnak a középület-tervezésben kifejtett munkássága, oktatói, vezetői, szakmai közéleti szerepének elismeréséül.


Pintér Sándor belügyminiszter átadja az Ybl-díjat Jánosi János építésznek. Magyar Állami Operaház 2014, fotó: perika


Pintér Sándor belügyminiszter átadja az Ybl-díjat Kováts András Miklós építésznek. Magyar Állami Operaház 2014, fotó: perika

Pottyondy Péter Magyarország építészeti értékeinek megőrzéséért, a kultúra, az egyház, a sport és az oktatás területén, valamint olyan középületek, mint a Budapest Sportaréna, a Várkert Bazár vagy a Palazzo Dorottya tervezési, felújítási és átalakítási munkáiért vehette át az elismerést.


Pintér Sándor belügyminiszter átadja az Ybl-díjat Pottyondy Péter építésznek. Magyar Állami Operaház 2014, fotó: perika


Pottyondi Péter átvette az Ybl-díjat, Magyar Állami Operaház 2014, fotó: perika

Díjazták Potzner Ferencet Budapest építészeti értékeinek megőrzéséért és olyan kulturálisan is jelentős középületek rekonstrukciós terveiért, mint a Zeneakadémia, a Fejér Megyei Levéltár és a Várkert Bazár.


Pintér Sándor belügyminiszter átadja az Ybl-díjat Szalay Tihamér építésznek. Magyar Állami Operaház 2014, fotó: perika

Kitüntetést adományozott a belügyminiszter több évtizedes magas színvonalú építészeti munkássága elismeréséül Szalay Tihamér építésznek, valamint Szegő György építésznek alkotó-tervező, építész-belsőépítész teljesítménye, valamint építészetelméleti publicisztikai tevékenysége elismeréséül.


Pintér Sándor belügyminiszter átadja az Ybl-díjat Szegő György építésznek. Magyar Állami Operaház 2014, fotó: perika

Kitüntetést vehetett át Szente-Vargáné Gerencsér Judit Anna, akit eddigi életművéért, valamint emberi magatartásáért tüntettek ki, valamint Szuromi Imre, akit egyebek mellett négy évtizedes szakmai elhivatottságáért, helyhez kötődő elkötelezettségéért díjaztak.


Pintér Sándor belügyminiszter átadja az Ybl-díjat Szente-Vargáné Gerencsér Judit Anna építésznek. Magyar Állami Operaház 2014, fotó: perika


Pintér Sándor belügyminiszter átadja az Ybl-díjat Szuromi Imre építésznek. Magyar Állami Operaház 2014, fotó: perika

Szűcs Endre építész a Balaton-felvidék hagyományos építészetének megújításáért, a műemlékvédelemben végzett munkájáért, elsősorban a népi építészeti értékek dokumentálásáért és megmentésért, valamint a 19-20. századi magyar építészet világszínvonalú üveges munkáinak kutatásáért kapott Ybl-díjat.


Pintér Sándor belügyminiszter és Szmodits Júlia

Az ünnepségen miniszteri elismerést adományoztak Szmodits Júliának, az Ybl Egyesület elnökének egyebek mellett az Ybl-bicentenárium eseményeinek és ünnepségeinek szervezéséért.

Az átadás előtt Pintér Sándor felavatta az Operaház épületében Pető Hunor szobrászművész Ybl Miklóst ábrázoló bronz domborművét. Az ünnepségen L. Simon László kormánybiztos, az Ybl-emlékbizottság elnöke megemlékezett az építész legkiemelkedőbb munkáiról. Az ünnepséget bicentenáriumi díszhangverseny zárta. A hangversenyt vezényelte Lionel Bringuier, közreműködött Perényi Miklós gordonkaművész, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, valamint a Magyar Állami Operaház Énekkara. Előadták Kodály Zoltán: Galántai TáncokSaint–Saens: Cello Concerto op.33, illetve Ravel: Daphnis and Chloe c. művét. Karigazgató: Szabó Sipos Máté.

forrás: sajtóanyag

 

1 vélemény | vélemény írásához jelentkezzen be »