Fluid terek mágusnője – Zaha Hadid 70

Zaha Hadid egyike volt azon építészeknek, akik arra tanítanak minket, hogy az építészet művészet. Ezen túl eredeti gondolkodása, műveinek ereje olyan paradigmaváltást indított el az építészetben, amelynek hatásai évtizedeken át tartanak majd még. Munkásságát több díjjal is elismerték: 2004-ben a Pritzker első női díjazottja, 2010-ben és 2011-ben elnyerte a Stirling díjat, majd éppen halála előtt 2016 februárjában – ugyancsak első nőként – megkapta a RIBA arany medálját is. Zaha Hadid október 31-én lett volna 70 éves, az évfordulóra Botzheim Bálint építész írásával emlékezünk.

Az iraki születésű építésznő Bejrútban még matematikát tanult. 1972-ben költözött Londonba, ahol az egyik legrangosabb építészeti iskolában, az Architectural Association School of Architecture-ben kezdte meg tanulmányait. Többek között, Rem Koolhaas, Bernard Tschumi és Elia Zenghelis voltak a tanárai. A diploma után Rem Koolhaas-nál kezdett dolgozni. Egyik kiemelkedő, közösen jegyzett alkotásuk a holland parlament bővítésére készített pályázati tervük volt 1978-ból. Az AD Classics-on is elérhető tervet látva érződik a három tervező, Koolhas, Zenghelis és Hadid kohéziója, valamint megérezhető Zaha későbbi stílusának néhány eleme is. Koolhaas-szal közösen kezdték el újrafelfedezni az orosz konstruktivizmust, amelynek politikai okokból alig voltak elérhető forrásai nyugaton. Az anekdota szerint egészen Moszkváig utaztak, hogy megnézhessék Chernikov, Melnikov és a többi avantgarde alkotó műveit. A konstruktivizmus olyan nagy hatással volt Zahára, hogy maga is konstruktivista képeket kezdett el festeni. Az OMA-t otthagyva 1980-ban alapított önálló irodát, eleinte azonban csak építészeti víziókat ábrázoló festményeivel lett ismert. Folyamatosan részt vett nemzetközi építészeti pályázatokon, azonban közel egy évtizedig egyetlen épülete sem épült meg.

1988-ban jelentett számára áttörést a new yorki MOMA-ban rendezett Dekonstruktivizmus az építészetben (Deconstructivism in Architecture) című kiállítás, amelyen Philip Johnson és Mark Wigley kurátorok meghívására kapott szerepet.Többek között olyan építészekkel együtt állíthatott ki, mint Peter Eisenmann, Daniel Liebeskind, Bernard Tschumi, Tom Mayne, Wolf D. Prix, és Günther Behnisch.

A dekonstruktivista építészeket a kiállítás egy iskolává, közös irányzattá kovácsolta össze, annak ellenére, hogy nem volt köztük alkotói együttműködés. Egyszerűen benne volt a levegőben a dolog, erre érzett rá Mark Wigley és Phillip Johnson. Hadid egy csapásra immáron világszerte ismertté vált, ugyanis a dekonstruktivista építészek kiállítása bejárta az építészeti világsajtót. Zaha festményei, építészeti víziói már ebben az időben is eltérő karakterűek voltak összehasonlítva Eisenmannal, Tschumival, vagy Liebeskinddel. Míg az utóbbi három alkotó vízióira inkább a szerteszét repülő, egymást keresztező formák jellemzőek, nevezhetnénk “a robbanás esztétikájának" a látványt, addig Hadid képein már itt, egyfajta sodrás viszi magával a formákat, mozgásvektoruk a gravitációtól meggörbült tér dinamikáját követik.

Első megépült épülete a Vitra múzeum tűzoltóállomása (1991-1993), amely nagyon rövid ideig töltötte be eredeti funkcióját, végül ugyanis kiállítótérként kezdték el használni. A ház Zaha sajátos áramló dekonstrukcióját jeleníti meg: nyersbeton felületei hangsúlyozzák a dinamikusan mozgó síkokat. Már ebben a munkában csatlakozott hozzá az akkor még hallgató Patrik Schumacher, Zadid későbbi üzlet-, és alkotótársa, valamint a Zaha Hadid Architects későbbi teoretikusa.

Az 1990-es évek másik meghatározó munkája a cardiffi operaház bővítésére kiírt pályázat volt, melyet Zaháék nyertek meg, azonban a helyi erők ellenállása nyomán a projektet nem fejezhették be. A terv hatása azonban óriási volt, széles körben publikálták is a munkát. Érdemes elolvasni Marosi Bálint 2013-ban született írását, amelyben hazai épületekben is a Cardiff Operaház tervének hatását véli felfedezni.

Aztán elkezdődött egy újabb elmozdulás a dekonstruktivizmus irányából: méghozzá a parametricizmus felé. Ebben a korszakban, 1996-ban alapította Brett Steele és Patrik Schumacher az AA School kutatólaborját a Design Research Lab-ot, amely szoros együttműködésben működött Hadid építészirodájával. Korai együttműködésük egyik példája a szingapuri One North városrész tanulmányterve. Zaha vázlatainak fluid vonalait itt térbeli formákká transzformálták. Parametric Urbanism névvel publikálták a tervet, amelyben már megfigyelhetők azok a jellegzetességek, amelyeket 2008-ban Patrik Schumacher a Parametricizmus című írásában foglalt össze.

Schumacher amellett érvel, hogy a parametricizmus lesz a következő nagy építészeti stílus. Írásában Lakatos Imre, a magyar származású tudományfilozófus tudományelméleti fogalomrendszerét alkalmazza a parametricizmus mint stílus kifejtéséhez. Schumacher tézise, hogy az építészeti stílusok (a tudományos paradigmák analógiájaként) kutatási programokként értelmezhetők és értékelhetők. Pozitív és negatív heurisztikák (ezek Lakatos fogalmai) segítségével definiálja a parametricizmust mint kutatási programot, és építészeti stílust. Eszerint az építészeti koncepció többé nem különálló diszkrét elemek addíciójából jön létre egyszeri megismételhetetlen igazságként. Ehelyett folyamatosan mozgásban lévő rendszer, melyet erőhatások, paraméterek irányítanak. Megjegyzendő, hogy bár Schumacher felhívásához nem csatlakoztak kifejezetten más irodák, a parametricizmus benne volt a levegőben, ennek összefoglalására 2008-ban a Parametrikus építészet - kódra fel! című írásomban tettem kísérletet. 

Ennek a koncepcionális váltásnak az útjelzői a Phaeno Science Center (2000-2005) épülete és a BMW adminisztrációs épület (2001-2005). Mindkét épület kezdi maga mögött hagyni a dekonstrukció jegyeit, és az új parametrikus formavilágot tükrözik. 

Sajátos analóg-digitális szimbiózis tette lehetővé, hogy Zaha vízióiból építészeti tervek, majd a mérnökök számára szükséges (kiviteli)tervek szülessenek. Egyedi munkamódszert dolgoztak ki, melyben a kiindulási alapot Zaha skiccei, festményei jelentették. A formálást digitálisan folytatták. Ehhez kiléptek az építészeti szoftverek világából, a Maya nevű animációs szoftvert használták, amely alkalmas a fluid karakterű formák modellezésére. A Maya ugyanakkor még valamiben erős, amiért egyébként a filmipar animációs stúdiónak körében is rendkívül elterjedt: felépítése lehetővé teszi, hogy saját programkódokkal egészítsék ki az alap funkcionalitását, többlettudással vértezzék fel, ezáltal egyedi munkafolyamatokat lehet kialakítani benne. Az AADRL-ben már jó ideje algoritmusokkal kísérleteztek, így az onnan a ZHA-hoz kerülő diákok (!) vagy frissen végzettek könnyebben programozásra adták a fejüket. 2007-ben alakították meg az irodán belül a ZHACODE-nevű kutatócsoportot Shajay Bhooshan vezetésével, aki szintén az AA-ban végzett, a Design Research Lab-ban. Feladatuk a programódokkal generált formákkal történő kísérletezés, illetve a komplex geometriai formák optimalizációjára való törekvés volt.

A 2000-es évek már nagy nemzetközi munkákat hoztak az iroda számára, nem is keveset. Igazi nemzetközi építészirodává vált a Zaha Hadid Architects, ugyanakkor a tervek, épületek heterogénebbek lettek, nem képviseltek már olyan stiláris egységet, mint korábban. Az újabb korszak egyik kiemelkedő példája a pekingi repülőtér épülete. Formája mint egy óriási polip, csápjait kitárva fogadja és indítja útjára a gépeket. Ennél az épületnél már élesben alkalmazták a parametrikus tervezés előnyeit. A hullámzó tetőfelület sok-sok egyedi elemét egy közös kódból generálták.

Zaha munkáival kapcsolatban sokszor felmerül a probléma, hogy megépítésük rengeteg erőforrást emészt fel, és valóban – ez a fajta fluid formaalkotás még nem találta meg a megfelelő építési technológiát. A kérdés azonban folyamatosan foglalkoztatja az építőipart, hogy hogyan lehetne olcsóbban, egyszerűbben építeni a fluid épületeket. Egy új építőanyag, építési mód megszületése azonban még várat magára.

Zaha Hadid nagyívű pályája konstruktivista építészeti vízióktól egészen a fluid, parametrikus épületekig vezetett. Hatása azonban nem ért véget egy új formanyelv megalkotásával, hanem az építészeti tervezés módszertanán át egészen az építéstechnológiáig terjed.

A Zaha Hadid Architects nemrég átadott épülete a Leeza Soho, melynek építéséről már korábban felkerültek képek a világhálóra. Az acélszerkezetről készített képek láttán olyan érzés fog el, mintha Chernikov egyik festménye elevenedett volna meg. Itt érkezünk vissza a középponthoz, ahol parametricizmus és konstruktivizmus összeér. De ezek a formák, amelyeket a Leeza Soho képvisel, már nem Zaha festményeiből születtek. Már valami másról van szó, talán a megrendelői érdek, hívta őket életre. Ahogy Chernikov rajzainak is száz évet kellett várniuk, úgy lehet, hogy Zaha víziói is 100 év múlva kelnek majd újra életre, hogy 3D nyomtatók, drónok, nanorobotok építsenek belőle épület-tereket úgy, ahogyan azt Zaha megálmodta.

Botzheim Bálint

Szerk.: Kovács Dániel, Pleskovics Viola

Az építésznőkkel kapcsolatos cikkek megjelenését az Építészfórumon az NKA támogatja.