építészet : környezet : innováció

Zalaváry Lajos 85 éves

Zalaváry Lajos az elmúlt ötven év igazi szemtanúja: a "dániai évfolyam" tagja volt, látta a szocreál erőszakos bevezetését és megszüntetését, a Mesteriskola megalapítását; már az ötvenes években dilemmák elé állította a modern lakótelepek problémája, s azon kevesek közé tartozik, akik Magyarországon valóban értették a posztmodernt.
Zalaváry Lajos 1923. június 1-én született Budapesten

Zalaváry Lajos / 2007 november
Zalaváry Lajos az elmúlt ötven év hazai építészetében lezajló nagy fordulatok egyik legfontosabb szemtanúja. Az ún. „dániai évfolyam” tagjaként végzett a Műegyetemen: 1944–1945-ös skandináviai tartózkodása természetesen jelentősen hatott későbbi tevékenyégére. Hazatérve – még egyetemistaként – olyan jelentős építészek irodájában kezdett dolgozni, mint Kismarthy-Lechner Jenő, Virágh Pál vagy Rácz György.

Id. Janáky Istvánnak az Építéstudományi Intézetben működő műtermébe 1948-ban nyert felvételt (a műterem az intézet átszervezése után a Középülettervező Intézetbe /KÖZTI/ került át 1949-ben). A csoportot a korszak legjelentősebb építészetei alkották, hosszú időn át Szendrői Jenővel, Lauber Lászlóval, Németh Pállal, Farkasdy Zoltánnal dolgozott együtt. Ott volt, amikor Janáky vezetésével megalakult a Mesteriskola, melyet később „elitizmusra” hivatkozva megszüntettek (az 1970-es évek elején aztán újra elindulhatott). Az első ciklus 1955-ös zárókiállításán – mint írja – „érezhető volt a pozitív változás előszele”.

Korai alkotásai közé tartozik a kétoldalú bevilágítással kialakított osztálytermekkel rendelkező feldebrői iskola (1952), a budapesti Lukács utca 3. szám alatti lakóépület (1958) és a Zsigmond téri lakóháztömb (1954). A csepeli Csillagtelep nevű városrészre (1955-től), vagy a gyöngyösi Vásártér lakótelepére (1954-58) a laza, oldott csoportfűzés, a házak ritmikus, de mindig szigorúan logikus elrendezése és az élénk színezés jellemző. A barátságos hangulatot a telep belsejében kialakított kis központok, terek teremtik meg. Maga Zalaváry úgy látja, hogy „a lakótelep képe az akkori idők szemléletét tükrözi. Visszapillantva, sokan úgy látják, hogy ha a kor politikai felső vezetése (...) nem volt képes a munkásság számára egy Wekerle-telepi feladathoz hasonló megbízást megfogalmazni, legalább kidolgozhatott volna egy olyan koncepciót, hogy ez a lakótelep(fajta) kiindulásul szolgáljon egy emberibb környezet kialakítására (...)”. A Zsigmond téri lakóház a háború előtti modern téglaházak legjobb hagyományát idézi fel.

Kétségtelen, hogy az 1958-ban elkészült jászberényi tisztasági fürdő a korszak egyik legérdekesebb hazai épülete, s egy egészen sajátos törekvést képvisel Zalaváry építészetében. A népi építészet ihlette formákat magas technikai felszereltségű és azt kifejezésre is juttató struktúrákra alkalmazta, a kor aktuális szakmai újdonságaiból eredő jellegzetességekkel együtt jelenítette meg. Ezt a „folklórista” irányt azonban Zalaváry nem tudta folytatni, a későbbiekben e kísérletei csak a tervezőasztalig juthattak – a jászberényi épületet azonban mindjárt elsőként az 1950–1960-as évek építészetének legszebb alkotásai közé emelte. Az épület mesteri kompozícióját a tervező finom formai ellentétekre, eltérő plasztikai minőségek szembeállítására alapozta.

A két medencét egy-egy felfelé ívelő, cserépkorsóra vagy búboskemencére emlékeztető kör alaprajzú építmény foglalja magába – a két lágyan hajló, finoman lesimított betonból alkotott forgástest összeér, az átjárást biztosítva rövid szakaszon áthatja egymást, önállóságukat mégis teljesen megőrzik. A két alakzat kemény egyenesek kristályos egyértelműséggel szerkesztett rendszerével, a különböző kiszolgálótereket rejtő szárnnyal kapcsolódik össze – a medenceterek ívelő, organikus formája egy elvont arányokon, pontosan kidolgozott kompozíciós elveken alapuló intellektuális formarenddel él együtt.

Fontos változást jelentett tevékenységében, hogy 1965-ben ő vette át a műterem vezetését Janáky után. Zalaváry 1960-as évekbeli épületeinek gyakori megoldása, hogy a széles, nagy üvegfelületeket javarészt téglával burkolt falfelületekkel párosítja, ezzel kelt „nemesebb”, elegánsabb hatást (pl. a Budapesti Műszaki Egyetem kollégiuma és étterme, 1965–1968; Nagyothallók Állami Intézete, Budapest, 1965–1966). A '60-as évek végétől a közelmúltig több, Budapest városképét jelentősen meghatározó helyen építendő mű tervezésére kapott megbízást. A Hotel Atrium-Hyatt a pesti Duna-korzó egyik meghatározó, monumentális eleme (1979–1982, ma Sofitel).

A veszprémi Ifjúsági Ház (1983) a magyarországi posztmodern törekvések egyik korai példája. Szintén exponált helyre került a ’90-es évek fontos építészeti alkotása, a pesti East-West Center, mely tükörképként igazodik a környező épületekhez, ugyanakkor az akkori legfrissebb, idehaza is elérhető építészeti technológiák alkalmazásával ill. a régi pesti bérházakra, banképületekre és áruházakra jellemző tömegformák felidézésével igyekezett reprezentatív hatást elérni. E posztmodern jellegű tervezési mód más munkáin is megjelenik: a gödöllői Biotechnológiai Kutatóközpont épületén (1990) a történeti formákból merítő részleteket is alkalmaz. A Nagykanizsai Könyvtár épületével az volt a célja, hogy „a harmincas években épült mintázatos modern református templom és a valamivel korábban megépült (…) Medgyaszay-féle színház- és moziépület közé egy harmonikus városképet megteremtő objektumot helyezzek el.”

Haba Péter

idézetek: Zalaváry Lajos. Architectura – Vallomások sorozat, Kijárat Kiadó, 2002.; fotó: Dömölky Dániel építészhallgató (MOME)

 


Miskolci Egyetem, 1950
Nagyothallók Intézete, 1963

Jászberényi Fürdő, 1958
Jászberényi Fürdő, 1958
Jászberényi Fürdő, 1958

Feldebrői Iskola, 1952
Feldebrői Iskola, 1952
Astoria irodaház pályázat, 1991

vélemény írásához jelentkezzen be »