A díszvilágítás alapvetően értékemelő dolog – Interjú Erő Zoltánnal és Deme Lászlóval Budapest díszvilágításáról

Budapest esti látképe evidens lehet: a Gellért-hegyről letekintve fényárban úszik a város, melynek a Lánchíd gyöngysora, az Országház fényei vagy a MÜPA színei fontos alkotóelemei. Erő Zoltánnal, Budapest főépítészével és Deme Lászlóval, a Lisys Project műszaki igazgatójával beszélgettünk világítási mestertervről, a hidakról, fényszennyezésről és tanulságos példákról.

Egészen más hangulata van Budapestnek, ha este, éjszaka sétálunk az utcáin. A budai vár, az Országház, egy-egy ikonikus épület és a hidak fényei egészen új minőséget adnak a panorámának. Felmerül bennem a kérdés, hogy az épületek megvilágítása egy egységes koncepció alapján történik-e? Van a fővárosnak világítási mesterterve? 

Erő Zoltán: A Főváros hosszú előkészítés után, 2015-ben fogadta el Budapest Világítási Mestertervét. Ez alapvetően a közterületek kivilágításáról szól, a fővárosra saját magára kötelező, az üzemeltető is alapdokumentumnak tekinti. Ez különféle előírásokat tartalmaz: meghatározza a világítás intenzitását, a fények harmonizálását, színhőmérsékletet, hogy bizonyos útvonalakat milyen karakter mentén kell kialakítani, ugyanakkor a magántulajdonban lévő fényforrások használatára nem vonatkozik. Egy város kiegyensúlyozott, megkomponált fény képében a díszvilágítások, az utak kivilágítása meghatározó, de eközben egyre többször találkozunk egyes épületek megvilágításában egyéni törekvésekkel, melyeket a Mesterterv nem tud szabályozni. 

Deme László: Azt gondolom, hogy a díszvilágításhoz nem is való igazán egy mesterterv, hiszen ez is egy kicsit művészet, akár az építészet: ha sokáig szabályozzuk, akkor nem lesz belőle semmi. A Mestertervben is inkább műszaki relevanciák vannak. A fővárosnak van egy díszvilágítási listája – épületek, szobrok, hidak szerepelnek rajta –, amit a közgyűlés fogad el. Vannak olyan épületek, melyek sem a Fővároshoz, sem kerületekhez nem tartoznak, éppen ezért a szabályozatlanság következtében a tulajdonosok azt csinálnak ezekkel, amit akarnak. És ilyenkor van, hogy olyan berendezések jelennek meg, amik nem túl sikeresek. 

Mit lehet ilyen esetekben tenni, amikor magántulajdonban van egy épület és nem illeszkedik a világítása?

EZ: Az volna a helyes, ha az engedélyeztetési eljárás része lenne az épület homlokzat kivilágítása, mikéntje, erőssége.

DL: A műemléki épületek díszvilágításánál gyakran felmerül ez a kérdés, hiszen ezek sok esetben magánkézbe kerülnek, de ilyenkor is – elvileg – van egy műemléki referens, aki felügyeli a díszvilágítás tervezését.

EZ: Izgalmas példa a Klotild paloták díszvilágítása. Az ikerházaknak nem ugyanaz a tulajdonosa, a két felújítás nem egyszerre történt, és mindkét fél hozta a saját embereit, ízlését. Személy szerint reménykedtem benne, hogy a két épület minél egyformább legyen, de a díszvilágításoknál ez nem történt meg. Felmerülhet, hogy a második épület miért nem követte az első megoldását, de mit tegyünk akkor, ha jelen esetben a déli épület díszvilágítása még ügyesebben sikerült, mint az ikertestvéréé. Egy városkapuként szolgáló épület világítása rendkívül fontossá válik, de ezt az egységet nagyon nehéz elérni, még akkor is, amikor számítunk rá, hogy feladat lesz. Ezzel együtt Budapest belső részein nem tudok kirívóan rossz példát, a magáncélú megvilágításokat is általában diszkrétnek látom. A nagy panoráma elemek, a várfalak, az Országház, a Széchenyi István tér környéke, méltón mutatnak és egyensúlyban vannak. Egyes, a külső városrészekben látható, magamutogató megoldásokat viszont semmiképp ne tekintsük követendő példának.

Amikor a díszvilágításról beszélünk, akkor ott milyen szempontokat veszünk figyelembe? Legyen szó épületről, szoborról vagy hídról.

DL: Sokféleképpen lehet egy díszvilágítást kialakítani, függ az épület jellegétől, adottságaitól, a helyszíntől, attól, hogy honnan fogunk ránézni, és még sorolhatnám. Egy Duna-parti épület, mint a Gresham-palota, fontos, hogy a túlpartról is látható legyen, ezért gondolni kell az összképre is. Míg távolról az épület egészének, méretének, elhelyezkedésének láttatása a cél, addig közelről már egészen más a helyzet. A világítás az épület izgalmas részleteit emeli ki – egy szobor, valamilyen dísz, kupola –, esetenként olyan homlokzati elemekre is felhívja a figyelmet, melyeket napközben nem veszünk észre. Számomra a díszvilágítás egy művészet és azt gondolom, hogy szabad teret kell neki engedni, hogy az épületnek, emlékműnek a sajátosságait emelje ki, tegye érdekessé és emlékezetessé. Régen jóval kevesebb kivilágított épületünk volt, ma már azonban egy rossz szavunk sem lehet az esti budapesti képre. 

EZ: A világítás a hidaknál is alkalmazkodik az „épülethez", annak formájához, funkciójához, ezek esetében a látkép nagyon fontos. Személy szerint a Lánchidat nagyon szeretem, szép a láncokat követő gyöngysorral, és örülnék neki, ha ez a karakter a felújítás után is megmaradna. A híd világítása a legrégibb Budapesten, és emlékezhetünk még, hogy korábban az izzólámpák gyakran égtek ki, ezért sokszor volt foghíjas a füzér. Ma szerencsére jóval üzembiztosabbak a fényforrások. Újabban kísérleteznek a színes megvilágításával, amit ünnepeken, megemlékezéseken alkalmaznak leginkább. Ez számomra kissé idegen, hiszen a Lánchíd egy méltóságteljes idős hölgy, akinek nem kell színes parókákat felvennie. A Margit híd új világításánál a műemléki részletek talán túldimenzionáltak, de a világítás ezt nagyon finoman húzza alá. A híd alsó megvilágítása ezzel az új rácsstruktúrával cizellált, szép fényt ad.

Ezzel szemben a Szabadság híd egy tanulságos példa. Amikor a 2000-es évek közepén elkészült a díszvilágítás, de először a világítótestet az üzemeltető az alacsonyabb középső és szélső szakaszokra nem engedte felszerelni, mivel ott elérhető magasságban van. A félelem felülírta a koncepciót, emiatt azonban nem ért össze a két part, hiszen a fénycsík nem kapcsolta össze a pesti és a budai partot. Ezt persze utólag lehetett korrigálni, s bár még mindig nem tökéletes a kép, ez jó példa arra, hogy a hibákból is sokat lehet tanulni. 

DL: Az tényleg úgy szép, ha a két ív szimmetrikusan kacsint egymásra. A Szabadság hidat még be kell fejezni. Eredetileg a FŐMTERV-nél volt a híd ügye, és más volt az építész elképzelése a világításról, mint nekünk: míg mi szerettük volna meghúzni a hosszanti íveket, addig a koncepció a Gerber-tartós rácsszerkezet kiemelése volt. Ez is egy fontos érték, azonban ha belülről világítjuk meg ezeket a szerkezeteket, akkor a fény-árnyék játék csak közelről látszik, messziről teljesen sötét marad. A hosszanti ívek összekötő szerepét nappal jól látjuk, ezt fontosnak tartottuk a díszvilágításnál is hangsúlyozni, de a híd két végén továbbra sincs meg az íves szerkezet világítása, és az alsó hosszanti ívek világítása is hiányzik 

A Lánchíddal sokat foglalkozunk, mindenképpen szeretnénk megtartani a füzérszerű világítást, ehhez már szereztünk speciális lámpatestet, amit minden oldalról látni egy picit. Ha a mostani pozícióból egy kicsit kiemelve kerülnének a helyükre, akkor térbelileg párhuzamosan láthatóvá válna a két sor, ez erősíthetné a hatást.

14/19
A Szabadság híd és a Margit híd esti fényei

A Galvani híd tervezési folyamata zajlik. Egy új híd vagy épület esetében mennyire van időben párhuzamban az építészeti és a világítási koncepció alakítása?

EZ: A Galvani híd tervezőivel jelenleg egyeztetés folyik, több változatban láttunk már éjszakai látványterveket róla. A tervezők izgalmas, visszafogott koncepcióval érkeztek: nem kívánták telibe világítani a hidat, hanem elégnek találták csak bizonyos elemek, jelen esetben a két pilon, karakteres megvilágítását – ami drámai hatást adna. Vita alakult ki, hogy ez elegendő-e. Jelen esetben az építészek már a fényszennyezés mértékét is számításba vették, éppen ezért a világítás dimmelhető, visszafogható, kikapcsolható. Máshol is látok olyan törekvéseket, új megközelítéseket, hogy a tervezők már eleve egy visszafogott világítási koncepcióval érkeznek, ami az épület titkos részeit, az architektúra bizonyos elemeit sejtelmesen láttatja.

Ma a fényszennyezés nagyvárosi környezetben problémát jelent, miközben a díszvilágítás egy értékemelő dolog, hiszen kiemeli az épületek és a hidak izgalmas építészeti elemeit. Ehhez illeszkedve hogyan lehet vagy érdemes az épületek, hidak díszvilágítását megtervezni?

DL: A hidakat nehéz megvilágítani, általában alulról felfelé kell, hogy a pászmákat, kábelsodronyokat láthatóvá tegyük, de ez összeütközik azokkal a törekvésekkel, melyekkel elkerülhető lenne a fényszennyezés. Egy hídon nehéz úgy világítani, hogy elhaljon a fény. Az Erzsébet hídon a járdáról világítunk felfelé, legyen szó 34 méteres vagy 80 centis magasságban lévő kábelkötegről, mindenhol 300 lux a világítás egysége. Annak ellenére, hogy itt felfelé világító lámpatestek vannak, még nem mondta senki, hogy zavaró fények lennének, tehát itt jól eltaláltuk a tervezést. A közvilágítás más, ott lefelé világítunk, de ez a díszvilágításnál nehezen megoldható. Kompromisszumra kell törekedni, a lámpatesteket precízen, lehetőleg csak arra a felületre kell beállítani, amit szükséges megvilágítani. Sokan a Puskás Aréna díszvilágítását is fényszennyezésnek tartják, holott az MTK stadion meccs közbeni világításához képest, amely fényoszlopként tör az égbe, egészen szerény, egyáltalán nem zavaró a látványa. Sokszor nem is a rossz beállítások miatt jönnek létre fényszennyezésbeli elemek, hanem az ilyen reflektált fények miatt, melyek nehezen kivédhetők. De a díszvilágítás sem ég egész éjjel, éjfél-hajnali 1 körül kikapcsolják őket.

A világítás lekapcsolása energiatakarékossági szempontból is fontos, noha a fényforrások sokat javultak ebből a szempontból. A LED-ek energiatakarékos megoldások, nagyon precízen méretezett dolgok. Minél hidegebb egy LED, annál nagyobb fényárama van. Ha meleg sárga fényeket szeretnénk, akkor az kétszer olyan nagy energiát használ fel, de még ezek sem olyan nagy teljesítményűek, nagyon precízen ki lehet sakkozni azokat a méreteket, melyekkel egy világítási feladat megoldható. Energiafelhasználás szempontjából nagy előrelépés a LED használata. 

A Lánchídnál már szóba került a színes világítás kérdése. Az elmúlt években gyakorivá vált, hogy egy-egy ünnep, világnap alkalmával az épületek, hidak színes – esetenként trikolor – megvilágítást kapnak. A színek hogyan befolyásolják a kompozíciót és mikor érdemes őket használni? 

DL: A Szent Gellért-szobornál egy éve új világítás van, a vízesésnél használt lámpatestek színesek, ugyanakkor használatát érdemes megfontolni, mert sokszor nincs értelme. A vízesésnél kifejezett kérés volt, hogy legyen valami a Duna-parton, ahol színekkel lehet jelezni a különböző eseményeket, de hétköznapokon fehér az alapszíne. A Lánchíd alapesetben meleg fehér, de ezt is lehet kombinálni. Egy jó díszvilágítás mindig jó érzetet ad. Hozzájárul az épület környezetének kinyitásához és sokszor olyan részletekre is felhívja a figyelmet, melyeket nappal nem veszünk észre. A vizualitást és az érzeteket csak fokozza, amikor színes díszvilágítást alkalmazunk. Persze nem kell minden épületünknél alkalmazni és nem kell folyamatosan, de ha lehetőségünk van rá, érdemes élni vele.

László számtalan műemléképület díszvilágításában dolgozott, van olyan munka amire igazán büszke? 

DL: Mindennek örülök, amin dolgozhatunk. Büszke vagyok arra, ahogy ma a Duna-part kinéz, itt majdnem mindenhez volt közünk és mindegyik munkának megvan a maga története. A Budavári Palotától, az Országházon át egészen a Puskás Aréna díszvilágításáig, szinte mindenben benne voltunk. Az Országház díszvilágítása az egyik emlékezetes munkánk, ez az ország legnagyobb díszvilágítása, viszont a kialakítása évekig húzódott, hiszen az épület Dunára néző homlokzatának jelentős részét beállványozták. Noha az épület mindig is rendelkezett valamilyen szintű díszvilágítással, ez sokáig kimerült egy fehér kupolában. Eredetileg ezt a fehér világítást szerettük volna kiterjeszteni az egész épületre, de egy próbavilágítás során véletlenül sárga lett, és ezt érdemesnek tartottuk beilleszteni a meleg sárga közvilágításba. 

Minden új feladatnak, kihívásnak örülök, a Puskás Aréna díszvilágításra is ugyanilyen büszke vagyok. Eredetileg itt fehér megvilágításban gondolkodtak, de mi színes díszvilágítást szerettünk volna. A munka előre haladása közben kiderült, hogy nem minden valósulhat meg úgy, ahogy elképzeltük. Sok múlik a közbenső munkákon és a tapasztaláson, hiszen hiába jó egy koncepció, ha a helyszínen már nem megvalósítható. Kiderülhet, hogy a felületen már nem úgy hat a fény, ahogy elképzeltük vagy nem lehet bárhonnan megvilágítani az épületet… Rengeteg próbavilágítást kell csinálni ahhoz, hogy megtaláljuk a legjobb díszvilágítást, a Puskás Aréna esetében is így történt, így jutottunk el a színes díszvilágításhoz, ami plusz jelentésréteget ad az épületnek. 

A díszvilágítást akár anyagtalan architektúraként is értelmezhetjük. Vannak olyan helyek, épületek, hidak, melyek esti megvilágításuk révén rendszeresen visszaköszönnek a fényképeken. Hogyan reagálnak az emberek a díszvilágításra, egyáltalán, felfigyelnek különlegességére vagy magától értetődőnek veszik?

DL: A díszvilágítást általában jóérzéssel veszi tudomásul mindenki, de sokszor egy természetes dolognak tekintik. Hiánya akkor derül ki, ha nincsen. Ilyenkor elszürkül, jellegtelenné válik a város, az ismerős épületek, utcák eltűnnek. Ha ezt a drámai különbséget érzékelni szeretnénk, érdemes éjfél körül a Duna-partra kisétálni. Az egyik pillanatban még él a város, a díszvilágítás lekapcsolása után pedig bárhol lehetnénk.

Fürdős Zsanett