A közös alkotás ereje – sárospataki alkotótábor, 2010 [videó]

Idén is megrendezték a szerves alkotótábort Sárospatakon, ahol a hallgatók valódi építőmunka során élhették át az építészet és a közösségépítés erejét. A különleges élményekről, az építésszé válást segítő folyamatról Juhász Balázs írt összefoglalót.

Sárospatak 2010
Egy történetet sokféleképpen lehet átélni. Van olyan, ami fájdalmas sóhajtásokkal, megbánással, és hiányérzettel teli. Van, ami nyomtalanul halad át az emlékezeten, semmilyen komolyabb jelet nem hagyva az időben. Találni olyat, amelyik felejthetetlen emlékekkel töltött, megismételhetetlennek tűnő kicsiny zárvánnyá válik a múltban, s minduntalan elégikus vágyakozásra késztet az elmúlt, és soha vissza nem térő boldogság után. A mi történetünk teljesen más, mégpedig azért, mert a leggyönyörűbb végét választottuk neki: tudniillik azt, hogy nincs vége! A tábor fizikai határait meg tudnám mondani, de érzelmileg parttalanná vált.

 

 

Az időben visszafelé, valamikor a 80-as évek legelején, feldereng néhány fiatal arc, akik páratlan szellemi forradalmukkal megteremtették a Kast, a Hidat, az Utat, és eszméikből kialakuló talán egyik legfontosabb munkájukat – minket. Ezért nem érzem az elejét a pataki tábornak, mert az valahol Visegrádon van, a Pilisi Parkerdő Szent István bányájának tisztásán. Gyermekei vagyunk egy harminc éve elkezdett történetnek, de remélem, továbbszövői és őrzői is, hiszen olyan ősi hagyományokat hívott vissza az enyészetből, amik nélkül az építés és maga az építészet tartalmatlan lenne. Mi a helyzet az időtengely másik oldalával?

A jövő nekem megnyílt. Alaktalan ködébe a tábor olyan kontúrokat rajzolt, amiket nem érzek könnyen elavulónak. Ettől nem marad egy bepatinásodott emlékkép, egy jól hangzó mese, hanem élő érzés – a tábor belénk ivódott. Azért kell mindezekkel kezdenem, mert azok a bennünk lejátszódó érzések és a közösségünket kialakító események talán fontosabbak voltak, mint az, hogy mit építettünk. Persze, egy építészeti műről így beszélni nem illik, mert egyáltalán nem mindegy, hogy mi kerül ki a kezeink közül, de egyrészt Tészta (Turi Attila) és Csonti (Csontos Gyula) vezénylete mellett nem születhetett rossz épület, másrészt meghatározóbbnak érzem az építés örömét, a közös munka varázsát, mint a megvalósult épületek építészeti erejét. Ez nem a munkáink lekicsinylése, mert fantasztikusan sikerültek, de nekem sokkal nagyobb szükségem volt arra, hogy képesek legyünk saját ötleteinket megvalósítva, majdhogynem függetlenül, az épületért és egymásért, a két kezünkkel építeni!

 

 

No, de mit is építettünk? Idén új megrendelőnk akadt a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium személyében. Már régóta érlelődött az iskola vezetésében az igény, miszerint szebb napokért kiáltó udvarukat egy olyan kertté alakítsák, ami méltó az iskola épületéhez és szellemiségéhez. Feladatunk így nem lett kisebb, mint az iskola kertjének rendezése, valamint két épület – egy oktatási pavilon és egy pergolasor – megépítése. A három munkaterületen párhuzamosan folyt a munka – így alkalmunk nyílt oda-vissza lopkodni egymástól a hosszabbítókat és a fúrószárakat. A három helyszínt a hallgatói pályázat három díjazottja vezette: a kertet Robitschko Davor, a pergolát Cséplő Attila, a pavilont pedig jómagam. Az egész építkezés koordinátora és művezetője pedig Csontos Gyula volt.

A kert
Az udvar elengedhetetlen kelléke egy iskolának. Oktatási időben itt tud a diák leggyorsabban kiszaladni a természetbe, a friss levegőre, s feltöltődni, vagy leereszteni egy kicsit az órák közben vagy után. Az Árpád Vezér Gimnázium udvara egy kopott füves terület volt korábban, ami vizuális hatásában és hangulatában sem tudott igazán a fenti feladatokhoz kellő hátteret adni.

Erre a területre tervezett Turi Attila egy beépítési tervet, aminek forrása Makovecz Imrének egy meditatív formatanulmánya volt, s ami egy átfogó koncepcióként adta meg a helyét a pergolának és a pavilonnak is. Ez a forma egy spirál. Ennek a spirálnak a karjaiban, térdmagasságban virágágyások terelik a mozgást, felidézve a kolostori kerengők hangulatát. A virágágyások mellett, a spirál középpontjára szimmetrikusan 1-1 fát fog ültetni minden osztály – összesen tizenkettőt, ami egy kis segítség ahhoz, hogy a diákok mint közösség ne egy idegen területként gondoljanak a kertjükre, hanem egy olyan életteret lássanak benne, ami hozzájuk tartozik, s aminek felelősséggel adózni kötelesek. Ennek a kompozíciónak a része a pavilon és a pergola, amik az ellentétes spirálkarok kezdőpontjaiban helyezkednek el, valamint a karok középső találkozásánál lévő, a centrumot kijelölő tölgyfa – a Tudás Fája.

A pergola 
Az iskola szeretett volna a műfüves focipálya mellé egy leülő-alkalmatosságot, ahonnan az ott folyó sporteseményeket lehet figyelni. A pergola falai kanyargó formával futnak a pálya mellett, felváltva hol a pálya, hol az udvar felé forduló kis öblöket kialakítva. A pálya öblösödéseiben teljes szélességben egy mély pad található magasra futó háttámlával, az udvari öblökben pedig később padok, asztalok lesznek elhelyezve, kis közösségi zugokat alakítva ki. A pergola – ahogyan a pavilon is – fenyőoszlopokból és pallókból készült.

 

 

A pavilon

A múlt féléves hallgatói pályázat témája volt ennek az épületnek a tervezése – kezdeti helyszín- és funkcióválasztási bizonytalanságok után. A terv kiválasztása a már megszokott ceremóniát követte, miszerint mi hallgatók és oktatóink (Turi Attila és Jánosi János) súlyozott demokráciával kiválasztottuk a nyertes tervet egymás pályaművei közül. A pavilon ezért kap valamivel hosszabb elemzést, valamint egy rövid betekintést a tervezési fázisba is. A feladat kiadása után igyekeztem olyan előkép vagy ihletforrás után nézni, ami valamiképpen Sárospatakhoz kötődik. A város történelmében kutakodva találtam rá Szent Erzsébet életére és történetére. A leghíresebb magyar szent Sárospatakon látta meg a napvilágot a helyi várúr leányaként. Saját kora az egyik leggyönyörűbb nőnek tartotta, és a helyiek azóta is büszkén tekintenek szülöttükre, aki Isten szolgálatában példaértékű tettekkel hirdette az emberi és isteni szeretet. Életét mindenkinek figyelmébe ajánlom! Őt hívták Sárospatak Csillagának.

Ez olyan erősen megragadott engem, hogy a csillag-motívum tömeg- és formaképző erővé vált számomra. Az épület alakja emiatt lett egy ötágú csillagból szerkesztett térforma: a csillag szárait középre felhajtva, és háromszor megtörve azokat kialakult egy centrális, kupolaszerű tömeg. A csillag-motívumot erősítik még az összehajló élek találkozásánál létrejövő bevilágító-fülek, a lapok merevítő- és tartógerendáik elrendezése, valamint az opeion gerendázata. A tartószerkezet kialakításának szépsége, hogy az épület sarkainál kialakuló élek nem hordanak terhet – ezt a szerepet az összeborított lapok belső gerendázata oldja meg, valamint a töréseknél kialakuló gyűrűk. Ez a tehermentesítés teszi lehetővé az élek menti mezők fedésének ritkítását, és enyhe széthúzását. Így kap az épület egy illuzionisztikus könnyedséget.

 

 

A munkatempónk feszített volt mindennap. Nagy falat volt a kitűzött feladatot maradéktalanul teljesíteni, és embert próbáló a napi kilenc-tíz óra munka, de megható és egyben erőt adó is az a lelkesedés, ami mindannyiunkat fűtött, s amire az apróbb nehézségek vagy csalódások csak olajként hatottak. Mint például akkor, amikor az egyik napra kitűzött feladattal nem lettünk készen, és az iskola rajzterméből hoztunk ki reflektorokat, hogy tudjunk még dolgozni egy kicsit, amit aztán a vacsorára ébredt szúnyogok végül is meghiúsítottak, de az élmény, amit a felszabadult munka és a határozott céllal eltöltött napok adtak, leírhatatlan.

Fantasztikus volt érezni, hogy már nem negyven különböző ember mozog az udvaron, hanem egy kollektív tudat egységgé kovácsol minket, mintha egy láthatatlan élőlény negyven ujja lennénk. Talán ez a szellem az, ami élővé teszi az építést, a munkát az alkotás szintjére emeli, és ami elmélyíti azt a szeretetet, amit egymás között éreztünk, s amit vendéglátóinktól folyamatosan kaptunk. Az a hála és megbecsülés, amivel irántunk voltak, értelmét adták annak a sokszor nehezen meghatározható fogalomnak, hogy építészet.

Juhász Balázs

Máté Albert filmje az alkotótáborról a youtube-n