Az építész szerepe a közösségi lakásprojektek tervezésében

Miközben a „közösségi lakhatás" fogalma egyre gyakrabban tűnik fel az ismeretterjesztő cikkekben és social media platformokon, egyre több alkalommal válik szimbolikus marketingeszközzé is a hazai ingatlanfejlesztésekben. Azonban a valódi cohousing – ahol a közösség aktívan részt vesz a tervezésben és döntéshozatalban – még ritka Magyarországon. A CoHousing Budapest szakáértőinek cikke bemutatja, hogyan különböztethető meg a valódi együtt-tervezés a „marketing-cohousingtól", és milyen szakmai és közösségi feltételek szükségesek egy működő, fenntartható közösségi lakóház létrehozásához.

Kezd divatossá válni a közösség a lakhatásban. A coliving, cohousing, szövetkezeti lakhatás fogalmai már nem csak tudományos, ismeretterjesztő cikkekben, social médiában jelennek meg, hanem egyre inkább hívószavaivá, marketingeszközévé válnak az itthoni piaci lakásprojekteknek. A legnagyobb hazai lakásfejlesztők “közösségi nappalival" hirdetik sokszáz lakásos beruházásaikat és megjelent a piacon egy “cohousing jellegű" fejlesztés is – erről mindjárt szó lesz.

A CoHousing Budapest Egyesület megalakulásától azt a célt tűzte ki, hogy a közösségi lakhatás (cohousing) ideáját, a hazai projektek megvalósulását tudással, érdekérvényesítéssel támogassa. Az egyik legígéretesebb támogatott kezdeményezésük a CollAction csapata volt. A csapat tagsága jelentősen átfedett az Egyesülettel, így a nemzetközi példák, szakirodalom és módszertan ismeretében vágtak neki, megszületett egy 25-30 lakásos budapesti cohousing magyar viszonyokra adaptált koncepciója, sőt alapszabálya. Ezen a ponton találkoztak egy építésszel, aki ígérete szerint hozta volna a projekt másik felét – építészként, telektulajdonosként, fejlesztőként, lakóként szállt bele a projektbe, sőt, az építészirodáját is beköltöztette volna. A közös tervezés elkezdődött, de a szerepkonfliktusok miatt egyre nehezebbé vált a közös tervezés, végül a közös együttműködés a CollAction számára kudarcba fulladt..

A fejlesztő, aki a tervezésben is szerepet vállalt – felrúgva írásos megállapodásukat – végül kiszorította a CollAction csapatát a projektből. Az eredetileg közösen kidolgozott tervek alapján most már nemcsak „cohousing-jellegűként", hanem kifejezetten „cohousingként" hirdeti a telken épülő társasházat.

De hogyan terveződik egy valóban közösségi lakóház?

A valódi közösségi lakhatási projektek (cohousing) olyan, hazánkban még nem használt módszertant követnek, amelyben párhuzamosan fejlődik az épület és az azt majdan lakó közösség. A CoHousing Budapest Egyesület és a cohousing tervezésre szakosodott bécsi Einszueins architektur építésziroda által a bécsi gyakorlat alapján a magyar viszonyokra adaptált tervezési-fejlesztési folyamatot bemutató ábra érzékelteti, mennyi szereplő folyamatos közös munkája, mennyi közös döntés, felelősségvállalás kell a sikerhez. A folyamatábra összegzi a megvalósításban elengedhetetlen kulcsszereplőket, az alapvető fázisokat és mérföldköveket, és egy részletes lépéssorként szolgál a folyamatban résztvevőknek - melyet természetesen a megvalósítás elején a projektre kell szabni. A tervezés és a fejlesztés professzionális szereplői folyamatosan együtt dolgoznak a lakóközösséggel, így a folyamat végére nem csak a közösség erősödik meg a közös munkában – és az elkerülhetetlen konfliktusokban –, de egy olyan épület jön létre, amely az ő elveiket, igényeiket, ízlésüket, közösségi működésüket tükrözi. Itthon még új műfaj, máshol már kiforrott gyakorlat – de csak akkor működik, ha a ház egy valódi közösség együttműködésével valósul meg.

Az építészektől - tervezőktől, fejlesztőktől, beruházóktól - olyan tudást, képességeket, követel ez a folyamat, amely Magyarországon még nem része a szakmai szerepfelfogásnak, a képzéseknek, a szakmapolitikai szabályozásnak. Cikkünkkel abba az irányba szeretnénk elindulni, hogy megismertessük, elérhetővé tegyük ezt a tudást a szakmában.

​​Részvételi tervezés, közösségi tervezés, együtt-tervezés

Az építészek számára az utóbbi években egyre több módszertana ismerős a “participatív", azaz “részvételi" tervezésnek. Az önkormányzatok egyre több módszerét vezetik be a “bevonásnak": stratégiai tervezésben a lakossági fórumtól eljutottunk a közösségi gyűlésig, közösségi költségvetésig. Az épített környezet, elsősorban a közterek tervezésében is egyre több példát látunk a “bevonása", ahol a tervezők online eszközökkel vagy a helyszínre kitelepülve, a használókkal konzultálva gyűjtik az igényeket, ötleteket. Egy-egy folyamat, például a Teleki tér tervezése, addig is eljutott, hogy egy többé-kevésbé állandó használói csoporttal együtt alakultak ki a tervek.

Azonban, ha ezeket a módszereket Arnstein híres létráján helyezzük el, kevésbé lehetünk még elégedettek: ezek a módszertanok még mindig csak a létra középső, jelképes részvételnek (eufemikus magyarításban: részleges részvételnek) nevezett fokain helyezkednek el, és nem jutnak el a valódi részvételig, az állampolgárokkal való hatalom-megosztásig.

Nem csodálkozhatunk ezen, hiszen ezekben a folyamatokban a kezdeményezés mindig a közhatalomtól (önkormányzattól vagy államtól) indul, ők írnak alá megbízói szerződést a tervezővel, ők döntenek a célokról, a költségvetésekről, ők viselik ennek politikai felelősségét és a későbbi karbantartásnak költségeit is.

A közösségi lakásprojektekben nem így vesz részt a közösség. Ők a saját otthonukat tervezik, a saját pénzükkel játszanak, később nekik kell majd használni és karbantartani a létrejövő épületet, és ennek tudatában is vannak. Így kapcsolatuk a tervezővel jobban hasonlít a családiház-tervezésből ismert megbízó-tervező kapcsolatra, mint a “részvételi" tervezésre. 

Ennek megfelelően ezt a folyamatot nem is szeretnénk részvételi tervezésnek hívni: legyen ez „közösségi tervezés" vagy „együtt-tervezés". 

A közösségi tervezés bonyolult folyamat, ahol a tudás, behozott információk, a döntési jogosultságok, a szakmai és pénzügyi felelősség megoszlik a közösség és a tervező között és ezt a bonyolult kapcsolatrendszert a két fél közötti szerződéses rendszer is leképezi.

Az építész szerepei az együtt-tervezésben

Azoknak az építészeknek, akik lakóközösségekkel dolgoznak együtt, olyan megközelítést kell alkalmazniuk, amely együtt-tervezésre épül. Ez azt jelenti, hogy a szolgáltatásnyújtás nem egyoldalú, hanem a szakemberek és a lakók – valamint azok családjai és szomszédai – között egyenrangú, kölcsönös kapcsolatban történik. Ez a szemléletváltás alapjaiban formálja át az építészek és a lakók közötti viszonyt.

Ebben a megközelítésben a lakók nem passzív megrendelők, hanem aktív közreműködők, akik beleszólnak saját lakókörnyezetük alakításába. Az ilyen munkához az építész részéről különleges elhivatottságra van szükség, valamint őszinte azonosulásra a közösség értékeivel és céljaival. Az építész ilyenkor nem csupán tervező, hanem folyamatkísérő is, aki megosztja a döntési jogokat a közösséggel, és a társalkotást tekinti a közös munka alapjának.

Eszményi esetben az építész nemcsak segítő, hanem valódi partner a közös tervezésben. A döntések nemcsak technikai, hanem közösségi szinten is megosztottak. A cél nem egy „lakóknak szóló" épület, hanem lakókkal együtt létrehozott lakóhely.

A közösségi tervezés folyamata ugyan hosszabb ideig tarhat, de sokkal színesebb és használhatóbb tervváltozatok születnek, és a lakók is jobban azonosulnak az eredménnyel. Ez a megközelítés időigényesebb lehet, de hosszú távon fenntarthatóbb, rugalmasabb és élhetőbb lakótereket eredményez – nemcsak az ott lakók, hanem a városi szövet egésze számára is.

A közösségi lakhatásban az építész nem „magányos zseni"

A közösségi lakhatási projektek alapvetően megkérdőjelezik az építész hagyományos szerepéről kialakult képet. Ezekben a folyamatokban az építész már nem az a „magányos zseni", aki egyedül álmodja meg a művet, hanem érzékeny és aktív résztvevővé válik, aki a közösséggel közösen gondolkodik.

A közösségi lakhatásban az építész közvetítő: összeköti a lakók álmait a megvalósítás realitásával, a vágyakat a szabályozási környezettel, a hétköznapi nyelvet a szakmai nyelvezettel. Támogató, aki segíti a csoportot abban, hogy saját igényeiket és értékeiket felismerjék és megfogalmazzák – gyakran úgy, hogy a folyamat elején maguk sem tudják pontosan, mit szeretnének. Partner, aki nem felülről irányítja a folyamatot, hanem oldalról segíti, és hajlandó tanulni a közösségtől is. Résztvevő, aki személyesen is elköteleződik, és jelen van a közös döntéshozatalban – akár mint moderátor, akár mint lakó, akár mint társalkotó.

Az építész többé nem kizárólagos tudásbirtokos, hanem egy olyan szereplő, aki megosztja szakértelmét a közösséggel, és ezzel lehetővé teszi, hogy a lakók saját otthonaik, közös tereik és közösségi folyamataik aktív alakítóivá váljanak. Ez a szemlélet mélyen emberi, demokratikus, és hozzájárul egy igazságosabb, élhetőbb lakókörnyezet kialakításához.

A közösségi lakóházakban az építész és a csoport együttműködése

A közösségi lakhatási projektek sikeressége nagymértékben múlik azon, hogy milyen módon és minőségben tud együttműködni az építész a lakóközösséggel. Míg a hagyományos építészeti projektekben a tervező és a megrendelő között jellemzően hierarchikus viszony áll fenn, a közösségi lakhatás világában partneri kapcsolatra, kölcsönös tanulásra és folyamatos párbeszédre van szükség. Ahhoz, hogy ez a sajátos együttműködés valóban működőképes és eredményes legyen, számos módszer és működési elv egyidejű jelenléte szükséges.

Mindenekelőtt elengedhetetlen egy világos, közösen megalkotott és szerződésrendszerrel alátámaszott koncepció a tervezési folyamatról. Ez iránytűként szolgál mind az építész, mind a közösség számára: segít eligazodni a döntésekben, és keretet ad az együttműködésnek. Emellett fontos, hogy a projektnek legyen egy átlátható ütemterve, amely követhetővé és nyomon követhetővé teszi a közösségi és az építési folyamat előrehaladását.

A siker másik kulcsa annak felismerése, hogy a közösségfejlesztés és a lakhatási projekt fejlesztése szorosan összefügg: a közösségi döntéshozatal minősége hatással van a ház minőségére, és fordítva. Ez azt is jelenti, hogy a folyamat során egyensúlyt kell találni a technikai feladatmegoldás és az emberi kapcsolatok ápolása között. Egy valóban működő projekt nem csupán fizikailag lesz jól megépítve, hanem közösségi szinten is „összeáll".

A résztvevők közötti kompromisszumkészség és őszinte kommunikáció alapvető. Mivel a közösségi lakhatás sokszereplős, összetett folyamat, a feszültségek és érdekellentétek természetesek. Ezek konstruktív kezelését segíti elő a facilitált együttműködés, ahol külső vagy belső segítők támogatják a csoportot abban, hogy a döntések átlátható módon, mindenki számára vállalhatóan szülessenek meg.

Ehhez elengedhetetlen, hogy az érintett szereplők szerepei és felelősségei egyértelműen tisztázottak legyenek már a folyamat elején. Egy jól működő együttműködésben mindenki tudja, hol van a helye: mit várhat el a többiektől, és mit vállal saját maga. Ez nem csupán a hatékonyságot növeli, hanem megelőzheti a félreértésekből fakadó konfliktusokat is.

A projekt során szükség van időre és kapacitásra, nemcsak a fizikai munka elvégzésére, hanem a közösségfejlesztésre is. Az együttműködés és a bizalom nem alakul ki magától – ahhoz, hogy valódi partnerség jöjjön létre, szándékos és tervezett ráfordításra van szükség mindkét oldalról. Ennek feltétele, hogy az építész és a közösség ismerje a fejlesztési folyamat sajátosságait, lépéseit, és azok közösségi vetületeit.

A folyamatot végigkísérő módszerek és technikák akkor a leghatékonyabbak, ha támogatják az együttműködés kultúráját. Olyan strukturált, de nem hierarchikus működési módokra van szükség, amelyek lehetővé teszik, hogy minden érintett beleszólhasson a döntésekbe. Erre jó példa a szociokrácia, amely biztosítja, hogy a közösség működése egyszerre legyen hatékony, demokratikus és inkluzív. Ilyen mechanizmusok alkalmazásával az együttműködés nemcsak technikai eszköz, hanem valódi kulturális alap lesz, amelyre egy közösségi lakóház jövője biztonsággal építhető.

Hogyan ismerjük fel a „marketing-cohousingot"?

Egyre gyakoribb, hogy a cohousing kifejezést fejlesztők marketingeszközként használják, miközben a projekt mögött nem valósul meg közösségi tervezés vagy valódi együttműködés. Amikor a jövőbeli lakók nem vesznek részt a közös vízió kialakításában, amikor nincsenek facilitált folyamatok és közös döntéshozatal, akkor a közösségi elemek – mint a közös konyha vagy mosókonyha – üresen maradhatnak. Hiányzik a bizalom, a közös elköteleződés, így a terek nem működnek közösségként, csak „úgy néznek ki". A design megoldások látványosak, de nem hordoznak valódi tartalmat, mert nem egy közösen megszületett igényrendszerre reagálnak.

A „marketing-cohousing" gyakran csak látszat-bevonást kínál: a lakók véleményt mondhatnak apró részletekről – például burkolatokról vagy színekről –, miközben a lényegi döntések (alaprajz, működési modell, közösségi térhasználat) már korábban, zárt körben megszülettek. Ráadásul, ha a fejlesztő nem átlátható módon kommunikál, nem biztosít hozzáférést a tervezési dokumentációhoz, verziókhoz, döntési indoklásokhoz, akkor a lakók kiszolgáltatottá válnak, a közösségi bizalom megrendül, és végső soron az egész projekt is sérülhet.

Ez a cikk azért született, hogy felhívja a figyelmet: valódi cohousing csak akkor jöhet létre, ha a közösségi tervezés valós és mély folyamat, nem csupán látszat. Fontosnak tartjuk, hogy a CollAction projekt tanulságai mások számára is tanulási lehetőséget nyújtsanak – ezért, bár számunkra ez fájdalmas tapasztalat, mégis nyilvánosságra hozzuk.

További lépéseket is teszünk: szeretnénk, ha a közösségi tervezés során létrejött szellemi termékek fogalma és védelme megjelenne a Magyar Építész Kamara szabályozásaiban és etikai normáiban. Emellett dolgozunk azon, hogy a közösségi tervezés módszerei bekerüljenek az építészeti alapképzésbe és a szakmai továbbképzésekbe. Hiszünk abban, hogy ezzel nemcsak a cohousing, hanem az egész építészeti kultúra is egy fenntarthatóbb, igazságosabb irányba mozdulhat el.

Babos Annamária, Madaras-Horogh Petra, Szabó Julianna Phd

Jegyzet:

[1] Eredeti: Arnstein, S. (1969.) A ladder of citizen participation. Journal of the American Planning Association, 35(4), 216–224.
Fordítás: KISS GABRIELLA: MILYEN A JÓ RÉSZVÉTEL? Társadalmi részvételi folyamatok értékelése környezeti ügyekben. Társadalomkutatás 30 (2012) 4, 370–385 DOI: 10.1556/Tarskut.30.2012.4.5 1