Nézőpontok/Tanulmány

A Metabolizmus születése – A Metabolizmus múltja, jelene és jövője (2.)

1/19

Le Corbusier, Plan ’Obus’

Le Corbusier, Plan ’Obus’
4. Paul Maymont , Seine alatti város terve
2. Yona Friedman, space-frames-in-the-air
3. Paul Maymont, Úszó Sziget terve
Paolo Soleri, Mesa város rajzai
Archigram, Walking City
Kikutake, 1958-as Víziváros terve
Tange, Boston-öböl terv
Tange, Tokiói-öböl terv
Jomon
Jomon
Jomon
Yayoi
Yayoi
Yayoi
Katsura császári villa
Ise szentély
Tange, Hiroshimai Béke Park terve
?>
Le Corbusier, Plan ’Obus’
?>
4. Paul Maymont , Seine alatti város terve
?>
2. Yona Friedman, space-frames-in-the-air
?>
3. Paul Maymont, Úszó Sziget terve
?>
Paolo Soleri, Mesa város rajzai
?>
Archigram, Walking City
?>
Kikutake, 1958-as Víziváros terve
?>
Tange, Boston-öböl terv
?>
Tange, Tokiói-öböl terv
?>
Jomon
?>
Jomon
?>
Jomon
?>
Yayoi
?>
Yayoi
?>
Yayoi
?>
Katsura császári villa
?>
Ise szentély
?>
Tange, Hiroshimai Béke Park terve
?>
1/19

Le Corbusier, Plan ’Obus’

A Metabolizmus születése – A Metabolizmus múltja, jelene és jövője (2.)
Nézőpontok/Tanulmány

A Metabolizmus születése – A Metabolizmus múltja, jelene és jövője (2.)

2012.05.04. 08:54

Cikkinfó

Építészek, alkotók:
Nyilas Ágnes

A Metabolizmus kialakulásához számos tényező bonyolult összjátéka vezetett. Az egyik legmeghatározóbb volt ezek közül 1959-ben a CIAM (magyarul Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusa) felbomlása és a TeamX csoport hatalomátvétele. Az eseménnyel összefüggésben áll a nemzetközi Megastruktúra-mozgalom megjelenése is, olyan jeles képviselőkkel, mint a francia Urbanisme Spatial, az olasz Cittá-territorio és az angol Archigram csoport. Alábbiakban Nyilas Ágnes cikksorozatának 2. része olvasható.

A Metabolizmus történeti hátterében számos tényezőt kell figyelembe vennünk, melyek bonyolult összjátéka a mozgalom kialakulásához vezetett. Az egyik legmeghatározóbb közülük a CIAM (Congres Internationaux d’Architecture Moderne, magyarul „Modern Építészet Nemzetközi Kongresszusa") felbomlása, és a TeamX csoport hatalomátvétele a tizedik CIAM kongresszuson, 1959-ben, Otterlóban. Ezzel az eseménnyel áll összefüggésben a nemzetközi Megastruktúra-mozgalom megjelenése is, ami szintén nagy befolyást gyakorolt a japán metabolista építészek gondolkodására. Az 1950-es évek végének nemzetközi miliőjén kívül azonban a második világháború utáni sajátos japán szociokulturális környezetről sem feletkezhetünk meg. A háború utáni újjáépítés sohasem látott lehetőséget és kihívást kínált az építészeknek világszerte, Japánban viszont ezt megtoldotta az 50-es évekkel kezdődő robbanásszerű népességszaporulat. A vesztes háború utáni nemzeti öntudat felélesztésére tett kísérletek pedig a „tradíció" gondolatának újraértelmezését sürgették, minek szükségszerűségét megerősítette még a hirtelen gazdasági fejlődés, a „japán csoda" is, mely az új technológia és a tradíció között feszülő látszólagos ellentét kiegyeztetésének problematikájával nehéz feladat elé állította a japán építészeket.

 

Le Corbusier, Plan ’Obus’
1/19
Le Corbusier, Plan ’Obus’

4. Paul Maymont , Seine alatti város terve
2/19
4. Paul Maymont , Seine alatti város terve

 

 

A CIAM-tól a TeamX-ig

A CIAM története 1928-ban, a svájci La Sarrazban kezdődött. Alapítóokmányát, a La Sarraz-i nyilatkozatot nyolc ország huszonnégy építésze írta alá. A CIAM kongresszusok eredetileg építészeti problémákkal foglalkoztak, az 1929-es frankfurti gyűlés viszont, melynek témája a minimál életszínvonal és a racionális építési telek fejlesztése volt, egy új korszakot alpozott meg, ahol elsősorban urbanisztikai témák kerültek előtérbe. Urbanisztikai szempontból a legjelentősebb találkozó a „Funkcionális város" címmel futó 1933-as athéni gyűlés volt. Ezt a gyűlést Le Corbusier merev funkcionalizmusa uralta: Corbusier a várost négy zónára osztotta a városi élet négy alapfunkciója – a lakás, a rekreáció, a munka és az ezeket összekötő közlekedés – szerint. A gyűlés alapelveit összefoglaló „Athéni Charta" a huszadik századi városépítés legfontosabb dokumentumává vált, a gyalogosforgalom és a gépkocsiforgalom különválasztásának gondolata pedig a japán metabolisták városterveire is nagy hatással volt.

A merev funkcionalista elvektől való elhajlás az 1947-es angliai Bridgewaterben rendezett CIAM találkozón kezdődött, a MARS (Modern Architectural Research) csoport vezetésével. A MARS csoport célja a CIAM funkcionális kategóriáinak túllépése volt egy olyan épített környezet létrehozásával, ami nemcsak a fizikális térigényünket, de „érzelmi igényeinket" is kielégíti. A következő CIAM gyűlés 1951-ben Hoddesdonban – ami „A város szíve" címet kapta – ezeknek az elveknek az egyenes folytatása volt. A találkozó hangulatán már erősen érezhető volt a generációk közötti feszültség, ami a CIAM-ot alapító idősebb korosztály és a fiatalabb tagok ideológiája közötti szakadékból eredt. Ez a feszültség aztán az 1953-as Aix-en-Provence-i gyűlésen tetőződött. A gyűlést a Smithson testvérek és Aldo van Eyck vezették. Nyíltan támadták az „Athéni Chartá"-t, melynek funkcionális kategóriái helyett egy új rendszert terjesztettek elő megvitatásra „az emberi képzettársítások hierarchiája" néven. Ez a rendszer is négy kategórián alapult, névszerint a nagyváros, város, falu és tanya kategóriáin, amelyek lényegében a CIAM-kategóriák módosított változatai voltak, csak más köntösbe burkolva.

 

2. Yona Friedman, space-frames-in-the-air
3/19
2. Yona Friedman, space-frames-in-the-air

3. Paul Maymont, Úszó Sziget terve
4/19
3. Paul Maymont, Úszó Sziget terve

 

 

A lényegi különbség ezért nem is itt keresendő, hanem az építész feladatának megközelítésében. A Smithson testvérek szerint az építész új feladata a város korlátlan növekedésének biztosítása egy általános várostervezési szabályrendszer kiépítésén keresztül, mely egy sorozat konkrét példán alapul. Ez a gondolat határozta meg az 1956-os dubrovniki CIAM gyűlés irányvonalát is. A dubrovniki gyűlést vezető TeamX csoportot a Smithson testvérek, Van Eyck, Jacob Bakema, Georges Candilis, Shadrach Woods, John Voelcker, valamint William és Jill Howell alkották. Az általuk előterjesztett új városépítészeti fogalmak és problémák között szerepelt a „város mint organikus egység", a „mobilitás problémája", vagy a „növekedés és változás problémája" stb. A TeamX csoport tagjai a várostervezésben egy – a CIAM gondolkodásával teljesen ellentétes – új nézőpontot képviseltek, ami a „folytonosság", és ezzel összefüggésben a „nyílt rendszer" gondolatán alapult. (Kenzo Tange lineáris várostervei is egyértelműen ezekből az alapelvekből vezethetőek le, de a metabolista csoport fiatalabb tagjainak munkáin is szembetűnő a befolyás.) A végleges szakadás 1959-ben, Otterlóban következett be, a TeamX gondolatmenete a város alapstruktúráját nem zavaró „szabad növekedésről" pedig végül is a Megastruktúra gondolatában teljesedett ki, ami egy teljesen új fogalomat jelölt az építészet és a várostervezés határmezején.

Nemzetközi Megastruktúra-mozgalom

Reyner Banham építészkritikus a megastruktúrákról írt híres könyvében (Reyner Banham, Megastructure: Urban Futures of the Recent Past, London, 1976) szereplő definíciója szerint a megastruktúra nem más, mint egy – a városi léptéket megközelítő – hatalmas tartószerkezet beépíthető lakókonténerekkel. Banham szerint az alapgondolat csírái már Le Corbusier 1931-es Plan ’Obus’-ában is felismerhetőek. Bár – folytatja Banham – a Plan ’Obus’ aligha tekinthető a megastruktúra tudatos megnyilvánulásának, már csak azért sem, mert maga a szó 1964-ig nem is létezett. A „Megastruktúra" szó végül Fumihiko Maki révén jelent meg először nyomtatásban. A leghíresebb definíció is tőle származik, mely szerint a Megastruktúra egy nagy keretszerkezet, amibe az összes városi funkció, vagy legalábbis annak jórésze be van építve (Fumihiko Maki, Investigations in Collective Form, Washington, 1964).

 

Paolo Soleri, Mesa város rajzai
5/19
Paolo Soleri, Mesa város rajzai

 

 

Ennek ellenére az egyedülálló épület és a városi struktúra közötti szakadék áthidalásának utópisztikus gondolata már az 1950-es évek végétől ott lógott a levegőben, és kimondatlanul ugyan, de pár év alatt nemzetközi irányzattá nőtte ki magát. A Megastruktúra irányzat jeles képviselői között említendő a francia Urbanisme Spatial csoport, az olasz Cittá-territorio csoport és az angol Archigram csoport. Az Urbanisme Spatial csoport tagjai között szerepelt a magyar származású Yona Friedman is, akit Banham a leginkább említésre méltónak tart, és akinek háromdimenziós rácsszerkezete (space-frames-in-the-air) sok hasonlóságot mutat a Tange Tokiói-öböl tervének középpontjában álló, államháztartási funkciókat befogadó oszlop-gerenda szerkezetű megastruktúrával. Banham hasonló metabolista befolyást feltételez Paul Maymont 1963-as „Úszó Sziget" tervében (Floating Island Project) vagy az 1962-es „Szajna alatti város" tervén (City under the Seine Project) is.

Az olasz Cittá-territorio csoportot Paolo Soleri és Manfredo Tafuri vezette. Soleri az 1960-as Mesa város rajzaival vált világhírűvé, melyek az angol Archigram csoport terveire is inspirálóan hatottak. Az Archigram bemutatása előtt viszont Banham kis kitérőt tesz az „utópia" tárgykörébe, majd az utópia két alaptípusának definiálása után az Archigramot szociálutópia-orientált sci-fi gyártónak bélyegzi, és élesen elkülöníti a japán metabolistáktól, kiknek forma-orientált utópiáit szerinte az építészeti kalandvágy fűtötte. A metabolisták megastruktúrái közül Banham különös hangsúlyt fektet Kikutake 1958-as Víziváros tervére, amit „a Metabolizmus elsődleges víziója"-ként említ, míg Tange 1959-es Boston-öböl tervét az első „igazi" megastruktúra, az 1960-as Tokiói-öböl tervet pedig „a huszadik század legemberfelettibb városépítészeti látomása" címmel illet.

A Megastruktúra-mozgalom történetében még két fontos dátumot kell megemlítenünk. 1964-et Banham „megaév"-nek nevezi, nemcsak azért, mert ekkor jelent meg a „Megatsruktúra" szó először nyomtatásban, hanem azért is, mert az Archigram is ekkor debütált, és a legtöbb megvalósult megastruktúra is ekkor épült. Másrészt 1967-ben került megrendezésre a montreáli világkiállítás, a megastruktúrák legszéleskörűbb bemutatója, de a skóciai Cumbernauld új városközpontja – ami az eddig megépült legtökéletesebb megastruktúra a világon – is ezévben épült. A 60-as években egyébként a Megastruktúra gondolatát előszeretettel tesztelték egyetemi kampuszokon, melyek funkciójuknál fogva lényegében egy egész kisvárost sűrítettek magukba. Banham ezeket a Megastruktúra megvalósítására tett próbálkozásokat az építészek „egy feltételezett jövő iránti nosztalgiája"-ként értékeli, motivációjukat pedig egyfajta vizuális rendszer kidolgozásában látja, mely jobban áttekinthetővé tenné városainkat.

 

Archigram, Walking City
6/19
Archigram, Walking City

Kikutake, 1958-as Víziváros terve
7/19
Kikutake, 1958-as Víziváros terve

 

 

Japán a második világháború után

A japán metabolisták várostervezés-elméletének egyedi alakulásához a japán szociokulturális háttér is nagyban hozzájárult. Az világháború utáni évtized Japánban is az újjáépítés jegyében telt. Sok probléma várt megoldásra, köztük a nagymértékű lakásszükséglet, a gyárak és az egész ipar újjáépítése vagy a nemzeti identitás újraalapozása. Japán a világtörténelemben eddig példátlan tempóban fejlődött, és a hatvanas évekre sikerült felzárkóznia a gazdasági nagyhatalmakhoz. A kormánynak az ipari szektor prioritására vonatkozó döntése a nagyobb ipari létesítmények városközpontokhoz közeli koncentrálódását eredményezte, ami a munkerő tömeges városba áramlását, ezzel párhuzamosan a városi funkciók kényszerű bővítését vonta maga után. A várostervezők viszont nem tudtak lépést tartani a hihetetlenül gyors urbanizációval, és az elavult városépítési szabályzat a japán városok öntörvényű burjánzásához vezetett. (Az Oszaka és Tokió közötti terület például egy hatalmas összefüggő mega-várossá nőtte ki magát /Tokaido Megalopolis/, ami természetében inkább „fércmunkára" emlékeztet, mintsem egy organikusan kifejlődött városi szövetre.) Az ötvenes évek végére a japán városokból csak a minden emberi léptéket meghaladó, szétforgácsolt városszerkezet maradt, kicsi és kényelmetlen lakókonténerekkel összefoltozva, és mindez persze elképesztő lakósűrűséggel kombinálva. Erre a szituációra válaszolt a Japán Lakásépítési Vállalat (Japan Housing Corporation) 1958-as inditványa a Tokiói-öböl északi részének feltöltésére, ami az így nyert mesterséges építési területtel biztosítana helyet a főváros további terjeszkedésének. Bár az indítványt visszautasították, a „mesterséges építési terület" (artificial land) fogalma szervesen beépült a japán várostervezés elméletébe, és egyben a metabolisták munkáiba is.

 

Tange, Boston-öböl terv
8/19
Tange, Boston-öböl terv

Tange, Tokiói-öböl terv
9/19
Tange, Tokiói-öböl terv

 

 

Másrészt a vesztes háború utáni nemzeti identitás helyreállítására tett próbálkozások heves vitákat eredményeztek a tradíció kérdése fölött. Ezek a viták szintén nagy befolyást gyakoroltak a metabolisták gondolkodására, Kawazoe kritikáján és Tange tervein átszűrve. A viták alapvetően két szinten zajlottak: a tradíció kérdéskörén belül a két hagyományos japán esztétikai irányzat – a „dzsómon" (Jomon) és a „jajoi" (Yayoi) – között, valamint egy magasabb szinten maga a tradíció és az új technológia között. Tange mindkettőnek nagy jelentőséget tuajdonított, és részletes kutatómunkát kezdett a japán építészeti tradíció újraértékelésére a Katsura császári villa és az Ise-szentély történeti példáiból kiindulva. A „dzsómon" kontra „jajoi" kérdésben Tange végül az elitista „jajoi" tardíció és az inkább populárisnak nevezhető „dzsómon" tradíció szükségszerű kiegyeztetése mellett foglalt állást, és saját építészetében is ennek megvalósítására törekedett.

A tradíció kontra technológia kérdést illetően is a egyensúly megtalálását tartotta fontosnak, és a japán tradícionális építészet hagyományát az új technológiával kombinálva próbálta beépíteni munkáiba. Köztük a legelső és leghíresebb a Hiroshimai Béke Park terve, ami vasbeton tartóoszlopaival, lapostetejével és a racionális elven működő keretszerkezetével teljes mértékben modern, mégis sikeresen fejezi ki a nemzeti identitást a hagyományos japán építészetből átvett motívumok – a hosszan elnyújtott alaprajz vagy a homlokzati rácsszerkezet – segítségével. Későbbi épületeiben Tange még tovább fejlesztette ezt a gondolatot. Itt a hagyományos japán építészet új technológiával való ötvözését az épületelemek szabványosításában és előregyártásának gondolatában fedezhetjük fel, aminek szintén meghatározó szerepe volt a metabolisták tervezéselméletének alakulására.

 

Jomon
10/19
Jomon

Jomon
11/19
Jomon

Jomon
12/19
Jomon

Yayoi
13/19
Yayoi

Yayoi
14/19
Yayoi

Yayoi
15/19
Yayoi

Katsura császári villa
16/19
Katsura császári villa

Ise szentély
17/19
Ise szentély

Tange, Hiroshimai Béke Park terve
18/19
Tange, Hiroshimai Béke Park terve

 

 

Kenzo Tange és a metabolista mozgalom kölcsönhatásáról Zhongjie Lin tavalyelőtt megjelent könyve (Zhongjie Lin, Kenzo Tange and the Metabolist Movement: Urban Utopias of Modern Japan, New York, 2010) nyújtja az eddigi legrészletesebb összefoglalót. Lin három gondolatba sűríti Tange metabolistákra gyakorolt hatását. Az első az „új tradíció" gondolata, ami lényegében nem más, mint az tradícionális építészet értékeinek újraértelmezése, a második a várostervezési problémák széleskörű megközelítése, a harmadik pedig a technológia kifejező alkalmazása. Ezek a gondolatok egyben a világháború utáni japán építészet irányvonalát is kijelölték, amiben Tange meghatározó szerepet játszott elméleti fejtegetései és tervezési tapasztalata révén. Hajime Yatsuka építészkritikus szavaival élve a Metabolista csoport munkássága pedig „Tange eszméinek kiterejesztése"-ként fogható fel. Ezt a kapcsolatot viszont tévedés lenne puszta egyoldalú függőségként értelmezni. A metabolisták ugyanis, azon túl, hogy Tange várostervezési gondolatait vitték tovább, keményen kritizálták mesterük „konzervatizmusát". Ezen a többrétű folyamaton keresztül sikerült megalapozniuk saját identitásukat is, ami viszont Tangére is egyértelmű visszahatást gyakorolt. Ezt a bonyolult kölcsönhatást fogjuk nyomonkövetni az elkövetkező cikksorozatban, a kölcsönhatás első nyilvánvaló bizonyítéka pedig Tange 1959-es Boston-öböl tervében keresendő, mely a következő cikkben kerül részletes elemzésre.

Folyt.köv.


Kapcsolódó oldal:

In memoriam Kiyonori Kikutake - a Metabolizmus múltja, jelene és jövője (1.)

 

Vélemények (0)
Új hozzászólás

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk