Kenzo Tange Boston-öböl terve – A Metabolizmus múltja, jelene és jövője (3.)

Mi vitte rá Kenzo Tangét, hogy irodalmi tanulmányait feladja, és az építészet felé forduljon? Az az átütő hatás, melyet Corbusier a Szovjetek Palotájára kiírt tervpályázatra benyújtott munkája gyakorolt rá. Hogy milyen elvek szolgálnak híres Boston-öböl terve – az első tudatos és precízen kidolgozott A-keresztmetszetű megastruktúra – kialakításában? Megtudhatjuk Nyilas Ágnes cikksorozatának 3. részéből.

Tange építészetének elemzésekor nem feletkezhetünk meg Le Corbusier, és rajta keresztül a CIAM, majd később a TeamX befolyásáról sem. Az első impulzus középiskolás éveiben érte Hiroshimában, mikor egy külföldi magazinban megpillantotta Corbusier a Szovjetek Palotájára kiírt tervpályázatra benyújtott munkáját. A hatás átütő volt, olyannyira, hogy az akkor még irodalmat tanuló Tange mindjárt el is határozta, hogy az építészet útjára lép. Corbusier szobrászi formaérzéke és a modern város grandiózus víziója lenyűgözte a fiatal Tangét, aki 1939-ben „Óda Michelangelóhoz: Bevezetésképp egy Le Corbusier tanulmányhoz" címmel tízoldalas cikket írt az egyik legnépszerűbb japán építészeti folyóiratba (Kenzo Tange, „Michelangelo sho: Le Corbusier ron he no jisetu toshite", Gendai Kenchiku, Dec. 1939, pp.36-47). A cikkben Tange Corbusier-t az egyetlen nyugati építészként értékelte, aki „forradalmian poetikus hozzáállást tanúsít a várostervezéshez".

 

 

Corbusier Tangéra gyakorolt befolyása később a CIAM keretin belül teljesedett ki. Tange ugyanis az 1951-es hoddesdoni CIAM gyűléssel kezdődően, ahol a hiroshimai Béke Park tervét tárta a világ építészközönsége elé, törzsvendég volt a szervezet találkozóin. Városléptékű gondolatainak fejlődésére azonban az új alapelveket képviselő későbbi találkozók voltak nagyobb hatással. Köztük is az 1956-os dubrovniki találkozó jelentette a legnagyobb mérföldkövet. A Smithson testvérek által előterjesztett új kategóriák, valamint az „emberi képzettársítás", a „csoport", a „mobilitás" forradalmian új eszméi Tangét is a CIAM merev funkcionalista alapelveinek átértékelésére motiválták, és a város növekedésének gondolata felé terelték figyelmét. Az 1959-es otterlói találkozón Tange végül bemutatta az akkor még igen fiatal Kikutake első „víziváros" tervét, ami a tenger fölött létrehozott „mesterséges építési terület" ötletével az ugyanazon évben a Boston-öbölbe tervezett Megastruktúra közvetlen előzményeként értékelhető.

A Boston-öböl terv koncepciója, szerkezeti és térelemei

1959 szeptemberétől a következő év februárjáig Tange vendégprofesszor volt a MIT-n (Massachusetts Institute of Technology), ahol diákjainak egy 25 000 fős közösség tervezését adta ki feladatul a Boston-öbölben létesített mesterséges szigetekre. A gondolat az egyedi lakóépület és a városszerkezet között tátongó szakadék feltöltésére hivatott köztes lépték, a „csoportos emberi lépték" (mass-human scale) ötletén alapult, amit Tange a kommunális központ szerepét betöltő nyílt terekben látott megvalósíthatónak. Feladatkiírásában említést tett még a hosszabb élettartamú „főszerkezet" (major structure), azaz a városi infrastruktúra, és a rövidebb élettartamú „mellékszerkezetek" (minor structure), a lakóegységek összekapcsolásának szükségszerűségéről, valamint egy „új prototípus"-ról, ami mindezt lehetővé tenné. A feladat kidolgozásában hét csapat vett részt. Közülük Tange a George Pillorge, Edward Haladay, Ted Niederman és Gustave Solomons alkotta csapat munkáját választotta részletes kidolgozásra, ami később saját nevén látott napvilágot. A terv ugyanis Tange koncepcióját – a modern városi infrastruktúrában rejlő lehetőségek maximális kiaknázásával – egy A-keresztmetszetű megastruktúrába sűrítve valósította meg.

 

 

A terv az öbölben létesített négy mesterséges szigeten alapul. A szigetek két íves épületblokkon keresztül kapcsolódnak össze, melyek homorú ívükkel fordulnak egymás felé. A metró a szigetek alatt fut, míg a vízszinttel egy magasságban iskolák, közösségi és rekreációs funkciók kapnak helyet. A kompozíció közepén, a két épületblokkal közrezárt, hatalmas nyílt terület szintén közösségi létesítmények befogadására alkalmas. Az épületblokkok vázát alkotó A-keresztmetszetű tartók liftaknákat és lépcsőházakat tartalmaznak. Az A-tartók két szárát összekötő hatalmas födém a központi városi funkciók befogadására készült. Minden egyes – két-két szomszédos A-tartó közötti – födém által kijelölt központi városi tér a Tange feladatkiírásában szereplő „csoportos emberi lépték" megtestesítője, míg az épületblokkok tengelyére felfűzött födémek hosszú láncolata egy „emberfeletti lépték"-et (ultra-human scale) képvisel.

A néhány méteres távolságban fölállított külső A-tartók között hasonló alakú, de duplafalú tartók vannak viszonylag sűrűn elhelyezve. Ezek a belső tartók egy-egy megdöntött nagy létra szerkezetéhez hasonló kialakításúak. Egy szerkezeti egység két különböző magasságú létrából áll, melyek fordított V-alakot formázva egymás felé hajlanak. A „létrák fokait" képező vízszintes födémrendszer a közlekedés különböző tereit fogadja be: az alsó szinteken a metró vonalai futnak be az épületblokkba, míg följebb egy többszintes autópálya fut keresztül az épületen. Végül a tartókról konzolszerűen kifelé nyúló födémek a lakóteret befoglaló lakókonténerek elhelyezésére szolgálnak. Ők a „mesterséges építési terület" elvén működnek: szerkezetük független a lakókonténerekétől, melyeket így bármikor, igény szerint be lehet építeni a főszerkezetbe. Ezek a lakókonténerek – elhelyezkedésükből adódóan – a közlekedési csatornákon keresztül kapcsolódnak a központi városi funkciókhoz, ezzel elégítve ki a Tange feladatkiírásában szereplő kitételt.

 

 

Térszervezés és kompozíciós alapelvek

Alaktani szempontból a terv három formai „szinten" értelmezhető, ami egyben három különböző léptéknek felel meg. Mindhárom szinten lineáris térszervezést figyelhetünk meg, míg a szerkezeti elemek és a térelemek viszonya a határoltság elvén alapul. Az első szinten a duplafalú tartók enyhén íves tengelyre felfűzött lineáris sorozata a közlekedés számára fenntartott teret határolja le a létrák szárai között. A második szinten az egy pár dupla falú, egymás felé dőlő ferde létrák sorozata a központi funkciók befogadására szolgáló városi tereket határolja el az épületblokkok tengelyében. A harmadik szinten pedig a két enyhén íves épületblokk, melynek magját a lineárisan felfűzött központi városi terek alkotják, egy hatalmas plázát határol le a teljes kompozíció középpontjában, egyéb közösségi és rekreációs funkciók számára. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy minden egyes formai szintet a határoltság elve ural mint legfőbb kompozíciós alapelv, amit pedig a szerkezeti elemek duplázása tesz lehetővé. Minden szinten ugyanis dupla szerkezetet figyelhetünk meg: az első szinten a létra két szárát, a második szinten a két létrát, a harmadik szinten pedig a két íves épületblokkot.

A három, egymással hierarchikus viszonyban álló formai szint kapcsolatát illetően pedig azt figyelhetjük meg, hogy a szintek nem különülnek el egymástól, hanem egymással szoros összefüggésben egy nagyobb rendszert alkotnak. Ez a rendszer leginkább a matrjoska baba szerkezetéhez hasonlítható. Az első szinten ugyanis a közlekedési terek az őket elhatároló létrákkal együtt egy nagyobb szerkezeti egységként is fölfoghatóak, amik a második szinten párt alkotva a központi városi tereket határolják le. Ezek a központi városi terek pedig az őket lehatároló, és a közlekedés tereit is magában foglaló létrapárokkal együtt ismét egy nagyobb szerkezeti egységként (épületblokk) foghatók föl, melyek a harmadik szinten a hatalmas plázát határolják le a kompzíció középpontjában. Így méltán állíthatjuk, hogy Tange Boston-öböl tervében a meghatározó kompozíciós alapelv a határoltság, ami nemcsak az egyes formai szinteket uralja, hanem az egyes formai szintek egymáshoz való viszonyát is meghatározza, ahol a szintek egy komplex hierarchikus rendszert alkotnak.

A Boston-öböl terv feltételezett elő- és utóképei

Habár Tange Boston-öböl terve az első tudatos és precízen kidolgozott A-keresztmetszetű megastruktúra a világon, kevés forrás foglalkozik a terv részletes értelmezésével. Reyner Banham – a cikksorozat előző részében említett – híres könyvében (Reyner Banham, Megastructure: Urban Futures of the Recent Past, London, 1976) a Boston-öböl tervet a Tokiói-öböl terv közvetlen előzményeként értékeli, és a „a teraszos kialakítású mesterséges építési telek" valamint „a központi városi térhez közeli öbölmenti elhelyezkedés" koncepciójában látja a leglényegesebb hasonlóságot. Másrészt viszont az A-keresztmetszetű tartókról kinyúló, a lakókonténerek befogadására szolgáló hatalmas födémekkel kapcsolatban azt írja, hogy ezek az Antonio Sant’ Elia 1914-es The Cittá Nuova-jában vagy Walter Gropius 1928-as Wohnberg Project-jében szereplő gondolat részletes fölülvizsgálatának az eredményei. Ugyanebben az évben Manfredo Tafuri (Manfredo Tafuri, Francesco Dal Co, Modern Architecture/2, Milano, 1976, p.360.) is hasonló felhangú értékelést írt a Boston-öböl tervről, de ő Le Corbusier 1931-es Plan ’Obus’-ához hasonlítja Tange megastruktúráját.

Való igaz, hogy mindhárom terv szembetűnő formai hasonlóságot mutat Tange Boston-öböl tervével, de ezek a tervek mind léptékükben, mind pedig részleteikben számos hiányosságot mutanak ahhoz, hogy teljes bizonyossággal tulajdoníthassuk őket az A-keresztmetszetű megastruktúra előképeinek. A The Cittá Nuova két egymásnak döntött, lépcsőzetesen kialakított lakóépületblokkja ugyan egy kisebb központi városi teret fog közre hasonlóan a Boston-öböl terv épületblokkjaihoz, de az struktúra léptéke meg sem közelíti a bostoni megastruktúrájét, és itt a központi városi tér vízszintes tagolásának hiánya következtében a „csoportos emberi lépték" gondolata sincs jelen. Gropius Wohnberg Project-jével is hasonló a helyzet: a szerkezet vízszintes tagolásának, és az ebből levezethető „csoportos emberi lépték" gondolatának nyoma sincs a terven, de itt még a lépcsőzetesen kialakított lakóépületblokkok által lehatárolt központi tér funkciójára nézve sincs semmi utalás, habár a szerkezet a The Cittá Nuova-nál valamivel nagyobb léptékű. Végül Corbusier Plan ’Obus’-a az a terv, ami léptékét nézve megközelíti Tange bostoni megastruktúráját, és a vízszintesen több kilométer hosszan elnyújtott szerkezet hatalmas konzolos födémei valamint az ezeken lépcsőzetesen feltornyozott lakókonténerek is szembetűnő hasonlóságot mutat Tange tervével; itt azonban egyáltalán nincs említés a lakókonténerekkel esetlegesen lehatárolt központi városi terekről.

 

 

A külföldi kritikákkal ellentétben, melyek elsősorban a Boston-öböl terv formai előképeinek keresésére tették a hangsúlyt, Noboru Kawazoe 1968-as kritikája (Kenzo Tange, Noboru Kawazoe, Gijutsu to ningen ＋ toshi, kenchikusekkei kenkyujo 1955-1964, Tokyo, 1968, pp.8-13.), ami az eddigi legátfogóbb elemzés a témában, a bostoni megastruktúrát Tange munkásságában elfoglalt helye alapján méltatja, és megépült terveinek láncolatába próbálja beilleszteni. Kawazoe közvetlen összefüggést lát a Tange által 1958-ban tervezett Kurashiki Városháza épülete, valamint az ezt követő öböl tervek (Boston-öböl, Tokiói-öböl terv) között: szerinte mind a Boston-öböl, mind pedig a Tokiói-öböl terv központi városi terei a Kurashiki Városháza belső tereiből fejlődtek ki.

A jelen cikksorozat Kawazoe gondolatmenetét követi, és – habár a fenti tervek vitathatatlanul hatással lehettek Tange gondolkodására – a Boston-öböl tervet Tange metodikai fejlődésének láncolatába illesztve a szerkezeti duplázás sajátosan „Tangés" eljárásának első tudatos példajaként értékeli. Ez a metódus teszi lehetővé a határoltság elvének egy komplex hierarchikus rendszerben való alkalmazását, mely az „új prototípus"-nak, Tange megastruktúrájának a legfőbb ismertetőjele. A szerkezeti duplázás módszere a Boston-öböl tervvel kezdődően visszatérő motívummá vált Tange városléptékű munkáiban, és letagadhatatlan hatással volt a Metabolisták városterveire is. Ennek a módszernek a következő, és egyben legösszetettebb példája Tange 1960-as Tokiói-öböl tervében látható, ami a negyedik cikkben kerül részletes elemzésre.

(Folyt.köv.)

Kapcsolódó oldalak:

A Metabolizmus születése – A Metabolizmus múltja, jelene és jövője (2.)

In memoriam Kiyonori Kikutake - a Metabolizmus múltja, jelene és jövője (1.)