A múltnak kútja – Gorsium régészeti park

A Gorsium régészeti park Magyarország jelenős római kori régészeti lelőhelye. Adottságai különlegessé teszik, a régészeti leletek több, egymás helyén kialakult város múltját örökítik meg mintegy 1500 évben. Ide tervezett Zsiga Zoltán múzeumot diplomamunkaként, amivel részt vett a Holcim Awards 2011 versenyén is.

A Gorsium régészeti park Magyarország jelenős római kori régészeti lelőhelye. Adottságai különlegessé teszik, a régészeti leletek több, egymás helyén kialakult város múltját örökítik meg mintegy 1500 évben, időszámításunk 49-50. évétől a 16. századig. A diplomamunka célja a területi lehetőségek kiaknázása, egy olyan régészeti központ megteremtése, ami egyszerre tudományos munkahely, kutatási felület és régészeti park. A dolgozat és a kidolgozott terv nem csak az ezeket befogadó épületet, hanem az intézmény működését, programját és szellemiségét is igyekszik bemutatni, a tervezés során a fenti cél eléréséhez nem csak az építészeti munkarész került elkészítésére.

 

 

A diplomamunka elsődleges célja az ide vonatkozó múzeum tervezése volt. Az intézmény gyűjtőköre a helyi kategóriába került, mely Gorsium város teljes területét és a hozzá kapcsolódó villanegyedeket takarja. A nagyságrend meghatározásánál a tudományos munka és a tudományos munkatársak jelenléte indokolta a teljes körű múzeum kategóriát. Ez a nagyságrend biztosítja, hogy a leletmentés és megőrzés, a tudományos kutatás valamint a publikálás lehetősége is adott legyen a létesítményben. Az épület alapfunkciói ebből adódóan: a beléptetés, egy fedett kiállítótér, oktatási terek, muzeológiai térrészek, raktárfelület.   

Az építészeti koncepció első lépése a tervezési terület megválasztása volt. A kérdésre adott válasz alapvetően befolyásolja az épület formálását és mondanivalóját. Az elsődleges kérdés az volt, hogy az épület lokalitásában milyen kontextusba kerüljön a romokkal. Napjainkban már életszerű az elképzelés, hogy egy kortárs épület intenzíven kommunikál a régészeti emlékekkel, közvetlen közelükbe, föléjük, esetleg azokba épül be. Ugyanakkor egy ilyen szituációban jól elkülöníthető az új és a régi épület, a szemlélő összezavarása, megtévesztése szóba sem kerülhet, a szituáció egyszerűségénél és bipolaritásánál fogva alkot szerves egészet.

Gorsium feltárt romjainak elemzése egy olyan komplex városi szituációt mutat, ami egy ókori várostervezés alapjain nyugszik. Az épületek sorolása, rangsora mondanivalója feltárt rétegenként alkot szerves egészet. A látogató, de még a szakember számára is kihívást jelent ezen összefüggések helyes értelmezése. A szituációt tovább bonyolítja, hogy a bemutatott emlékek sem egy adott városi időpillanatot jelenítenek meg. A bemutatott romok koronként átfedésben lehetnek. Az itt bemutatni kívánt emlékek, a város többszörös újjáépítése nyomán, egymáson elcsúsztatott rétegeket hoztak létre saját időpontokkal, épületekkel.

Ezen tényezők a múzeum feltárt régészeti területen való elhelyezését nem teszik lehetővé. A romterületre tervezett létesítmény hangsúlyozná vagy épp elterelné egy adott térrészről a látogató figyelmét. A jelenleg is folyó részleges helyreállítások és a kortárs épület konfrontációjából egy megkérdőjelezhető szituáció alakulna ki. Az épület, amennyiben egy vagy több romépület helyét foglalná el, esetleg a romok fölé emelkedne, méretével, megjelenésével téves információkat sugallhatna a látogatók felé, vagy azt a hatást keltené, hogy a korábban itt állt épület valamilyen okból kivételes. Ha az épület egy, az ókorban beépítetlen felületen jelenne meg, talán még zavaróbb és megtévesztőbb lenne a látogatók számára. Nem lenne evidens, hogy az épület eltakar-e egy romépületet, vagy ott valójában beépítetlen tér volt, illetve, ha a tér beépítetlen volt, akkor az itt állt épületek közti tér és telepítési viszony válik zavarossá, bizonytalanná.

A további területek vizsgálata megmutatja, hogy a város nagy része még fel nem tárt területeken fekszik. A leletek száma és jelentősége nem határozható meg egyértelműen. Az épületkomplexum ilyen területre való elhelyezése felelőtlen lépés, az épület leletek semmisíthet meg vagy zár el a feltárástól.

 

 

A telepítés régészeti szempontból tehát egy olyan autonóm területen helyes, ami jól elkülöníthető, elválik a régészeti területtől, és nem nehezíti a leletek értelmezését, sem a további területek feltárását. Ezen szempontok alapján a tervezési hely a Gorsiumtól nyugatra fekvő területekre szűkült, a sárvíz volt medrére. Ezen a felületen nem kell műemléknek minősülő leletanyaggal számolni, még az apadás utáni időkből sem, hisz a visszamaradt mocsár nem tette lehetségessé az építkezést. Kedvező továbbá, hogy ebben az irányban helyezkedik el a jelenlegi megközelítési útvonal és Gorsium nyugati főkapuja is. Erről a kapuról a régészeti emlékek alapján biztosan tudjuk, hogy a Sárvíz felett átvezető híddal kapcsolódott a túlparthoz.

Funkció és tömegalakítás
Az épület formálása a fentiekben elmondott elveket követi. Tiszteletet és visszafogottságot mutat a romterület felé. Kortárs épületként tömegalakításában egyértelműen mást kell képviselnie, mint egy ókori arányrendszer, mégsem hagyhatja figyelmen kívül azt a kulturális és építészeti többletet, amit a bemutatni kívánt város képvisel. Az épület formálása tehát visszafogott, szabályos mértani testekből létrehozott tömegek sora, melyek egy választóvonal mentén sorakoznak. A tömegek egy nagy zöldfelületre néznek, ahol nem folyik mezőgazdasági művelés, és a megközelítési út felé valójában nem rendelkezik térfallal. A vonal mentén rendezett funkciók sorrendjét logikai sor határozza meg, méretük pedig funkciójukkal arányos. A tömegeket belső udvarok és teraszok tagolják tovább, felhasítva, mélységet adva így a nyugati oldalon létrejövő, hosszú egyenes térfalnak.

A megérkezés helye a bekötőút és a tervezett egyenes metszéspontjánál került kijelölésre, a látogató itt lép be a régészeti központba, itt található a múzeumi parkoló felülete és annak közúti csatlakozása. Innen a régészeti parkba lépés pontja felé haladva négy, egymástól jól elkülönülő épületrész jött létre. Az első a fogadó, beléptető épület tömbje. Tervezői kérdés volt, hogy a látogató az épület melyik pontján kerül a megközelítési út és a régészeti park szintje alá.

A vertikális közlekedés első pontja a megérkezés legkorábbi állomásához lett hozzárendelve, így ebből a nagy távolságból az érkező látogatónak még nincs rálátása a felszín feletti leletekre, ezáltal nem alakul ki benne téves előkép. A kiállítás végigjárása során sem nyílik lehetősége, hogy kipillantson a romterületre, csak miután az összeállított kiállítás időalagút tematikáján áthaladt. Ez a döntés lehetőséget adott arra, hogy az épület tervezése során a múzeumba belépő, romterületre haladó látogatói útvonal vonalvezetése markánsan elkülönüljön a régészeti parkot elhagyók bejárt útjától. A látogatók útvonalának direkt tervezése, a közlekedési irányok elválasztása a múzeum egyszerűségének, könnyen érthetőségének és fegyelmezettségének része.  

 

 

Már a tömegek elhelyezésében és formálásában is megjeleni az a tervezői törekvés, hogy az épület ne hordozzon felesleges, zavaró külső reprezentációt, tömbjei, vonalai könnyen érthetőek és visszafogottak maradjanak. A belső terek kialakításánál azonban a tervező törekedett olyan térkapcsolatokat létrehozni, melyek a látogatót vizuálisan a múzeum témája, a régészet, illetve a régészeti emlékek felfedezésének körülményei felé terelik. A múzeumterek bizonyos értelmezési megközelítésben (ide tartozik elsősorban a látogatói megközelítés) térszint alatt helyezkednek el. Ezt az érzetet erősítik fel a tervezési raszterekben megjelenő felülvilágítók, melyek nagy része járható, a tetőkerttel azonos síkban elhelyezett üvegfödém, belső kialakításában pedig – az álmennyezeti tér és a lapostető összeadódó, nagy vastagságának köszönhetően – a valósnál erősebb mélységérzetet kölcsönöz a tereknek.

A kiállítóterekben további vertikális kapcsolatot nyújtanak azok a kiállítási felületek, melyek a múzeumszinten a látogatói tértől elzártak, a kiállított lelet pedig a régészeti raktár szintjén kerül elhelyezésre, de akár a kiállítótérbe is belóghat. Ez az összefüggés a kiállítótér-tetőkert kontextusban is megtalálható, itt a lapostetőn egy üveg kubus jelenik meg. Ezen érzetet erősíti tovább az a látogatói pihenő, mely a raktárszinten található, attól üvegfalak választják el, így ezt felületet is a kiállítás részévé teszi, a raktározás poros funkcióját a bevonja a kiállítás és bemutatás feladatkörébe is. A panorámát, a nyugati területeket egy födémfelhasítás választja el a látogatótól, az egy szint mélységű, fél raszter szélességű optikai gát vagy térben megjelenő szakadék az épület egész hosszában megjelenik, és a múzeumi, valamint a muzeológiai szinten található tereket a régészeti raktárral kapcsolja össze.

A szabályosság és a hagyományosság a részletekben is megjelenik. Az épület burkolat- és árnyékolórendszer osztásai azonos inspiráción alapulnak. Az előkép egy statikus dolog elmozgatásának nyoma, jelen esetben egy, régóta a falban vagy földön heverő tégla kivétele a felületből. Az így létrejövő nyom, üres tér vagy lenyomat tartalmilag rokon azzal az érzéssel, amit a tervező az épülettel sugallni szeretne. A környezet, a tégla körül megmaradt habarcsréteg érzékelteti a kialakult űrt. Az ebből a gondolatból összeállt textúra, bár tartalmilag rokon a római építészetben alkalmazott téglákkal, kőburkolattal, melyet kertekben, homlokzatokban alkalmaztak, mégis fizikai megjelenésében ellentmond neki. Az így létrejött szerkezetek természetesen funkcionális szereppel is rendelkeznek, geometriájukat nem puszta formaiság alakította.

 

 

A tervezés során fontos volt, hogy az épület hosszan elnyúló, alacsony tömbje ne egy csillogó vágás legyen a horizont alsó részében. Természetesen tükrözni kell az épített struktúrát, megjeleníteni a kint és bent különbségét, de az épületnek megjelenésében mégis egyensúlyt kell találnia a szoros és tágabb környezetével is.  A múzeumterek nyugati homlokzatai jellemzően osztás nélküli üvegtáblákként jelennek meg a szerkezetek fehér keretében. A csillogást az üvegfelületre kívülről felvitt, szitanyomott matt szürke felület tompítja. Ez a felület összességben kis területet borít, de azon egyenletesen eloszlik. Az így létrehozott üvegfelület tükröződése mérsékelt. A muzeológia tömbjének egésze, illetve a déli homlokzatok, valamint a hosszú kiállítótér bizonyos homlokzati részei fehér árnyékolórendszerrel kerültek megtervezésre. Ez a homlokzati struktúra a kívánt helyeken zártságot biztosít, valamint a napsugarakat megtöri, míg belül egyenletes, diffúz fényt hoz létre.

---

Gorsium Régészeti Központ

tervező: Zsiga Zoltán
építész konzulens: Tamás Anna Mária DLA
régész konzulens: Kovács Lóránd Olivér

tervezés éve: 2010
bruttó szintterület: 8220 m²

A terv részt vett a Holcim Awards 2011 pályázaton.