A Nyugatinál épül a kormányzati negyed

Az alanti irás a döntés előtt született, igy az a tény, hogy végül a legrosszabb helyszint találták egy eleve kétséges szükségű projektnek a döntéshozás folyamatát és siralamas ereményét is jellemzi. Uraim, a városalkotás nem ingatlanspekuláció! Vérmérsékletem szerint az urak fülébe üvölteném, mert tartok attól, hogy süketek is, nemcsak vakok. Hiszen, lassan három éve lesz annak, hogy hiába mondogatom – akiket azért fizetnek, hogy a város, az ország javát szolgálják, félrehallanak... A pályázat leadásának határideje után kezdte pedzeni a sajtó a legújabb költségvetést-mentő ingatlanügyletet: épitsünk új kormányzati negyedet! Majd a kancellária-miniszter eldönti, hol is lenne a legjobb helye, de afféle demokrácia-komédia keretében pályázatot is meghirdettek: ki, hová javasolja. Tudom, úri körökben nem illik ilyet még mondani sem, de városgazdásznőként nekem a hajam az égnek áll ettől a kormányzati felelőtlenségtől. Nem arról van szó, hogy a minisztériumok működése jó, ahogy van, és nem lenne szükség alapos változtatásra – eddig az ötlettel semmi baj nem lenne, ha egyáltalán innen indult volna a kormányzati hatékonyságnövelés-stratégia. De nem innen indult. A jelenlegi kormány legfőbb gondja, hogy honnan szerezzen pénzt. El kéne adni valamit... A Hajógyári sziget legértékesebb területét már az elődök elkótyavetyélték, a Margitszigeten a környezetvédők láncraverik a "fejlesztők" gondolatait, a Királyi Palotát nem lenne rossz eladni, de abból palotaforradalom lehet, nosza, adjuk el a minisztériumok belvárosi épületeit! Nevezzük ezt újraszervezésnek, koncentrációnak, bárminek, a lényeg, hogy a meglévő ingatlanokért mennyit tudunk besöpörni! Mert, ha a kifogás lenne a valódi indok, akkor az egész lebonyolitása másként kellene kinézzen. Mindenekelőtt vizsgáljuk meg a jelenlegi helyzetet. Itt nem arra a pályázatban szereplő, táblázatba szedett adatsorra gondolok, hogy melyik minisztériumnak mekkora a jelenlegi alapterülete, hány személyt kell befogadjanak az új kormányzati épületek. Ez teljes mértékben irreleváns. Az optimális működés feltételeit úgy lehet kialakitani, ha kritikusan megvizsgáljuk a kormányzat mai működését, úgy, hogy a tevékenységi kör mellett, legalább ugyanilyen sullyal szerepel a komplex városszerkezetben elfoglalt helye. De ehhez tudni kell néhány dolgot Budapestről. A városegyesitést (1873) követő középületépités egyik kimagasló tette volt a Parlament megépitése. Ezt olyan jól sikerült elődeinknek, hogy az épület a város egyik meghatározó jelképévé vált. Dacára annak, hogy a Trianon előtti Magyarország méreteihez igazodott az épület, és a rendszerváltás óta képtelenek a képviselők számát a jelenlegi országnagysághoz, és nem a székek számához igazitani – nem valószinű, hogy az Országgyűlés kiköltözne a Tisztelt Házból. Vagyis, a kormányzati komplex – később kitérek, hogy miért nem "negyed" – a Parlamenttel szoros kapcsolatban kell legyen. Nem véletlenül települtek a minisztériumok a közelbe... Vagyis, ha kimozditjuk őket, akkor az elsődleges kérdés – miként oldható meg a közvetlen kapcsolat egy már most is túlzsúfolt belvároson keresztül? Más lenne a helyzet, ha a Parlament épületéből kiköltözne a mondjuk, harmadára csökkentett létszámú országgyűlés – elvileg, ez lenne a leghatékonyabb megoldás: az ország geometriai közepén megépiteni a mi kis "Braziliánkat" – remek ingatlanbiznisz, csak nem biztos, hogy az országnak, mint ahogy az irányadó példa sem igazán jött be Braziliának. Arról már nem is beszélve, hogy a Parlament kitelepitése nagyon rosszul hangzik magyarul... Viszont, ha a Parlament marad a helyén, a kormányzati komplex közvetlen közlekedési kapcsolata csakis a Dunán képzelhető el dugómentesen. Méghozzá déli irányban – közeledve az ország súlypontjához, hiszen a kormányzat nem Budapestet, hanem az országot kell szolgálja. A javasolt helyszinek közül a Nyugati pályaudvar területe a legvadabb gondolat, és nemcsak a kormányzati negyed közlekedési kapcsolatának lehetetlensége okán, hanem eleve a pályaudvar megszüntetésének terve abszurd, amikor a nálunk fejlettebb országokban éppen visszatelepitik a vasuti közlekedést! Már nem a jövő, hanem a nagyonis valóságos jelen a négyszáz kilométer per órás sebességű, energiatakarékos mágnesvonat, amely éppen azzal válik oly célszerűvé, hogy besuhan a város belső területeire, igy a távolsági közlekedésen túl a kritikus városkörnyéki közlekedésre ad életszerű megoldást. Tiszta, csendes, gyors, energia és környezetkimélő! Na ezért kell megszüntetni annak a lehetőségét, hogy Budapesten is megvalósuljon! Túl jó, magátólértetődő ! Most megszüntetjük a pályaudvart, hogy a meglévő harminc éves lemaradásunkat megtoldjuk még ötvennel – ez kérem a magyar virtus! Mi autópályát épitünk a Pilisbe, hatvannégy éves késéssel, éppen, amikor másutt már rájöttek, hogy az autópálya nem oldja meg a közlekedési gondokat. Nem baj, mi tartjuk magunkat a rég elavult tervekhez – igy mulatja el az országot egy igazi magyar politikus! A "kormányzati negyed"- fogalom a maga sterilitásában, kiment a divatból. Nemzetközi tapasztalat, hogy az olyan városnegyedek, amelyek használata időben korlátozott – csúnyán deformálják a városi életet. Egy tisztán kormányzati munkahelyeket tartalmazó negyed munkakezdéskor és a munkaidő befejeztével robbanásszerűen zsúfolt, mig a nap nagy részében is meglehetősen kihalt az irodaépületek környéke, a sötétedés utáni űrt pedig könnyen lehet, hogy nemkivánatos tevékenység tölti ki – prostitúció, kábitószerkereskedelem, stb. A mai városrendezők kerülik a merev funkcionális elkülönitést. Ugyanakkor, ha valóban hatékonyabbá-korszerűbbé akarjuk tenni a kormányzati bürokráciát, akkor ennek a helyigénye nem több, mint egy-két felhőkarcoló. Mivel manapság a minisztérumokat alakitják a kinevezendő miniszter alkatára – célszerű, hogy minél könnyebben csökkenthető-bővithető-átalakitható legyen az egyes tárcák által elfoglalt terület, vagyis egy épületben számos minisztérium kaphat elhelyezést az időről-időre változó neveikkel. A fenti követelményeknek egyetlen budapesti belterület felel meg: Csepel északi csücske, ahol a kormányzati komplex felhőkarcolóit Budapest XXI. századi városrésze övezi – napelemekkel boritott szupertornyok, helikopterleszállóval a tetőn, mélygarázsokkal alapozva, de köztük autómentes parkok, ahol tiszta levegőt szippant és biztonságban van a legkisebb gyerek is. Markánsan elkülönülve a XIX. századi városszerkezettől, nem azzal versenyezve, hanem tiszteletteljesen kiegészitve azt. Ebben az esetben, és csakis ebben az esetben ismétlődhet meg a városegyesités-kori fejlődési lendület – korunk követelményeinek megfelelően. Ha ránézünk a térképre, kiderül, hogy Csepel északi csücske az a terület, amely imázsában a városvezetés szerint a "világvégét" jelenti, pedig valójában az egyetlen összefüggő-szabad terület a jelenlegi városmag közelében! Természeti és városszerkezeti adottságai arra predesztinálják, hogy Budapest legkorszerűbb városrésze épüljön ott, a leghaladóbb urbanisztikai elvek alapján elrendezett, a legújabb technológiai vivmányokat megvalósitó épületek! Azt, amit Bostonban dollármilliárdokért épitenek majd harminc éve – az autópályákat teszik a talajszint alá, a felszint a gyalogos ember kapja vissza, hogy a városi élet visszatérhessen – Csepelcsúcs topográfiája magától adja! Az M0-ás déli szakaszáról (ha az valóban autópálya lenne és nemcsak annak hivnák a keskeny, életveszélyes útszakaszt) lehetne megközeliteni gépjárművekkel, egy, a mai talajszinten kiépitett, majd a mai HÉV és a kivánatos árvizvédelmi magasságig befedett úthálózaton, amely közvetlen összeköttetésben lehetne a mélyparkolókkal, és zavartalanná tenné az árufeltöltést. A kialakitott földszint a kötöttpályás-elektromos közösségi közlekedésé, a kerékpárosoké és a gyalogosoké – úgy, ahogy ma a legtöbb nagyvárosban csak álmodják a jövőt, Budapesten könnyedén megvalósitható ! A Duna Budapest gerince – a kátyúmentes közlekedési pálya vizibuszok, vizitaxik számára. Mivel Csúcscsepelről nincs gépjárműforgalom a belváros felé, hiszen a város nem birja el a jelenlegi mennyiséget sem, csakis a vizipálya szabad. Ikvai-Szabó főpolgármesterhelyettesnek nem kellene büszkének lennie arra, hogy nem látnak fantáziát a vizi-személyszállitás fejlesztésében, még akkor sem, amikor privát befektető a saját zsebére vállalta volna a kockázatot – a fővárosnak csak bólintani kellett volna rá, semmi többet. A viziközlekedés belépése indikálhatja a rakpartok átépitését – nem milliárdokat kell a városnak rákölteni, hanem korszerűsiteni kell a forrásokat – számtalan, csip-csup adó helyett be kellene vezetni a terület értékéből fakadó nyereség megadóztatását – a komoly befektetők tudják, hogy ezzel együtt is nyereséges lehet a vállalkozásuk, de jótékonyan csökkenti a korrupciót – magyarul: a pénz a városi kasszába és nem hivatalnokok magánzsebébe vándorol. Ez az új városrész Csúcs-csepel (Topcsepel) a tőkebefektetést a város javára forditaná, nem úgy, ahogy ma - tönkreteszi a meglévő városszerkezetet! A város kétségbeejtő helyzetét hiven tükrözi, hogy ezen az értékes területen a központi szennyviztisztitót akarják megépiteni! Mintha Podmanicky korában az Opera helyére épitették volna a központi pöcegödröt! A mocsaras Hermina-mező talán alkalmas is lehetett volna azok számára, akik az akkori várostól oly messzire lévő területre rövidlátón tekintettek. Azok az urak is szivesebben láttak volna pöcegödröt a Sugár-út eme "távoli" részén, akikkel majdhogynem megkötötték a zsiros ingatlanügyletet (a legjobb üzlet az állami beruházás), egymillió hatszázezerért a Hatvani és az Újvilág utca sarkán, ha nem jön az a bolond Podmanicky az ötszázezres Hermina-terével ( Krúdy Gyula: Budapest vőlegénye) Az Opera megépült a "világvégén" és a Sugárút lett a kor emblematikus városképe. Hála a "bolond" Podmanickynek, aki tovább látott a orránál. Végülis az ingatlanosok sem jártak rosszul, de mindenekelőtt a város érdeke – máig azzal büszkélkedünk, mint amit akkor épitettek. Mert, Uraim, a városépités, nem ingatlanspekuláció, hanem alkotó gondolkodás és tervezés eredményeként lehet sikeres! Egy város, egy ország felelős vezetése nem pénzt, hanem megfontolt döntéseket kell befektessen a jövőnkbe – akkor nincs ellentét a tőke és a város érdeke közt. Ez az, amit jobban tudtak Podmaniczkyék. Nem szégyen tanulni másoktól, de gyalázat felelőtlenül eljátszani a város jövőjét! Eva Mihály Amichay városgazdász-újságiró