Nézőpontok/Vélemény

A város árnyéka

1/7

Csizik Balázs, Synesthesia, 2021

?>
Csizik Balázs, Synesthesia, 2021
?>
Urbanum, Róma térkép, montázs
?>
Csizik Balázs, Prima Materia, 2021
?>
Szabó Kristóf Kristoflab, Wrong Data III, Madrid, 120x90 cm, oil-canvas
?>
fotó: Csizik Balázs
?>
fotó: Csizik Balázs
?>
fotó: Csizik Balázs
1/7

Csizik Balázs, Synesthesia, 2021

A város árnyéka
Nézőpontok/Vélemény

A város árnyéka

2021.06.01. 15:57

Milyen hatással van az épített környezetre az emberi jelenlét? Hogyan tükröződik az ember jelenléte és tevékenysége a város különböző anyagain és formáin? A városi élet forgataga miként fejti ki hatását az individuumra és a pszichére? Kulcsár Géza a KÉK-ben június elsején nyíló Urbanum kiállítás konceptuális hátterét nyújtó esszéjében ezekre a kérdésekre keresi a választ – ahogy maga a kiállítás is.

A városnak nincs árnyéka, hiszen önmagában véve anyagtalan. De a városban mindennek és mindenkinek van: az épületnek, a szobornak, a korlátnak, a fának, és mindenek felett a városlakó embernek. Ezen árnyak összessége pedig - a város árnyéka. A város anyaga az időbe vetül, a városi élet pedig a lélekbe. Ahogy a szellemi város felett a nap körbejár, a város sziluettje rávetül a művész vásznára, mint idea, a városlakó lélekre, mint forgatag, mint lehetőség és börtön, de rávetül saját múltjára is, hogy elfedje vagy éppen exponálja saját épített és eszmei hagyatékát, és végül rávetül saját jövőjének akaratára, a várva várt utópiára - hogy aztán az utópia árnya visszavetüljön ránk. És mi, városlakók, itt állunk a jelen városának centrumában. Mindez tehát valójában a mi árnyékunk?

Árnyék az emberen

Sokan, sokféleképpen mutattak már rá, hogy a város — illúzió. Nem létezik, vagy legalábbis üres. Ez direkten ellentmond a hétköznapi tapasztalatunknak, amely során a város tűnik fel az összes objektum, az összes észlelet közül a legigazibbnak. A város, utcáival, tereivel, autóival, parkjaival maga a hétköznapi élet — maga a tökéletes trükk, a felszín par excellence. Azért tűnik annyira valóságosnak, mert felépítése tökéletesen igazodik a külső emberéhez, ahhoz az árnyképhez, aki a tömegben, a társadalomban, a Másik jelenlétében mindannyian - egyszerre, de egyenként, vegyíthetetlenül, de oszthatatlanul - vagyunk.

Az újkori városkép kialakulása, melynek a posztindusztriális város, amiben élünk, egyenesági leszármazottja, párhuzamosan haladt a nyugati filozófia fejleményeivel. Descartes azt jelenti a nyugati civilizáció fejlődése szempontjából, hogy van egyszer a világ (a város) odakint, benne a testemmel, és ezenkívül van még az én ettől független elmém, amely így nem része annak a bizonyos külső struktúrának; ergo, bátran berendezhetem a várost pusztán az anyag és a test szükségletei szerint, a többit megoldom fejben. Kant óta ráadásul azt is tudni véljük, hogy a külső formák valósága valahogy mégis függ egy előre adott belső formától. A gond az, hogy ez ellentmond annak a karteziánus premisszának, amin a teljes nyugati létmód és létállapot alapul. Így indul el a város a földi pokollá válás útján (különösen Keleten szembetűnő ez, ahová ezt a városkoncepciót úgy kellett exportálni), a szellemi-lelki jólét utolsó kis szigeteivel még tarkítva, melyek azonban szintén a fogyasztás, tehát az anyagiság jegyében állnak.

A várost tehát félreértjük, mert abszolút külsőségnek, azaz térnek értjük. A teret önmagában, ebben a kijegecesedett, váznak látszó ürességben nem lehet megélni. Ezért vetül rá a lelkünkre a valóság árnyékának árnyéka — a közhelyek trivialitásában elveszett primer tapasztalat, hogy a város úgy rohan, hogy áll, és ha áll, akkor nincs is, hogy a város csak az időben, azaz az emberben bomolhat ki, válhat azzá a teremtő áramlássá, ami a lényege, lehet az idő által uralt tér. És ha kint és bent különválik, akkor kint nem az van, ami bent. Akkor a város nem az én városom, és ez az árnyék, a saját árnyékom, mindig velem marad.

Csizik Balázs, Synesthesia, 2021
1/7
Csizik Balázs, Synesthesia, 2021

Árnyék a jövőn

A város minden állapota az időben, a fluxusban, az állandó változásban és a változás állandóságában jelenhet csak meg. Így, mivel minden önmagát teremtő, egyszeri és eredeti városi pillanat egy diakron szinkronicitásban tételeződik, a város alig tud felnyílni saját időbe vetettségére. Pedig a város minden esetben alapra épül, azaz létezése éppen ehhez az időbe vettetéshez, illetve annak aktualitásához között. Azonban az alapítás tényével megalapozódik a város folytonos progresszusa, permanens jövőbe zuhanása is.

Így válik az időuralomból jövőuralom. Egy olyan jövőé, ami az időről tulajdonképpen leválik, hiszen annak örök nemlétre ítélt aspektusát, téren, sőt, teresülésen kívül eső árnyát testesíti meg. Ebben az esetben az árnyékot maga a város veti, amennyiben puszta létével, alapítottságával felveti az időbeli, progresszív tökéletesedés végpontjának illúzióját. A város jelene, mivel a puszta térbeliség látszatának árnyékában él, nem képes valóságérvényre lépni. A várostervezés, az urbanisztika modern tudománya (az univerzális nyelv keresésének projektje mellett) szinte teljesen ennek a jelenségnek köszönheti létét. Egyszerűen szólva, folyton a jövő városát tervezzük, de a jövő városa soha nem készül el — és ez nem tehetség kérdése. A város a tökéletesség folyton és szükségszerűen kudarcba fulladó kozmikus vágy par excellence foglalata.

Ennek a kudarcnak a reflexív szimbóluma az utópia. Az utópia mindig város, maga a seholsincs város, ahogy azt a szó is jelzi. (Ahogy az újkor előtt minden királyság, minden birodalom is város.) A lakótelep két árnyék szuperpozíciója: az utópia lehetetlenségéé és a város alá szorult léleké.

Atlantiszra a jövőből emlékezünk. A Mennyei Jeruzsálemet nem kell megépíteni, ajándékba kapjuk — de építünk, mert jobbat nem tudunk.

Urbanum, Róma térkép, montázs
2/7
Urbanum, Róma térkép, montázs

Árnyék a múlton

Ez az építkezés pedig a várost egy állandó archeológiai lelőhellyé, egy rejtett seb folytonos feltárásává teszi. Az idő dominanciája alatt a város teste épülve enyészik, permanensen romlik. A városalapítás fiat-ja a kozmikus hierarchiát a város téridejébe képezi, ahol a városfejlődés minden pillanata egymásra rétegződik, egyetlen időtlen árnyékká integrálva és absztrahálva a város történetét.

A városi tér, amikor felfelé tör, az idő uralmával találja szembe magát, amikor pedig hibernációs nyugalomba vágyik, az anyag fogságában találja magát. A városra saját árnyéka vetül. A város minden pillanatban saját jelenének romkertje. A történeti időbe vetve nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy a városban minden, mindig emlék. Az élet álom, mondták már sokan. Ergo, a város is álom: emlékek titokzatosan összefüggő, mély, de némiképp illogikus labirintusa.

Mindez megmagyarázza, miért nincs egységes képünk a városi műtárgyról (Aldo Rossi fatto urbano-ja), a műemlékről, a hagyatékról, a romról. Példa (nem mint egyedi eset, sokkal inkább mint paradigma): Róma, az örök város. Róma romjain épült minden európai, áttételesen tehát minden amerikai, áttételesen tehát minden modern keleti város is. Minden út Rómába vezet, mert Róma az egész világ, a caput mundi. Így minden város — Róma.

Csizik Balázs, Prima Materia, 2021
3/7
Csizik Balázs, Prima Materia, 2021

Árnyék a vásznon

A város délibábja, ontológiai képtelenségéből fakadóan képtelen helyeket, képtelen élettereket generál. Ahol sokszor úgy élünk, ahogy nem lehet élni. A kulcsszó a kép-telenség. A városi tér nem tud ikonizálódni, nem csak azért, mert nem tud elidőtlenedni (lásd a lélekre vetett árnyék elemzésénél), hanem azért is, mert lényegileg víziótlan, sőt, esztétikátlan. A szub-urbán terek metafizikai értelemben nem is a város mellett, a város héján (a külsőségek külsején) helyezkednek el, hanem a város eredeti ideája alatt. Mivel a hétköznapjaink városa bele van zárva mind a lineáris időbe, mind a társas lét által indukált-implikált kettősségekbe, hálózatokba és relatív rendszerekbe, az egységes, kozmikus igényű város megvalósulatlansága temeti maga alá.

A művészet, itt és most elsősorban az alkotott kép kiemeltségét az adja, hogy ez az egyetlen realizált tér, ami meg tud szabadulni az idő uralmától. A kép átlépi saját árnyékát, és a város lehetetlensége feloldódik a művészet téren és időn túli terében. Az így létrejövő városkép tehát nem tér-kép, hanem tér és idő szintézise és meghaladása az árnyéktalan szabadság jegyében.

Ez a város eszmei keresztje: a mindent, embert, múltat, jövőt elnyelni fenyegető szuburbanizmussal szemben egyrészt szuperurbanizmus, azaz a város önmagának felfelé irányuló, imaginatív meghaladása, a városban és városon megélt helyes életképzelet, másrészt metaurbanizmus, mint a városi lét átszellemített gyakorlata, a belső város léptékhelyes felépítése, és ennek kisugárzása az élettér labirintusába, megvilágítva a hétköznapokban is a város örök értelmét és célját.

Szabó Kristóf Kristoflab, Wrong Data III, Madrid, 120x90 cm, oil-canvas
4/7
Szabó Kristóf Kristoflab, Wrong Data III, Madrid, 120x90 cm, oil-canvas

A kiállításon, mely az Urbanum városkutatási kollektíva metaurbanizmusának szellemében fogant, Csizik Balázs, Szabó Kristóf KristofLab és Kulcsár Géza együttműködésére építve, mások műveivel is párbeszédre lépve megmutatjuk, és a programot kísérő beszélgetéseken pedig szóban is kifejtjük a város árnyékának mind a négy irányú vetületét.

Kiállító művészek: Asztalos Zsolt, Csizik Balázs, Hámos Gusztáv, Kulcsár Géza, Katja Pratschke, Szabó Kristóf KristofLab

Kurátor: Böjthe Emőke

Vélemények (0)
Új hozzászólás
Nézőpontok/Történet

PALATINUS // Egy hely + Építészfórum

2021.10.13. 10:43
00:06:31

Az 1930-as években Janáky István és Szőke Károly tervei alapján a Margitsziget egyik legnépszerűbb pontja, a Palatinus Strand, vagy becenevén a Pala. A magyar modernizmus színvonalas alkotása 2017-ben újulhatott meg Nagy Csaba és az Archikon közreműködésével. Az Egy hely mai részéből a Pala és a margitszigeti fürdőkultúra történetével ismerkedhetünk meg.

Az 1930-as években Janáky István és Szőke Károly tervei alapján a Margitsziget egyik legnépszerűbb pontja, a Palatinus Strand, vagy becenevén a Pala. A magyar modernizmus színvonalas alkotása 2017-ben újulhatott meg Nagy Csaba és az Archikon közreműködésével. Az Egy hely mai részéből a Pala és a margitszigeti fürdőkultúra történetével ismerkedhetünk meg.

Nézőpontok/Történet

A PÁCINI MÁGOCSY-KASTÉLY // Egy hely + Építészfórum

2021.09.08. 16:03
00:06:34

A pácini várkastély hazánk késő-reneszánsz építészetének fontos alkotása, jellegzetes saroktornyaival, gyilokjárójával és cserépkályháival Észak-Magyarország egyik legszebb műemléke. Az Építészfórum és az Egy hely közös sorozatának mai részében ezt a XVI. századi épületet ismerhetjük meg.

A pácini várkastély hazánk késő-reneszánsz építészetének fontos alkotása, jellegzetes saroktornyaival, gyilokjárójával és cserépkályháival Észak-Magyarország egyik legszebb műemléke. Az Építészfórum és az Egy hely közös sorozatának mai részében ezt a XVI. századi épületet ismerhetjük meg.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk