Nézőpontok/Kritika

A Város (és az építészet) védelmében 5.

1/1

?>
1/1

A Város (és az építészet) védelmében 5.
Nézőpontok/Kritika

A Város (és az építészet) védelmében 5.

2013.10.22. 13:30

Cikkinfó

Szerzők:
Pálfy Sándor

Földrajzi hely:
Budapest, Magyarország

Vélemények:
4

Pálfy Sándor írásának kiindulópontja az építészképzés és a hallgatók jövője. Az általa felvetett problémák azonban jelentősen túlmutatnak a diákság jelenlegi vagy jövőbeli nehézségein: a szakma és a szakmai környezet  - nyugodtan mondhatjuk - legégetőbb kérdései feszülnek az itt közölt cikkben.

[Ezt az írást még júniusban, a diplomavédések után kaptuk, aminek aktualitását akkor az adta, hogy a 266/2013-as kormányrendelet tervezete május végén nyilvánosságra került. Ez az új rendelet lecserélve több korábbi rendeletet és jogszabályt, új törvényi kereteket jelöl ki az építésügyhöz kapcsolódó szakmák gyakorlásának. Bár Pálfy Sándor cikkét szinte azonnal föltöltöttük az epiteszforum szerkesztőségi rendszerébe, de véletlenül mégis rejtve maradt. Pár hétre a cikk megírását követően a közel 60 oldalas rendeletet a Magyar Közlöny 119. számában tették közzé, és a szabályok egy része már augusztus 1-től érvénybe lépett, míg mások csak 2014. január 1-től hatályosak. Az ÉTDR-ügyek kötelezővé tételét pedig még egy fél évvel elhalasztották. - aszerk.] 

A BME Urbanisztika Tanszékén évek óta valamennyi elméleti és tervezési tantárgyunk keretében arra oktatjuk építész hallgatóinkat, hogy a ház tervezése és megépítése sohasem függetleníthető az épület természeti, fizikai, társadalmi és gazdasági környezetétől. Építészetet művelni (ÉPÍTENI) magas szinten csak környezeti kontextusban (kontextúrában) lehetséges. Mintha kezdene beérni fáradozásunk gyümölcse, most lezárult diplomavédéseink során is megállapítható volt, hogy a tervek többsége ennek a gondolkodásnak jegyében született, azaz sokszor a települési léptéktől a bútorig végiggondolják házaikat a diplomázó hallgatók, nem feledkezve meg a házat használók szociális-, és a megépítés gazdasági körülményeiről sem.

A környezeti minőség javításának alapvető célja mellett azt gondoltuk, hogy ezzel a komplex gondolkodással az életre készítjük fel hallgatóinkat; környezetük alakításának bármely szintjével foglalkozzanak az egyetem elvégzése után, jól meg fogják állni a helyüket. Szomorúan kell szembesülniük a legújabb tényekkel, hogy az építészmérnöki oklevél, mely korábban - különböző szakterületeken szerzett tervezői gyakorlattal- több fajta tervezői jogosultság alapjául szolgált, mára lassan – az építési kormányzat jogalkotói tevékenységének és a Magyar Építész Kamara támogató együttműködésének köszönhetően – kizárólag az épületek tervezésére alapít jogosultságot.

Aktualitás: napjainkban folyik az építészek teljes kiszorítása a településtervezés területéről a Magyar Építész(!) Kamara Terület- és Településrendezési Tagozatának kezdeményezésére, amelynek tagjai egyébként kivétel nélkül építészmérnök végzettségűek. De ezzel párhuzamosan vonják vissza a korábban megszerzett szerkezettervezői, táj- és kertépítészeti valamint belsőépítészeti jogosultságokat is az építészmérnököktől. Az építész szerzői jogok törvényi védelme is napról-napra gyengül, ha még egyáltalán létezik. Mintha az építési kormányzat (ami napjainkban köztudottan a Belügyminisztériumot jelenti) „kiszorítósdija" folyna az építészekkel szemben, aminek hatékonysága belső kompromisszumaink, kisebb-nagyobb árulásaink révén csak még fokozódik. A Kamara vezetősége pedig tétlenül nézi ezt a folyamatot, sőt olykor még támogatja is.

Érthetetlen például számomra, hogy a MÉK Oktatási Bizottságának (melynek én magam is tagja vagyok) közös állásfoglalásával ellentétben hogy támogathatja hivatalosan a Kamara az építészek kizárását a településtervezői jogosultságból. Azon túl, hogy – tagsága érdekeinek védelmében - ezt hivatalból sem tehetné, valóban elképzelhetőnek tartja az Építész Kamara vezetősége a település, annak térbeli rendje, működése, városépítészeti megjelenése és építészeti karaktere megtervezését építész közreműködése nélkül? Mert ha igen, az nagyon nagy baj lenne, és elsősorban nem az építészek, hanem településeink szempontjából!

Diplomázó építészként valamennyien az ÉP-ítésre, azaz környezetünk gyógyítására esküdtünk fel (ha nem is Hippokratész-i esküvel), az egészséges környezet megőrzésére, illetve kreatív alakítására. Mindannyiunkban megvan a tettvágy környezetünk élhetőbbé, jobbá tételére. De mintha ez az aktivitás a válságos időkben, amilyenekben most élünk, előjelet váltana, és mivel nincs lehetőségünk ÉP-íteni, hasonló intenzitással rombolunk. Nem fizikai értelemben döntjük romba épített környezetünket (habár építés címén néha ez is megtörténik), hanem szisztematikusan ziláljuk szét emberi környezetünket és közösségeinket. Szakmai szervezeteink, melyek az együvé tartozást, a közös célok kitűzését és elérését lennének hivatottak befogadni és képviselni, egyre inkább a megosztottság és az egymás elleni küzdelem helyszínei. Nem szabadna hagynunk, hogy így legyen!

De építési kormányzatunk helyében sem hagynám, hogy így legyen! Ezekben a válságos időkben folyamatosan táplálni kellene a társadalomnak ebben a jól képzett és tettre kész rétegében, hogy az országnak szüksége van rájuk és tudásukra. Hogyan? Például, ahogy Portugáliában csinálták az 50-es években: részletesen felmérették és kataszterbe foglaltatták az építészekkel az ország teljes építészeti örökségét, ezzel két legyet ütve egy csapásra: egyrészt kreatív feladattal látták el a munkanélküli építészeket, másrészt tudatosították bennük és rajtuk keresztül az ország minden lakójában, hogy mekkora értékek birtokában vannak. Amikor pedig jobbra fordult az ország sorsa, olyan szépségű és gazdagságú kortárs építészet virágzott ki ebből a megismert és átélt építészeti örökségből, hogy azóta csodájára járunk a világ minden részéből. Miért ne követhetnénk mi is ezt a példát, ami elsősorban nem pénz, hanem empátia és józan előrelátás kérdése?

Más. Miért tűntek el szinte teljes mértékben az építészeti tervpályázatok az ország szakmai közéletéből? Mert csökkent a megbízások és megépülő házak száma? Szerintem éppen ezekben az időszakokban lenne szükség és alkalom új utakat kereső kutatásokra, minél több lehetséges út feltárására és megismertetésére. Fajlagosan kis ráfordítással lehetne széles szakmai réteget bevonni környezetünk minőségének javítását célzó kutatásokba, ezzel segítve megélhetésüket, szellemi kapacitásuk ébren tartásával javítva túlélési lehetőségeiket. És ha végül mégis megépül egy ház, különösen közcélú középület állami beruházásban – például egy stadion -, miért nem tervpályázat alapján választják ki a legmegfelelőbb építészeti és műszaki megoldást? Miért tart az építtető a korrekt szakmai versenytől, ami bizonyosan az építészeti minőséget és egyben az ő, és országa javát szolgálhatná? Vajon miért korlátozta a minisztérium a MÉK által is támogatott új tervpályázati rendeletével az építészeti tervpályázatok kiírását? Ebben a kérdésben talán reményt keltő „Magyarország építészetpolitikájá"-nak készülő tervezete, mely szerint: "El kell érni, hogy önkormányzati, állami, valamint EU-s támogatással megvalósuló közcélú épületet – (mérettől függetlenül) csak tervpályázat nyertese tervezhessen közvetlen megbízás alapján."

Visszatérve írásom elejére: lehet, hogy rosszul készítjük fel hallgatóinkat az előttük álló életre? Lehet, hogy ez is oka, hogy egyre többen keresik megélhetésüket külföldön, egyre kevesebben vállalják a küzdelmet hazai pályán, hazai közönség előtt? Az biztos, hogy a kenyérharcból következő megosztottság már az egyetemek és az egyetemek falai között is jelen van. De miért nem tudjuk elérni, hogy e küzdelemnek egyetlen területe, kizárólagos mozgatója a minőség legyen; a minél magasabb szintű építészképzés épített környezetünk minőségének javítására? És itt a minőség nem csupán a hallgatók szakmai felkészítését jelenti, hanem egyben megismertetését azzal a társadalmi és szakmai közeggel, amelyben építészként kell majd élnie és alkotnia. Ha ezt jól csinálnánk, akkor valószínűleg sokkal több fiatal vállalna aktívabb szerepet az építészek szakmai közösségeiben, az építészet érdekeinek védelmében.

Összességében úgy látom – és a sok megválaszolásra váró kérdő mondat is erre utal-, hogy az építész szakma, a szakmai közélet és a szakmai közösség napjaink Magyarországán - más országokhoz képest is - komoly válságban van, amiért a nehéz gazdasági körülményeken túl a mások által gerjesztett és általunk megtűrt megosztottságunk, valamint szakmai képviseleteink nem kielégítő hatékonysága a felelős. A kettőre egyszerre lehetne gyógyír a jól (együtt)működő Építész Kamara és Szövetség, az építészek, az építészet és ezen keresztül a lakó- (és tevékenységi) területünk, a város védelmében!

Pálfy Sándor

Vélemények (4)
bardóczi
2013.10.22.
20:01

Legjobb tudomásom szerint a Magyar Építész Kamara 1996-os megalakulása óta a kizárólag építészmérnöki végzettségű mérnökök soha nem szerezhettek táj- és kertépítészeti (K, TK) jogosultságokat. Más kérdés hogy építészek kizárólag É joggal a múltban (és legfőképpen vidéken) gyakorta végeztek olyan zöldfelületeket érintő tervezéseket vagy a településrendezésben külterület-szabályozási, környezetvédelmi és zöldfelületi feladatokat - tájépítész bevonása nélkül is akár - amelyekre egyébként a képzésük (néhány a szakterülettel ismerkedő vendégelőadáson, fakultatív tantárgyon kívül) nem predesztinálta őket. Nem mindig megfelelő volt ennek az eredménye. Mondhatni sokszor látjuk a gyenge végeredményt, a tétova koncepciót, a régen túlhaladott megoldásokat, a tereprendezés, a felszíni vízelvezetés, a funkciók vagy a zöldfelületek át nem gondoltságát. Az elmúlt évek jelentős zöldfelületeket vagy köztereket érintő tervpályázatain (pl: Kossuth tér, EKF szabadterei, Széll Kálmán tér, Nemzeti Múzeum kertje, Orczy kert, Városliget - hogy csak a legnagyobbakat említsem) rendre csak marginálisan voltak még a zsűriben is tájépítészek. Valahogy fel sem merült. Az építész tud mindent. Ez a verdikt. Ha esetleg ő se, akkor a megbízó. A tájépítész = kertész. Még mindig.

A jogosultsági rendelet mostani (egyébként mind a minisztérium, mind pedig a kamara részéről meglehetősen botrányos) módosítási folyamatában volt olyan pillanat, amikor a tájépítészek tervezési jogait szétosztotta a hivatalos tervezet a közlekedésmérnökök (táj) és az építészek (köztér és kert) között. Hogy másként alakult, abban sajnos nem a ráébredést vagy a konstruktív párbeszéd létét kell keresni, hanem a véletlenek sorozatát és egy olyan szintű bénázást a minisztériumi jogalkotók részéről, amely explicit módon kiírtotta az É jogúak K tématerületekre történő bekönyöklését az utolsó utáni pillanat nagy kapkodásában. Egyszóval nem az történt, hogy bárki a tájépítészeknek lapot osztott volna. Közvetítőkön (és itt szeretnék ezért köszönetet mondani a tájépítészek sorsát szívükön viselő építész kollégáknak) keresztül jutottak el, erősen szűrve az információk a jogalkotóhoz, akik (gyakorlatuk, tapasztalásuk nem lévén, az építészet ügyét is csak ugatják, de szabályozni, azt nagyon, tévedhetetlenül és segítség nélkül is tudják.) Számomra az egyik legrosszabb élmény az volt (merthogy a velünk foglalatoskodó, bennünket szabályzó, nagyjából mindenre süket minisztériumi dolgozók hozzá nem értését már lassan megszokom), hogy felénk, a táj- és kertépítészeti tagozat felé egészen mást képviselt a mi saját kamaránk, mint a főhatóság felé! Minden egyeztetés után lepergett a szentencia, és visszakanyarodtunk ahhoz az alaptézishez, hogy az építész minden műfajban a jolly joker, a "szakágak" esetleg érthetnek egyes részterületeihez az építészetnek. Kisebbségi sors. A köztértervezés és a zöldfelület tervezés tématerületeknek a képzése egyébként messze magasabb szintű ma a BCE Tájépítészeti Karán, mint bármelyik építészképzésben (a BME-t is beleértve), és ezt minden elfogultság nélkül állítom. Ezzel szemben olyan táji léptékű tervműfajok nincsenek ma a magyar jogrendben kodifikálva, amelyeket a magyar tájépítészeti képzés 30 éve oktat és mondjuk a német gyakorlatnak 15 éve szerves részei, létező és virágzó műfajai (ez mondjuk az ottani tájakon meg is látszik)! Ez már csak azért is érdekes, mert nagyjából a teljes magyar építésügyi szabályozást a némettől loptuk, pardon onnan vezettük le. Itt megjegyzendő, hogy 70-es 80-as években végzett tájépítészek diplomája még családi ház tervezésre is jogosított, ma mégsem fordulna meg a fejünkben, hogy ezt kérjük: hiába az épület-szerkezettani, statikai, szilárdságtani alapozás (amelyet mi ugyanolyan kis óraszámban tanulunk, ahogyan az építészek tájépítészetet). Mi nagyjából tudjuk a helyünket.

A "tülekedés" építész részről viszonylag érthető: a hitelfedezeti válság miatt munkahiány keletkezett, ezért az építészek egy része rárepült az addig igencsak marginálisan kezelt, ám az uniós forrásokkal jól kistafirúngozott köztérrendezésekre. A magam részéről úgy gondolom, hogy az épített környezet alakítása ma akkora tématerületté vált, ahol a szakterületi differenciálódás elkerülhetetlen (az építész már nem polihisztor és nem érthet mindenhez, mint mondjuk Rerrich Béla) ezért ma az urbanisztikához leginkább a településmérnöki képzésekben, a táj- és kertépítészethez, környezetrendezéshez, szabadtér építészethez, területfejlesztéshez, tájrendezéshez, tájvédelemhez a tájépítész képzésben, a belsőépítészethez a belsőépítész képzésben lehet biztos alapokhoz jutni. A BME építészmérnök képzése pusztán a tudásanyag mérete miatt nem fedhet le mindent, és - lehet, hogy rossz hír és sokaknak fájni fog - de szakítani kell azzal a paradigmával, hogy az É jogú építész mindenek tudója. Ez van, az élet bonyolultsága hozta így. Ez persze nem zárja ki, hogy az építész hallgató továbbképezze magát, és Msc, MA fokozatot szerezzen tájépítészetből vagy urbanisztikából a Tájépítész Karon (is). Szerettel várjuk, a kapu nyitva áll. Viszont a helyet a nap alatt mi is kérjük tisztelettel. Attól a kamarától és attól a minisztériumtól, amihez tartozunk. Pontosan úgy, ahogyan az az USÁ-ban, Hollandiában vagy Németországban, a skandináv államokban immár axióma, jogszabályokkal és tervtípusokkal jól megágyazott gyakorlat, az ottani építészetpolitika szerves és megkerülhetetlen része a tájépítészet. Lassan hozzá kell szokni ahhoz a gondolathoz, hogy a tájépítészet vagy az urbanisztika nem egy-egy alárendelt "szakág", hanem egy mellérendelt "önálló szakterület", amelyből fakadóan ezek a szakmák adott esetben generál tervezőként is megjelenhetnek, ha olyan a feladat. Egy városrész rendezése vagy egy városi közpark vagy köztér esete például ilyen ügy. Ha már a "fenntartható", a "zöld", a "klímabarát" város, "egészséges" és "élhető" környezet van a zászlón, érdemes ezen egy kicsit elgondolkodni. A zöld filctoll biztos kezelése ehhez nem lesz elég.

(Mindezt akkor is le kellett írnom, ha egyébként Pálfy Sándort és munkásságát egyaránt tisztelem és általában egy srófra jár az agyunk. Ebben a kérdésben - érthető módon - nagyon nem.)

gyumir
2013.10.23.
05:55

@bardóczi: Bardóczi Sanyival mélyen egyetértek. Talán csak annyival volnék megengedőbb a kamara és a minisztérium felé, hogy pusztán bénázásból nem született volna meg az a végeredmény amit a kódex tükröz, némi konstruktivitásra azért szükség volt. Az biztos, hogy az építésügy még mindig valamilyen gyanús idegen testként tekint a tájépítészetre, de legalább a végeredményből az látszik, hogy ráébredtek, hogy valamit mégiscsak kellene vele kezdeni a szabályozás területén is. (Szloszjár)

Hartmann György Sándor
2013.10.25.
12:20

@bardóczi: ad.1 Íme itt a válasz, megint egy új jogosultság (olvasható a NGM honlapján):

„Területfejlesztési tervezési tevékenység

25/B. § (1) Területfejlesztési terv elkészítésében tervezőként az a büntetlen előéletű személy vehet részt, aki rendelkezik az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályban meghatározott szakmai képesítéssel és megfelel az ott meghatározott egyéb feltételeknek.

(2) Aki az (1) bekezdés szerinti tevékenységet kíván folytatni, köteles az erre irányuló szándékát a területfejlesztési stratégiai tervezési feladatokért felelős miniszter feladatának segítését ellátó minisztériumi háttérintézménynél (a továbbiakban: háttérintézmény) bejelenteni. A bejelentés tartalmát a területfejlesztési tervezési jogosultságról szóló kormányrendelet tartalmazza.

És ez, sem várostervezés, sem településfejlesztés, sem tájépítészet.

ad.2 Azért valljuk be – mert sajnos én már találkoztam több ilyennel – a tájépítészek sem tesznek miden esetben eleget annak, hogy kellő jogosultsággal rendelkező szaktervezőt vonjanak be a terveik elkészítésére, gondolok itt a út, valamint a közműtervezőkre.

 Ryhe

Csak azt nem tudom, hogy ezt megint hogy fogjuk beadni az EU-nak, amikor éppen most vágták ki a rendszerből – némi aprópénzért cserébe - a beruházáslebonyolítói tevékenységet (mint a macskát szarni) az építési beruházások rendszeréből.

Arról nem is beszélve, ha igaz az (mármint Magyarországon kívül mindenütt a világon), hogy a beruházás (és ezen belül maga a prosztó építési beruházás is) az projekt, és úgy is kezelik, mint projektet.

Nem úgy, mint ahogy nálunk (mert ez csak úri huncutság – no meg Schmidt Mária szerint a szakembernek négyévente választáson is meg kellene méretni magát, hogy ne legyen k.., és ráadásul Lázár Jancsi már régen be is csatornázta ezt a kérdést)  ahol a projektmenedzsment csak szitokszó, akkor ne csodálkozzunk, hogy ott tartunk, ahol tartunk.

eMeLA
2013.10.22.
18:53

Aktualitás: napjainkban folyik az építészek teljes kiszorítása a településtervezés területéről a Magyar Építész(!) Kamara Terület- és Településrendezési Tagozatának kezdeményezésére, amelynek tagjai egyébként kivétel nélkül építészmérnök végzettségűek. De ezzel párhuzamosan vonják vissza a korábban megszerzett szerkezettervezői, táj- és kertépítészeti valamint belsőépítészeti jogosultságokat is az építészmérnököktől.

Én örömmel venném, ha a szerző ezt a részt pontosítaná, mert én kétféleképpen is tudom értelmezni a fenti szövegrészt!

1. adott építész rendelkezett megfelelő szaktudással és gyakorlattal, így megkérte a táj- és kertépítész jogosultságot, amit most valamilyen indokra za adaott tagozat visszavonta?

2. az adott építész a BME olyan szaktudásra tett szert, ami feljogosítja, hogy a fenti szakterületeken dolgozasson, amiből "az építészek teljes kiszorítása" történik éppen?

Vagy valami másra gondolt a szerző?

Új hozzászólás
Épületek/Örökség

VÁRKERT BAZÁR // Egy hely + Építészfórum

2021.03.24. 18:04
00:07:03

A dualista Monarchia kialakulsával Budapest elindult az uralkodói központtá válás útján, melynek szimbolikus eleme volt a korszerűtlen királyi palota nagyszabású átépítése. A megtisztelő feladatot nem más kapta, mint az építészóriás Ybl Miklós. A munkálatok az épületegyüttes környezetének rendezésével kezdődtek, így jött létre 1875 és 1882 között a Várhegy Duna felé néző oldalán a Várkert Bazár. A látványos neoreneszánsz stílusú épülethez és a mögötte található királyi kerthez egy szintén elegáns kialakítású műszaki épület is tartozott, ez a Várkert Kioszk. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében a magyarországi neoreneszánsz építészet kiváló példájával ismerkedhetünk meg.

A dualista Monarchia kialakulsával Budapest elindult az uralkodói központtá válás útján, melynek szimbolikus eleme volt a korszerűtlen királyi palota nagyszabású átépítése. A megtisztelő feladatot nem más kapta, mint az építészóriás Ybl Miklós. A munkálatok az épületegyüttes környezetének rendezésével kezdődtek, így jött létre 1875 és 1882 között a Várhegy Duna felé néző oldalán a Várkert Bazár. A látványos neoreneszánsz stílusú épülethez és a mögötte található királyi kerthez egy szintén elegáns kialakítású műszaki épület is tartozott, ez a Várkert Kioszk. Az Egy hely és az Építészfórum közös sorozatának legújabb részében a magyarországi neoreneszánsz építészet kiváló példájával ismerkedhetünk meg.

Helyek/Köztér

SÁRKÁNYOK ÉS DELFINEK PESTEN ÉS BUDÁN // Egy hely + Építészfórum

2021.02.24. 16:10
00:06:00

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Az Egy hely és az Építészfórum közös videósorozatának következő részében a budapesti sárkányok és delfinek nyomába eredünk, amelyeket természetesen nem az állatkertben fogunk megtalálni, ám talán nem is kell olyan messzire mennünk a rejtély első megoldásáért. Három sárkány és nyolc delfin bújik Pesten és Budán, amik mellett nap mint nap sétálhatunk el anélkül, hogy ismernénk múltjukat, pedig 150 éves vándorlásuk során az egész város történetét elmesélik nekünk.

Friss adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Oldalainkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért. További információk