A Vilniusi Egyetem új könyvtárépülete

Új egyetemi negyed alapjait fektette le a Rolandas Paleko ARCH studio új épületével. Az áramló vonalak és formák az információ, tudás és kommunikáció hordozói: a közkönyvtár tömbje hamar ikonikussá vált Livániában.

Ritkán születik manapság nagyléptékű, kortárs felfogású, ikonikus építészeti alkotás Litvániában - különösen, ha a középületek közt keresgélünk. Míg a 17. és 18. században Vilnius Óvárosában sűrűn emelkedtek a barokk templomok hegyes-karcsú tornyai, később pedig a városközpontban impozáns cári és szovjet közintézmények hirdették a fennálló hatalmi rendet, a modern közcélú épületek lényegesen szerényebben képviseltetik magukat, nem csak építészeti eszköztárukat, de sajnos mennyiségüket tekintve is.

Az építészeti értékrend változásának szükségességét védők érvei szerint az ikonikus építészet pusztán a múlt maradványa, habár az egyszerűség, fenntarthatóság és funkcionalitás eszméi semmiben nem mondanak ellent a hatásos vagy ihletett építészetnek. A Vilniusi Egyetem új könyvtárépülete, amit az R. Palekas Építész Stúdió tervezett, a fesorolt erények mindegyikével bír. Összességében az épület egy olyan építészeti kijelentés, amely nemcsak jelképe lett az egyetemnek, hanem befogadó közege, tere a kommunikációnak, és egyben hatékony gépezet is, amely gyűjti, átmenti és terjeszti a tudást.

A Vilnius külvárosában fekvő egyetemi campus területén emelt könyvtár az első épület az úgynevezett Sunrise Valley (Napkelte Völgy) területén, amely egy technopolisz-jellegű, agglomerációban fekvő telep egyetemekkel, kutatóintézetekkel, vállalkozói inkubátorházzal és tanácsadói irodákkal. Egy fontos gyalogos közlekedési útvonal és egy olyan út találkozásánál fekszik, amely a sűrűn beépített városi szövetet és a szomszédos fenyőerdőt választja el. Az egyelőre szabadon álló épület egy nagyobb, városias campus része lesz a jövőben, amely az együttes központi tere köré szerveződik majd.

A három fehéres, sziklaszerű tömeg szokatlan körvonalával, döntött falaival és szoborszerű megjelenésével ellenpontját képezi az 1970-es évek merőleges rendszerben épült, már meglévő egyetemi épületeinek, melyek mintegy 50 méterre találhatók az új könyvtártól. Léptéke és magassága azonban igazodik amazokhoz, beilleszkedve az egyetemi negyed egységes képébe.
A könyvtár bejárásának forgatókönyvét figyelmesen komponált terek sora határozza meg. A folytonosságot és a finoman, mégis állandóan változó hangulatot gondosan megválogatott építészeti eszközökkel teremtették meg a tervezők.

Megérkezve az együttes főterére, jól körülhatárolt zónában találja magát a látogató. Ezt a területet a természetes, lejtős terepadottságok miatt enyhén lesüllyesztették, határvonalát pedig lépcsőzetesen alakították ki, afféle "amfiteátrumot" létrehozva, amelyet ülőhelyek vesznek körbe. Az esős és jeges télen persze a sima, szürke betonnal burkolt tér kiürül, csak a fűtött terek felé igyekvő emberek óvakodnak át rajta olykor. Nem így tavasztól őszig, amikor rendezvények, művészeti események és installációk vagy épp a közvetlen térkapcsolattal rendelkező bisztró étkezőasztalai töltik meg élettel a leendő negyed főterét. A nyüzsgő és mozgalmas tér mellett pedig, a gyalogút átellenes oldalán a hűvös, árnyas fenyőliget oázisa várja azokat, akik nyugodt pihenésre vagy épp piknikre vágynak.

A könyvtárépület fogadótere átmeneti zónaként szolgál a külső és belső terek közt. Ezt a külső járófelülettel egyező burkolat és a magasban üvegezett tetőfelület hangsúlyozza, amely természetes fénnyel árasztja el a szerkezetek dinamikus hálózatát. A földszint valamennyi helyisége - konferenciaterem, büfé, könyvesbolt és a folyóirat-olvasó - folyamatosan csatlakoznak egymáshoz, színes mozaikját adva a hangulatoknak, hangoknak és tereknek. A felső szintek ezzel szemben már a koncentrált munka terei. Az üvegfal mellett elhelyezkedő átriumból kellemes kilátás nyílik a hajladozó fák megnyugtató látványára. Az elmélyült egyéni vagy csoportos munka céljára kisebb fülkékbe, nagyobb előadótermekbe vagy számítógépes munkaállomásokra lehet visszavonulni.

Hogy milyen építészet is való ma egy kortárs könyvtárhoz, arról csak homályosan meghatározott koncepciónk van, a fizikai megjelenést illetően pedig a variációk száma végtelen. Mindemellett létezik egy általános, európai paradigma, mely magába foglalja a legfőbb értékeket, amelyeket egy könyvtárnak közvetítenie kell, mind szociális hatását, mind az általa biztosított környezetet tekintve. A közelmúltbeli Helsinki központi könyvtárpályázat tanulságaként levonható, hogy a könyvtárnak amellett, hogy az irodalom és tudás temploma, egyben közösségi tér is, fontos szociális (kultúrális és szabadidős) programokkal. A téri nyitottság, elérhetőség és rugalmasság a legfőbb jellemzői, melyek az új, emberközpontú koncepciót támasztják alá. Egy leendő egyetemi negyed részeként az új vilniusi könyvtár is átvett néhány ilyen funkciót (mint pl. egy elkülönített gyermekjátszó és -megőrző).

Összességében az épület teljes mértékig megfelel a kortárs könyvtárépületekről a fejünkben élő képnek: nyitott, inspiráló, ötletes ház, amely betölti kettős hivatását: hozzáférést a tudáshoz, és mindenek felett az emberek közötti kommunikáció elősegítését.

Forrás: A10#49 Jan/Feb