Állás
AMAR Design Kft.
Építész-tervező és/vagy belsőépítész tervező kollégákat keresünk budapesti irodánkba, változatos, kiemelt hazai, valamint nemzetközi együttműködésben megvalósuló projektek tervezésében és kivitelezésében való részvételre.
Irodánk legmagasabb nívójú exkluzív projektek, valamint világhírű tervezőirodák részvételével megvalósított épületek és általunk képviselt, illetve piacvezető partner nemzetközi cégek innovatív megoldásaival tervezett és kivitelezett épületek létrehozatalában végez széles körű szolgáltatásokat.
Olyan szakmailag motivált kollégákat várunk, akik szívesen próbálják ki magukat egy nemzetközi team részeként is, illetve angol nyelven komfortosan dolgoznak. Akik szeretnének belelátni világhírű tervezők munkafolyamataiba, illetve azokkal együtt dolgozni.
Az angol az általánosan elfogadott munkanyelvünk, de további nyelvek, elsősorban német és olasz ismerete előnyt jelent.
Elvárások:
- Angol nyelv, mint fő munkavégzési nyelv magas szintű ismerete;
- ArchiCAD /BIMx, Excel és esetleg látványtervezési software-ek ismerete;
- Kivitelezésben való jártasság, tapasztalat faipari, világítástechnikai, kő megmunkálási gyártmányok, anyagok, tervezési alapelvek területén.
Amit kínálunk:
- Versenyképes, teljesítmény arányosan növelhető fizetés;
- Hazai és külföldi élvonalbeli, vezető tervezők munkájának megvalósításában való részvétel;
- Nemzetközi csapatban végzett munka, részvétel külföldi szakkiállításokon, partnerekkel történő találkozókon, fejlődési lehetőség;
- Flexibilis munkavégzés / ’home office’ munkavégzési lehetőség.
Fényképes életrajzát, portfolióját fizetési elvárása megjelölésével az alábbi címre kérjük eljuttatni: info@amardesign.eu
https://www.instagram.com/amardesignwindows/