Apa, popkultúra, hit, szerelem, szenvedély

Hatodik kötetük megjelenésének hírére megtelt az A38 Hajó étterme. Nyilvánvaló, hogy az építészek világa különlegesen fogékony Miltényi M. Miklós és Vadász Bence verseire, grafikáira. A szakma nem vakbélgyulladásosan komoly közéletének legüdítőbb vonása ez: a begyakorolt szerzőpáros időről időre előrukkol friss kötetével, a szakma pedig egy kis jókedvet joggal remélve összesereglik. A hétköznapi munkadarálóban eltávolodott kollégák újra találkoznak és jóérzéssel lapogathatják egymás hátát. Bojár Iván András írása.

Mint korábban, a nagyérdemű most is Básti Juli Kossuth-díjas színművész első interpretációin keresztül ismerkedhetett meg a kötettel. A szakma valamint a versekkel leginkább eltalált nemzedék nevében magam mondtam néhány szót.
A könyvbemutató esemény fókuszában álló felnőttgyerekek hatalmas, városképet domináló házakkal maradnak meg az örökkévalóságnak, vagy legalábbis a következő két-három-négy nemzedéknek. Legszemélyesebb ügyük mégis minta ezeknek a szeretve dédelgetett köteteknek az elkészítése lenne. Barátság van bennük. Produktív, egymásra évtizedek sorozatán át figyelő és reflektáló emberi kapcsolat. Irigylésre méltó minőség a szétporladó emberi kapcsolatok korában.

Vadász Bence sok mindenből képes verset írni. A Kalandárium című kötet keretét 12 vers alkotja, a hónapok versei. (A december különösen jó!) De van itt SMS-ekből, napi ötletszilánkokból faragott szöveg is, melyek töredékeiből végül a gyermeki kiváncsiságát, játékosságát soha el nem vesztő ember képe áll össze.

Gyerekes, persze, de érződik, hogy ezek már ősz hajú gyerekek versei. Gügye-komoly versek, bölcs-vicces versek: generációnk lenyomatai. Miltényi és Vadász magánügyei. Vagyis a miénk, a velük együtt későközépkorúvá felnövő már-már öregembereké.

Ez a fanyar mosoly melegíti Miltényi Miklós rajzait. Kötetről kötetre szép lassan a hazai grafikai kultúra legfilozófikusabb irányzatába, a Réber Lászlótól Tettamanti Béláig ívelő sorba nőtt föl Miltényi rajzi világa. Érzékeny vonalaiban a felvállatan érzelmes ember rezdülései dolgoznak.

Bár a jókedv, a derű hívta elő a kötetet, abban az élet nagy
kerettémái sorakoznak fel: az apa, a popkultúra, melybe beágyazódva élünk, a hit, a szerelem, a gyermekeink, és az irodalom, a szenvedély témái. Meglepő, hogy egy valami nincs ezek között: építészet. Az a sok rétegű metaforarendszer, amit az építészet számukra egyébként kínál, itt ki van kapcsolva. Szükségtelen. Itt a szó, a sor, a vesrszak, a ritmus, a passzos és kicsorbított rímek építkeznek. Nem az alkotók. Na jó, a Parlament épülete és Steindl Imre felvillan egy röpke pillanatra, hogy mégse érhesse szó a ház elejét.
 

Bojár Iván András